Prédikációk

Amikor mai Istentiszteletünkre lelkileg készülni kezdtem, arra éreztem indíttatást, hogy a gyermeknap után valami olyan igét helyezzek szívetekre, amely Jézusnak és a gyermekeknek  kapcsolatát adja elénk.

Kedden azonban mindez megváltozott bennem, amikor napi igeként a Királyok első könyvéből Naámán csodálatos gyógyulásának történetét olvashattuk a Bibliaolvasó kalauz vezetését követve. Akkor azt éreztem, erről kellene szólnom. És, nem igazán tudtam, melyiket is hagyjam el a két számomra fontossá lett mondanivalóból.

Szerdára pedig mindez összekapcsolódott, mert úgy éreztem, hogy a két cél egyáltalán nem áll távol egymástól, sőt mondanivalójuk egy irányba mutat.

„Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” - szól Jézus szava.

Naámán története pedig egy gyermek, egy kisleány történetével kezdődik, amely történet rámutat arra, hogy milyen is az a gyermeki lélek, amelyet Isten példaként ad a tanítványai, a felnőttek elé.

Nagyon érdekes, mert a történetben szereplő kisleány látszólag a történet legjelentéktelenebb szereplője, aki mellett csak királyok, hadvezér és próféta szerepel a történetben, mégis szerepe a történetben kikerülhetetlen. Olyan valaki, aki egyetlen bibliai könyv, egyetlen részében szerepel, és mégis Ő az, aki elindítja a beteg hadvezért a gyógyulás útján. A kisleány amint a történetből kiderül, rabszolgaként került Naámán feleségének tulajdonába akkor, amikor rabló arám csapatok törnek Izraelre. Izrael népe a szabadságot különösen nagy értékek tartotta, hiszen a nép alapélménye az Egyiptomból való szabadulás volt. A rabszolgaság intézményét elítéli mind Isten igéje, mint az izraeli közgondolkodás. A kisleány pedig egykor szabad emberként, a történetben pedig rabszolgaként kénytelen élni. Igazán elképzelni sem tudjuk, hogy élhette meg ezt az óriási változást életében. Azt hogy tudatáig biztosan elhatolt sorsának változása két dologból tudhatjuk: egyrészt olyan korú, aki már alkalmas a szolgálatra, másrészt vissza tud emlékezni arra, ahogy Izraelben élt, és ott milyen hatások érték őt.

Mi munkált ebben a kisleányban, amely példaként kerülhetne elénk, mint a gyermeki lét egy olyan oldala, amelyet Jézus is példaként állít követői elé?

A kisleányban mindenek előtt szeretet van.

Az arámok Izrael életének megkeserítői voltak, egy olyan népcsoport tagjai, akik a korszakban Izrael halálos ellenségei. A logikus az lenne, hogyha egy gyűlölt nép egyik tagja megbetegszik, akkor annak a kisleány örüljön, ne pedig bánkódjon fölötte. Különösen igaz ez úgy, hogy a kisleány rabszolgaként kell, hogy éljen egy ellenséges környezetben, mégis, amikor látja gazdájának nyomorult állapotát, akkor elmondja neki a gyógyulás lehetséges útját. Nem bosszúálló, hanem segít, még ellenségén is. Krisztus előtt egy évezreddel a krisztusi szeretet éli meg. Azt a szeretetet, amiről a hegyi beszédben így olvashatunk : "Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is? (Máté 5:43-47.). Jézus, ebben az antitézisben, ugyanúgy mint a többiben, a pozitív felülmúlásra mutat rá. Bár a Törvény szerint elég lenne, a felebarát szeretete, Jézus arra mutat rá, hogy arra minden ember, a bűnösnek gondolt vámszedő, és a pogányok, az Élő Isten nélkül élők is képesek. Mennyivel több akkor egy Istenben hívő, Őt Urának valló ember, ha csak arra képes, mint az Isten nélkül élők? Ha számára, ugyanaz az erkölcsi norma, mint mások számára?

A kislány másik tulajdonsága, jellemzője egy bátor magatartásforma, amely szintén jellemző gyermeki tulajdonság: ami a szívén az a száján, azaz őszinte. Tipikus gyermeki jellemző! Amikor a műtétem után először végigmentem az utcán, felkötött kézzel, láttam, hogy sokan néznek, sok ismerős nem kérdezett, hogy mi történt, csak jobbulást kívánt, de egy ismeretlen gyermek, aki már messziről nézett az utcán, amikor odaért megkérdezett: „Hát neked meg milyen a kezed? Mi történt vele?” Ilyen volt a kis zsidó leányka is, ami a szívén volt, az a száján!  Egyetlen pillanatig sem gondolkodik azon, hogy vajon érdemes e elmondania Naámánnak azt, hogy Elizeus meg tudja őt gyógyítani. Nem gondolkodik azon sem, hogy mit válaszolnak felvetésére, esetlegesen kinevetik-e azért, hogy egy gyógyíthatatlan beteg gyógyulását Isten elhívott prófétájától és nem orvosoktól reméli.

Mindez arra is rámutat, hogy a kisleányban őszinte hit van Isten iránt. Kicsiny szívében Istent nagynak, győzedelmesnek látja, aki előtt nincs lehetetlen. Szavai tulajdonképpen hitének visszatükröződései, bátor hitvallás egy idegen, pogány közegben. Az általa elmondottak Isten iránti bizalmat is tükröznek.

A kislány tulajdonképpen Isten egyik eszköze Naámán meggyógyításában. Őszinte gyermeki hite Istenre mutató jel a hadvezér számára. Olyan csodálatos, hogy Isten akár egy kisgyermeket is fel tud használni, céljainak elérése érdekében!

Milyen volt tehát a kisleány?

Mindenek előtt, szeretet volt benne, őszinte volt, gyermeki bizalommal és hittel tett tanúbizonyságot Istenről.

Ezek tehát azok az ismérvek, amelyeket Jézus példaként állít elénk, és amelyeken keresztül tükröt tart ma, lelki értelemben számunkra.

Vizsgáljuk meg szeretetgyakorlatunkat mindenek előtt, a kisleány szeretetgyakorlatára tekintve! Ez a kislány, aiknek még nevét sem tudjuk, az őt elrabló, szüleitől, szülőföldjétől elszakító halálos ellenség vezérével szeretettel bánik!

Mi vajon hogy viselkedünk az ellenünk ennél lényegesen kevesebbet vétőkkel? Hogy fordulunk azok felé, akik ellenünk vétkeznek, szólnak? Van-e bennünk, az ellenünk vétkező bűnét nagyvonalúan elnéző szeretet, amely akkor, amikor a másik bármiben is szükséget szenved, azonnal a javára képes cselekedni? Vagy inkább az ellenünk vétkező kárán, baján örülünk, amint a népi bölcsesség tanítja: a legszebb öröm a káröröm, mert nincsen benne irígység. Esetleg csak közömbösek vagyunk, de semmiképpen nem segítő szeretet van bennünk?

A kislány viselkedése őszinte. Nem taktikázik, számolgat, méreget, hanem szól, amikor szólni kell. Ami a szívében van, amit hozott otthonából, ami egykor meghatározta őt, azt szólja! Isten élt kicsiny szívében, gondolatai középpontjában, ezért róla tesz tanúbizonyságot. Jézus szavai is ezt támasztják alá, Máté evangéliuma 12. részéből: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”

Van-e bennünk egyrészt gyermeki őszinteség, hogy azt mondjuk, amit gondolunk, amit érzünk, vagy a képmutatás jellemez bennünket e téren. Másrészt, mi van a mi szívünkben? Mit mutatnak szavaink, mintegy látleletként szívünk állaptáról?

A kislány viselkedése hitről, Isten iránti feltétlen bizalomról beszél. Ahogy megszólal Elizeusról, a prófétáról, Isten emberéről, az erre mutat. Mert nem csak Elizeust látja, de látja a rajta keresztül hatalmasan cselekvő Istent. A gyermeki szív ilyen, valóban tisztábban látja Istent, az Ő csodáira nyitottabb, és az iránta való bizalma is nagyobb.

Két egymást követő napon is Ovis évzárón, ballagáson voltam óvodánkban. Mindkét alkalommal elénekelték gyermekeink, a Lakodalom készül Kána városában kezdetű éneket, amely ének a Kánai borcsodának egy szép, gyermekeknek szóló feldolgozása. Az első napon nem tűnt fel az ének harmadik versszaka, a másodikon azonban megszólított:

„Hatalmáról így tett Jézus bizonyságot,

Hittek benne, látva ezt, a tanítványok.

Higgyed te is: nincs az Úrnál lehetetlen,

Bizalommal fordulj hozzá szükségedben!”

És, ahogy gyermekeink énekelték az éneket, kicsi arcuk átszellemült, és látszott rajtuk, nem csak megtanulták, betanulták az éneket, de át is élik, mert elhiszik, hogy valóban nincs az Úr Jézusnál lehetetlen!

De eszembe jutott egy iskolás történet is! Néhány évvel ezelőtt alsó tagozatos hittanosaim arról beszéltek, hogy nem jól alszanak, és kérdezték, hogy én mit csinálok, ha nem jól alszok. Mondtam nekik, hogy nem a bárányokat számolom, hanem a pásztorral beszélgetek, azaz imádkozok. Kérték, hogy tanítsam őket imádkozni, amit örömmel meg is tettem. Az elkövetkező hetekben ragyogó arccal jöttek, mert megélték, az imádság nekik is használ, megélték Isten csodás hatalmát, szabadító erejét!

Megvallom nektek, hogy mind az iskolások, mind óvodásaink esetében olyan jó volt megtapasztalni kicsiny hitük ilyen megnyilvánulását és az Isten iránti feltétlen bizalmat is!

És olyan jó lenne, ha meg tudnánk ezt tanulni tőlük! Mert míg az átlag felnőttek többsége, amikor találkozik a Biblián keresztül őt megszólító Istennel, eljut odáig, hogy szépek ezek a történetek, és gyönyörködik abban, hogy Isten a Biblia embere számára egykoron milyen csodásan jelentette ki magát, a múltban nagynak, erősnek látva Istent, addig a jelenben félelmei, kétségei vannak, mert a mában nem látja Istent, sem pedig csodás tetteit. Mert nem gyermeki hittel, gyermeki bizalommal tekint Istenre, hanem felnőttes okoskodással! Mert a racionalitás felülírja hitet. Mert nincs meg az őszinte, gyermeki bizalom Isten iránt.

Jézus a lehetséges utat és módot is megmutatja nekünk, hogy hogyan lehetünk olyanokká lelki téren, mint a gyermekek. Hogy is olvastam? „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”

A kulcs tehát a megtérés. Az a gondolati, viselkedésbeli döntő megváltozása életünknek, amit csak Isten tud előidézni, megadni nekünk. A megtérés nem pusztán egy szóbeli megnyilvánulás; megbánáshoz illő cselekedeteket is magába foglal, és azt jelenti, hogy valaki egy valódi ráébredés következtében egy mély, belső átalakulást él meg, aminek hatására tevékenyen keresi Istent, és életét aláveti neki.

A megtérés Isten előtti bűnbánattal kezdődik, és előtte való őszinte bűnvallással folytatódik. A bűn nyomorúsága miatt az ember segítségre szorul, ez a segítség pedig egyedül Jézus Krisztus, akit segítségül hívva el tudom fogadni az emberiségért tett áldozatát személyesen értem hozott áldozatnak is! Mindezt követi a bűnnel való szakítás, annak elhagyása, és a bűn helyett Jézus követése.

Ha ez megtörténik velünk, lelkileg olyan tiszták lehetünk, mint a gyermekek, és miénk lesz a menny dicsősége! Ámen