2022.

A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta!

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Ő Szent Fiától, a mi Urunk Jézus Krisztustól!
Ámen

Istentiszteletünk kezdetén énekeljük a  751-es számú   énekünket, amely így kezdődik:

Jöjj el az élet vizéhez

Istentiszteteltünk megáldása és megszentelése jöjjön a Szentháromság egy igaz és örök Istentől!

Ámen

Hajtsuk meg a fejünket és imádkozzunk!

Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel benned bízik.

Drága Urunk, köszönjük, hogy lehetővé tetted, hogy ma a Te hirdetett Igédet hallgassuk. Köszönjük Neked, hogy összegyűjtöttél minket a Te Igéd köré. Kérlek nyisd meg fülünket, szívünket és értelmünket a Te Igéd hallására, és befogadására. Add, hogy mi is oda tudjuk szentelni magunkat Neked, ébressz bennünk igaz hitet, mely hallásból van, a Te Igéd által, és add, hogy közelebb és közelebb tudjunk kerülni a Te Igéd igazságaihoz, és a Beléd vetett reménységhez.

Kérünk Urunk, küldd el ma is Szent Lelkedet, te állj ma a középen, Rád mutasson a hirdetett Ige, és Te szólj hozzánk a hirdetett Igében!

Szent Fiadért, a Szentlélek Isten közösségében kérünk, vezess minket magadhoz Gondviselő, Kegyelmes Isten!

Ámen

Isten Igéjét olvasom a János szerint való Evangéliumból, a János szerint való Evangélium 4. részéből, a 4. rész első kilenc versét. (Jn 4,1-9)

Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai –, elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.           A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

Mennyi mindent megtudunk erről az asszonyról, akinek még a nevét sem tudjuk!

Először is: samáriai.

Hétszáz évvel Jézus születése előtt, az asszír hódítások során Izráel lakóit az asszírok elhurcolták és megölték. A tizenkét törzsből tíz törzs népességének a nagyrésze szétszóratott az asszír fogságban. Ők soha nem kerültek elő. Elnyelte őket a történelem. A helyükre az asszírok idegen telepeseket hoztak, akik keveredtek az itt maradt zsidósággal. Ez a keveredés elsősorban vegyesházasságokat jelentett, de a vegyesházasság azután magával hozta a kulturális, és a vallási szokások keveredését is. Ez utóbbit viszont, mint bálványimádást, Isten tiltotta.

Samária egyébként már az asszírok pusztítása előtt is híres volt az ott folyó bálványkultuszról. A régészek számtalan kicsi, alig araszni házi bálványt, aranyborjút találtak a területen, ami a bibliai időkből származik. Hóseás próféta már az asszír támadások előtti időkben is arról panaszkodik, hogy emberek borjúkat csókolgattak.

Voltak aztán a samáriaiak között is olyanok, akik nemet mondtak a bálványimádásra, és igyekeztek minél inkább elszigetelődni minden új vallási hatástól. A mai történetünk szereplője egy ilyen közösségből származó asszony volt. Ő azok közé tartozott, akik hittek Istenben, és várták a Messiást.

Mielőtt azonban megörülnénk, hogy a samáriai asszony igazhitű asszony volt, rögtön tegyük hozzá: a hitükhöz ragaszkodó, bálványimádást elutasító samáriaiak a Biblia helyett csak Mózes öt könyvét ismerték el Isten szavaként, és azt is csak egy módosított verzióban. Szerintük ugyanis Istent imádni, Istennek áldozni csak a Garizim-hegyen lehet, azon a hegyen, ahol majd meg fog jelenni a Messiás is. Ez a hegy pedig, csodák csodája, éppen ott van Samáriában, a mai történetünktől alig néhányszáz méterre. Ezen a hegyen egy Jahve-templomot is építettek.

Összefoglalva az eddigieket: ha egy samáriai nemet mondott a bálványokra, akkor közben igent mondott egy meghamisított Bibliára. Esélye sem volt a biblikus hitre, az igaz hitre. Ezért a samáriaiakat a zsidók tisztátalannak tartották, akikkel tilos volt például egy asztalhoz ülni.

A zsidók és a samáriai zsidók szembenállása jól mutatja, hogy milyen makacs, zárkózott, rugalmatlan és korlátolt tud lenni az ember. Egy vallási kérdés miatt ugrottak egymásnak: Jeruzsálemben, vagy a Garizim-hegyen áll az igaz templom. Melyikben lakik Isten? Hová jön el a Messiás? A problémát, a két közösség konfliktusának a problémáját úgy kezelték, ahogyan az ilyen problémákat életben lehet tartani a végtelenségig: nem beszéltek egymással.

Milyen ironikus, hogy Samária, az ellenséges terület ott van az ország közepén! Elég ránézni Bibliánkban a térképre testvérek: Samária ott van az ország közepén. Mit fejez ez ki? Mit akar ez jelenteni? Azt, hogy itt két olyan nép lakik, aki nem beszél a testvéreivel. Becsapja a testvérét, mint Jákób Ézsaut, eladja rabszolgának, mint a testvérek Józsefet, megöli a testvérét, mint Absolón megölte Ammónt. Megvan ennek a maga hagyománya.

A zsidók hacsak lehetett, elkerülték Samáriát. Nem úgy, mint Jézus és az őt követők. Ők átmentek Samárián, érte is őket atrocitás emiatt, de Jézust ez nem tántorította el attól, hogy többször is átvágjon Samárián. Át kellett ott vágnia, ha Galilea és Jeruzsálem között a rövidebb úton akart menni, mert Samária ott volt az ország közepén.

És elnézést, hogy itt máris megállunk és elidőzünk, de ez megint csak nem egy megkerülhető üzenet. Jézus a legrövidebb úton megy. Ő egyenes, neki minden szándéka egyenes. Őt nem érdekli ez a sok kulturális különbség, nem érdekli őt az évszázados rosszszomszédság, egymás meg nem értése, az interkulturális konfliktushelyzet. Annak ellenére sem érdekli ez Jézust, hogy a különbség legfőbb oka vallási különbség. Ő nem fél Samáriába menni, Ő nem félti saját magát, és nem előítéletes Samária lakóival szemben sem.

Tehát arra a kérdésre, hogy mit tudunk erről az asszonyról, az első válaszunk az, hogy tudjuk, hogy samáriai volt. Mostmár tudjuk, hogy ez mit jelent: lenézték őt a zsidók.

Másodszor tudjuk azt is az asszonyról, hogy a történelmi háttérről hadd váltsak az egész konkrét élethelyzetre: tudjuk azt is, hogy délben jön a kútra.

Ez a kút egyébként ma is megvan, Jákób kútja ma is, kb. húsz méter mélyen kifalazott kútakna, Tell Balata a régészeti lelőhely neve. Ide jött az asszony, éspedig délben, egyedül. Ez elég szokatlan. A többi asszony együtt jár a kútra, közösen megtöltik az edényeiket, azután egymást megvárva, mindenki együtt megy haza. Közben beszélgetnek. Információcsere történik, általában ilyenkor terjednek a hírek, és ilyenkor nő meg a hírek hírértéke. Összetart a közösség. És természetesen ezt nem délben csinálják, az ötven fokos, kibírhatatlan melegben, hanem napnyugtakor, napkeltekor.

Ez az asszony délben jön, egyedül jön, később megtudjuk ennek az okát: valamiért öt férje volt, és most egy olyan férfival él együtt, aki nem is a férje. Ezért aztán ki lett közösítve. Ilyenkor mi nagyon gyorsan rámondjuk erre az asszonyra, hogy parázna volt, házasságtörő volt, ezért volt öt férje. De nem feltétlenül ezt jelenti az öt férj. Utalhat arra is, hogy ott és akkor, abban a társadalomban milyen végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe került egy özvegyasszony, különösen akkor, ha nem volt fiúgyermeke. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy nem a többi asszonnyal jön a kútra. Gúnyolódás, kiközösítés, kitaszítottság várt volna arra az asszonyra. Hát inkább egyedül jön.

Ez az asszony szégyenben élt.

És amikor odaért a kúthoz a leglehetetlenebb órában, a déli hőségben, ott ül egy ember, egy férfi. Nincs a férfinak semmije.

És a férfi megszólal. Abból, ahogyan a szavakat ejti, lehet tudni, hogy nem samáriai, hanem zsidó. Arámiul beszélt, de nem úgy, ahogyan a samáriabeliek szoktak. Az asszony egyből tudja, hogy egy zsidó ember szólt hozzá, holott ez a zsidó embernek tilos volt. Ráadásul ez a zsidó ember egy férfi volt.

A férfinak eleve nem illendő beszélnie kettesben egy nővel, főleg nem egy zsidó férfinak egy samáriai nővel, főleg nem egy zsidó férfinak egy kiközösített samáriai nővel. Háromszoros fal volt közöttük már ez is.

És a beszélgetés során egy-két mondaton belül kiderül, hogy ez a zsidó férfi ráadásul egy vallási tanító, egy Mester, egy rabbi, akinek meg aztán végképp nem szabadott volna szóba állnia egy tisztátalan samáriaival, főleg nem egy házassággal kapcsolatos szégyen miatt kétszeresen tisztátalan samáriai asszonnyal.

Nem tudom, sikerült-e jól elmondanom, hogy e között a két ember között milyen nagy volt valójában a távolság...

Ez a két ember ott van egymástól alig két méternyire, mégis mennyire távol vannak egymástól! Látszólag nincs közöttük semmi akadály, mégis mennyi fal van közöttük. Egy világ választja el őket egymástól.

Nem tudom, a testvérek láttak-e már hasonlót. Például munkatársakkal, vagy kollégákkal, néha az ember egy helyen dolgozik másokkal, ugyanazt, ugyanott csinálják, mégis egy világ választja el a két embert egymástól.

Kórházban, egy kórteremben fekszik két ember, ugyanazon mennek keresztül, számtalan ugyanolyan tapasztalatuk lesz, de mégis homlokegyenest az ellenkezőjét gondolják mindenről. Láttam olyat, hogy az egyik akkor is szelíd, alázatos, sőt elégedett és nyugodt maradt, amikor már haldoklott, a szomszédja pedig akkor is háborgott, mint a tenger, amikor gyógyultan távozott, hazament, de nem bírta szótlanul elviselni, hogy késik a taxi.

Vagy a szomszédok, évtizedekig laknak egymás mellett, de nemhogy összehozná őket ez a közös hely, éppen ellenkezőleg. Ugyanott laknak és csak távolodnak egymástól.

De ami mindezeknél sokkal jobban fáj, ha a családunkban éljük meg ugyanezt, Vér szerinti testvérek között, vagy szülő és gyerek között megnyílik egy szakadék, egy ebédlőasztalnál ülnek, de egy szakadék két partján vannak mégis, és nincs többé átjárás.

Milyen szomorú ez! Egy horvát festő utcaképeket fest, és a festményein az emberek átlátszó üvegbúrákban ülnek-állnak-élnek egymás mellett, senki rá sem néz a másikra, láthatatlan, de áthatolhatatlan falak vesznek körül mindenkit. Nincsenek ajtók, érintések, nincsenek érintkezési pontok többé, nincs átjárás, nincsenek hidak, csak falak és szakadékok.

Mint a mai történetünkben. A kút egyik oldalán ott ül Jézus, tőle látszólag két-három méterre, mégis fényévekre ott van a samáriai asszony. Nem ellenségei egymásnak, de azért nem is csak idegenek. Több, mint idegen, de kevesebb, mint ellenség.

Csakhogy abból a két emberből, aki ott van annál a kútnál, az egyik nem csak ember. Az egyik Jézus. És Jézus Isten. És az asszonynál ott a vizes korsó, kettejük között ott a kút, és Jézus szomjas.

És ahogyan az előbb el is hangzott, Jézus a legrövidebb utat választja. Egyenes, nyílt, és szomjas. Számára nincsenek falak, se szakadékok, se kulturális-vallási-történeti ellentét.

Minden további nélkül megszólítja az asszonyt, és ettől egy csapásra leomlanak a falak. Eltűnik minden távolság.

Amikor Jézus meghalt, levették a testét a keresztről, sziklasírba tették, a sírt lepecsételték, lezárták, egy nagy követ hengerítettek elé, és katonákkal őriztették.

Eközben a tanítványok félelmükben bezárkóztak, hogy senki be ne jöhessen búvóhelyükre, egy szobába.

Jézus pedig meghalt, alászállt a poklokra, onnan kiszabadult, Jézus testestől - lelkestől megmagyarázhatatlan módon elhagyta a lezárt sírt, de nem volt ott többé, hanem feltámadt, megjelent a tanítványoknál, a zárt ajtók ellenére megállt középen, és azt mondta, Békesség nektek!

Szerintem ez vérfagyasztó lehetett. Hogy megijedhettek akkor, amikor a Feltámadott megjelenik a zárt szobában, tele sebekkel, mégis élőként. Neki nem jelentett akadály sem a halál birodalma, sem a lezárt sír, sem a bezárt ajtó. Számára nincsenek falak.

Ő, aki Isten létére megszületett, mint egy ember, és ezzel átlépett minden határt, Ő aki feltámadott a halálból, eltűnt a sírból és megjelent, ahol csak akart, hogy jelentene számára akadályt a samáriai asszony és a közötte feszülő ellentét.

Ugyanígy jelenik meg a mi életünkben is Jézus az Ő Igéje és az Ő Szentlelke által. Úgy jelenik meg a mi bezárt, magunkba zárt világunkban, mintha ez lenne a legtermészetesebb, és belülről nyit ki bennünket.  Egyszercsak bent van, bent van a zárt ajtókon belül, bent van a falakon belül, bent van a szigorúan elzárt, rejtegetett szívünkben, és azt mondja, hogy békesség Nektek! És akkor, amikor ezt Ő mondja, az Ő szava, az Ő Igéje által, akkor ott valóban békesség is lesz. Nem kell, nem is lehet, de nem is akarunk többé nélküle élni.

Az asszonynak nem azt mondja, hogy békesség neked. Neki azt mondja, hogy adj innom!.... De ez csak látszatkülönbség. Ugyanúgy benn van már a falakon belül, amikor ezt mondja, leomlottak már azok a falak, amelyek közöttük voltak. Jézus megszólítja az asszonyt. Okkal teszi.

Szóval Jézus csak annyit mond az asszonynak: adj innom!

Ez sokkal több, mint amit elsőre belelátunk. A samáriai asszony értette még, hogy ez több. Nem csak megszólítja őt egy zsidó, ami tilos, egy férfi, ami tilos, egy rabbi, ami abszolút tilos, de inni akar a korsójából. Ezzel közösséget vállal vele. Ez olyan, mintha egy asztalhoz ülne vele. Mintha nem tekintené tisztátalannak. Adj innom, mondja Jézus, és leomlanak a falak. Ez a rabbi tökéletesen elfogadó ezzel a nővel. Ezt érzékeli a samáriai asszony.

Hogy miről beszélgetnek, azt ma még hagyjuk. Jézus azt mondja, adj innom. A samáriai asszony érti a gesztus minden mélységét, mi nem, nekünk ehhez már utána kell néznünk, hogy mit jelent samáriainak lenni, tisztátalannal együtt inni, vagy legalábbis egy tisztátalan korsójából inni egy rabbinak, ezt az asszony azonnal értette.

De van itt még valami. Adj innom- mondja Jézus. Ugyanez a Jézus azt mondja a kereszten, hogy szomjazom. Ez nem lehet véletlen. Ilyen nincs. Ezt nem intézhetjük el annyival, hogy a közel-keleti ember abban a hőségben vagy szomjas, vagy szomjas lesz. Itt sokkal többről van szó. Itt Isten szomjazik meg, itt a Megváltó, a Messiás kér inni. Isten lesz kiszolgáltatott a szomjúságnak.

Adj innom, ebben a mondatban ott bujkál a kereszthalálra mutató utalás. Ezt az asszony még nem tudhatja. Mint ahogyan azt sem, hogy aki inni kér Tőle, az maga Isten. Adj innom, mondja Jézus, hogy beszélgetést kezdeményezzen, és hogy utólag majd az övéi megértsék, hogy mindenki, akivel Krisztus valaha beszélgetést kezdeményez, mindenki, a samáriaiak, a zsidók, a tanítványok és a farizeusok, a tiszták és tisztátalanok, akkor élők és mostaniak, te is és én is, mindenki, akit valaha Krisztus megszólított, be lett vonva a Megváltás nagy művébe,

mindenkinek áll a meghívás az élet vizéhez, mindenkinek van egy kútja, ahol Jézus vár rá, mindenkinek vannak falai, amelyeket Jézus át fog lépni, mindannyiunkra testvérek, mindannyiunkra vár egy nagy, őszinte beszélgetés Jézussal.

Mindegy hogyan zárkózol be előle, Ő egyszercsak ott lesz, a zárt ajtók ellenére meg fog jelenni Nálad így vagy úgy,

békességet ad és inni kér,

követni hív és hirdetni küld,

megváltoztatja az életed,

és akkor minden a helyére kerül.

Úgy legyen, Ámen!

Hajtsuk meg a fejünket és imádkozzunk!

Drága Úr Jézus Krisztus, testté lett Ige, hálásak vagyunk Neked, amiért élsz és uralkodsz!

Hálásak vagyunk Neked, amiért itt vagy velünk Lelked és Igéd által, itt vagy hozzánk egészen közel, ismersz minket, és szólsz hozzánk. Te a nevünkön szólítasz minket, Te vezetsz minket szelíd hangoddal és hatalmas karoddal is, kegyelmet rejtő Evangéliumoddal és leleplező Igéddel is.

Kérünk Urunk, formálj minket! Alakíts minket tetszésed szerint! Építsd a hitünket! Adj nekünk te akaratod szerint való elhatározásokat! Csendesítsd el Önös énünket, hogy a te akaratodra, a te embert formáló Igédre tudjunk figyelni! Ne hagyj minket így, hanem készíts el minket olyanná, amilyennek lennünk kell ahhoz, hogy a te akaratodat tudjuk teljesíteni.

Adj nekünk nyugodt napokat, ha lehetséges. Annyi okunk lenne aggodalmaskodni. Sokszor rohanunk, azt se tudjuk, hol áll a fejünk. Sokszor aggodalmaskodunk, rossz híreket kapunk. Segíts nekünk, hogy felimserjünk Téged, leüljünk melléd lélekben, imádságban. Beszélgess velünk, mint ahogyan a samáriai asszonnal tetted, szólj hozzánk Igéddel, szólj hozzánk Urunk, és bennünk újra feléled a hit, a remény és a szeretet, amelyet tőled kapunk, amelyet te táplálsz a mi szívünkben a Te Igéd által!

Hajolj hozzánk kegyelmesen, Megváltó és Üdvözítő Urunk!

Ámen

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség, mindörökké! Ámen

Busch Péter