2022.

Szerdán volt napi igénk a felolvasott igeszakasz, amely megszólított, és amelynek üzenetét felétek is szeretném közvetíteni.

Jézus megváltói munkáját nagyon sokan úgy képzelik el, hogy a csodálatos születés után, annak megtapasztalása után, Máriában és Józsefben Jézusnak volt egy olyan támasza, háttere, akik mindenben követték Őt, értették munkásságának lényegét, csodálatos üzenetét.

Ez azonban nem így van. Kiderül a felolvasott igeszakaszból, hogy még saját édesanyja, Mária sem értette Jézust, és csak egy lelki fejlődés eredményeként jut el oda, hogy Fiát Úrnak és megváltónak vallja.

József pedig nem is szereplője a történetnek, csak Mária, Jézus édesanyja, és Jézus testvérei. Józseffel kapcsolatban az az általánosan elterjedt nézet, hogy József korán meghalt, és ezért nincs jelen Jézus környezetében, ám ennek nincsenek bibliai alapjai, így vannak, akik József hiányát abból vezetik le, hogy nem értett egyet azzal, hogy Jézus nem folytatja mesterségét, és mint Mester-rabbi, elhagyta a családi fészket. Nem tudjuk, hogy e két magyarázat közül melyik igaz, ám ettől függetlenül, e történetből, de más bibliai helyekről is kiderül, hogy Jézust még legközvetlenebb családtagja is félreértik.

Annyira beszédes a kép! Bent van a házban Jézus, és vele azok, akik hisznek benne, és kint vannak családtagjai. Ez a kint és bent reláció nem csak fizikai értelemben, hanem bizony lelki síkon is  megvalósul.  Bent a lelki család, kint a vér szerinti. Az a vérszerinti család, amelynek az emberhez legközelebb kellene állnia.

Elgondolkodtam azon, hogy hogyan is élhette ezt meg Jézus.

Az Apostoli Hitvallás a mi Urunkkal kapcsolatban, életét összefoglalva egyetlen dolgot jegyez meg: szenvedett Poncius Pilátus alatt. E mondatból, a Poncius Pilátus név nem azt jelenti, hogy ő okozta szenvedését, hanem azt, hogy az ő idejében, az ő fennhatósága alatti területen szenvedett. Azaz, egy időpontot és helyet jelöl a név, hogy el tudja helyezni a későbbi korok embere térben és időben a Krisztus eseményt. Mire utal akkor a „szenvedett” szó? Hívjuk segítségül egyházunk ősi hitvallását a Heidelbergi Kátét.  Mit értesz azon, hogy „szenvedett”? „Azt, hogy földi életének egész idejében, különösen annak végén, testében-lelkében elhordozta Istennek az egész emberiség bűne elleni haragját.”

Testében és lelkében.

Tudjuk mindannyian, hogy a lelki szenvedések közül az a legsúlyosabb, ami az embert a családjában éri. Mert, a minket körülvevő világ részéről, ha rossz ér, az szinte természetes az embernek. Sokszor észre sem vesszük, nem lepődünk meg miatta.

Sokkal rosszabbul érint az, ha egy barátunktól kapjuk a rosszat, és még inkább megérint, mélyre lök, ha egy rokon, egy vérszerinti hozzátartozónk az, aki bánt bennünket. A külső bántás elől tud menekülni az ember, erre ott van a család, de a családban kapott lelki pofonok elől hova meneküljünk?

Jézus lelki szenvedéseinek egyik fő oka volt az az értetlenség, küldetése iránti elutasítás, amellyel a környezete felé fordult. Tanítványai nem értették küldetésének lényegét, és tudunk olyan alkalomról is, amikor szenvedéséről szól, míg közben tanítványai azon versengenek, hogy a mennyek országában kinek legyen előkelőbb helye. Családja is ugyanígy állt hozzá, lelki gyötrődést okozva ezzel Jézusnak.

Bent a házban, Jézussal azok vannak, akik követik Őt – mintegy lélek szerinti családként, kint pedig a vérszerinti család! Fizikai és lelki értelemben egyaránt.

És, amikor a kint álló vérségi család igényt tart Jézusra, akkor Jézus a bent lévő lelki család felé fordul, azok felé, akik cselekszik a mennyei Atya parancsolatait. A lelki köteléket felé helyezi a vérségi köteléknek!

Lélek és vér szerinti család!

Milyen csoda az, amikor a kettő egyezik! Amikor a vérszerinti családtagok is Krisztus követői, lelki családtagok is! Istennek legnagyobb ajándéka ez! Jézus családjában mindez megvalósult!

Gondoljunk arra, hogy a történetben még kívülálló Mária Jézus keresztje alatt már megvallja hovatartozását azzal, hogy kivégzett fiát elkíséri a Golgotára. Ott van a tanítványok közösségében a feltámadáskor, és aztán a Jeruzsálemi ősgyülekezet egyik alapítótagjaként a keresztyénség mértékadó képviselőinek egyike lesz!

Vagy ha Jézus testvérei közül Jakabra gondolunk, akit úgy tartunk számon, János testvérétől, a másik Jakabtól való megkülönböztetésként, hogy az „Úr testvére Jakab”, szintén a korai keresztyén misszió egyik mozgatója, nagy harcosa, Jézus követőjévé lesz! Jézus egykori vérszerinti családja tehát lélek szerinti rokonná is lesz!

És, tudjuk jól, hogy ez a legerősebb kötelék! Mert míg a bűn ereje képes uralni a vérszerinti családot – gondoljunk arra, hogy az emberiség történelmének első gyilkossága egy testvérgyilkosság volt, addig a lélek szerinti család képes a sebeket gyógyítani, Isten Lelkének erejével.

Mégis, úgy gondolom, hogy Istennek az a legnagyobb ajándéka, amikor a lélek és vérszerinti család közt átfedés is van. Amikor a templomban velem van szülőm, előttem ült a padokban nagyszülőm, nem hiányzik gyermekem, unokám sem.

Ha őszintén magunkba nézünk, egyikünknek sem kell túl mélyre ásnia ahhoz lelkében, hogy eszünkbe jusson valaki, egy közelebbi vagy távoli rokon, akit úgy szeretnénk, hogy lélek szerinti rokonunk is legyen! Akiért valamiért felelősséget érzünk. Aki annyira közel áll hozzánk, bármilyen okból, és nincs a lélek szerinti rokonok közt. Akinek hiánya szinte fáj számunkra, akinek lelki üdvösségének kérdése szinte naponkénti gyötrődésünk oka. Legyen előttünk Jézus családja, ahol a vérszerinti rokonok lélek szerinti testvérekké is lettek! Biztasson ez a példa minket!

Mintegy hat évvel ezelőtt szóltam ugyanezen ige alapján. Akkor arra kerestünk választ, hogy mi az oka annak, hogy egy-egy családnak bizonyos tagjai „bent”, mások pedig „kint” vannak. Ma más oldalról közelítsük meg a problémát! Tegyük fel a kérdést, hogy mit tegyünk azért, hogy akik most bármilyen okból „kint” vannak,  ők is lelki testvéreinkké is legyenek?

Első, és legfontosabb lehetőségünk, az értük való lelki harcban az imádság. Biztos vagyok abban – bár a Szentírás nem ír konkrétan erről – hogy Jézus is sokat imádkozott családtagjaiért. És, nem csak azok testi jólétéért!

Ez a lehetőség számunkra is adott! Imádkozhatunk családtagjainkért, megtérésükért, vagy éppen lelki erősödésükért, előrelépésükért. Azért, hogy ők is bent legyenek, a házban Jézussal. Csodálatos lehetőségünk ez! Egy férfi mesélte el, hogy évtizedeken át buddhista volt, és hívő nagymamája imádkozott azért, hogy kijöjjön onnan, megtalálja Krisztust. Ma, a Keresztyén Apologetikai, azaz hitvédelmi központ egyik vezetője! Imádkoznunk kell tehát, hogy Isten kegyelmes szeretetének következtében jussanak el szeretteink is Krisztus követésére!

Úgy gondolom, hogy Jézus az imádság mellett türelmes szeretettel fordult családja felé. Úgy, ahogy arra a Szeretet Himnusza is rávilágít: a szeretet hosszútűrő. Vagy, ahogy a vincellér példázatában szól róla, amikor magát a jó termést nem hozó fügefáért közbenjáró vincellérhez hasonlítja, aki kéri a gazdát, hogy ne vágassa ki a fát, adjon neki időt, ő pedig addig öntözi, trágyázza, megadva a gyümölcstermés lehetőségét a fának.

Ez a magatartás is követendő! Türelmes szeretettel fordulni a család felé, nem sürgetni őket a döntéshozatalban, de mindig felragyogtatni feléjük Isten szeretetét.

Hány és hány nagymamát ismerek, aki így fordul unokái felé, itt a gyülekezetben is! A le és „kikonfirmált” kiskamaszok felé viszi Krisztus szeretetének jó ízét. Türelemmel, akár a visszautasításokat is szelíd mosollyal tűrve!

És, oly sok olyan gyülekezeti tagot – felnőttet ismerek, aki felé így fordult egykos egy türelmesen szerető szülő, nagyszülő. Ma pedig „bent vannak a házban”, Jézussal, cselekvő gyülekezeti tagként végzik a legfontosabb küldetést, a családon belüli missziót!

Harmadrészt, úgy gondolom, hogy Jézus példát is adott övéi, családja elé. Olyan példát, amelyet családtagjai egy idő után jó szívvel követtek.

Példát, nem csak a szavak szintjén, hanem a tettekben is. Nem csak beszélt a szeretetről, hanem megélte, még ellenségei irányába is.

Nem csak prédikált a megbocsátásról, hanem azt következetesen gyakorolta.

Nem csak szónokolt a türelemről, hanem valóban türelmes volt. Nem csak szólt az alázatról, hanem példát mutatva megmosta a tanítványok lábát.

Nem csak beszélt az Isten iránti hálás életről, de lépte nyomon ki is fejezte azt.

Ha a körülöttünk élő családtagok ezt a krisztusi magatartást tapasztalják életünkben, a szavak és jó cselekedetek egységét, akkor számukra is kívánatossá válik a Krisztus-követés. És, akkor nem száll felénk vádlón az ének szava, amelyet énekelni is fogunk: „Egy lélekért sem érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt!” Ámen

Juhász András