Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Jézus Krisztus Samárián keresztülhalad Jeruzsálem felé és út közben tanít, gyógyít, csodákat tesz. Mai Igénkben pedig egy nagyon fontos keresztyén emberi jellemzőre hívja fel a figyelmet. Ez a jellemző pedig nem más, mint a hit.

Sokszor és sokat halljuk a mindennapokban is ezt a szót, vagy a különféle belőle képzett jelzőket: hívő, hitetlen, hitszegő és így tovább. Annyira hozzátartoznak ezek a szavak az emberi élethez, ugyanakkor a hit megélése már nem ilyen általános ismérve az emberiségnek.

Az ember ugyanis szereti csak a jót és a szépet hallani, és amíg ez így zajlik, addig könnyű hívőnek lenni, de mihelyst szembe kell nézni a nehézségekkel - gondoljunk itt a megbocsátásra, amiről Jézus is beszél -, abban a pillanatban ismerjük fel, hogy nem is olyan könnyű a hívők élete. Jézus Krisztus is látja ezt már a tanítványok életén, mindennapjain is és ezzel a mai Igénkben olvasott mondattal próbálja az emberi gondolatokat helyre tenni.

Jézus tanítja a népet és a tanítványokat. Beszél nekik példázatokban, tanít a botránkozásról és botránkoztatásról, majd a megbocsátásról. És az apostolok hallva a tanítást képtelennek érzik magukat arra, hogy megbocsássanak felebarátjuknak. Ezért kérik Jézust: „Növeld a hitünket!”

A tanítványoknak, akiknek példává kellett volna már válni a nép szemében, akiknek a legerősebb hitűeknek kellene lenniük, azoknak sincs elég hitük?

Milyen érdekes, hogy azok, akik vele élték a mindennapjaikat, vele ettek-ittak, hallották személyesen a tanításait, látták a gyógyításait, nekik sem volt elég hitük. Legalábbis olyan hitük nem volt, amelyről itt az Igében Jézus beszél.

Olyan sok mindent megtapasztaltak, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy szó szerint elhiggyék Jézus beszédeit, ahogy Ő mondta: legyen fülük a hallásra, és ne csak lássanak, hanem értsenek is.

A tanítványok sok csodának voltak szemtanúi – a tenger lecsendesítése, ördögök kiűzése, bénák, vakok, süketek meggyógyítása, halottak feltámasztása, ötezer ember megvendégelése. Sok olyan eseményt éltek át, amikor a Mindenható Isten hatalmát megtapasztalták, az Úr Jézus Krisztus isteni erejét bőrükön érezhették. Annyi hála lehetett a szívükben, amit talán ember érezni sem tud, azért a sok ajándékért, amit addig kaptak, míg Jézus a földön járt velük.

De az emberi gyarlóságokat ismerve, Jézus Krisztus mindvégig tudta, hogy az őt körülvevők sokasága, az emberek tömege nem tökéletes. A tanítványok mindennek ellenére képtelenek megbocsátani, képtelenek a krisztusi parancsokat betartani, amikor önmagukat kellene megalázni.

Kedves Testvérek! Jézus nemcsak a tanítványokat, a későbbi apostolokat, hanem Bennünket is tanít. És nekünk sem csak az élet könnyű oldalát ábrázolja, hanem a nehézségekkel is szembesít, azért, hogy lássuk meg az Ő hatalmát, és fedezzük fel nap, mint nap azt, hogy megbocsátani tudó hit nélkül üres az élet.

A Krisztusban bízó hit nélkül nincs értelme a munkának, a pihenésnek, az életnek, a házasságnak, a gyermeknevelésnek, de hit nélkül nincs igazi tanítványi lét sem, mert hit nélkül mindezek csak megszokássá, üres formulákká és céltalanná válnak. De van reménység, van lehetőség a bűnbánatra, és van bűnbocsánat, Krisztus tud segíteni.

Látjuk az Igéből, hogy akik vele voltak, azok is felmérték porszem voltukat. Mondhatták volna: „Urunk, nem tudunk megbocsátani, ne kérj ilyenre.” De nem csak azt nézték, és szűrték le, hogy ők mire nem képesek, hanem azt is, hogy Krisztus mire képes.

„Növeld a hitünket”, „Adj nekünk olyan hitet, amilyen nekünk még nincs.” Kérték, mert nem volt akkora hitük sem, mint egy mustármag, így még megbocsátani sem tudtak, de tudták kihez kell fordulni, fohászkodni. Ha mi is ilyen megbocsátani nem tudó emberek vagyunk, akkor nekünk is kérnünk kell tőle olyan hitet, melyet csak Ő tud adni.

Ez a hit sok mindent eredményez az ember életében. Ez által a hit által tudom elfogadni Krisztust Megváltónak, és kimondani: „legyen meg a te akaratod” (Mt 6,10), ezzel a mondattal az ember alázattal megtagadja magát és tudja folytatni: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20), az a Krisztus, akitől kérhetem a hitet, azt a hitet, melyről Jézus azt is mondta, hogy: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.” (Jn 14,12).

Krisztussal együtt pedig már van életem, Krisztus által van értelme az életemnek. Ha Krisztus bennem él, akkor a porból lett embert tagadtam meg magamban. Minden imádságomban reggel és este el tudom mondani, hogy „semmi vagyok nélküled Uram, nélküled élni sem tudnék”, „te segíts nekem, hogy Hozzád méltó életet éljek”.

Miért is kell kérnünk tehát a hitet? Mert bizony a keresztyén ember élete sem könnyű. Van sok-sok kereszt, melyet hordozni kell. Ezek az erőnket felülmúló próbák, próbatételek pedig csak hit által hordozhatók el úgy, hogy a keresztyén ember ne roskadjon össze alatta.

A tanítványi élet nehézségeit mindannyiunknak el kell szenvednie, olykor harcolni, olykor küzdeni, szembeszállni azokkal, akik maguktól ugyanúgy sok mindent nem tudnak megtenni, de mégsem fordulnak Istenhez.

Ha krisztusi normákat követünk, a mi életünk előttük is példa lehet. Ha így élünk, a mi életünk lesz a Krisztusra irányuló reménysugár szikrája. Nekünk kell megmutatnunk a világban, hogy bár nekünk is vannak próbáink, próbatételeink, betegségeink, vitáink, de a Krisztusba vetett, egymásnak megbocsátani tudó hit segít abban, hogy ezeket elhordozzuk, és így még a Krisztust meg nem találók számára is vonzóvá válik a keresztyén élet.

És hogy mit lát a világ a keresztyén életből? Azt, hogy az igaz hívő a próbákat is imádkozva és énekelve tudja megélni. Betegségében Istentől tudja a gyógyulást kérni. A gyász közepette nem káromolja az Urat, hanem Isten akaratában megnyugodva tudja elfogadni a mennyei tervek beteljesülését. A keresztyén ember szeretettel próbálja megoldani azt, amit a világ fiai kődobálással kezdenének.

Ha valaki az Atya gyermeke, akkor az jó gyermek módjára, Istentől kér tanácsot: a fékevesztett gyermek nevelésével kapcsolatban, a párkapcsolat bibliai megélése tekintetében, a konfliktusok megoldásában. A mustármagnyi hit kellő alázatra segít ahhoz, hogy megbocsássuk a világi mércével akár megbocsáthatatlant is.

Szeretett Testvéreim! Van még néhány fa, amit át kell ültetnünk az életünkben ezzel a mustármagnyi hittel. Ilyen a mi emberi gyengeségünk, ilyenek félelmeink. Ezek mind legyőzhetők, ha van mustármagnyi hitünk.

 Isten soha nem mondta, hogy a keresztyén ember élete könnyű, de azt mondja, hogy bármi is történik, ő mindig velünk lesz: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).

Azért adja a nehézségeket, kereszteket az életünkbe, hogy megerősítsen bennünket. Így akar minket magához közelebb vinni. Ezek által a próbák által zúzza össze az ellenállásunkat, segíti az önmegtagadásunkat, és így irányít Krisztus felé, és így leszünk képesek elhordozni a terheket, így leszünk erős, hitvalló keresztyének, és ez által az önmegtagadás által kialakult, és Istentől kapott hit által leszünk képesek „nagy dolgokra”.

Adja Isten, hogy gyengeségeinket, szükségünket felmérve, mi is tudjunk kérni az Úr Istentől mustármagnyi hitet. Így legyen! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn