Prédikációk

Jézus csodálatosan egyszerűvé, kézzelfoghatóvá tudott tenni elvont dogmatikai fogalmakat a példázatok által.

Jézus érthetővé teszi az ember és az Isten kapcsolatát. Ahogyan Jézus által Isten olyan közel jött az emberhez, mint előtte soha, úgy az elvont, mégis fontos teológiai tartalmak is érthetővé és közelivé váltak a példázatok által.

Az a teológiai fogalom, amire ma szeretném a példázat által felhívni a figyelmeteket, a Szentlélek Isten belső bizonyságtétele alapján kapott üdvbizonyosság. Ez azt jelenti, hogy aki hisz, az tudja, hogy üdvözül. Hitünknek része a saját üdvösségünkbe vetett hit is.

Ez a bizonyosság árad a mai példázatból.

Ennek a bizonyosságnak az az alapja, hogy ahogyan az asszony megkeresi az elgurult drahmát, úgy keresi meg az Úr Jézus az elveszett bűnöst.

Tehát Jézus megkeresi az övéit.

Ez a példázat központi üzenete. Minden más jelentéstartalom ezt veszi körbe. De a lényeg ez, mondom újra: senki nem veszik el, aki hisz. Erre Jézus maga a garancia. Azért bízhat az ember a saját üdvösségében, mert Jézusban bízhat. Jézus meg fog keresni bennünket, ha elvesznénk. Mindenkit megkeres, aki az övé.

Most, hogy kimondtuk a központi üzenetet, nézzük meg, mi veszi körbe ezt a központi üzenetet.

Először is: a drahma viszonylag értéktelen pénz. Egy rosszul kereső embernek az egy napi bére. Nem egy nagy érték. Az asszony mégis megkeresi ezt a pénzt.

Vannak, akik ezt úgy magyarázzák, hogy ez azért van, mert az asszony szegény. Jézus hátrahagyta mennyei királyságát, eljött a földre, megszületett ember formájában, majd megalázta magát a halálig, éspedig a keresztfán a halálig. Mire földi élete végére ér, nincs nála nyomorultabb, szegényebb, elveszettebb valaki. Nincs ember, aki cserélne vele akkor, amikor ott függ fenn a kereszten megfeszítve. Jézus szegény, és ebbe a szegénységbe enged betekintést annak az asszonynak példázata, aki az egész házat kitakarítja egyetlen elveszett drahmáért.

Ez a példázat ezt is jelenti. Ez is benne van ebben a történetben.

De ha eddig eljutottunk, akkor vegyük észre: ez a szegény asszony lámpást gyújt azért, hogy a drahmát megtalálja. Égeti a drága olajat, hogy megtalálja az értéktelen pénzdarabot.

Így az, amit tesz, nem tűnik teljesen racionálisnak. Nem értjük, hogy ezt miért teszi. Aztán pedig egyetlen drahma miatt összehívja a barátnőit és a szomszédasszonyait. Ez még kevésbé érthető. Azért nem értjük, mert a mi megoldásunk, tudniillik, hogy az asszony szegény, ez a megoldás nem kielégítő.

Arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ez a drahma, ami az elveszett bűnöst akarja jelenteni a példázatban, ez a drahma értékesebb, mint egy drahma.

Ez egy különleges drahma. Az értékét nem az határozza meg, hogy mennyit ér, az értékét nem az önértéke adja, hanem az értékét az határozza meg, hogy mekkora áldozatot hoznak érte, és hogy mennyire örülnek neki, amikor megkerül. Márpedig égetik miatta az olajat. És nagy örömet okoz, amikor megkerül.

Ugyanígy van ez a megtérő bűnössel is. Az értékünket nem az adja meg, hogy önmagunkan mennyit érünk, hanem az, hogy Jézus mit tett azért, hogy bennünket megtaláljon, és hogy mekkora boldogságot okozunk neki, amikor ez megtörténik.

Márpedig Jézus meghalt azért, hogy bennünket megszabadítson, tehát sokat tett értünk,

és még az angyalok is ünnepelnek a mennyben, amikor mi megtérünk Hozzá, tehát nagy örömet okozunk.

Különlegesek vagyunk Jézusnak, mint ahogyan az asszonynak különleges volt az a drahma.

Egy ismerősöm sokgyerekes családban nőtt fel. Nyolcan vannak testvérek. Gyerekkori emléke, hogy az egyikük, a legkisebb, aki még járni is csak úgy-ahogy tudott, elveszítette a kedvenc kis kendőjét egy szilvásváradi kiránduláson. Márpedig azt a kicsi, rongyos kendőt születése óta szorongatta, eszegette és rágcsálta. Egy értéktelen rongydarab volt már csak. De amikor a család indult volna haza, a kisfiú elkezdett sírni: nincs meg a kendő. Vigasztalhatatlanul sírt. A vége az lett a dolognak, hogy az egész család ment vissza fel a hegyre, hogy megkeressenek egy rongydarabot a félhomályban, a bükkerdők mélyén, hogy a kisfiú végre abbahagyja a sírást.

A kendő meglett, a sírás örömre fordult.

De ehhez az kellett, hogy az a kendő minden látszat ellenére különleges legyen.

Ugyanilyen különleges kellett, hogy legyen ez a példázatbeli drahma. Mert ez a drahma nem egy közönséges drahma volt, hanem a tíz drahma egyike. Ennek a tíz drahmának bármelyike sokkal többet ér egy drahmárnál. Ez a tíz drahma az, amivel a menyasszonyi fejdíszt feldíszítették. Ennek a helyére nem lehet csak úgy odatenni egy közönséges drahmát.

Vegyük észre, hogy a példázatban asszony van, és nem menyasszony.

Ez az asszony azt a drahmát keresi, amit féltve őrzött menyasszonyi fejdíszéről veszített el. Ez a fejdísz volt rajta akkor, amikor Isten színe előtt szövetségre lépett férjével, ezt a fejdíszt tette el emlékbe, ezt megbecsüli, ezt szereti, ezt minden kincsénél többre tartja, és ennek a fejdísznek, a szövetségkötés emlékét idéző fejdísznek hiánytalanul meg kell lennie. Az nem úgy van, hogy ha elgurul erről egy drahma, akkor oda lehet tenni helyette egy másikat. Ez az egy, éppen az, ami elgurult, semmi mással nem helyettesíthető.

Most már értjük, mitől volt olyan különleges ez a drahma. És mi mitől vagyunk olyan különlegesek?

Jézus nem véletlenül használja ezt a példázatot. Sokszor úgy van, mint itt is, hogy mond egy példázatot a férfiak foglalkozásának, aztán mond egyet az asszonyoknak is. Itt is, a jó pásztort követi ez a példázat az asszonyról. De a megfelelés sokkal mélyebb, és sokkal többet árul el Istennek és az embernek, vagy még pontosabban: Jézusnak és az egyháznak a viszonyáról, mint ahogyan az elsőre látszik.

Mert Jézusnak és az egyháznak a viszonya a Szentírásban számtalan helyen úgy van bemutatva, mint a vőlegénynek és a menyasszonynak az örömteli viszonya.

Valóságos lakodalmi ünnepség veszi kezdetét a mennyben azon a napon, amikor a földön zarándokló egyház visszatér az Ő Urához, Jézushoz. Ez az, amit úgy ír le a Jelenések könyve, szintén képes beszéddel, hogy a Bárány menyegzője. Ekkor, ezen a napon az egyház úgy áll majd Jézus elé, mint ahogyan a menyegzői ünnepségen áll a menyasszony a vőlegénye előtt.

Erről az örömről beszél Keresztelő János, amikor Jézust vőlegénynek nevezi, önmagát pedig a vőlegény barátjának. Teljessé vált öröm, így mondja Keresztelő János. Erről beszél Pál apostol, amikor azt mondja a korinthusi gyülekezetnek, hogy Pál eljegyezte őket egy férfiúnak. Ez a férfiú Jézus.

De hogy lássunk ószövetségi példákat is ugyanerre az örömre, erről az örömteli, szeretettel teli viszonyról, Isten és ember kapcsolatáról mondja azt Hóseás könyvében az Úr az ő népének, hogy “eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” Ez az itt ismételgetett “eljegyezlek” szó a házassági eljegyzést jelenti, azt a szövetséget, amelynek nagy ünnepe a menyegző lesz. Szövetségre léptem veled és az enyém lettél - mondja az Úr a népének Ezékiel könyvében, ismét a házasság kontextusában.

És ez a szövetség, a házassághoz hasonlított szövetség jelenik meg abban az ézsaiási szakaszban is, amit ma hallottunk, Testvérek:

Ékes korona leszel az Úr kezében,

királyi fejdísz Istened tenyerén.

Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.      

Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.

Az egyháznak, az egyházhoz szól ez a szép prófécia. Az egyház lesz ékes korona az Úr kezében, mi pedig, az egyház tagjai olyanok leszünk Isten szemében, mint a díszek azon a koronán. Az egyházat hívja úgy Isten, hogy gyönyörűségem, az egyházat fogja felépíteni Jézus Krisztus az Igéje és a Lelke által, és ahogyan a vőlegény örül a menyasszonyának, úgy örül majd nekünk Istenünk.

Mi történik viszont akkor, ha erről a királyi koronáról elveszik egy ékkő. Elgurul egy dísz a sok közül. Ezzel az eshetőséggel foglalkozik a mai példázatunk.

Valamelyikünk, képletesen szólva kiesik az egyházból, mint ahogyan a koronáról leesik egy drágakő, vagy mint ahogyan a menyasszonyi fejdíszről elgurul egy drahma.

Akié a fejdísz, az mindent tűvé tesz érte. Addig keresi, addig nem nyugszik, amíg meg nem találja.

Az ézsaiási szakaszban a választott nép lesz az ékes korona az Úr kezében, a királyi fejdísz Isten tenyerén.

A jézusi példázatban a fejdísznek az egyik elguruló darabja olyan, mint a választott nép egyik tagja, a fejdíszről elguruló drahma olyan, mint a szövetségből elvesző bűnös ember.

És Jézus azt ígéri, hogy meg fog minket keresni. Jézus azt ígéri, hogy egy sem veszik el soha azok közül, akik az övéi.

Egy sem veszik el közülünk. Senki.

És nem azért, mert mi magunk annyira különlegesek vagyunk. Hanem azért, mert az a Szövetség, amely az Isten és az ember között van, az ennyire különleges.

Annyira különleges, hogy ennek a Szövetségnek egyetlen tagja sem veszik el soha. Krisztus a vérén megváltott népével lép itt szövetségre, olyan erős, olyan biztos alapokra épített szövetség ez, hogy nem fog rajta sem az idő, sem a kísértések romboló munkája, sem a pokol kapui.

Ez a világ egyszer el fog múlni, és mi megmaradunk. És egy napon majd visszajön Krisztus ítélni élőket és holtakat, mindenkit, kivéve az Ő népét, az Ő igaz Egyházát, aki úgy áll majd előtte, mint a vőlegény előtt áll a menyasszony a menyegzőn sértetlenül, nagy örömben és szeretetben.

Ennek a szövetségnek az alapjai azonban nem az Úr napján köttetnek majd, ez a Szövetség már készen van, Krisztus kereszthalálakor és feltámadásakor már megköttetett ez a Szövetség, és mi ennek az elmúlhatatlan Szövetségnek vagyunk a tagjai.

Isten szövetséges népe vagyunk az Úr Jézus Krisztus által, és Jézus nem hagy bennünket elveszni.

Kiválaszt, nevünkön szólít, elhív, megigazít és megszentel bennünket, hogy beléphessünk az Ő Országába. És ha közülünk csak egy is elveszne, elindul és megkeresi azt.

Ezért is mondtam, hogy ez a példázat az üdvbizonyosságról szóló példázat. A Szentlélek Isten belső bizonyságtétele munkálja ki a hívő emberben azt az egyszerű, de teljesen bizonyos felismerést, hogy örök életem van Krisztusban. Ez már tart, ez már elkezdődött. Aki hisz, az biztos lehet a saját üdvösségében. Aki hisz, az soha nem veszhet el. Mert Jézus Krisztus már eljött, és már megtalált bennünket.

Bízzatok az Úrban!

Bízzatok Jézusban!

És ha úgy érzitek, eltévedtetek,

ha úgy érzitek, hogy kezdetek lesodródni a keskeny útról,

kérjetek Tőle segítséget,

higgyétek el, Jézus eljön, lámpást gyújt a félhomályban, rendet rak a világban, és megtalálja az elveszetteket!

Úgy legyen!

Ámen

Busch Péter