Prédikációk

Hogy kerül a kakas templomaink tornyára? Miért ez az egyik jellegzetes református szimbólum? A felolvasott történet erre ad választ.

A kakas templomainkon Péter tagadására emlékeztet, és arra indít bennünket, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne legyünk Krisztus tagadók.

Ma mégsem erről szeretnék szólni, hanem arról, hogyan jutott el idáig Péter néhány óra alatt. Hogy jutott el arról az álláspontról, hogy ha mindenki elárulja, megtagadja is Jézust, ő kitart mellette, oda, hogy kijelentette, nem is egyszer, hanem háromszor: „Nem ismerem ezt az embert!”

Ma, az előzményekre szeretnék rávilágítani, ezen belül is egyetlen mondatát értelmezni az Írásnak, amely így hangzik: Péter pedig távolról követte Őt.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy Pétert talán Júdás után a leginkább megítéljük viselkedése miatt. Hogy tehette ezt, teszik fel sokan a kérdést?  Pedig, ha végig gondoljuk, meg kell állapítsuk, hogy a tanítványok köréből ő volt a legbátrabb. Amikor az elfogatás órájában kardot rántott, és levágta a főpap szolgájának fülét, ő az egyedüli, aki Jézus védelmében még fegyvert is kész volt fogni. Ez a tette pedig természetszerűleg kiemelte őt a tanítványok köréből, reflektorfénybe került. Az elfogott tévtanítót egyedül ő védte fegyverrel. Arca azok előtt is ismertté vált az elfogatáskor, akik előtt nem is ismerték. És mégis, nem törődve a veszéllyel, magát nem féltve egy másik – meg nem nevezett tanítvány társaságában Jézus után indul. A többi tanítvány mit tesz ez alatt? Márk például ruháját  a katonák kezében hagyta és meztelen futott el az éjszakában. És a többiek? Semmit nem tudunk róluk, azon az egy mondaton kívül, hogy mindnyájan szétfutottak, mindnyájan elhagyták Őt. Húsvétig rejtekhelyeikről az orrukat is alig merték kidugni, akkor is csak a Jézus nyitott és üres sírjától visszatérő asszonyok hatására. Péter bátrabb volt mindegyikőjüknél, ő utána ment a Mesternek.

János leírja, hogy Péter követte egy másik tanítvánnyal együtt Jézust. Máté, Márk és Lukács egy szót tesz hozzá: távolról követte.

Távolról követni! Ha valaki távolról követ valakit, akkor az a szándéka, hogy ne vegyék észre, rejtve akar maradni. A fizikai távolság pedig azt is lehetővé teszi, hogy az ember szükség esetén elmeneküljön. Ha valaki távolról követ valakit, akkor a szemét valamiért ugyan rajta tartja, de nem vállalja vele a szemtől-szembe találkozást.

 Péter esetében a távolról követés mögött mindezek az okok ott lehettek. Péter pedig már nem vele megy, nem mellette, nem közel hozzá, mint az elmúlt három esztendőben mindig. Nem Jézussal jár az úton, hanem valahol mögötte, távol kullog. Eszembe jutott egy történet vele kapcsolatban, amikor készültem. Amikor Jézus a tengeren járt, Péter szívében is vágy ébredt arra, hogy a hullámokon át Jézushoz menjen. Jézusban bízva kilép a csónakból, megindul a vízen, majd amikor az elemekre tekint, hite meginog és azonnal süllyedni kezd. Jézus azonban ott van a közelben, hiszen Péter felé indult, és mivel közel van, meg tudja ragadni a süllyedő Pétert és kiemeli a hullámsírból hitetlenül hívő tanítványát.  

Most azonban túl távol van ehhez - csak lelki értelemben. Péter süllyed most is, csak a lelke süllyed, hite inog meg. És a hullámok, ha nem is a természet erői által keltettek, hanem emberi gonoszságból fakadóak, és sokkal hatalmasabbak a fizikai hullámverésnél, ugyanúgy elnyeléssel fenyegetik Pétert.

Két okból lehet az ember Jézust távolról követővé. Egyrészt, ha elindult ugyan felé, de nem köteleződött el. Ha hallja a hívást, de nem lép közelebb Jézushoz. Vele is van, meg nem is. Erre az állapotra is igaz Illés próféta egykori nagyon tiszta, Izrael elé tükröt tartó kérdése, amikor Izrael népe kicsit a baalok felé, és kicsit az élő Isten felé is nyitott volt, igazán nem hozva döntést Istenük mellett: „Meddig sántikáltok kétfelé?”

A másik, ok, ha a Jézussal való kapcsolat lazul, vagy lazábbá válik. Ha az ember eltávolodik Jézustól, bármilyen okból. Ha a templom már nem olyan fontos, mint egykor, Isten népével és vele  való közösségünk nem hiányzik, ha a Szentírás kevesebbet és rövidebb időre kerül kézbe, ha az imádság is vagy elhalkul, vagy lerövidül a napjaink során, ha már nem gyönyörködteti szívünket és lelkünket a zsoltár és a dicséret, az mind ahhoz vezet, hogy Jézussal való kapcsolatunk lazul, és végül távoli követővé lesz az ember.

Hajlamos az ember a Jézust távolról érintő, távolról követő életet többnek látni, mint a Jézusnak hátat fordító, menekülő életet. Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt, ha valaki távolról, látszólagosan tartozik Jézushoz, akkor ezt az állapotot jobbnak tartsuk a Jézus nélküli állapotnál. Sokan bíztatják is magukat ezzel, távolról azért Jézushoz tartozok, azaz kicsit vele vagyok.

Ezt a látásmódot cáfolnunk kell, mégpedig az eredmény szempontjából! Mert mi is történt Jézus tanítványaival nagycsütörtök éjjelén? Míg Péter távolról követve bukik el, addig a tanítványok Jézusnak hátat fordítva buknak el. Az eredménye a Jézushoz közeli életnek, és a Jézustól távol lévő életnek ugyanaz: bukás.

A távolról követő élet hordozhat szép vonásokat: emberséges gondolatokat és tetteket, akár még vallásos cselekvéseket is. Sokszor nagy szavakat, és Péterhez hasonló fogadkozásokat. Csak éppen nincs értelme, eredménye. Mert amikor a Jézus mellett való kiállás fontossá válna, akkor a hit megpróbáltatik, amely próbatételben a távolról követő ember ugyanúgy elbukik, mint Péter.

Pozitív következménye csak a Jézussal való életnek van! A hozzátartozás felvállalásának. Az érte való küzdelem naponkénti megharcolásának. A vele együtt járásnak, nem pedig a távolról követő látszat-keresztyénségnek, vagy vallásosságnak. Mert ha az ember nem fogja Jézus kezét, mindig, állandóan, akkor az élete süllyedő, elvesző élet, amely a kísértésekben elbukik, akár Péter élete.

Mi az ellentéte a távolról követésnek? Azt gondolom, hogy nem a közelről követés, hanem a Jézussal, Istennel járás. Amikor Isten szava drága kincs nekünk. Amikor véleménye érdekel bennünket. Amikor elménket és értelmünket, de szívünket és érzésünket is a vele megélt kapcsolat hatja át. Amikor nincs fontosabb időtöltésünk, mint a vele való kapcsolat megélése a Szentírás naponkénti olvasásával, és az imádsággal. Amikor a templom számunkra ajándék hely, ahol Istennel való kapcsolatunkat még bensőségesebben megélhetjük. Amikor a szolgálat, amelyet végzünk, az Ő szeretetére adott válasza életünknek.

A Jézussal járó életnek pedig következménye van, ahogy énekelni szoktuk: „Istennel járni, lakozni, szent élettel illatozni!” Az ilyen élet vonzó mások számára, tőle megkívánják a Krisztus követését mások!

Szeretett testvérek!

Tegyük meg azt, amikor elmegyünk templomunk mellett, hogy felnézve tornyára, magunk elé idézzük Péter bukásának történetét. Tegyük meg ezt, közben pedig gondoljuk végig azt, hogy hol is áll életünk Jézussal kapcsolatban, ha távoli követők vagyunk még, vagy esetleg ismét, rendezzük kapcsolatunkat Jézussal. legyen életünk vele járó, neki tetsző élet! Ámen

Juhász András