Prédikációk

Amikor megtudtam, hogy melyik ige alapján mi a címe a mai szolgálatnak – a Pásztor -, és azt elmondtam a Lelkészi hivatalban, egyik szolgatársam ezt mondta: „Testhezálló feladat lesz, duplán is, Juhász pásztor!” Végig gondoltam, és valóban nem annyira az, mert nehéz úgy szólnunk magunkról, mint pásztorokról, tudva azt, hogy van egy igazi pásztorunk, a Főpásztor – és itt most nem Fekete püspök úrra gondolok – akihez magunkat hasonlítva szinte nem is merhetjük magunkat pásztornak nevezni. Ezért gondoltam úgy, hogy először a Főpásztorról szólnék, majd fókuszt lassan áthelyeznénk magunkra, pásztorokra, kisbojtárokra.

A pásztor fogalma feltételezi azt, hogy van egy nyáj.

A nyáj fogalma az ószövetségi kortól kezdődően Isten népét, Izraelt jelentette. Az Ószövetségben Izraelt Isten nyájának nevezik. Nyájnak, amely védtelen lenne, ha nem lenne mellette pásztora.  Tehát az Úr Izrael pásztora és őrizője. A 80. zsoltár csodálatosan ír erről: „Hallgasd meg Izrael pásztora, és Józsefnek vezérlő Ura!” 23. zsoltár, talán még szebben: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm!”De, a mennyei pásztor mellett kellenek a nép pásztorolására földi pásztorok is.

A farizeusok, a sadduceusok, a vallási vezetők úgy tekintettek magukra, mint Izrael pásztoraira. A népre, pedig mint nyájra, Isten nyájára, akit ők pásztorolnak. Folyamatosan munkálkodnak is a népért, ám munkamódszerükhöz képest Jézus teljesen mást képvisel. Míg a farizeusok a zsinagógákban folyamatosan figyelmeztetnek a Törvény áthágásától való elfordulásra, durvább vétkeknél a kiközösítést helyezik kilátásba, sőt ki is zárják a bűnöst a gyülekezetből, amíg változás nem áll be, addig Jézus például a 100 juhról szóló példázaton keresztül, de más tanításokban és konkrét élethelyzetekben is, a bűnös ember után megy, keresi az elveszett emberrel való közösséget. Úgy, amint programbeszédében meghirdette a názáreti zsinagógában: „Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét”

De milyen is a mi pásztoruk, aki egy önkijelentésben magát JÓ PÁSZTORNAK nevezi, az egyedüli jó pásztornak. Jézus azzal, hogy magát „A” jó pásztornak, és nem egy jó pásztornak vallja, egyben népnek vallási vezetőivel  is szembehelyezkedik: ha van ugyanis a JÓ PÁSZTOR, akkor rajta kívül már csak rossz pásztorok, rossz vezetők vannak. Mintha azt mondaná e mondatában: nem ti vagytok a jó pásztorok, hanem egyedül én vagyok jó pásztora e népnek.

De mitől is jó igazán egy pásztor?

Attól, hogy szereti a nyáját. Általában egy pásztor csak akkor szerette igazán a nyáját, ha az a tulajdonát képezte. Ha az övé volt, akkor számára lényegesen értékesebb volt. (gondoljuk meg, ha valami közös, már nem becsülik meg annyira az emberek, mintha valami csak az övéké). Jézus olyan pásztor, akinek a nyája tulajdonát képezi. Drága vérén megváltott juhocskája vagy te is, és én is. Benne ugyanis a kiválasztás Izrael fiairól mireánk, is kiáradt. Így vagyunk mi is Isten nyája, Jézus drága juhocskái. Fontosak vagyunk számára, mégpedig annyira, hogy életét adta értünk.

Fontosak vagyunk számára annyira, hogy utánunk jöjjön, mint a példázatbeli pásztor, akinek 100 juhából elcsatangolt az egyik. Tudom, hogy az itt lévők közül sokan megélhettük már ezt a csodát: a jó pásztor utánunk nyúlt, és visszavitt bennünket Istenhez! Akik pedig nem élték még meg ezt a visszahozó isteni kegyelmet, szívemből kívánom, hogy megélhessék, hiszen ennél fontosabb történése nem lehet a mi földi életünknek!

Előttünk van tehát az abszolút minta, a Főpásztor, aki előtt majd egykor minden pásztorának, akit Ő méltatott arra, hogy nagy nyájában pásztorrá tegyen, meg kell állnia!

Még közel három évtized szolgálat után is erős hatást gyakorol rám, hogy minket, lelkészeket úgy is hívnak, hogy lelkipásztorok. Isten nyájának pásztorai vagyunk. Megvallom nektek, hogy mindig elgondolkodtat ez az elnevezés minket, lelkészeket, hiszen kik vagyunk mi, hogy Isten földi nyáját legeltessük? És, sokszor szorongatóan elénk kerül a kérdés is, vajon a jó pásztorra hasonlít-e szolgálatunk? Vagy a béresek mentalitása jellemez bennünket? Állandó imádságunk, hogy tudjuk pásztorolni Isten reánk bízott nyáját! És, kérjük is a testvéreket, hogy legyen számukra is állandó könyörgés ez, amint Szikszai György írja: a keresztyén embernek imádkoznia kell az ő lelkipásztoráért.

Igénk néhány jellemzőjét adja pásztori szolgálatunknak. Először azt olvassuk, legeltessétek Isten közöttetek lévő nyáját.

Mit jelent ez? Nem azt olvassuk, hogy a köztünk lévő nyáj bizonyos egyedeit, hanem az egész nyájat! Nem lehetünk tehát személyválogatóak szolgálatunkban, nem mondhatjuk azt, hogy az egyik ember rámbízatott a másik pedig nem.

És, nem is válogathatunk a szolgálatokban. Az egész nyáj ugyanis jelenti az épp ma született barikát is, az okos vagy okoskodó kost is, és az idős bárányt is.

Csodálatos velejárója a lelkipásztori szolgálatnak az, hogy ott lehetünk az emberi életek mellett, a bölcsőtől a sírig. Örömben és bánatban. Ez az ige biztat is arra bennünket, hogy ne csak bizonyos rétegalkalmakat tartsunk kedvesnek, hanem Isten egész, köztünk lévő nyáját.

A pásztori szolgálat pedig ne kényszerből, hanem önként történjen. Eszembe jut egy ilyen „kényszeres szolgálat”. Főnököm 1997-ben utasított, hogy menjek ki Nagyfára, a börtönszigetre szombat délután, és ott az ott lévő elítéltek köréből szervezzek börtöngyülekezetet. Nem tetszett a feladat. 9-től ugyanis fél 2-ig tanítottam a Vallástanár Tanszéken, és a busz 2-kor indult Nagyfára. Zúgolódtam magamban, lázadoztam magamban, miért kell ezt éppen most, pihenés helyett és éppen nekem végezni. Majd kiértem, és a börtön egyik nagytermében több mint 50 elítélt fogadott ragyogó arccal, akik azért érkeztek, hogy Isten igéjét hallgassák. A szolgálatban azt gondolom én kaptam többet, és ettől kezdve örömmel mentem közéjük, nem kényszerből. Láthatjuk tehát, hogy Isten a kényszer hatása alatti szolgálatokat is meg tudja áldani, de mennyivel jobb a szolgálónak, ha nem ez, hanem az „itt vagyok, engem küldj el” lelkület jellemzi!

Ne nyerészkedésből- folytatja az apostol. Mit jelent ez? Azt, hogy szolgálatunkat soha ne az anyagi javak határozzák meg! Évtizedeken át nem lehetett kis helyekre lelkészt kapni, mert a fizetés nem volt megfelelő. Ahogy egy professzorunk mondta, az „Úr valahogy mindenkit Debrecenbe és környékére hívott el”. Most, amikor a lekészfizetések kiegyenlítődni látszanak, könnyebb a helyzet! De, soha nem lehet az anyagi szempont döntő egyetlen pásztor számára sem! A jutalmunk, hogy tehetjük, hogy az Úr méltatott arra, hogy éppen mi tegyük ezt. Előttem van drága nagyapám élete, aki kistelepüléseken szolgálta végig életét, zúgolódás nélkül, és mosolyogva, nem nyerészkedésből, hanem készségesen!

A pásztori szolgálat velejárója az is, hogy a ránk bízottak feletti uralkodás ki van zárva. Ha valamiféle megbecsülésre vágyik egy pásztor, azt ne valami rosszul értelmezett felsőbbrendűségből gondolja megkapni, hanem abból, hogy példakép a többiek előtt. Mert úgy él, úgy mozog ebben a világban.

Láthatjuk tehát már mindezekből az ismérvekből, hogy nem könnyű létforma a pásztori szolgálat!

És, most arra kérlek benneteket, hogy menjünk kicsit tovább, és ne csak a lelkészekre gondoljunk úgy, mint pásztorokra, hanem az egyetemes papság elve alapján, mindenki egyen-egyenként saját magára is! Presbiterek, és gyülekezeti tagok is! Fiatalok, és idősek is! Minden keresztyén embernek küldetése van ugyanis, a nyáj irányába is. Azok irányába akik épp megvannak, és azok irányába is, akik elcsatangoltak, elvesztek. Péter sem azt írta, hogy a köztetek lévő pásztorokat kérem, hanem, hogy a köztetek lévő presbitereket kérem!

Isten kegyelmes szeretetének eszközei vagyunk ugyanis a világban. Küldetésünk, feladatunk van! Mindenkinek ott, ahova Őt éppen az Isten vezette, állította.

Drága Testvérek!

Jellemezzen hát bennünket a jézusi, számon tartó, nem számon kérő, soha meg nem ítélő, áldozatkész pásztori lelkület. A szolgálat öröme hassa át életünket, lehessünk példaképekké a körülöttünk élők számára. Éljünk így, összetartva, pásztorolva, és nagyon szeretve Isten köztünk lévő nyáját, és akkor Isten gyönyörködni fog bennünk! Ámen

Juhász András