2022.

A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta!

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Ő Szent Fiától, a mi Urunk Jézus Krisztustól!
Ámen

Istentiszteletünk kezdetén énekeljük a  721-es számú   énekünket, amely így kezdődik:

Úr Jézus nézz le rám

Istentiszteteltünk megáldása és megszentelése jöjjön a Szentháromság egy igaz és örök Istentől!

Ámen

Hajtsuk meg a fejünket és imádkozzunk!

Drága Urunk, ma is a hála és a könyörgés indít minket imádságra. Hálásak vagyunk az Igéért, amelyet ma is elkészítettél nekünk, hálásak vagyunk, hogy együtt lehetünk, hogy eljöhettünk ide a Te Igéd hallására.

Te tegyél minket alkalmassá a Te Igéd hallására, drága Urunk. Látod, hogy nélküled ez nem megy. Ezért kérünk, küld el hozzánk a Szentlélek Istent, szentelj meg minket, tegyél minket késszé, hogy meghalljuk, megértsük a Te Igédet, és megcselekedjük a Te akaratodat.
Szent Fiadért, a Szentlélek Isten közösségében kérünk, hallgass meg minket, Drága Urunk!

Ámen

Isten Igéjét olvasom, amely írva található: Jn 4,10-19

Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet?         Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni. Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál. Az asszony így felelt: Uram, látom, hogy próféta vagy.                                                                                                                                                       

Milyen volt ennek a samáriai asszonynak az élete?

Tegnap sokmindent megtudtunk róla:

Öt férje volt,

akivel most él, az nem a férje, kiközösített, délben jár a kúthoz. Annyira megvetett, annyira megveti őt mindenki, hogy egyedül jár a kútra. Délben jön, hogy egészen biztosan ne akadjon senki az útjába. Úgy él, mint egy árnyék. Bujkál és szégyenkezik.

Másrészt viszont jön a kútra. Mert muszáj a kútra jönnie. Víz kell. Nincs választása. Nem segít neki senki. Végzi ezt a hálátlan munkát, vizet hord a sivatagi hőségben. Hazaviszi, aztán a víz elfogy, és másnap újra jön.

A házimunka lényegét tekintve ugyanolyan volt akkor is, ma is. Így, férfiszemmel nézve a házimunka az, amit elvégzünk, aztán kezdhetjük elölről. Soha nem lesz kész. Soha nem lesz belőle egy valami maradandó, soha nem épül fel belőle semmi, hanem meg kell oldanunk egy folyton újrakeletkező problémát. Főzni ilyen, mosni is ilyen, takarítani, boltba menni, háztartást vezetni ilyen. Végeláthatatlan, napról-napra újratermelődő feladat.

Ilyen volt annak a samáriai asszonynak az élete. Ezek voltak a külső körülményei. A mi életünk milyen?

Van Jézus Krisztus nélkül az életünknek egy befalazott, rossz rendje. Egy fásult kopottsága. Nekünk is megvannak a vizeskorsóink, járunk mi is a magunk kútjára, mindenki teszi a dolgát, sokszor automatikusan, sokszor bezárkózva, sokszor érzéketlenül, és akkor egyszercsak ott ül Jézus az egyik állomásnál, a nap közepén, és beszélgetni hív.

Milyen volt az asszony hitélete?

Nem olyannak tűnik, mint akinek az életében központi szerepet játszott a hit.

Nézzünk meg egy-egy részletet a Jézussal folytatott beszélgetéséből! De előtte egy mondat a módszertanról. Ha figyelmesen olvassuk ezt a beszélgetést, láthatjuk, hogy nincs minden mondata leírva. Egyes dolgokat leírtak, más dolgokra csak utaltak. Most, hogy lehetőségem van erről több igehirdetésen át, hosszabban beszélni, megpróbáljuk majd ennek a beszélgetésnek a kulcsmondataiból megrajzolni azt, hogy mi is történt ezen a beszélgetésen. Nem a le nem írt mondatokra vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy ez a beszélgetés pontosan milyen változást idézett elő az asszonyban.

Adj innom! - kéri Jézus.

Zsidó létedre tőlem kérsz inni? - kérdez vissza az asszony.

Ebben a kérdésben sok minden van egyszerre. Van benne keserűség. A lenézett ember keserűsége. Eddig megvetett voltam, most hirtelen miért nem vagyok az? Eddig megvetett voltam, de most, hogy szomjas vagy, most, hogy kellene a víz, hirtelen nem probléma, hogy tisztátalan vagyok?

Van benne támadás is. Egy megtámadott ember vonul vissza a falai mögé, és közben egy kicsit mégis agresszív. Passzív agresszív, ahogyan ma szeretik mondani. A fedezék mögül támadó ember mentalitása van benne. Mindez nagyon finoman, alig körvonalaiban van ábrázolva, de jelen van ebben a kérdésre kérdéssel adott válaszban.

Látjuk az asszony álarcát ebben a reakcióban, látjuk, ahogy az álarca mögé bújik az asszony, és onnan kérdez. Valójában nem az érdekli a samáriai asszonyt, hogy Jézus zsidó létére miért kér vizet tőle. Valójában az érdekli, hogy miért kér tőle vizet egyáltalán.

Zsidó létedre tőlem kérsz inni? - ezzel a kérdéssel az asszony időt nyert. Időt nyert, hogy megértse, hogy feldolgozza, hogy itt most őt valaki emberszámba vette, itt most valaki bizalommal fordult felé, itt most valaki megengedi, hogy segítsen neki, és itt most valaki elfogadja tőle a vizet. Tehát van itt keserűség is, támadás is, de van ebben a kérdésben leplezni akart öröm is! Az asszonynak örömet okoz, hogy valaki szól hozzá, hogy valaki tőle kér. Vizet kérnek az asszonytól, és az asszony ettől meghatódik. Ugyanakkor felmerül a kérdés: milyen nyomorult élet az, ahol ettől valaki meghatódik!?

Az asszony látja saját nyomorúságát is.

Egy emberi gesztus annyira meglepi őt, egy váratlan felé hajló kedvesség, vagy előzékenység annyira meglepi őt, hogy egy pillanatra összeszorul a torka, mintha facsarnának egyet a szívén, és igyekszik ezt nem mutatni. Ez történt a samáriai asszonnyal. Valószínűleg ha tehetné, már itt elbőgné magát. Ez az asszony túl sok mindent érez egyszerre.

Valaki tőle kér vizet.

Valaki bizalommal, szeretettel fordul felé.

Valaki neki mutatja meg, hogy szükséget szenved.

Valaki előtte mer kiszolgáltatott lenni.

Valaki falak nélkül, őszintén, egyenesen közeledik felé, és nem akar semmi rosszat.

Csak egy kis vizet kér. Ő pedig, az asszony ijedtében visszabújik a falai mögé, és onnan néz Jézusra: Zsidó vagy. Mégis tőlem kérsz vizet?

Jézus erre így válaszol: Ha ismernéd Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! - te kértél volna vizet tőlem.

Ha ismernél engem - lényegében így kezdi Jézus. De vajon a samáriai asszony nem ugyanezt gondolja? Ha ismernél engem, és tudnád, hogy miféle vagyok, ha tudnád, hogy minek tartanak, nem kérnél tőlem semmit. Tőle, a samáriai asszonytól még a samáriaiak sem kérnek vizet. A saját szomszédja is inkább szomjan halna, minthogy inni kérjen.

Jézus magáról beszél, és a samáriai asszony közben valószínűleg magáról gondolkodik, csak így lesz számomra érthető az, ami ezután következik. Mert ezután a beszélgetés kettészakad. Két különböző síkon beszélnek. Elbeszélnek egymás mellett.

Földi és mennyei síkon beszélnek el egymás mellett.

Egyértelművé válik a szintkülönbség. Jézus elmondja, hogy Ő Isten ajándéka. És az asszony ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Nem arról van szó, hogy nem hiszi. Arról van szó, hogy nem erre reagál, talán nem is erre figyel.

Merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? - ebben a válaszban van gúny is, humor is! Mint amikor a Feltámadott Krisztus megjelenik Magdalai Máriának, és az asszony azt hiszi, hogy a kertész az. A világról alkotott szűkös elképzeléseink, korlátolt emberi gondolkodásunk találkozik itt Jézussal. Nem számolunk azzal a lehetőséggel, hogy Jézus valójában Isten. Elfelejtjük. Nem számolunk a Mindenható számára legkézenfekvőbb megoldással. Emberileg gondolkodunk, sokszor még hívőként is. Hívők vagyunk, de nem számolunk a földi csodákkal.

Az asszony örül, hogy egy ember szóba áll vele. Ráadásul zsidó. Ráadásul férfi. Ráadásul rabbi. Egy olyan ember áll vele szóba, akiről soha nem gondolta volna, hogy szóba fog vele állni. Egy olyan emberrel beszélget, aki valószínűleg senkivel nem szabadna, hogy beszélgessen ezen a környéken. Egy olyan ember beszélget vele, aki valószínűleg nem beszélgethetne azokkal a szomszédokkal sem, akik őt, a samáriai asszonyt úgy megvetik. Hát micsoda kivételes helyzet ez! Micsoda megtiszteltetés, hogy egy ilyen ember beszélget vele!

És közben, miközben ezt emésztgeti, lemarad arról, hogy ez az ember elmondja, Én vagyok az Isten ajándéka, én vagyok minden élő víz forrása, kérj tőlem, és megváltozik az életed, kérj tőlem, és adok neked! - ez Jézus üzenete, de ez a samáriai asszonyhoz valamiért nem jut el. Önmagával van elfoglalva. Hisz Istenben, de nem hisz a földi csodában. Nem hiszi, még nem számol azzal az eshetőséggel, hogy akivel beszél, az a Messiás.

És Jézus látja ezt.

Ezért kizökkenti. Jézus ritmust vált. Menj, hívd a férjedet, és gyere vissza. Jézus ritmust vált, és azonnal a legkényesebb pontra tapint rá, a samáriai asszony egész élettragédiájának a kiindulópontjára. Hívd csak a férjedet!

És mit válaszol az asszony? Azt mondja, nincs férjem. Nem hazudik, de az igazságot takargatja. Nem mondja el a teljes igazságot. Csak annyit mond, “nincs férjem”.

Jól mondtad, hogy férjed nincs, válaszolja Jézus. Mintha azt mondaná, végül is igaz, most éppen tényleg nincs férjed, de öt férjed volt, és akivel most élsz, az nem is a férjed.

Öt férjed volt: ezzel Jézus rátapint az érzékeny pontra. Tudja, hogy hol van az érzékeny pont, és rá is tapint. Olyan ez, mint egy kéztörésnél. Amikor eltört a kezem, egy ember végigtapogatta a kezemet, és egyből érezte, hol az a pont, ahol a csont eltört.

Ahol fáj, ott van eltörve. Így van az asszonynál is. Az életének ez a pontja az, ami fájt; mert itt van az élete eltörve.

Jézus pedig rátapint.

Nem okoz felesleges fájdalmat. Csak amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a változás elkezdődjön.

Jézus nagyon tapintatos, nagyon finoman jár el. Látja, ismeri az asszony szégyenét. Nincs férjem, mondja az asszony. Igaz, mondja Jézus. Igaz amit mondasz, mégsem az igazság. Öt férjed már volt, a mostani, a hatodik hivatalosan már nem is az. Ennyit muszáj erről Jézusnak mondania, de ennyit elég is erről mondania.

Tegnap arról beszéltünk, hogy Jézus egyszercsak megjelenik a zárt ajtókon belül, a falakon belül, és rádöbbenünk, hogy Ő sokkal közelebb van hozzánk, mint gondoltuk. Velünk van a falakon belül. Olyan, mintha az Ő Igéje belülről szólítana meg minket. Belülről tud minket megszólítani, belülről mutatja meg nekünk, hogy melyik az a pont, ahol az életünk rossz irányt vett, kisiklott. De Jézus az Ige és a Lélek által szólít meg minket. Sokszor leleplez minket, ahogyan megszólít, leleplezi előttünk is a bűnünket, de ezt nem szabad összekeverni a lelkiismerettel. Nem úgy szólal meg, mint a lelkiismeretünk. A lelkiismeretünk szadista. Egyszerűen kíméletlen. A lelkiismeret megkínozza az embert, Jézus meggyógyítja az embert.

Ez látszódik a mai igeszakaszban is. Az asszony szégyenben élt. Titkolni akarta Jézus előtt az igazat, mert szégyenben élt: gyötörte őt a lelkiismerete. Évek óta mélyítette a lelkiismeret a szégyenérzetet az asszony lelkében.
A lelkiismeret ilyen: Ha jól használjuk, Isten általános kijelentése jóról és rosszról. Ha nem jól használjunk, akkor ellenünk fordul, és olyan, mintha a lelkiismeretünk savval öntené le az ember szívét. Ha eltompul, érzéketlenek leszünk, és megteszünk bármit. De ha önmarcangolássá erősödik, akkor délben, az ötven fokban fogunk elindulni a kúthoz, hogy hadd fájjon. Nem érdekel, hadd fájjon. Elmélyíti bennünk a szégyenérzetet, elszakít minket a realitástól, elválaszt minket a megoldástól, és csak kínoz, miközben mélyebbre és mélyebbre süllyedünk.

Egyáltalán nem csoda, hogy Jézus ott várja az asszonyt a hőségben. Azt olvastuk még tegnap, hogy Samárián át kellett mennie Jézusnak. Vajon mi ez a kellett? Miért kellett Samárián át mennie? Azért, mert ez az asszony már mélységesen mélyen volt. Ez az asszony már nem várhatott semeddig.

Jézusnak oda kellett mennie, hogy ezt az asszonyt megmentse. És megmentette. És ez nem egyszerűen egy leleplező, bűnbánatra indító beszélgetés volt. Ez egy gyógyító beszélgetés kezdete volt.

A beszélgetés részletei le sincsenek írva. Talán tapintatból.

Egy olyan beszélgetés volt, ahol igenis meg kell mutatni Jézusnak azt, amit el akarunk takarni előle, ha nem mutatjuk meg, akkor majd Ő leleplezi, ha nem akarjuk, látni, akkor majd Ő megmutatja nekünk. De nincs vesztenivalónk. Mit rejtegetett ez az asszony? Mit akart megvédeni Jézustól? Saját élete nyomorúságát.

Azt mondja, hogy nincs férjem. Mintha azt hazudná: se férjem, se szégyellnivalóm. Kit akar becsapni? Jézust? Saját magát? Délben, a kihalt úton, az ötven fokban, vizeskorsót cipelve?

Tele van az életünk ilyen nyomorúságokkal, bűnökkel, rejtegetett titkokkal, takargatott dolgokkal. Jézus tud róluk. Nem csak a bűnökről, hanem a hibákról is. A saját korlátainkról és falainkról is tud. De ha Jézusnak meg merünk nyílni, akkor elkezdődik valami új. Elkezdődik a gyógyulás. Megoldhatatlan, emberileg megoldhatatlan problémákra fogunk megoldásokat kapni. Meggyógyult, elmúlt, rendbejött. Földi csodák fognak történni.

Jézus látja a küzdelmeinket. És kész segíteni. Az asszony elindult a gyógyulás útján. Anélkül mondták róla ki az igazságot, hogy bántották volna. Ilyen még soha nem történt vele. Mindenki tudta róla az igazságot. És mindenki a fejéhez vágta azt. Szégyenben élt. És most itt van valaki, aki tudja róla ezeket, holott nem tudhatná, kimondja, holott nem mondhatná ki, és elkezdi meggyógyítani, ahelyett, hogy megsértené.

Testvérek, Jézusnak még a lábnyomából is élet fakad!

Jézusnak csak egy szava is elég, hogy mindent megváltoztasson. Mert Jézus minden szava teremtő és megtartó Ige. Minden szava Szentírás.

Minden szava gyógyító Ige.

Jézus elveszi a sebeinket. Elveszi a bűneinket. Meggyógyít. Elveszi az életünk minden nyomorúságát, az életünk minden tökéletlenségét, átkát, összegyűjti egy jól körülhatárolható helyre, felviszi helyettünk a keresztfára. Ott van minden bűnünk büntetése egyszerre: Jézuson. Ott van az egész világ valaha volt legátkozottabb pontja, oda sújt le minden bűn büntetése, oda sújt le Isten bűngyűlölő haragja, és Jézus ott van, odavitte, és meghalt miatta.

Mi pedig odamehetünk gyógyulni.

Ha kell újra és újra. Akárhányszor.

Bűntelenül, kegyelmet kapva kelhetünk fel a kereszt alól. Gyógyultan távozhatunk.

De ezt az asszonyt nem csak meggyógyítja Jézus. Nem csak rehabilitálja őt a társadalomba, nem csak visszaadja a méltóságát, hanem ennél több, mélyrehatóbb változást visz benne véghez. Először elveszi a fájdalmát, utána visszaadja az örömét.

De erről majd holnap hallhatunk, ha Isten is megtart minket és élünk.

Hajtsuk meg a fejünket és imádkozzunk!

Úr Jézus nézz le ránk! Jöjj, mosd le bűnünket!

Te az élet vizét kínálod nekünk. Látod Urunk, nekünk nem lesz elég inni abból a vízből. Mi szeretnénk benne megmosdani, szeretnénk vele lemosni minden bűnünket. Segíts rajtunk Urunk!

Te már vársz ránk. Már minden kész arra a bizonyos nagy beszélgetésre. Segíts nekünk, hogy eljussunk hozzád lélekben, imádságban! Segíts nekünk leborulni a kereszted alá, és azt mondani Neked: köszönöm Uram, amit értem tettél. Elfogadom. Elfogadom a bűnbocsánatot, amelyet te kínálsz, elfogadom az élet vizét, elfogadom mindezt.

Segíts nekünk, hogy ezt tiszta szívvel, teljes odaszánással el tudjuk neked mondani. fogadd el életünk minden nyomorúságát, minden esendőségünket, bűnünket és takargatnivalónkat! Vedd el tőlünk ezeket, és add nekünk helyette a te békédet, a te alázatodat, a te örömöd, a te Megváltó munkádat.

Minket már megváltottál Urunk. Valójában tudjuk ezt. Vedd el minden kétségünket! Segíts nekünk abban, hogy eszerint éljünk!

Így könyörgünk Urunk, maradj velünk ma este is, tarts meg minket, őrizz meg minket, vigyázz ránk.

Ámen

Most pedig együtt, fennhangon foglaljuk össze szívünk kéréseit az Úrtól tanult imádság szavaival!

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség, mindörökké! Ámen

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban!

Ámen

Busch Péter