Prédikációk

Kedves Testvérek!

Nagyon ritka, hogy egy olyan történetet, melyet a szinoptikus evangéliumok, Máté, Márk és Lukács is leír, mégis János evangéliumából olvassuk. János evangéliuma egy másik nézőpontból figyeli az eseményeket, hiszen minden jelenlévő kicsit másként emlékszik vissza, másra figyelt abból, ami ott és akkor történt.

A jánosi leírás virágvasárnapot annak kezeli, ami volt is. Határpontnak. Választóvonalnak. Egy új kezdetnek. Bár mindezt csak a későbbi események fényében fedezi fel, és nem is fél ezt bevallani.

Nem sokkal előtte olvassuk Lázár feltámasztásának történetét, ami sokakat meggyőzött Jézus hatalmáról. Ők elhitték és megértették, hogy a messiási időkben élnek. Eljött az Istentől rendelt Szabadító, Jézusban maga a Messiás érkezett el hozzájuk.

Virágvasárnappal pedig eljött a passiónak, Jézus kínszenvedésének az ideje. Nem mintha az egész élete nem szenvedés lett volna, amit a földön töltött.

De most megkezdődött a folyamat, melynek vége az lesz, hogy a görögök, akik addig nem mehettek Isten közelébe, megkaphatják az üdvösség ajándékát épp úgy, mint a zsidók és más pogányok. Kiforr a küldetés, Jézus megdicsőül, de ez a megdicsőülés mélységekből vezet a magasság felé.

Ahogyan vonul be Jézus a városba, elmegy az Olajfák hegye mellett, az Olajfák hegyén át a Gecsemáné kert mellett. Gecsemáné azt jelenti, hogy olajprés. Nem sokkal később ott tusakodik imádságban Jézus, és azt írja a Biblia: "Verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek sora." Ott tusakodik, hogy betöltse Isten akaratát, és azt tegye, amit az Atya akar. Az Olajfák hegyéhez annak idején a messiási váradalmak egész sora fűződött. A tradícióban azt tanulták az akkori zsidók, hogy itt fog majd megjelenni Isten, és helyreállítja Izráel országát. Innen fog kiindulni az új jeruzsálemi birodalom. Elindult a Messiás az Olajfák hegyéről. Most teljesedik be az ígéret.

Békesség a földön, és dicsőség a mennyben. Megtörténik, amire évezredek óta vártak. Áldott a király, aki Isten nevében jön. Betölti a küldetését, megváltja Izráel népét, s meghal az egész teremtett világért.

Jézus pedig elfogadja az ünneplést. Elfogadja a pálmaágat, hiszen király volt, Isten egyszülött Fia, a királyok Királya, és az uraknak Ura. De az Ő országa nem ebből a világból való. Jézus azt mondja, hogy az én országom nem ebből a világból való. Mert Jézus országában az a rend, ami nem rend ebben a világban. Az Isten országában mi a rend? Azt mondja a Szentírás, hogy az utolsókból lesznek az elsők.

Az az utolsó rablógyilkos lator, aki ott volt keresztre feszítve Jézus mellett, de megbánta a bűnét, és azt mondja Jézus, hogy még ma velem leszel. Ez az utolsó lator volt az első az Isten országában Jézus kegyelme által.

Jézus megfordítja a váradalmakat. Mert az Ő országának rendje nem fér bele a mi világképünkbe. Királyságának jelképe az alázatosság. Nem a hatalom, az agresszió, a hódítás, hanem az alázat. Az Istentől rendelt feladat betöltése. De itt, virágvasárnapon mindenki számára egyértelművé akarta tenni Jézus, hogy Ő valóban király.

Hogy Ő az, akiről a próféták beszélnek, prófétálnak, de nem úgy tölti be a próféciát, ahogyan azt az emberek várták és látni akarták.

Isten soha nem hajlandó, Jézus soha nem hajlandó a mi elvárásaink szerint cselekedni. Alázatos engedelmességéből más nem is következhetett.

Éppen ezért még tanítványai sem értik meg akkor és ott, hogy mindez miért történik, és miért épp úgy. Nem is tudom elképzelni, vajon mit gondolhattak a tanítványok, akiknek mindeddig tilos volt hangoztatni Jézus csodáit és a róla való bizonyságtételt. Nehéz lehetett ezt az egészet ott helyben megérteni. Hiszen sokszor még számunkra is olyan nehéz megérteni, hogy Jézust nem mi ugráltatjuk, nem mi irányítjuk, nem mi parancsolunk neki. Mi már valljuk, hitvallásunkban is elmondtuk, Jézus ott ül az Atya Isten jobbján, ott ül mennyei királyságában, abban a neki járó dicsőségben, melybe itt a földön nem lehetett része.

Azt írja az evangélium amikor a nem zsidók, a görögök látni akarják Jézust, Jézus azt mondja: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.”

Miért mondta ezt?

Mert Jézus halála elhozta minden embernek a szabad utat a mennyei Atyához.

Hisszük mi azt, hogy Jézus halála az élet, az örök élet forrása a számunkra? Elhisszük azt, hogy Ő feltámadott? Vagy ez már túl sok nekünk?

Jó hallgatni a csodatételeket, az izgalmas történeteket, de a feltámadás már túlzás?

Szeretett Testvérek!

Az ünnep már csak egy rövid szusszanásra van tőlünk. Épp annyi időnk van, hogy átgondoljuk, számunkra kicsoda Jézus? Hogyan látjuk Őt?

Úgy látjuk, ahogy a tömeg, akik ujjongtak mert csodákat láttak Jézustól és izgalmas volt belegondolni, mi mindent tehet még meg.

Vagy úgy látjuk, mint a tanítványok, akik dicsőséges királyként látták, nagy tanítóként?

Vagy úgy látjuk, mint a farizeusok, akik problémaforrásként vizslatták, nem örülve a nép szeretetének?

Bárhogy is tekintünk rá, egy biztos: Jön Jézus. Bevonul Jézus. Jön Jézus az imádságunkra, és válaszol. Jön Jézus, és bejön a nyomorúságainkba, és válaszol a kérdéseinkre, és helyére teszi azt, amit mi helyrehozhatatlanul elrontottunk, mert Ő a lehetelten dolgok specialistája.

Szeretett Testvérek!

Az, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe nem tűnik olyan nagy dolognak. Nincsenek tüzes szekerek, nem válik ketté tenger vagy folyó, még csak falak sem omlanak a mélybe. Valami mégis megkezdődik.

A visszaszámlálás. Még pár nap, és minden megváltozik. A bomba már ketyeg, a farizeusok készülődnek, a megdicsőülés egyre közelebbi.

Megváltás után élő emberekként nekünk már érthetőbb mindaz, ami itt történik. Mi már tudjuk, hogy a Nagy király eljött.

Az egész üzenet akkor válik a legszemélyesebbé, ha az tisztázódik bennünk, hogy vajon mi melyik oldalon állunk, amikor Jézus előrelép. Mert abban a kérdésben, hogy ő messiási király, nincs köztes állapot, nincs köztes hely, vagy az ellenség oldalán áll valaki még, vagy már a tanítvány oldalán.

Az, aki az ellenség oldalán áll, az Jézussal kapcsolatban nem tudja átélni, hogy ki is ő, illetve átéli, de jaj neki. S ha ezt örökkévaló módon éli át, akkor el fog veszni örökre. Aki viszont a tanítvány oldalán áll, az mindazt láthatja, amiről most szó volt: ő mindenképpen király. Messiási király, Pásztor király. Aki az elfogói oldalán találkozik vele ilyen királyként, az elvész, aki pedig tanítványaként éli át, az tapasztalja, hogy ő testével is véd, ha kell, ezért halt meg a kereszten.

Azóta is védelmez minden hűséges követőt.

Te követed-e már a Jópásztort? Örvendezz akkor, gyere el az úrasztalához, adj hálát az érted is megtett áldozatért, várd az ünnepet, és éld úgy az életed, hogy tetteid tükrözzék hitedet, hitedet az el nem múló, nagy Királyban!

Ámen

Juhász András