Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Az adventi időszaknak vannak tipikus jelei, szimbólumai. Ilyenek a fények, a gyertyák, az illatok, a vásárok, akciók, gyermek műsorok, és kígyózó sorok. Még az Istentől oly távol élő is tudja, hogy mit jelent ez a minden: mindjárt itt a karácsony!

Az imént mondott felsorolásból én most a kígyózó sorokat hadd emeljem ki! Annyira jellegzetes, hogy ilyenkor mindenütt várni kell, sorban állva. Legfőképpen a boltokban, a bevásárló központokban. Mindenki készülődik, és vásárol. Élelmiszereket, ruhaneműket, játékokat, díszeket, ajándékokat. S bizony sokat kell várni a kasszánál!

A sorban állás bizony próbára teszi az ember türelmét! Főleg akkor, ha sietünk valahova. De minden egyes célba érés megnyugvással tölt el minket: végre, én vagyok a következő!

A sorban állásnak itt még nincs vége! Évvégéhez közeledve ilyenkor osztják a munkahelyeken a prémiumot, amikor azért igyekszik mindenki, hogy a legelső, a legjobb legyen, amit munkáltatói –többnyire- el is ismernek.

Az ünnephez közeledve egyes családokban sorban állás van, hogy melyik nap, kivel üljön le a család, az egyik, ill. a másik oldal rokonságára tekintettel.

Amikor erről van szó, óhatatlanul is eszembe jutnak azok az áldott alkalmak, amikor itt, a templomban is sorba állunk, hogy bűnbánó szívvel a kegyelem trónusához, a megterített Úr asztalához járuljunk. Áldott várakozás ez!

Ezen az adventi vasárnapon egy gyönyörű zsoltárt hoztam közétek. Az a 95. Zsoltár címe, hogy „Buzdítás Isten dicséretére”. Milyen szép is ez! Összegyülekeztünk Isten házában, és halljuk a buzdítást az Isten dicséretére, magasztalására!

Eljátszottam a gondolattal, hogy ha olyan fontos volna az embereknek a lelkük, mint a testük, s jólétük, akkor a templom ajtajainál is kígyóznának a sorok, és alig férnénk ide be! Ha az advent valóban úgy tudna megvalósulni, hogy Isten SZERETETÉRE figyelnénk, és abból merítenénk emberi kapcsolatainkhoz, akkor lehet, sokkal több áldást élhetnénk meg az ünnep alatt, és a hétköznapokon is!

A Zsoltáros mindenekelőtt hívogatja ezt az adventi sereget: „jöjjetek”! „Örvendezzünk az Úr előtt…”; „boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” (Zsolt 95, 1 és 6). Hívogat az Ige, de nem arra, hogy sorban álljunk, hanem arra, hogy örvendezzünk Istenben, és hajoljunk meg Őelőtte!

Istenben örvendezni nem azt jelenti, hogy vannak elvárásaim, és ha azok „bejönnek”, akkor örülök neki… Az Úrban örülni azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hogy milyenek a körülményeim, tudom, hogy Ő velem van, és szeret engem! Olyannyira, hogy a Legdrágábbját ajándékozta nekem az első karácsony ünnepén!

Úgy lehetne ezt a leginkább kifejezni: közel jött hozzám az Isten! Lehajolt hozzám, hogy felemeljen a mélységből. De sok minden miatt lehetünk elkenődve…! De sok minden lehúz minket, és már nincs reménységünk a jobb élet felé…!

Pedig azért jött ennyire közel hozzánk, porszemnyi emberekhez, hogy szabadítást és oltalmat nyújtson nekünk! Nem akar benne hagyni a szomorúságban, a gyászban, a magányban, a gondokban, a bűnökben, hanem békességet, bölcsességet és megbocsátást akar nekünk adni. Nem marad távol tőlünk, hanem közel van…, nagyon közel!

Az Úrban való örvendezés azt jelenti, hogy biztonságban vagyok, bizonytalan dolgaim ellenére is; szeretve vagyok, a magányom ellenére is; Vele vagyok erős, a gondjaim ellenére is!

A Zsoltáros nem kevesebbet, mint a világ Alkotóját látja Istenben. Azt, akinek „Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta.” (Zsolt 95, 4-5). A mindenható Isten képe rajzolódik ki előttünk, Akinek minden lehetséges! Még a vigasztalás, félelem kiűzése, szorongás eltörlése is!

Ebben az adventben kiemelt jelentése is van eme soroknak: nem csak a sorban állásról, a türelmetlenségről, az irigységről, az értelmetlennek tűnő várakozásról kellene szólnia ennek az időszaknak! Hiszen tudhatjuk, hogy a sorban állás mellett meg is hajolhatunk Isten szeretete és kegyelme előtt; a türelmetlenség helyett törekedhetünk a békességgel teli türelemre; az irigység helyett hálát adhatunk, amink van; és az értelmetlennek tűnő várakozás helyett végre meg kellene látnunk, hogy nagyon is van értelme ennek a várakozásnak!

Isten Egyszülött Fia születésének napjára emlékezünk az ünnepen. A karácsony így is, úgy is eljön. De csak rajtunk múlik, hogy Személyében meglátjuk-e Megváltónkat, Szabadító Istenünket?!

Nem anyagiakban, vagy az ajándékokban mérhető igazán a szeretet, hanem az önfeláldozásban, azokban a tettekben, amikor nem én, hanem a másik ember van a középpontban!

Isten pontosan ezt tette! Nem arra tekintett, hogy mi gyarlók vagyunk, oly sokszor hűtlenek és közömbösek vagyunk Iránta, hanem meg akarta velünk értetni, hogy olyan nagyon szeret minket, hogy Krisztusban lehajolt hozzánk! Isten közel jött hozzánk…

„Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket…” (Zsolt 95, 7b-8a) – folytatódik az Ige. Lehet, hogy könnyebb a karácsonyi hangulatot tökéletesen felidéző zenékre, fényekre, és illatokra figyelni, de ezek mulandó dolgok. Pillanatnyi szép élmények. De elmúlnak. S a hétköznapi forgatagban hamarabb elerőtlenedünk, és kiégünk, mert a csillogás, a fény, az a tökéletes hangulat elmúlik.

De van valami, ami megmarad: a szürke hétköznapokban is szól az Úr Igéje: ’szeretlek gyermekem’! ’Oly annyira, hogy közel akarok lenni hozzád. Szeretném, ha észrevennéd hatalmamat, és azt, hogy mindent érted cselekszem!’

Ha ezt a drága üzenetet megértjük szívvel, akkor ott lesz a vágy is a szívünkben, hogy hálából hódoljunk Őelőtte! Nem csak adventben, nem csak karácsonykor, hanem életünk minden napján!

Isten előtt meghajolni, leborulni Őelőtte nem kötelező, és nem kényszer! Ez egy lehetőség, amelyet ha alkalmazunk, mérhetetlen sok áldásban lesz részünk! Isten nem egy zsarnok Úr, Aki parancsol valamit, és annak úgy kell lennie!

Isten szeret minket olyannyira, hogy megóvjon minket a veszedelemtől, és rossz döntéseinket bölcsességével és hatalmával kijavítsa. Isten nem haragtartó, mint ahogy mi, emberek, akik akár évtizedeken át sem tudunk megbocsátani valakinek, aki megbántott minket… Ő kegyelmes, és megbocsátó!

Jézus Krisztusban pontosan ezt mutatta meg nekünk! Túl nagy áldozatot fizetett Ő értünk ahhoz, hogy tudomáson kívül hagyjuk, és ne foglalkozzunk vele!

Szeretett Testvérek, úgy lehetünk áldás-hordozók, ha engedjük hatni az Igét szívünkben; engedjük formálni magunkat a Szentlélek Isten által, hogy aztán engedelmességből, hálából örvendezhessünk Benne, és meghajoljunk nagysága, szeretete és kegyelme előtt! Próbáljuk ki, nem csalódunk! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn