Prédikációk

Csütörtökön ünnepeltük Jézus Mennybemenetelét. Ez az ünnep talán a leginkább elfeledett ünnepünk. a szekularizáció hatásai leginkább ezen ünnepünket érintették. Az ünnep méltó megtartásának az sem tesz jót, hogy egy hétköznapra, egy csütörtökre esik, és az sem, hogy összesen egy napos, ellentétben sátoros ünnepeinkkel. Pedig az ünnep üdvtörténeti jelentősége óriási! Míg a karácsonyban Jézus testté lételét ünnepeljük, addig a mennybemenetel egy fordított inkarnáció. Míg a karácsony megváltásunk kiindulópontja, addig az, hogy Jézus elhagyja, a földi világot arról beszél, hogy a megváltás tökéletesen végbement. Isten mindent megtett értünk, Jézus által. Az ünnep mondanivalója is nagyon gazdag, nekünk pedig az ünnepek feszes rendjébe illesztve egy alkalmunk van rá, hogy szóljunk róla. Ezért éreztem azt, hogy most ne csak az ünnep napján, hanem az azt követő vasárnapon is szóljon az igehirdetés a mennybemenetelről.

Lukács, az evangéliumában leírta, hogy miközben Jézus felemelkedett a földről, széttárta karjait, és megáldotta a tanítványokat.

Az utolsó mozdulat, amit Jézustól láttak, az áldás mozdulata volt, az áldásban cselekvő kezei vésődhettek szívükbe és elméjükbe.

Biztos, hogy ti is jártatok már úgy, hogy egy-egy mozdulata valakinek szívetekbe vésődött örökre. Egy pillantása, egy mosolya, jellegzetes tartása, egy testrésze veletek maradt. És amikor visszaemlékeztetek erre a valakire, akkor sok dolgot kapcsoltatok e pillanathoz gondolatban.

Mondhatjuk azt is, hogy a tanítványok számára Jézus áldó keze örökre bevésődött.

Gondoljuk most végig, hogy amikor Jézus kezére néztek az övéi, mi minden juthatott eszükbe. Mire emlékeztette őket Jézus keze, és mire tanít bennünket az Ő keze?

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, idézzünk magunk elé olyan történeteket, amelyekben Jézus keze bármilyen okból megemlítésre kerül.

Egy héttel anyák napja és két héttel gyermeknap előtt legyen az első ilyen történet az, amikor Jézushoz vittek gyermekeket édesanyák, hogy megáldja őket. A tanítványok nem akarták odaengedni őket, ám Jézus „helyretette” túlbuzgó tanítványait, ezt mondta: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket!” Majd egy nagyon szép mondatot olvashatunk: „Átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” Jézus keze ebben a történetben hívogató kéz, amely áldja és öleli a gyermekeket. Mert fontosak neki, mert lényegesek számára, mert nem jelentenek terhet, gondot. Bár nem írja a Szentírás, meg vagyok győződve arról, hogy Jézus mosolygott.

A második történet, amely eszembe jutott egy gyógyítási történet. Egy reménytelen helyzetben lévő leprás beteget gyógyít meg Jézus, de nem úgy, ahogy szokta, szavának ereje által, hanem érintve a beteget. Ezt olvashatjuk a történetben: „Jézus kinyújtotta kezét, megérintette és így szólt: akarom, tisztulj meg.” Nem kötik Jézust ebben az esetben sem az egészségügyi előírások, sem a félelem. Az érintésben a félelemmentes szeretet ölt testet, keze erről tesz tanúbizonyságot.

Jairus leányának feltámasztásánal, amikor három tanítványával együtt megy be a kislányhoz, a további történésekről így számolnak be az evangéliumok: „Megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom ébredj!” Életet adó érintés, amely érintésből, mint az azt megelőző történetből, a vérfolyásos asszony meggyógyításának történetéből kiderül, erő áradt. Életet adó erő!

Amikor egy vakot szombatnapon meggyógyított, szintén nem elégedett meg azzal, hogy szavának erejével cselekedjen csodát, hanem a földre köpött, sarat csinált, rákente a vak szemére, majd elküldte, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. A vakokat lenézték, a társadalom perifériájára szorították a kortársak, mivel a vakságot Isten büntetéseként tartották számon. Jézus mozdulata és szava – „sem ez nem vétkezett sem pedig ennek szülei” – nemet mond erre a kirekesztő, szeretetlen viselkedésre. Érintése pedig a vakkal való közösségvállalásra mutat rá!

Szívemnek nagyon kedves történet az, amikor Jézus a Genezáret taván egy viharos éjszakán tanítványai csónakját a vízen járva közelíti meg. Amikor a tanítványok észreveszik, Péter szívében is vágy ébred arra, hogy ő is a vízen járva Jézushoz menjen. Jézus biztatására elindulva lépkedett a vízen, ám amikor az elemekre tekintett, azaz a realitásokra nézett, akkor süllyedni kezdett. Ekkor ezt olvashatjuk a Szentírásban, a történet folytatásaként: „Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét és megragadta őt” Jézus keze ebben a történetben Péter számára megmentő erőt jelent!

Amikor elfogják, akkor ellenben nem használja kezét ellenállásra, hagyja magát, pedig fizikai ereje lenne ellenállni, amint arra az is rámutat, hogy egyetlen mozdulattal emeli ki Pétert a habok közül.

Fontos történet az 5000 és 4000 ember megvendégelése, ahol Jézus a rendelkezésre álló kicsit, keveset sokasítja meg. Azt olvashatjuk, hogy hálákat adott és megtörte a kenyeret, majd adta tanítványainak, akik továbbadták a tömegnek. Jézus keze ebben a történetben Isten gondviselését jelenti, mutatja, testesíti meg.

Amikor elé viszik a bűnös nőt, akit házasságtörésen kaptak rajta, nem arra használja a kezét, hogy ujjal mutogasson a vétkesre, nem is köveket keresgél a megkövezéshez, hanem ír a porba. Konkrétan, a görög eredeti szöveget elemezve: feljegyez valamit valaki ellen. Feljegyzi a vádlók vétkeit, emlékeztetve őket arra, hogy tartózkodjanak az ítélettől, hiszen ők is érintettek a bűnökben.

A vádlón kinyújtott kéz mutatóujja ugyan a másikra mutat, de próbáljuk ki testvérek, miközben egy ujj az általunk vétkesnek gondolt embert helyezi célkeresztbe, másik három ujjunk felénk mutat, azaz minket vádol! Keze kegyelmet adó, az ítélet alól felmentő kéz a történet alapján.

Virágvasárnap, a Jeruzsálemi bevonulás után, amikor Jézus a templomba ment, ott sokak számára megdöbbentő módon cselekszik, amikor megtisztította a Templomot, kiűzte az pénzváltókat és az állatok árusait a szent helyről. Kötélből ostort font, azzal hajtotta ki az állatokat és gazdáikat a szent helyről, asztalaikat pedig felborogatta. Keze a történet alapján, mint tisztító kéz jelenik meg.

Nagycsütörtökön is fontos módon kerül elénk Megváltónk keze. Az utolsó vacsorán Jézus megmossa a tanítványok lábát, rabszolgák munkáját magára vállalva. Mozdulata, kezének munkája, és az, ahogy tanítványai szívére helyezi ennek gyakorlását: „Példát adtam elétek!”, az alázatosságról, az egymás szolgálatáról tesz tanúbizonyságot.

Egy nappal később pedig ezekbe a csodálatos kezekbe vernek bele szögeket, kifeszítve drága testét, felfüggesztve a gyalázat fájára, a keresztre. Széttárt keze, mintha magához akarná ölelni az egész világot, amikor meghal minden emberért, érted és értem is a kereszten, azért, hogy nekünk ne kelljen elhordoznunk Isten bűn ellen való haragjának súlyát. Szögekkel átvert keze azt jelenti számunkra: Isten az Ő áldozatáért nem tulajdonít nekünk bűnt, megbocsátott és meg vagyunk váltva!

A mi Urunk keze tehát áldó, ölelő, magához hívogató kéz. Amely kéz életet ad, megment kegyelmet ad, Isten gondviselését mutatja nekünk. De keze egyben tanúbizonyságot tesz megváltásunkról, és amint egykor a templomot megtisztította, úgy tisztítja meg a mi életünket is a bűn szennyétől!

Keze indít bennünket arra, hogy hozzá hasonlóan közösséget vállaljunk a lesújtottal, a földre kerülő embertárssal, hogy félelemmentesen, hozzá hasonlóan merjünk szeretni, és rámutat az egymás iránti alázat fontosságára, a kölcsönös szolgálatra!

Példája adja meg nekünk, hogy kezünket így, Isten nevének dicsőségére, eredeti rendeltetésének megfelelve használjuk! Ámen

Juhász András