Prédikációk

Talán meglepődtek a testvérek, hogy pünkösdi ünnepi istentiszteletünkön egy, az Őstörténetből való történetet olvastam fel hosszabb igeszakaszként, Bábel tornyának történetét. Hogy miért? Azért, mert látni fogjuk azt, hogy e történetnek mintegy ellenpárja, fordítottja a pünkösdi történet.

Nézzük meg, hogy miről is szól Bábel tornyának története? Az emberiség, az Istentől kapott parancs ellenére – amely így hangzott: „Sokasodjatok és szaporodjatok, és hajtsátok uralmatok alá az egész földet!” – együtt marad, nem széled szét a föld felszínén, és egy torony építésébe kezd. A vállalkozás az első alkalom az emberiség történetében, amiről dokumentum maradt fenn, amikor nem a természetben található anyagokat például követ, fát használ fel az ember, építéshez, hanem átalakítja a fellelhető anyagokat: téglát égetnek és habarcsot készítenek. A nagy technikai előrelépés, mint azóta is oly sokszor elbizakodottá tette az embert. Ahogy egy szép versben olvassuk, amelyben egy kisgyermek kukorica csuszákból tornyot épít: „Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam. Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan, és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban. Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban. Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.” Valami ilyesmit élhetett át az emberiség, saját erejétől, teljesítményétől szinte megrészegedve. A torony nőtt, és világos a cél is: hírnevet szerezzen magának az emberiség, és elérje Istent. Ismét visszatért az első vágyakozása az emberiségnek, a meg nem elégedés az emberléttel. A többre vágyás, a teremtési rendbe beilleszkedni képtelenség.

Megvallom nektek, hogy szeretem a Biblia humorát. Ugyanis azt olvassuk, hogy amikor az ember már majdnem azt hitte, hogy felért, ott van, egyenlő Istennel, akkor Isten leszállt, hogy lássa a várost. Mint amikor a kisgyermek lehajol, hogy jobban lássa a hangyákat. A Bibliai leírás nagyon szépen helyreteszi az embert!

Isten pedig közbe avatkozik, összezavarja az emberek nyelvét, akik így egymással nem tudnak beszélni, a kommunikáció megfeneklése pedig magával hozza az építkezés befejezését, és azt, hogy a népek szétszéledve benépesítik a Földet, Isten szándéka szerint. Isten büntetése tehát a kommunikáció nehézzé tétele, ember és ember közt. És az elkülönülő nyelvek már nem a megértést szolgálják ember és ember közt, hanem a félreértést, sőt sokszor a félrevezetést is.

Ám, mielőtt ez megtörténne, már megromlott a kommunikáció már egy területen: Isten és ember közt. A teremtésben az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember istenképűségének egyik ismérve ugyanis a beszéd, a kommunikáció lehetősége Istennel. Ez a kommunikáció egy természetes velejárója volt az első emberpár életének, úgy, ahogy olvashatjuk, annyira közvetlen formában, az Úristen az Édenkertben alkonyatkor járva megszólítja az embert, és az válaszol rá. Az Isten által felajánlott kommunikáció teljesen zavarmentes és kiegyensúlyozott volt a bűnesetig, amellyel az ember azonban ezt is megrontotta. A bűn miatt képtelen már a tökéletes visszajelzésre Isten felé, valamint képtelen az Istentől kapott üzenet megértésére, dekódolására, sőt az ember a bűn nyomorúsága miatt az Istentől kapott üzenetet számtalanszor figyelmen kívül hagyja, vagy elhallgattatja. Az Isten és ember közti kommunikáció megromlása kihatott az emberi kapcsolatokra is. Emlékszünk, hogy amikor Isten számon kéri az embert az engedetlensége miatt, mit válaszol az ember? Feleségére hárítja a felelősséget, amikor azt mondja: az asszony, akit mellém adtál adott a gyümölcsből. Az asszony pedig a kígyót kiáltja ki felelősnek! A hárítás az ember és ember közti kommunikáció megromlásának jele. Ennek a megromlott állapotnak egyik lépcsőfoka, mégpedig hatalmas lépcsőfoka Bábel.

Rendkívül sötét tehát a háttér, ami elénk kerül: egymással és Istennel egyaránt kommunikálni képtelen emberiség! Isten azonban nem hagyta magára az emberiséget! Időről-időre megszólította választottjait, például a próféták által, vagy álomban, esetleg angyalokon keresztül, és amikor Isten ezt úgy látta jónak, egy új „kommunikációs csatornát” nyitott az ember felé: elküldte szent fiát Jézus Krisztust. Az isteni kommunikációs szándék Jézusban jutott teljességre! Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk, olvassuk a karácsony megfogalmazásában Jánosnál. Jézus azért is jött erre a világra, hogy az Isten és ember közt keletkezett kommunikációs szakadékot áthidalja, azt a szakadékot amit a bűn hozott létre. Benne és általa az Istennel való kommunikáció ismét zavartalanul folyhat. Amikor azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, csakis énáltalam” – rámutatott a megváltás egyedüli útján kívül arra is, hogy az Istennel való kapcsolat rajta, mint egyedüli közbenjárón keresztül újra megélhető! Nem véletlenül imádkozunk Jézus nevében! Nem véletlenül zárjuk le így fohászainkat!

Jézus mennybemenetele után tíz nappal pedig a testet öltött Ige helyét a világban a kitöltetett Szentlélek veszi át. Erre emlékezünk most, és minden pünkösdkor, hogy Isten elküldte Szentlelkét a világba, aki a mi bátorítónk, pártfogónk, vigasztalónk!

A pünkösdi esemény nagyon gazdag üzenetéből ma egyetlen részletre szeretném tekinteteteket irányítani, és ez az a részlet, hogy amikor Péter és tanítványtársai megszólítják Isten igéjével az egybegyűlt sokaságot, és mindenki a saját nyelvén hallotta őket beszélni. A Bibliamagyarázók közt vita van arra nézve, hogy azért történhetett meg mindez, mert mindenki más nyelven szólta a tanítványok közül Isten üzenetét, és így hallhatta mindenki a saját nyelvén, vagy azért, mert bár Péter egy nyelven - arámul prédikált, a Lélek munkájának eredményeként mindenki a saját nyelvén hallotta azt. Azt gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy hogyan történt meg ez a csoda, hanem az, hogy megtörtént. Kálvinhoz csatlakozva azt mondom: nem tisztem, hogy eldöntsem e kérdést.

Három dolgot érdemes a csoda kapcsán megjegyezni:

1. Mindenek előtt Isten megszólaltatja az emberiség egyetemes anyanyelvét, azt amelyen Ő beszél gyermekeivel. Amelyet mindenki ért, és amelyet a Lélek által szólaltat meg újra.

2. Másrészt, rámutat az egyház missziói munkájára. Az evangélium minden népet és nemzetet a saját nyelvén szólított és szólít meg. A reformáció hatalmas vívmánya volt az anyanyelveken megszólaló igehirdetés, és a Biblai lefordítása nemzeti nyelvekre. A nyelvek, nem akadályai az evangélium terjedésének! Sőt, inkább hajtó erőként jelentkeztek és jelentkeznek! Gondoljunk arra, hogy amikor a Szentírást egy újabb nyelvre lefordították, és ott az isteni üzenet a Lélek által megszólalt, akkor emberek tértek meg, és álltak Isten szolgálatába! És ez a folyamat visszahat, az eredeti kiindulási pontra is. Egyetlen példára mutatok csak rá: Európa „elvitte Jézust” Dél-Koreába. Dél-Koreában a Lélek munkája nyomán milliók tértek meg, akik most Európa misszióján dolgoznak, Magyaroszágon például a cigánymissziónak adnak nagy lendületet Koreai testvéreink.

3. Harmadrészt, Isten helyre akarta állítani a bábeli nyelvzavar által megrontott testvéri megértést az emberek közt. És itt kapcsolódnék vissza a hosszabb igeszakaszhoz.  Bábel ugyanis az emberi vakmerőség, nagyot akarás és Isten ellen való lázadás büntetése. Míg a Pünkösd a felülről alászálló és bűnbocsátó kegyelemnek megérkezése. Isten Lelke késszé tesz bennünket arra, hogy megértsük Isten szavát, és ezáltal képesek leszünk megérteni a másik ember, a mellettünk élő szavait! Mekkora szükség van erre, amikor Bábeli zűrzavarban él az emberiség, a szavaknak nincs értelmük és értékük, amikor a nemzetek szintjén nem információ, hanem dezinformáció árad. Az egyéni élet szintjén pedig oly sokszor elbeszélünk egymás mellett, amely meg nem értéshez vezet, ami haragot, gyűlöletet szül, családban, munkahelye, minden területén szinte az életnek.

Kérjük hát Isten Szentlelkét, könyörögve, hogy töltsön be bennünket teljesen, így megérthessük Istenünk szent akaratát, és ez áthassa azon szavakat, mondatokat, amellyel az embertársat szólítjuk meg. Ámen

Juhász András