Prédikációk

Az elmúlt hetekben több ember keresett meg, és szinte ugyanazt kérdezték tőlem, a Törökországi földrengés rettenetes képeit látva, a pusztulás mértékét hallva: miért történt mindez? És, aztán jöttek az interneten, mint a világ legnagyobb teológusán fellelhető összes okossággal: Isten azért büntette Törökországot, mert nem benne, hanem Allahban hisznek? Ezek már a végidők biztos jelei, és pillanatokon belül vége lesz a világnak? És végül, a talán leginkább komoly kérdés: miért engedte ezt megtörténni Isten?

Igyekezzünk választ találni ezen kérdésekre, amelyek úgy gondolom, hogy nagyon sokakat foglalkoztatnak, és érintenek meg.

Tegyük fel mindenek előtt azt a kérdést, hogy valóban az utolsó napok ezek? A végidőkben élünk? A válasz a kérdésre a feltétlen igen, de nem úgy, ahogyan azt a kérdezők többsége gondolja. Jézus Krisztus mennybemenetelével ugyanis megkezdődött az emberiség történetének utolsó korszaka. Ennek a korszaknak a záróeseménye lesz Krisztus újbóli, mindenki számára nyilvánvaló eljövetele, úgy, ahogy arról az Apostoli Hitvallás nagyon pontosan beszámol: onnan jön el ítélni, eleveneket és holtakat. Ám, ennek idejét nem tudjuk. Ezért él a keresztyén ember folyamatos adventben, várakozásban. De akkor vajon miért érezzük úgy, hogy a mai idők sokkal terheltebbek, nem szeretem napokkal, nehéz eseményekkel? Miért érezzük a nyomorúságot koncentráltabban, szinte úgy, hogy maga alá temet?

Olvasgattam e napokban az Emberiség krónikája című könyvet. Az első idők reánk maradt eseményei oly ritkák, hogy pl. a Kre. 3000-2000-ig tartó időszakról 12 lap szól, a több mint 1000 oldalas könyvben. És ahogy jövünk közelebb hozzánk az időben, van, hogy már naponként olvasunk eseményekről, és egy-egy esztendő leírása akár 20-25 lap. Akkor is voltak történések, de azok híre nem jutott el mindenhova. Ha kitört egy vulkán, volt egy földrengés, kiirtottak egy népet, pusztított egy járvány, annak híre nem került át más földrészekre, sokszor még más országokba sem.

Általában az első időkből főleg európai eseményeket ismerünk, azok kerültek datálásra.

Csak az érdekesség kedvéért: Kru 79.-ben a Vezúv kitörése elpusztítja Pompeit, meghal Vespasianus császár. De ha megnézzük, mondjuk 1916-ot, már egészen más a helyzet! Spanyolnátha tizedeli az emberiséget, tombol az állóháború a nyugati fronton, a Verduni csata ekkor kezdődik, a románok megszállják Erdély egy részét, majd az Osztrák-Magyar-Német csapatok még Bukarestet is elfoglalják, meggyilkolják az osztrák miniszterelnököt. Kanadában másodszor omlik le a Szent-Lőrinc folyó hídja, Herceghalomnál két vonat ütközik össze, 71-en halnak meg a vasúti szerencsétlenségben. Ezek csak egy esztendőnek válogatott eseményei, amelyek mindegyike ma vezető hír lenne a Híradókban. Nem változott tehát a világ, csak a kommunikációnak köszönhetően összement. Ezért tudunk többet, ismerünk több eseményt. Minden eseményről azonnal tudomást szerzünk, bárhol is történjen, a világ bármely pontján.

Sőt, a média működése úgy van felépítve, hogy a negatív dolgokat tálalják, sokszor felnagyítva. A negatív hír ugyanis a hír a legtöbb ember számára.

A Házasság hete van. Ezért innen vennék egy példát, hogy alátámasszam állításom. Az, hogy egy színész házaspár példás házasságban él, senkit nem érdekel, ám amikor Angelina Jolie és Brad Pitt váltak, vagy Shaquira az énekesnő és Pique a világklasszis futballista szétmentek, a csapból is ez folyt. A rossz hír a hír, még a celebek világában is!

Láthatjuk tehát mindezekből, Jézus mennybementele óta az emberiség semmit nem változott, ugyanúgy nemzet támad nemzet ellen, ugyanúgy vannak járványok, vannak földrengések, cunamik, vulkánkitörések, csak ezeknek hozzánk való eljutása, és annak tálalása változott.

Ám, ez nem változtat azon a tényen, hogy az utolsó időkben élünk Jézus mennybemenetele óta! Vigyázzunk tehát, legyünk készek, mert sem a napot, sem az órát nem tudjuk!

Keressünk választ arra a kérdésre is, hogy vajon Isten büntette Törökországot, azért mert egy iszlám ország? Erre a kérdésfelvetésre határozott nemmel lehet csak válaszolni! Ha büntetne Isten, miért éppen a törököket büntetné? Miért ily módon, válogatás nélkül gyermekeket is? Miben bűnösebbek ők bármelyik népnél, nemzetnél? Ha már iszlám országot büntetne Isten, akkor miért nem olyat, ahol keresztyéneket végeznek ki? Egyáltalán, milyen istenkép alapján gondolják ezt némelyek? Az Ószövetség istenképének torzulása, és a középkor babonás világából fakadó istenlátásnak következménye az ilyen, és ehhez hasonló gondolkodás!

És vajon, miért engedte ezt Isten megtörténni?

Erre a kérdésre nem tudok választ adni. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy a halottak száma nagyságrendekkel kisebb lett volna, ha a házakat építők és tervezők nem lelkiismeretlenül járnak el, ha nem lopják ki az építőanyagokat a nagyobb haszon reményében, ha stabilabbak az építmények. Ki tervezte ezeket a házakat? Isten, vagy hozzá nem értő mérnökök? Ki építette őket? Isten vagy lelkiismeretlen vállalkozók? Ki adott rá használatbavételi engedélyt? Isten, vagy megvesztegethető hivatalnokok, baksis fejében? Az, hogy ennyien haltak meg, az emberi kapzsiság, lelkiismeretlenség, nemtörődömség következménye!

Hagyjunk fel hát, az Istent vádló, Őt számon kérő magatartásunkkal, szavainkkal, hiszen oly sok esetben az ember bűnének a következménye egy-egy szomorú esemény bekövetkezte.

De nézzük meg, hogy a felolvasott bibliai szakasz hova vezet el bennünket, mert az igerészben foglalt események is a korszak emberei számára komoly kérdéseket vetettek fel.

A felolvasott bibliai szakaszban Jézushoz eljut a korszak egy rettentő eseményének híre: Pilátus galileai zarándokokat mészároltatott le katonáival, mégpedig valószínűleg Galilea területén. Vagy a templomban, a Pogányok udvarán, ahol máskor is lecsaptak a római katonák. Tehát Pilátus katonái vagy Galilea területi integritását sértették meg, vagy Heródes fennhatósága alá tartozó embereket gyilkoltak meg. Ezekre utal az, hogy Galilea uralkodója Heródes ellenséges viszonyt ápol Piltussal, amely viszonyban enyhülés csak Pilátus gesztusa után jelentkezik, amikor Pilátus Heródeshez küldi Jézust nagypéntek reggelén. Azt olvassuk: attól a naptól kezdve lettek barátok, Heródes és Pilátus. A mészárlás is brutális módon történik: a katonák válogatás nélkül gyilkolják le a Jeruzsálembe igyekvő zarándokokat, a velük lévő áldozati állatokkal együtt.

De mi lehetett a kérdezők, a Jézust felkeresők szándéka azzal, hogy Jézust tájékoztatták az eseményről?

Talán csak a szokásos kommunikáció felvételi sablon, amikor megkérdezzük a másikat, hogy hallott-e erről, vagy arról?

Vagy talán Jézus galileai származásából fakadó esetleges galileai identitására akartak hatni, hogy ezzel csikarjanak ki tőle valamiféle a rómaiakat elítélő politikai állásfoglalást?

Esetleg e mögött gonosz szándék volt, hogy Jézust az esetlegesen rómaiakra tett megjegyzése után a hatóságoknál lázadás szításának vádjával feljelentsék?

Ha zélóták vitték a hírt, akkor azzal azt várták el Jézustól, hogy az áldozatok véréért végre kezdje meg a lázadást Róma ellen.

Ha farizeusok, akik együttműködtek Rómával, akkor arra utalhattak, hogy veszélyes helyzet az, amikor benne Messiást látnak a tömegek.

Vagy annak a teológiai magyarázatát várták, hogyan engedhette meg Isten, hogy áldozatuk mellett öljenek meg zsidó embereket?

Nem tudjuk, hogy miért keresték fel Jézust, de Jézus válasza a gondolkodásukat egyáltalán nem várt irányba tereli!

Jézus ugyanis felhozza a korszak másik „bulvárhírét” a siloámi torony leomlását, amely baleset 18 halálos áldozatot követelt. Párhuzamba állítja a két eseményt, és felteszi a kérdést hallgatóságának: a balesetben, vagy a mészárlásban nyomorultul meghaltak vajon bűnösebbek voltak-e kortársaiknál? Majd a választ is megadja: nem voltak bűnösebbek, sőt ha meg nem térnek, ugyanígy vesznek el. Nem azért történtek meg ezek az események, mert az áldozatok bűnösebbek lettek volna, ez a legnyomorultabb felfogás, megnyugodni abban, hogy a szerencsétlenség MÁS-nál, ismétlem MÁS-nál, és nem nálam a bűn büntetése. Ez gőgre vezet, hamis biztonságérzetet sugall, és persze némi elégtétel – érzetet is: így járnak a gonoszok. Jézus nem így, hanem megtérésre hívó jelként mutat rá a két esetre, a tragikus balesetre és a mészárlásra egyaránt!

Ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el! – szól Jézus szava.

Első olvasásra nagyon kemény, ítéletes szavak. Második olvasásra is azok, ám ha nyitott szívvel olvassuk, halljuk, akkor átsüt rajta Isten kegyelme!

Ez járt volna ugyanis a hallgatóságnak, és járna nekünk is bűneinkért! Büntetést, halált és kárhozatot érdemelnénk! A bűn zsoldja, következménye, fizetsége ugyanis a halál! Ez járna Isten ellen való lázadozásunkért, bűneinkért, vétkeinkért. Tettekért, szavakér,t gondolatokért vagy akár amikor a lehetséges és szükséges jót elmulasztjuk megtenni.

A más szerencsétlensége felhívás hozzánk a megtérésre! Beszél arról a kegyelemről, amely hozzám, és hozzád hosszútűrő! Beszél arról, hogy Isten nyitva hagyta az ajtót a megtérésre, de nem tudhatjuk meddig. Ha pedig  bezárul, akkor ránk is Isten büntető kezének keménysége vár. De tart még a ma, tart a kegyelmi idő, Isten vár az ítélettel számunkra! Élünk, vagy visszaélünk megtérésre hívó szavával?

Kálvin nagyon szépen foglalja össze e rész mondanivalóját, amikor így írt: „Mert valamennyiszer Isten a szemünk láttára megfenyít valakit, ezzel figyelmeztetni akar ítéleteire, hogy ki-ki tanuljon meg önvizsgálatot tartani, és fontolja meg, mit érdemelne. Ha pedig megtűr minket egy ideig, akkor éppenséggel szelídsége és kegyelmessége hív bűnbánatra.”

Nem véletlenül olvastam fel hosszabb igeszakaszként a terméketlen fügefa példázatát, mert ez is ugyanerre mutat rá, csak a példázat megmutatja a megtérés útját is. Jézus a megtérés útja! Ő a vincellér, aki esedezik értünk az Atyánál, akinek áldozatáért nem tulajdonít nekünk Isten bűnt, akiért vár még az ítélettel, és akiben örök életünk és üdvösségünk van, ha igent mondunk a benne megjelent kegyelemre! Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Ámen

Juhász András