2022.

Pünkösd ünnepe a Szentlélek kitöltetésének napja, a Lélek ünnepe, egyben az egyház születésnapja is. Az első pünkösdön, Isten az Ő Lelke által csodálatos módon bátorította meg követőinek szívét, és tette késszé őket az evangélium hirdetésére. Azon a napon megtért, és megkeresztelkedett 3000 ember. Ők az egyház első tagjai akik közül sokan a Földközi tenger medencéjéből érkeztek a zarándokünnepre, és akik aztán vitték tovább magukkal a Jézusban megtalált új életről szóló tanúságtételüket. Már akkor, az első pünkösdkor kiderült, hogy az addig gyáva, összebújó, elrejtőző tanítványi közösséget Isten Lelke úgy átformálta, hogy bátran tettek tanúbizonyságot. Erről szól igénk is: Isten Lelke nem a félelemnek lelke!

Nagyon emlékezetes módon ez az Ige 2020. március 14-én lett hangsúlyossá számomra, és azóta is érzem, hogy Isten újra és újra elmémbe idézi, szívemre helyezi. Akkor a covid-19 okozta járvány első hullámának elején egy teljesen bizonytalan élethelyzetben adta elém Isten. Este, egy barátomtól kaptam üzenetként telefonomra, éppen akkor, amikor azon gondolkodtam, hogy az éppen meghirdetett lezárások idején hogyan pásztoroljuk tovább Isten reánk bízott választott népét. Egy kusza, kérdésekkel tele, bizonytalan, nyugtalanító élethelyzet volt ez, amire kicsiny és nagy egyaránt emlékszik. Ma pedig egy ugyanilyen élethelyzetben vagyunk, csak más okból, de az életérzés ugyanaz!

Jó volt tudni, hogy Isten Lelke nem a félelemnek lelke egy olyan világban, mely egy számára ismeretlen helyzetben nem hogy félt, hanem egyenesen rettegett. A Lélek nem a félelem lelke, hanem a bátorságé.

Nézzük meg mindenek előtt, hogy a Lélek kitöltetése mekkora változást idézett elő az első keresztyén közösségben.

A tanítványok Nagycsütörtöktől kezdődően - amikor Krisztust elfogták - folyamatos rettegésben éltek egészen Húsvét utánig. Nem véletlen, hogy a Feltámadottal való találkozásokban Jézus így bátorítja tanítványait: "Ne féljetek!", vagy azt mondja nekik: „Békesség nektek!” – látva lelki békétlenségüket, félelmüket és harcaikat.

Húsvét után ez a félelem ugyan oldódott a tanítványokban, de a Mennybemenetel napjáig hatalmas bizonytalanság jellemezte őket. Csak 10 nappal a Szentlélek kitöltetése előtt kezdték el várni a Szentlelket.

A tanítványok félelme nem csak abból fakadt, hogyha a Mesterüket elfogják, ők is hasonlóan járhatnak, ha Mesterüket kivégezték, akkor rájuk is ez a sors várhat, hanem a bizonytalanságukban és a félelmeikben az is belejátszott, hogy az első 3 évet folyamatosan Jézus mellett töltötték el, Vele állandó-és élő kapcsolatban. Nagycsütörtök után minden gyökeresen megváltozott. A "Jézus nélküliség" szinte lebénította az első tanítványok közösségét. A tanítványok kis csapata az evangéliumok tanúsága szerint hallotta ugyan Jézus ígéretét, amelyet Nagycsütörtök éjjelén mondott: "Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok…. kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz!”, ám ezzel az ígérettel nem tudott mit kezdeni. Valósággá számukra mindez, az ígéret beteljesedésével, a Szentlélek kitöltetésével vált. Akkor a tanítványok közössége a Szentlélek bátorító ereje által kilépett az elszigeteltségből, a félelem bénító légköréből és Péter  vezetésével bátran hirdette Jeruzsálemben a zarándok ünnepre felsereglett 10 ezrek előtt a Krisztust.

Az első, amiben a Lélek ma is bátoríthat bennünket a szolgálatok vállalása tehát, a szívből jövő bizonyságtétel Krisztusról.

Mindannyian tudjuk, hogy Jézusról megszólalni egy bibliakörben-, egy bibliaórán viszonylag könnyű. Könnyű úgy beszélni Róla, hogy hozzánk hasonlóan gondolkodó, és Benne hívők közösségében tesszük ezt. És mennyire nehéz megszólalni egy közömbös -, vagy éppen ellenséges közegben! Pedig a mi Urunk missziói parancsa nem arra hív bennünket, hogy a Krisztust követők közösségében beszéljünk Jézusról. Hanem arra, hogy: "Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket...."  A minden népek fogalom pedig tudjuk jól, hogy nem egyenlő az egyház, a gyülekezet közösségével, hanem ki kell lépnünk komfortzónáinkból, a templomfalakon túlra is! A Jézus nélküli emberi élet pedig ma is bátortalan e téren. Küszködünk azzal, hogy mit-, és hogyan mondjunk Jézusról a minket körülvevő világban.

Azonban Isten Szentlelke, amely nem a félelemnek lelke késszé tesz bennünket a bizonyságtételre, hiszen Jézus azt ígérte, hogy a Lélek eszünkbe juttatja mindazokat a dolgokat, amelyet Jézus tanított, sőt új dolgokra is megtanít bennünket. Személyes élményként is megéltem ezt! Még egyetemi lelkészként egy vasárnap délután sétáltam a Tisza parton, amikor kiabálásra lettem figyelmes, és nagy tömegre a Belvárosi hídnál, amelynek tetején egy ember állt, aki ugrani készült, öngyilkos szándékkal. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy nekem oda kell mennem. A hídra léptem, amely ekkor már le volt zárva, megszólítottam a rendőrök parancsnokát: „Lelkész vagyok, engedjenek be kérem, mert úgy érzem, hogy van mondanivalóm a fent lévő embernek!” A rendőrsorfal szétnyílt. A tűzoltók egy kosárral készültek felmenni, a mentőstől engedélyt kértem arra, hogy felmenjek velük. Engedélyt adott rá, majd felemelkedve ég és föld között beszélgetni kezdtem a fiatalemberrel. A mai napig nem tudok visszaemlékezni arra, hogy mit mondtam, de a fiút épségben lehoztuk. Hiszem, hogy amit mondtam, a Lélek által mondtam, aki bátorságot adott ehhez, és aki készítette az utamat a fiú megmentésére. Igen testvérek, ennyire konkrétan bátorít meg a Lélek, és ennyire nem hagy magunkra bennünket!

Nem önálló kútfőből kell tehát megszólalnunk, és a Lélek bátorító jelenléte miatt nem is egyedül! Kérjük hát Isten Szentlelkének a szolgálatokban megmutatkozó bátorító, áldó jelenlétét életünkbe, hogy beteljesítve küldetésünket hirdessük mindenhol a Krisztus Jézust!

A másik életterület, ahol szükség van a Lélek minket bátorító munkájára, a tulajdonképpeni egész életünk. Gondoljuk végig, hogy mennyire erőt vesz rajtunk a csüggedés, a levertség, a félelemből fakadó lemondás, az aggodalmaskodás. Mennyire a félelemtől áthatva telnek el hétköznapjaink és ünnepeink. Olyan csodálatos, hogy  Isten Szentlelke, aki nem a félelem lelke, a mai világ eseményei közt is bátoríthat bennünket. És, tegyük a szívünkre  kezünket, egy olyan világban élünk, amelyben szükséges a bátorítás.

Az eddig oly magabiztos emberiség egymás után kap megrendítőbbnél megrendítőbb pofonokat. Először egy piciny vírus terjedt el és zárta be az emberi közösségeket, szenvedést zúdítva ránk. A covid 19 egyik lelki következményeként az emberek többsége bezárkózóbb, türelmetlenebb, önzőbb lett. A járvány másik következményeként elindult egy gazdasági recesszió, megjelent a  volt szocialista táborban 1989-óta ismeretlen áruhiány, és elszálltak az árak.

Ezt a súlyos helyzetet tovább súlyosbította a szomszédunkban tomboló háború, amely mérhetetlen szenvedést hozott a két, a konfliktusban érintett népre, és ennek a hatása egyelőre csak gazdasági téren, de egyre inkább érezhető kis hazánkban is. A kilátások sem vidámak: a két nagy – a világot élelmiszerrel ellátó állam hadban áll egymással – az ekét kardra cserélve, hogy a régi bibliai képnél maradjunk - ez pedig globális éhezéssel fenyeget Afrikában, amely újabb migrációs hullámokat indít Európa felé. És, ha ez még nem lenne elég, egy újabb járvány kitörése is vészesen közelre került. Olyan, mintha mindez irányítottan zúdulna ránk, és eddig biztosnak hitt kis életünket teljesen elbizonytalanítaná.

Álságos világpolitikai játszmák, átláthatatlan szövetségesi rendszerek, és a háttérben sejtett, de rejtve maradó emberek, akik láthatatlanul mozgatják a szálakat, ugyancsak félelemre adnak okot.  A média pedig a rossz hírt felnagyítva, sokkoló képanyaggal adja elénk, újra és újra

Félelmetes idők?

Nagyon félelmetesek! Ezekben az időkben is bátorít bennünket úgy a Lélek, hogy érezzük Jézus áldó, drága jelenlétét életünkben, a megtapasztalt - és megélt gondviselésben.  Életünk kis-, és nagy csodáiban, a szabadításokban. Amikor csak úgy váratlanul megoldódnak megoldhatatlannak hitt élethelyzetek, amikor, jó embert. testvért állít mellénk, amikor erőt ad a nehéz élethelyzetek elhordozásához.

De, bátorít bennünket úgy is, hogy szemünket felemeli a földről és kinyitja azt a mennyei valóság felé. Isten Szentlelke teszi élővé- és hatóvá kapcsolatunkat, közösségünket Jézus Krisztussal. Általa maradhatunk meg benne, és így az üdvösségben.

Általa élhetjük meg azt, amit a missziói parancs így fogalmaz meg: "Íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" Ámen

Juhász András