Prédikációk

„Nem azt kaptam, amit vártam.” Halljuk sokszor, és mondjuk sokszor is ezeket a szavakat, vagy ehhez hasonlókat. Gondoljuk, érezzük, mondjuk ezt negatív értelemben, amikor volt egy elvárásunk egy élethelyzetben, vagy azzal kapcsolatban, és nem abban volt részünk, amit reméltünk, vagy amit vártunk, esetleg elvártunk. És, természetesen mondjuk ezt pozitív értelemben, amikor rosszra számítottunk, és jót kaptunk, vagy valamire számítottunk, és annál jobban volt részünk.

Ez utóbbit élhették meg az első pünkösdön Jeruzsálemben lévő, az apostolok bizonyságtételére megtérő emberek, akiket származási helyük szerint felsorol a Biblia, jelezve azt, hogy zarándokok, akik egy zarándokünnepre érkeztek.

Mai istentiszteleti alkalmunkon nézzük meg, hogy miért mentek nagy tömegben Jeruzsálembe zarándokok éppen akkor, amikor Isten Szentlelke kitöltetett, mit vártak, és mit kaptak. Mindezt pedig tegyük majd a mi pünkösdi váradalmaink mellé, és nézzük meg azt, hogy mit adhat nekünk a váradalmakkal ellentétben ez az ünnep.

A zarándokok a Hetek ünnepére érkeztek. A hetek ünnepe aratási ünnep volt. Nevét onnan kapta, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepére következő hetedik hetet követő napon, azaz az ötvenedik napon tartották. Görög neve is erre utal: Pentékoszté, azaz 50. Ebből származik a magyar pünkösd szavunk. Bár jelentős ünnepként ünnepelték, jelentősége a páskához képest szinte elenyésző a zsidó ünnepek rendjében. Mégis népszerű, mégis sokakat vonzó ünnep volt, ahol a megszabott áldozati állatok mellett, két kenyeret, amelyet kovásszal az új gabonából készítettek, áldoztak fel. Az ünnephez a munkavégzés tilalma kapcsolódott, valamint az, hogy szent gyülekezést kellett tartani az Úr színe előtt.

Az ünnepet indokolja az is, hogy a Mózes második könyvének leírása szerint a páskához képest megközelítőleg 50 napra érkeztek a Sinai hegyhez Izrael törzsei, és ekkor kapták Istentől a Tízparancsolatot. 

Az ünnep két oldala ismert: egyrészt egy örömünnep, a termés felett érzett öröm megélésének alkalma. Másrészt az ajándékozó, azaz Isten iránti köteles hála ünnepe.

Mit vártak ez alapján a zarándokok?

Várhatták, hogy áldozatos hálájuk jele elég az oltáron, és azt Isten kedvesen fogadja, mint neki tetsző áldozatot, és bő termést, jó aratást ad ezután is népének.

Remélhették lelki megtisztulásukat a szent helyen, hiszen egy zarándoklat, és az áldozatok bemutatása erről is szólt. A Templom megszentelt légkörében joggal várhatták lelkük megnyugvását, megbékélést az Úr előtt, lelki megerősödést. Remélhették a közösséget Istennel, és egymással.

Jó dolgokat vártak? Úgy hiszem, hogy mindenképp! Az előbb felsoroltak külön-külön is értékes adományai Istennek!

Ám, ennél sokkal többet kaptak! Mert, azt egyikőjük sem gondolta, nem is gondolhatta volna, hogy ott és akkor teljesedik be az évszázadokkal korábban Jóel próféta által megjövendölt esemény: „Kitöltök az én lelkemből minden testre!” Maguk a tanítványok sem gondolták, hogy Isten őket is felhasználva teljesíti be csodás ígéretet!

Lángnyelvek, szélzúgás, majd pedig a nyelveken értés csodája, amikor bár a tanítványok anyanyelvükön prédikálnak, mégis mindenki saját anyanyelvén érti és hallja őket – ezek kísérik a Szentlélek kitöltetését!

Miért kellettek ezek a soha többet meg nem ismétlődő, csak az első pünkösdhöz kötődő jelek és csodák?

Talán azért, hogy Isten hatalmát és erejét megmutassa népének és a zarándokok tömegének?

Nem!

Isten ezzel a különleges csodával rázta fel a saját maga választotta istentiszteletbe süppedt népet, a Templomban elégséget találó, abban gyönyörködő zarándokokat, az ünnep hangulatától eltelő, annak magával ragadó ritmusától szinte megrészegülteket!

Isten e csodával előkészítette Péter végtelenül egyszerű, de annál nagyszerűbb prédikációját, bizonyságtételét Jézusról, a megfeszített és feltámadott Úrról!

A csoda mintegy megnyitotta az emberek lelkét, arra, amit Isten meg akart nekik mondani, amit szívükre akart helyezni. A csoda ezen a helyen is csak külső eszköze annak, hogy Isten igéje akadálytalanul szólalhasson meg! Mily sok emberi életnek tragédéája azonban, hogy nem akar és nem tud túllátni a csodákon, jeleken, és a jelzett dologra már sem igénye sem érzéke nincsen!

A lelkekben lévő akadályt döntötte le akkor és ott a lángnyelvek látása, a sebesen zúgó szélvész robajának meghallása, és az értelemben jelen lévő akadályokat döntötte le a nyelveken értés csodája, megadva ezzel nem csak a hallás, de a meghallás és a megértés lehetőségét.

A nyelvi korlátokat áttörő csoda eljuttatta a népet az üdvösség kapujába, hiszen ez által hallhatták meg anyanyelvükön azt, ami az örök élet forrása: a megfeszített, meghalt, feltámadott és mennybement Krisztus az úr, a megváltó! A pünkösd meg nem ismételt, soha vissza nem térő egyedi csodája tehát arra készítette fel a másért összegyülekezett tömeget, hogy a megfeszített és feltámadott Úr Jézusról szól bizonyságtétel nyilvánosan és ünnepélyesen elhangozzon, és az elhangzó bizonyságtételt meghallhassa és megérthesse mindenki!

Ma is ezért vagyunk itt! Hogy Isten Szentlelke világossá tegye számunkra, hogy a megfeszített, értünk meghalt, de a halált legyőző, és mennybe ment Jézus nélkül nincs üdvösségünk! És, ahogy akkor a Jézusról szóló bizonyságtételt elfogadó tömegnek be kellett látnia azt, hogy eddigi ünneplésük, istentiszteletük Jézus nélkül hiábavaló volt, mi is lássuk be pünkösdünk, és minden ünnepünk egyetlen célja, hogy a Szentlélek munkájának eredményeként megismerjük Jézusban a Megváltót, akit Isten értünk küldött!

A Lélek akkor és ott választási lehetőséget adott az ünneplőknek arra, hogy eldönthessék, igaznak fogadják-e el a hírt, vagy gúnyosan mosolyognak a hírt hirdetőkön. A Lélek egy lépést meghagyott az ott összegyűlt zarándokoknak, egy kicsiny, de annál jelentősebb lépést: dönthettek Krisztus mellett és Krisztus ellen is.

Voltak, akik azzal vádolták a tanítványokat, hogy édes bortól részegedtek meg, és ezzel letudni vélték az egész ügyet. De voltak sokan, szám szerint 3000-en akiket Isten igéje szíven talált, akik azt kérdezték Péter bizonyságtétele után az apostoloktól: „Mit cselekedjünk?”

Ezekért az emberekért történt minden azon az első pünkösdön, és átvitt értelemben értünk is, akik ma hallgatjuk a Jézusról bárhol megszólaló bizonyságtételt, hogy azt érezzük, amit ők éreztek egykoron: az Isten nagy szeretetére, amit legteljesebben és legtökéletesebben Jézusban, az emberré lett Isten Fiában mutatott meg, az ő áldozatában és feltámadásában, válaszként mi is tegyük fel a kérdést: „Mit cselekedjünk?” Mit válaszoljunk Isten felfoghatatlan és ki nem érdemelt szeretetére válaszként?

Mit vártunk ettől a pünkösdtől? Egy kis lélegzetvételnyi szünetet, a rohanás tengerében? Egy kis lelki, fizikai feltöltődést? Családi találkozásokat? Találkozásokat Isten népével egy neki szentelt templomon belül? Mindezek, jó váradalmak! De Isten ennél többet akar adni! A Szentlélek csodájaként minket megszólító igét, életünket megváltoztató, döntésre hívó szót, amely rámutat Jézus egyszeri és tökéletes áldozatára, és annak következményére, hogy ez által és csak ez által van üdvösségünk! Legyen mindennapos könyörgésünk: „Jővel Szentlélek Úristen, töltsd bé szíveinket épen!” Ámen

Juhász András