2022.
Textus: 1Jn 3, 1-3
Kedves Testvérek!
Ezen a mai istentiszteleten arra szeretném mindenki figyelmét irányítani, hogy milyen is Isten kegyelméből, és Isten kegyelmében élni.
Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül akkor, amikor úgy érzem, napjainkban elég komoly kihívás pozitív életszemléletűnek maradni, örök optimistának, vagy legalábbis reményteljesnek.
Hiszen az utóbbi 2 év elég kaotikusra sikerült. Ez a káosz pedig beosont életünkbe, és megzavarta emberi kapcsolatainkat, a munkához való viszonyunkat, sok embernek még a munkahelye is megszűnt, vagy teljesen átalakult. De hatással volt saját személyiségünkre is, nem beszélve anyagi helyzetünkről.
Szomorúan tapasztaltam meg, hogy a karantén időszak hány ember életében hozott olyan mértékű változást, mely depresszióhoz, váláshoz, sőt, esetenként öngyilkossághoz is vezetett. De elveszített szerettek hiánya, a gyász sötétsége is ott lebeg életünk mindennapjai fölött.
Szeretett Testvérek!
Nincs ez így jól. Nem jó, ha mi, keresztények hagyjuk magunkat ilyen, és ehhez hasonló mélypontokkal eltávolítani Isten nekünk tett ígéretétől.
Mert valljuk be most magunknak őszintén, ha egyre több rosszat hallunk, akkor egyre inkább megkérdőjelezzük Isten kegyelmének jelenlétét a mindennapjainkban, és e teremtett világ életében.
Azonban, ilyenkor jön jól az Ige figyelmeztetése.
Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy bár Isten útját nem ismerjük, és nagy valószínűséggel nem is olyan, mint amit mi elterveztünk, mégis van, és mégis a nekünk szánt legjobb felé vezet.
Erről tesz bizonyságot János is, amikor arra emlékezteti címzettjeit, hogy Isten végtelen szeretete jutatott el bennünket e mostani állapotunkhoz is, mégpedig ahhoz, hogy Isten gyermekeinek neveztessünk, de ne csak neveztessünk, hanem ténylegesen is azok lehessünk.
A legszebben ez egyébként a János evangéliuma 3. fejezetének 16. versében fogalmazódik meg:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez a bibliai vers a Biblia legközismertebb Igéje. Az evangélium szívének szoktuk mondani.
Luther Márton pedig így nevezte el: ez az evangélium az evangéliumban. Ezt a szeretetet tárta oda Isten az emberiség elé már a bűneset után.
Ez a szeretet munkálkodott a választott nép életében is, mígnem Jézusban testet is öltött, és nagypénteken minden kétséget kizárólag megjelent.
Testvérek!
Mit jelent Isten gyermekének lenni?
Ha egy szóban kellene megpróbáljam összefoglalni, azt mondanám, biztonságot.
Annak a magabiztosságát, hogy engem Isten szeretetétől és kegyelmétől semmi nem választhat el. Sőt. Nem pusztán gondviselése, hanem kegyelme is jelen van az életem minden pillanatában.
Ha egy autó összetörik, és megfelelő biztosítás van rajta, akkor a tulajdonosnak csak annyi a dolga, hogy felhívja a biztosítót, és az mindent elintéz helyette. A vontatástól a javításig mindent. Az ilyen sofőr biztonságban érezheti magát, tudva, hogy problémájával nem lesz magára hagyva.
Nos, Isten gyermekeit maga az Atya biztosítja be. Ő az, aki minden bajtól és kártól megment, Ő az, Aki a legkiszolgáltatottabb helyzetben is ott van, és ha minden úgy is fest, mint a sötét éjszaka, Ő hazavezet, keblére ölel, megvigasztal és reményt ad.
Ilyen kegyelemben élni.
Kegyelemben és kegyelemből élni csak is Isten gyermekei tudnak.
Azok, akik az irányítást a saját kezükből ki merik és ki is tudják adni. Azok, akik számára a saját terv, a saját vágy, a saját életcél koránt sem annyira fontos, mint Isten ügyének szolgálata. Azok, akik értik, milyen más az Isten nézőpontja, mint a mienk.
Kegyelemből élni csakis gyermeki hittel lehetséges.
Odaadni magunkat mennyei Atyánk akaratába, és mindent drága Teremtőnktől várva, épp úgy, mint gyermekként édesapánktól vagy édesanyánktól. Elfogadni a vezetést, még akkor is, hogyha nem értjük az okokat.
Ez természetesen akkor válik igazán örömmé és fontossá számunkra, ha már fel és el is ismertük, hogy Ő nélküle, a mennyei Atya nélkül árvák vagyunk. Olyanok, mint a tékozló fiú, akik az életüket, és mindenüket, amijük van, erre az életre elpazarolják.
Olyanok vagyunk, akik magukról próbálnak meg gondoskodni, mert nem látják azt, hogy igazából mennyei Atyánk az, aki gondoskodik az Ő gyermekeiről.
Ezzel ellentétben csodálatos ajándékunk, hogy a mi bűnös, önző, öntelt életünkből mennyei Atyánk az Ő kegyelméből és nagy szeretetéből megment, sajátjainak, gyermekeinek nevez minket, és valósággal azzá is tesz.
Ez pedig a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaphatunk.
Azzal, hogy az Atya gyermekeinek vall bennünket, az az Istennel való kapcsolatunk teljes és tökéletes helyreállítását is jelenti, mert mi mást tehetett volna az Atya, mi többet tehetett volna az Atya, mint hogy az Ő gyermekeivé fogad és tesz bennünket?
Hadd kérdezze meg tőlünk az ige ezen a mai alkalmon személyesen, magunkra vonatkoztatva: Kedves Testvérem, mit jelent neked az, hogy Isten Jézus Krisztus által az Ő gyermekévé fogadott téged?
Csak egy sokat ismételt szólamot? Csak egy jelképes dolgot, aminek valóságát nem érzed a hétköznapokban, vagy pedig mindennapi örömöd és reménységed forrása ez? Sokan keresik annak jelét a mindennapi eseményekben, hogy Isten szereti-e őket. Sikeressé tesz-e engem a munkámban? Ad-e társat nekem? Családi életemben, küzdelmeimben ott van-e? Szeret-e engem Isten? – teszik fel sokan a kérdést. És az apostol azt mondja, hogy abban látjuk meg az Atya irántunk való szeretetét, amelyet nekünk adott, hogy a gyermekeivé tett minket.
Hisszük-e ezt, látjuk-e valóban ezt a végtelen nagy szeretetet csak abban, hogy az Atya gyermekei lehetünk? Érezzük-e ennek a gyermeki mivoltnak a méltóságát?
Nem egy híres embernek, nem egy milliárdosnak, nem egy nagy tudósnak a gyermekei vagyunk, hanem Isten gyermekeivé lehetünk. Érezzük-e azt, hogy mekkora megtiszteltetés és kiváltság ez, hogy mennyei Atyánkat, az élő Urat és Istent Atyánknak szólíthatjuk?
Bár nagyon szépen hangzik, és igen örömteli, amikor valaki meg tudja élni az Isten-gyermeki lét ajándékát.
Ugyanakkor nem egyszerű dolog kegyelemből élni.
Vannak olyan téves elképzelések, melyek megronthatják ezt a kapcsolatot.
Előfordul ugyanis, hogy valaki gyermekké fogadtatásából téves következtetést von le. Az egyik ilyen eset az, amikor valaki azért, mert azt vallja magáról, hogy én már Isten gyermeke vagyok, ezért felfuvalkodik, beképzelt lesz, és azt kezdi el hinni magáról, hogy ő különb másoknál, különb akár a hitetlen embernél, különb a súlyosabb bűnben szenvedőknél, különb az ő felebarátjánál.
Valóban megvan a gyermeki lét méltósága és dicsősége, de mivel ez, ahogyan az apostol is mondja, Isten nagy szeretetének ajándéka, és nem a mi érdemünk, ezért semmi jogunk azzal úgy dicsekedni, mintha azt nem kaptuk volna.
Isten szeretetének inkább alázatra kellene tanítania bennünket. Spurgeon, a híres prédikátor szemléletesen mondta egyszer, hogy Isten szeretete olyan, mint azok a halak, amelyeket Jézus Krisztus parancsára fogott ki Péter, és tett a hajóba, minél inkább megtelik vele a hajó, annál mélyebbre süllyed az ember.
Minél több szeretetet kapunk az Atyától, annál inkább meg kellene magunkat aláznunk Őelőtte. Isten szeretetének nem felfuvalkodottságra, hanem alázatra és a megtisztulásra kellene ösztönöznie minket.
A másik, ami félre vezethet bennünket, amikor valaki úgy gondolkozik, hogy mivel már Isten gyermeke vagyok, ezért úgy élhetek, ahogyan akarok, tehetek akármit, elkövethetek bármit, Isten úgyis megbocsát nekem. Nem biztos, hogy a végletekig visszük ezt a gondolatot, azaz bármiféle bűnt, de sokszor beletuszkoljuk ebbe saját bűneinket: ó, hát ez még belefér, Isten úgyis megbocsát, tudja, milyen vagyok. Az, aki így gondolkodik, nem ismeri azt az igazi reménységet, amiről itt az apostol beszél. Mert mit gondol az ilyen ember az életről, milyen élet az, amelyben én mondom meg, hogy mit tehetek, és nem az Isten akarata érvényesül abban, legalábbis nem az erre való törekvés jellemzi azt? Csak Istennél van az igazi élet, és hogy az Ő akarata szerint tudjunk élni, ahhoz nekünk meg kell tisztulnunk! Isten meg akar tisztítani bennünket, ez az Ő akarata. A bűnös szív az, amely a bűn öröme után akar szaladni. De az újjáteremtett szív az Úrnak akar engedelmeskedni.
Isten gyermekének lenni tehát nem pusztán egy elméleti tényt jelent az Ige szerint, hanem olyan valóságot, amely a mindennapjaink része, és amelynek következményei vannak ránk nézve.
Mennyei Atyánk adja meg nekünk azt a lelki látást, amely észreveszi az Ő végtelen nagy szeretetét abban, hogy gyermekévé fogadott minket, azt a naponként való örömöt, hogy ez valódi boldogságunk legyen minden nap, akármi, akár a legsúlyosabb dolgok történjenek is velünk, de akkor is Isten gyermekévé lehetünk.
És Ő adja meg nekünk azt a reménységet, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóvá lehetünk és majd leszünk, és azt a vágyat is, hogy meg akarjunk tisztulni, hogy olyan szentek legyünk, mint Jézus Krisztus.
Isten kegyelme, melyet nekünk ad, életünk minden percét áthatja. Feleljünk erre a nagy szeretetre, amelyet Isten nekünk ad azáltal, hogy gyermekévé fogad minket.
Feleljünk hit által, és a hitből fakadó cselekedetek által!
Örvendezzünk, Őt magasztaljuk az életünkkel, minden cselekedetünkkel!
Ámen
Mándi Kitti