Prédikációk

Az elmúlt héten kezdtük el olvasni Zakariás próféta könyvét, Bibliaolvasó kalauzunk vezetését követve. Zakariást, akárcsak kortársát Haggeust, a kispróféták közé sorolják – azaz könyvük a Bibliában viszonylag rövidebb. Zakariás, akárcsak a többi próféta Jézus útkészítője. könyvének több részletében is megprófétálja Jézus életének egy-egy mozzanatát. A könyv rövidségéhez képest nagyon sok, Jézus személyében és küldetésében beteljesedő prófécia található könyvében!

Ezek közül a legismertebb talán a Zakariás 9:9., ahol ezt olvassuk: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Ezen egységben a próféta, Jézus virágvasárnapi Jeruzsálemi bevonulását jövendölte meg.

A prófétáskönyvben több helyütt is előforduló Sarjadék név is Jézusra mutat. Ahogy írja az ige: minden sarjadásnak indul keze alatt, felépíti majd az Úr templomát. Zakariás mellett Jeremiás és Ézsaiás is illeti ezzel a messiási címmel próféciáiban Jézust.

De ugyancsak Jézust adja elénk, kereszthalálát és annak következményét megmutatva a 12. rész 10. verse: „Rátekintenek majd arra, akit átszúrtak!”

Mégis, Zakariásról , és vele egyszerre munkálkodó próféta társáról viszonylag kevés szó esik.

Pedig, Zakariás az a próféta, aki  Haggeussal együtt a legtöbbet tette azért, hogy Izráel népe a fogság után  megmaradjon, Isten népének.

Mit tett ez a két ember? Elevenítsük fel egy kicsit, azt a történelmi alaphelyzetet, amelyben munkálkodtak!

 Működésük kb Kre. 520-körülre tehető, amikor Izráel népe hazatért a fogságból. A nép, első lelkesedésében elkezdi építeni a templomot, ám egy idő után a templom építését abbahagyják, hivatkozva nehéz évekre, rossz termésre. Jeruzsálem ekkor éli történetének egyik mélypontját: lakóinak száma kb. 30.000, míg a fogságba vitelkor több mint 100000 volt lakóinak száma. Falai lerombolva, kapui tűzzel megégetve.

Haggeus beszédeiben, míg Zakariás látomásainak magyarázatában biztatja a népet a Templom újjáépítésének folytatására. Mindketten jól látták azt, hogy Izráel pusztulásához, a környező népekbe való beolvadáshoz vezetne az, ha a felnövekvő új nemzedékek – a templom állapota miatt – nem emlékezhetnének meg a templomi liturgiában a múltról, akkor az új generációk elfelejtenék Isten szabadítását. Elfelejtenék az egyiptomi szabadulást, de ugyanígy elfelejtenék a babiloni fogságból való szabadulást, az új államalapítást is. A próféták helyesen látták meg, hogy így Izráel szinte már semmiben nem különbözne a többi néptől.

A néppel fel akarták ismertetni azt, hogy Isten a történelem ura, Ő emel fel királyokat és vet el fejedelmeket.

Haggeus és Zakariás munkálkodása nélkül a Templom valószínűleg még később készült volna el, ami a zsidóság még mélyebb vallási elzülléséhez vezetett volna. Azt hiszem, hogy ezt a "templom" nélküli állapotot a mi történelmünkből is ismerhetjük: 40 év is milyen rombolást volt képes végezni egy nép lelki életében. A két, egyszerre munkálkodó próféta szerepéről elismerően szól Ezsdrás könyve is, ahol ezt olvashatjuk: „Így, a júdai vének sikeresen folytatták az építkezést Haggeus prófétának, és Zakariásnak Iddó fiának próféciái szerint.”

A felolvasott versekből kiderül az, hogy Zakariás Iddó pap fia volt, így maga is pap lehetett, hiszen akkor a papság még nem hívatás, hanem hivatal, amelyet örökletesen töltöttek be a papi családokon belül. Izráel történelmében nem volt ritka, hogy valaki mind pap, mind pedig próféta volt: Ezékiel próféta és Jeremiás próféta egyaránt papi származásúak voltak.

Zakariás is ilyen szolgája volt az Úrnak: személyében ötvöződtek a papi és a prófétai tulajdonságok. A templomhoz való ragaszkodása, a tisztaság követelése a néptől inkább papi oldalát hangsúlyozza, ám a megtérésre való felhívás, és annak értelmezése, amelyet felolvastam tisztán prófétai. Zakariás ugyanúgy hív megtérésre, ahogy tették azt nagy elődjei: Hóseás, Ézsaiás, Jeremiás, de szava szinte egybecseng Keresztelő János szavával, aki a megtérés fontosságát, okát abban láttatja, hogy Isten Országa elközelített.

A felolvasott igeversek tulajdonképpen egy történelmi visszatekintést tartalmaznak, konkrétumok nélkül, ám aki hallotta a kortársak közül, annak pontosan értenie kellett, tudnia kellett, hogy a próféta milyen történelmi eseményekre is gondol a zsidóság múltjából.  Az atyákra és ősökre méltán haragudott meg Isten, hiszen nincs még egy olyan nép a Földön, aki ennyi mindent kapott volna, és ennyit lázadt volna Isten ellen. Isten pedig, őrállói a próféták által hiába intette népét, hiába próbálták Isten elhívott emberi a jó úton tartani a népet: a nép nem hallgatott rájuk, nem tértek vissza Istenükhöz. Az atyák és a próféták eltűntek a történelem során, ám Isten Igéje, ítélete maradéktalanul beteljesedett rajtuk. ezért, most a próféta a múlt vázolása után felkínálja a lehetőséget a jelen gyülekezetének. A múlt kudarca után a megoldás lehetőségét adja a nép elé:

Így szól az Úr: "Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek!" Mit jelent ez a mondat? Az embernek ahhoz, hogy megmeneküljön, hogy ne járjon úgy, mint Izráel népe, szükséges megtérnie. Szükséges ez a gondolati, hitbeli, és természetesen magatartásbeli folyamat, amelynek során az ember az Isten elleni lázadással felhagy, és azzal a szándékkal fordul Istenhez, hogy az Ő akaratának engedelmeskedjen. Mindez azt jelenti, hogy a megtérés célja Isten. Hozzá kell visszatérni, visszafordulnia az embernek, mert tőle ment el. Nagyon jól kifejezi ezt az elfordulást az Újszövetség egyik legismertebb példázata, a Tékozló vagy elveszett fiúról szóló példázat: A fiú hagyja el az Atyát, és az atyai házat. Ő az, aki semmibe veszi atyját. Ő az, aki önállósítja magát az atyától, ő az, aki nem talál elégséget az atyával való kapcsolatában, ő az, aki hátat fordít az atyjának és az atyai ház biztonságának.

Nem fordítva történik, mindig az ember fordít hátat Istennek. Isten hűséges! Úgy, ahogy azt Jeremiás a siralmak könyvében megvallja: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.Nagy a te hűséged!Az Úr az én osztályrészem

– mondom magamban –, ezért benne bízom.”

Vagy, ahogy szinte művészien elénk adja Hóseás próféta, könyvének 11. részében: „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.”

Az Isten ellen fordulásból, az ellene való lázadásból, a neki hátat fordító életből kell szabadulnunk! Ebből az állapotból kell az embernek megtérnie, visszatérnie Istenhez. Azért, hogy az eredeti állapot, a kapcsolat, helyreállíttassék Isten és ember között.

Zakariás könyvének további részeiből az is kiderül, hogy elégtelen az, ha csak a liturgia áll helyre, ha a böjt szabályszerűen zajlik, mindehhez kell az ember belső megváltozása is, nem elég, ha a külsőségek megváltoznak. A nép ugyanis úgy gondolkodott, hogy ha a külső rendelkezéseket megtartják, akkor az elég számukra. Isten azonban a belső, a szív, az élet megváltozását akarja, és azt, hogy ebből a változásból következzen az, ahogy embertársaink felé fordulunk! Amikor a nép megkérdezi, hogy tartsanak-e böjtöt, akkor Isten a következőt válaszolta a próféta által: „Ezt mondja a Seregek URa: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással!Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nincstelent ne sanyargassátok, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!” A megtérés következménye ugyanis, hogy az embertárssal, a felebaráttal is helyreáll, mert helyreállítom a kapcsolatot.

Nem elég tehát az, ha szépen felöltözve megjelenünk hétről hétre egy templomban, ott szépen énekelünk, elégedetten hátradőlve hallgatjuk az igehirdetést, hanem kell az is, hogy mindez megérintse, megváltoztassa a mi életünket.  Kell, hogy Isten megtérésére hívó szava megérintsen, megváltoztasson bennünket!

Ugyanezt ismerték fel reformátor őseink is, akik látva az egyház akkori kétségbeejtő állapotát, szinte éhezték és szomjúhozták azt, hogy Isten népe visszatérjen arra az útra, amelyről letért. Ennek a visszatérítésnek szentelték életüket, és láthatjuk azt ma is, hogy küzdelmük nem volt hiábavaló. Ám, az egyház reformációja soha nem lezárt folyamat. Az egyház, azaz a hozzá tartozó emberek, a mi életünk folyamatos reformációért, megújulásért, Krisztushoz-alakulásért kiált!

És most, e nehéz időkben nézzünk egy kicsit magunkba. vizsgáljuk meg életünket ezen igék alapján:  Aki még nem adta át életét az Úrnak, annak számára örömhír: van lehetőség erre! A hűséges Isten, akitől mi, embergyermekei tértünk el, várja haza minden tékozló fiát és leányát! De mi a helyzet azokkal, akik már meghozták egyszer a döntést, és igent mondtak Jézus megváltó kegyelmére, a benne megjelent isteni szeretetre? Mondhatnátok, miért beszéljünk erről, hiszen megtért emberek vagyunk. Igen, ez így van. De az ember azon az úton, amelyen jár, újra és újra bemocskolja lábát. És ha csak a legkisebb rést is hagyjuk a bűnnek, akkor azt kíméletlenül kihasználja és a falakon belülre kerül.

Vajon életünk fogyatkozásai, bajai, lelkünk békétlensége, szeretetlenségünk, elégedetlenségünk nem arról beszél-e, hogy életünk egy pontján eltértünk, elfordultunk Istentől? Nem arra mutatnak-e rá ezek a dolgok, hogy nem Vele, hanem nélküle élünk?

Sikertelenségeink, kudarcaink, levertségünk nem annak a szükségességét mutatják-e, hogy ideje lenne visszatérni, visszafordulni Hozzá?

Az Istenhez való visszatéréshez egy ígéret is kapcsolódik: ha visszatérünk, akkor Isten is visszafordul hozzánk, reánk tekint, felemel, megérinti életünket ott ahol fáj, és vezet bennünket, azon az úton, amely kedves előtte.

Itt a lehetőség tehát, hogy  visszatérjünk-visszaforduljunk-visszamenjünk ahhoz az Atyához, akitől oly messze kerültünk. Van lehetőségünk: "Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek!" Ámen

Juhász András