Prédikációk

Igyekszem itt lenni a gyülekezetünk minden Igei alkalmán, nem csak akkor, ha én hirdetem az Igét, hanem tényleg mindegyiken. Azért mondom ezt, mert így van rálátásom arra, hogy mi hangzik el, és az elmúlt időszakban Testvérek, akkora fejeseket ugrottunk a Jelenések könyvébe, hogy teljesen meglepett.

Állítólag ezt a könyvet nem olvassák, mert nehéz, és nem beszélnek róla a szószékről, mert nem értik. Még Kálvin sem hirdetett belőle Igét állítólag, és az biztos, hogy nem írt hozzá kommentárt.

Egy soproni presbiter, még réges régen, hazajött a Don-kanyart követő szibériai munkatáborból, és ahogy hazajött, elment a lelkészhez, és elmondta neki: becsempésztek egy Bibliát a táborba, Szibériába.

Azt olvasta minden nap. Csak a Jelenések könyvéből sodortak cigarettapapírt.

Szóval annak ellenére, hogy a Jelenések könyve ennyire mostohán kezelt része a Szentírásnak, ennek ellenére itt mégis az elmúlt hetekben átlagosan háromból kettő igehirdetés a Jelenések könyvét használta textusnak.

Úgyhogy ma nem az lesz.

Apokaliptikus műfaj. Maga a szó azt jelenti: leleplez. Lerántja a valóságról a leplet. Megmutatja, mi történik a színfalak mögött.

Megmutatja a jövőt, megmutatja az igazságot, megmutatja mi történik a felszín alatt. A Jelenések könyvének az a vállalása, hogy leleplezi a világot. Megmutatja, hogy ezekben a végső időkben a világon mennyi-mennyi sátáni erő munkálkodik.

Ez a leleplezés valójában nem csak a Jelenések könyvében történik meg.

Ez a leleplezés a Biblia egyik lényege.

Miről is van szó?

A János szerint való Evangéliumban azt olvassuk, Jézus tudta, hogy mi lakik az emberben.

Ez azt jelenti, hogy az ember nem az, amit mutat magából, hanem sokkal inkább az, amit rejteget. Jézus átlát az emberen. Jézus tudja, hogy a valóban fontos és érdekes dolgok azok lesznek, amiket rejtegetünk.

Ha a Jelenések könyve leleplezi a világot, akkor Jézus maga leleplezi az embert.

Azt is mondhatnám, hogy látja a lelkünket. A vesénkbe lát. Tudja, mi lakik a szívünk mélyén.

Akkor is tudja, ha jobbnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk, ebben az esetben képmutatók vagyunk,

és akkor is leleplez, ha rosszabbnak tűnünk, mint amilyenek vagyunk, ebben az esetben rossz a marketingünk.

Vizsgáljuk meg mind a két eshetőséget!

A farizeusok előkelőnek, szentéletűnek, hitben járó, kegyes embereknek tűnnek, de Jézus nem így látja őket:

Mt 23,27

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.

Jézus tisztátalannak látja őket, sőt a bűneik miatt halottaknak látja őket. Ugyanez a gondolat megjelenik az Ef 2,1-2-ben is:

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,

amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint;

Itt még egyértelműbben mondja a Szentírás, hogy akik bűnben élnek, azok hiába élnek, valójában Isten szemében halottak.

Így válik érthetővé Jézus egyik másik intelme is:

Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat!

Jézus látja, hogy mi lakik az emberben. És a látszólag eleven, élő emberben a bűn megfogant és elvégezte munkáját, és látja Jézus, hogy az az ember belül halott.

Jézus látja: ezekben az emberekben nem munkál az élet lelke. Hiába élnek, belül halottak. Isten átlát a farizeusok minden kegyességén, és tudja, hogy ők nem újjászületett emberek, még nem keltette életre a Szentlélek Isten az ő halhatatlan lelküket.

És ahogy átlát a tisztákon, és látja, hogy éppen ellenkezőleg: bűnösek azok, akik tisztának tűnnek;

ugyanúgy átlát a kegyeseken és látja, hogy belül halottak;

és ugyanúgy átlát a törvényeskedőkön is, és látja, hogy belül bűnösek.

Erre is számtalan bibliai példa lehetne, de a legtipikusabb a parázna asszony esete. Hozzák a parázna asszonyt a törvényeskedők a kövezésre. És Jézus elkezdi a porba írni az ítélkezők bűneit, amíg mindannyian meg nem szégyenülnek és el nem oldalognak.

De ahogyan vannak, akik bűnösebbnek bizonyulnak, mint amennyire látszanak, ugyanúgy vannak, akik igazabbak, mint amilyennek tűnnek.

Egy hete a vak Bartimeusról beszéltem. Annak a hittel könyörgő koldusnak azt mondja az Úr: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?

A Bartimeus bármit kérhet, Jézus mindenható, és ezzel a nagyvonalú kéréssel fordul a koldus felé. Jézus látja az embert színről színre, és tudja, hogy a vak Bartimeus nem fog olyasmit kérni Tőle, ami önző, vagy gonosz kívánság. Jézus látja, hogy Bartimeusnak helyén van a szíve.

Zebedeus fiainak a kérése, amely éppen ezt a kérést előzi meg, már nem ilyen nyitottságot talál Jézusnál. Jézus ugyan tőlük is azt kérdezi: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?  - De a kérést Jézus nem teljesíti.

Talán Jézus nem tudta, hogy milyen önző kérésre készülnek? De nyilván tudja, hiszen tudja, mi lakik az emberben.

Nyilván ekkor is tudta, mi lakik az emberben.

A két tanítvány, valószínűleg Jézusnak unokatestvérei, a rokoni kapcsolatot, vagy csak a személyes kapcsolati tőkét kihasználva szeretnének magas pozíciót elérni a mennyben. Amolyan UramBátyám - rendszerben gondolkoznak.

Vajon mit lát Jézus, ha rájuk néz? A mohó hatalomvágyat látja?

Szerintem nem.

Jézus már ekkor is tudta, hogy ez a két fiatal férfi milyen hittel és hűséggel, milyen önzetlenül és önmagát nem féltve fog végül Róla bizonyságot tenni. Egyikük Zebedeus fia János, a János szerint való Evangélium emberi szerzője, az egyetlen a tizenkettő közül, aki ott van Jézussal a Golgotán, és nem hagyja Őt cserben,

a másik pedig az a Jakab, aki mártírhalált hal Jézusért, amelyről az ApCsel 12-ben olvasunk.

Jézust nem vezeti félre a látszat. Jakab és János látszólag önző emberek, akiket a hatalomvágy mozgat, és akik kérésükkel a többi apostolt is magukra haragítják, ezzel meghasonlást és viszályt keltenek a tizenkettő között.

Ráadásul ők azok is, akik egy samáriai településre Sodomához hasonló isteni ítéletet, kénköves esőt kívánnak, ami miatt Jézus el is nevezi őket Boanergészeknek, azaz mennydörgés fiainak.

Tehát nemcsak hatalomvágy, hanem harag és bosszúvágy is lakik a szívükben.

Jézus azonban itt is átlát a felszínen. És Jakab és János nem jobbnak tűnnek, mint amilyenek, hanem rosszabbnak. Jézus viszont ezúttal is tudta, hogy mi lakik az emberben, tudta, hogy ez a két ember minden önző kérés ellenére micsoda hitbéli fejlődési lehetőséget rejt magában.

Jézus látja a valóságot színről színre. Ahol mi csak egy kis magot látunk, amit elrepít a leggyengébb szél is, Jézus látja ott a hársfát, a juhart, ami a magból kinő.

Lát bennünket az Úr színről színre.

Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem.

messziről is észreveszed szándékomat

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!                                      

Jézus átlát rajtunk. Látja ha rosszabbnak, és látja, ha jobbnak látszunk, mint amilyenek vagyunk.

Vajon milyenek vagyunk valójában?

Nézzünk magunkra Jézus szemével! Nézzünk magunkra a Biblia igaz tükrén át!

Hogyan leplez le bennünket az Úr? Melyik irányba hat ránk? Bűneinket leplezi le? Jobbnak mutatjuk magunkat, mint amit a tükörben látunk?

Vagy azt látjuk a Biblia tükrében, hogy mivé lehetünk.

Látjuk már magunkban, hogy a Szentlélek elkezdte a munkát? Az az Ige szólít meg bennünket, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára?

Akár így van, akár úgy, ez ugyanannak a folyamatnak a két különböző állomása. Olyannyira, hogy lehet, hogy egyszerre érezzük magunkra igaznak mind a kettőt.

A Szentírás hadat üzen a bűnnek, hadat üzen az óembernek. Megváltoztat minket. Ehhez először leleplezi a bűnt.

Majd, ha ez megtörtént, újjászül bennünket az igaz hitre. Elkezd bennünket használni. Elkezdünk hinni. Vágyakozni Jézus után. Hallani akarunk Róla. És aztán beszélni akarunk Róla. Elkezdünk hinni, és elkezdünk szolgálni.

Úton vagyunk. A bűn tengeréből az Úr békessége felé tartunk.

Csodálatos ez az út. És Jézus jön velünk ezen az úton.

Jézus vezet, ha kell, visz bennünket ezen az úton.

Én nem tudok ahhoz fogható hatást mondani az életünkben, mint ez. Jézus gyakorolja az életünkre a legnagyobb befolyást. Mindent megváltoztat.

Hála az Úrnak, otthonunkká lehet a gyülekezet. Egy olyan hellyé, ahol Isten Lelke működik közöttünk.

Tegnap kirándulni voltunk a Női és a Férfi Bibliakör tagjaival, és megéltük a testvéri közösséget és a közös hitünket.

Ma a presbiterek vasárnapja van. Ők gyülekezetünk elöljárói, ők a gyülekezet döntéshozó testülete, egy olyan közösség, amely megtapasztalja azt, hogy a hite és a szolgálat együtt növekszik,

hitünk épül, ahogyan a szolgálatunk épül,

és a szolgálatunk épül, ahogy a hitünk épül.

Hála az Úrnak, aki mindezt felfedi előttünk!

Hála az Úrnak, mert bár nem tudjuk miért, mit látott bennünk, de elhívott minket a gyülekezetbe, elhívott az igaz hitre és a szolgálatra.

Legyen ezért is övé minden dicsőség!

Így legyen!

Ámen

Busch Péter