2022.

Szeretett Testvéreim!

A Jelenések könyve a Szentírás legvégén található, az Újszövetségben az egyetlen prófétai könyv. Addig, amíg az Ószövetség tele van próféciákkal, melyek a Szabadítóra, Messiásra, az Úr Jézusra mutatnak, -és Benne be is következnek- az Újszövetségben lévő Jelenések könyve a végidőkről, az apokalipszisről szól.

János apostol, akit a keresztyénüldözések idején Patmosz szigetére száműztek, ő kapja az Úr kijelentéseit, jövendöléseket, és ezeket lejegyzi, melyek fenn maradtak az utókornak.

Nehezen értelmezhető a sok látomás, de rengeteg olyan üzenetet tartalmaz, amely egyértelmű tanítás, például a mennyei Jeruzsálemről, Isten Országáról, új földről és új égről, melyben Isten újjá teremt mindent! (Jel 21, 5).

Azt mondja: „…és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21, 4).

Olyan nagyon vágyunk mi is erre az állapotra, mégis, az Úr most még a teremtett világban éltet bennünket, ahol oly sok fájdalom és jajkiáltás van, és az élethez szervesen hozzá tartozó elmúlás.

Most tehát nem tehetünk mást, mint hitünkben kitartva, figyelünk az Ige szavára, melyben Isten elkészítette a vigasztalást, és a reménységet is!

Az imént egy meglehetősen kemény és ijesztő ítéletről hallottunk. Benne démoni lények, öldöklés, számunkra elképzelhetetlen lovak...

Amikor a hatodik angyal megfújja a trombitát, ismét gyorsan változó képsor tárul János szeme elé. Kicsit hasonlít az előző jelenethez, mégis a hatodik trombitaszó nyomán megjelenő képsorozat borzalmasabb, mint az előző. Érdemes felfigyelni arra, hogy az előző „színnel” ellentétben itt az emberek harmadrésze elpusztul.

Magunk elé tudjuk képzelni a jelenetet: a hatodik angyaltól trombitaszó hangzik. Hallatszik egy hang az oltár négy szarva közül, és azt mondja, hogy el kell oldozni a négy angyalt az Eufrátesznél. Ezt követően elindul a négy angyal, hogy megöljék az emberek egyharmadát.

Nem tűnik valósnak és olyan könnyen elképzelhetőnek ez a kép, és ez csak tovább fokozódik: lovassereg érkezik, melynek lovasait nem lehet megszámlálni. A hang bemondja a számot: kétszázmillió, amely a seregek ellenállhatatlan voltára utal.

Félelmetesek ezek a lovasok: páncéljuk tűzvörös, jácintkék és kénsárga; a lovak feje, mint az oroszláné. Farkuk a kígyóhoz hasonló, fejjel végződik. Ezek a lovasok apokaliptikus méretű háborúk okozói, melyekben az emberiség nagy hányada elpusztul.

Most érkeztünk meg egy nagyon fontos ponthoz: mi történik az életben maradottakkal?

Ez a csapás figyelmeztető ítélet volt, hogy akik megmenekültek a haláltól, azok térjenek meg a bálványozástól, a gonoszságból. Azt olvassuk azonban, hogy nem tértek meg a bálványaiktól, továbbra is a teremtményeket imádják a Teremtő helyett.

Álljunk most meg itt, és tegyük félre a látomást, az ítéletet, a csapást, és gondoljunk a mai katasztrófákra! Gondoljunk csak a földrengésekre, szökőárakra, vulkánkitörésekre, majd a technikai fejlődéssel párhuzamosan hajókatasztrófákra, repülőgép balesetekre...

Voltak olyan katasztrófák, amelyekben emberéletek ezrei, tízezrei, százezrei veszítették életüket. Ilyen volt Haiti... Voltak olyanok, amelyek hatása évtizedekig megmaradt az élő környezetben. Ilyen volt Csernobil...

Meg lehetne nevezni konkrétan a sok, számunkra is ismert katasztrófákat, és háborúkat is, amelyekben ember gyilkolta a másik embert!

Ez már mind történelem, de ezek hatása érezhető kell legyen jelenünkben. Nem következményről beszélek, hanem a hatásáról, eredményéről! Milyen hatással vannak ránk ezek az események? Belegondoltunk már abba, hogy ezek a történések figyelmeztetni akarnak minket valamire? Érték-e olyannyira életünk, hogy megbecsüljük és szeressük azt?

Sajnos nem csak a történelemben szerepelnek ezek a katasztrófák, hanem ijesztő jelenünkben is. Az orosz-ukrán konfliktus az, amiről beszélnek az emberek, tudósítanak a híradások, fegyverekkel, robbantásokkal, tankokkal, amely halálos áldozatokat is követel. Általános iskolások kétségbeesetten kérdezgetik: Adri néni, háború van? De hogy lehet ez?!

Hogy lehet ez? Jézus beszél róla: „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.” (Mt 24, 6-7).

Jézus konkrét, és lényegre törő, mégsem tudjuk értelmezni szavait. Hogyan lehet mindez?

Többnyire úgy, hogy a mindenkori ember újra és újra megfeledkezik a szeretetről, amelyről Jézus azt tanította: „Szeresd az Urat! és Szeresd felebarátodat!”. A szeretet megélése nélkül konfliktusok, ítélkezések, veszekedések, fenyegetések, harcok, háborúk lesznek, ami már el is kezdődött a közel múltban. Alig van már olyan híradó, amely ne számolna be családon belüli erőszakról, gyilkosságról, és nem Amerikában, hanem Magyarországon!

A szeretetlenség békétlenséget szül, és az kinövi magát egy nagy elégedetlen, követelőző egésszé, ami soha nem épít, csak rombol! Azt írta Fekete István: "Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét - mert hiányzik az emberekből s a világból a béke."

A szeretetlenség hiánya az egó nagyra növése, a hatalomszerzés iránti vágy. S ha az egó megnő, nincs helye ott Istennek! Bálványok hajhászása, azok éltetése, ami meghatározza az emberiséget. Bálványok: pénz, hatalom, fegyverek.

Az Igében olvasott ítélet, figyelmeztető ítélet volt, mégsem figyelnek rá az emberek, és bálványaik előtt hódolnak. Olyan bálványok ezek, amelyek „sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak” (20). Készítették ezeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből és fából, mintha el lehetne készíteni, és meg lehetne alkotni az Istent!

Az emberek nem akarnak engedni abból, hogy csodálják saját kezük műveit, kulturális, műszaki, orvosi vívmányaikat, miközben vonakodnak elismerni, hogy mindent, amijük van, az örök Istennek köszönhetnek! Szolgálják ösztöneiket: a gyűlöletet, ami gyilkosság, az erkölcstelenséget, a kíméletlenséget és az önzést, amely egyenlő a lopással.

Tanulhatunk ebből a látomásból mi is, hiszen mintha csak egy mai helyzet-jelentést kaptunk volna. Folyamatosan kapjuk a figyelmeztetéseket, történnek tragédiák és katasztrófák, ember támad a másik emberre – mondhatnám testvér a testvérre -, s amikor Isten szól, és figyelmeztet, akkor nem hallunk, nem értünk, nem akarunk érteni semmit!

Mi magunk is kezünk műveinek hódolunk, bálványozunk, megváltókat, szabadítókat kreálunk, és megfeledkezünk arról a Megváltóról, arról a Szabadítóról, Akit nem lehet megalkotni, nem lehet elkészíteni, Őt csak el LEHET fogadni!

Elfogadni személyét, elfogadni feltétel nélküli szeretetét, elfogadni világmegváltó tettét! Sokszor könnyebb olyan bálvánnyal foglalkozni, ami nem lát, nem hall, nem tud járni. Könnyebb olyan bálványt ajnározni, akire mi ruházzuk rá a hatalmat – kikötve, életünk melyik része tartozik rá. Könnyebb nekünk megszabni a tulajdonságait, mert akkor nem kell olyan rossz tulajdonságokkal találkoznunk, melyek nem a kedvünkre valók...

Isten folyamatosan figyelmeztet. Szinte nap mint nap figyelmeztető ítélet hangzik el, akárcsak a hatodik trombitaszó alkalmával. Folyamatosan keresi a mi figyelmünket, keresi tekintetünket, keresi a szívünket... Szeretne üzenni nekünk, hogy érték az életünk, becsüljük meg jól, mert lehet, mire élvezni kezdenénk azt, már nem lesz több figyelmeztetés!

Hallottuk az Igében, hogy az arany oltár négy szarva közül szólalt meg mennyei hang. Hányszor és hányszor álltunk már meg az Úr asztalánál, vagy akár oltárnál, a magunk belső oltáránál, és könyörögtünk a Felségeshez? Könyörögtünk Hozzá, mert eltévelyedtünk, rossz úton jártunk, hűtlenek voltunk és bocsánatáért esedeztünk?! Vagy hányszor hagyta már el szánkat a hála szava ennél a belső oltárnál?! Hányszor kértünk már valamit ennél a belső oltárnál?!

Sokszor... De az lehet ideig-óráig tartott. Elmondtam, megnyugodtam, és megyek tovább a magam feje után. És hol marad a válasz? Az oltár négy szarva közül hallatszott a mennyei hang. A belső oltárunk felől vajon nem szól a mennyei hang?

Pedig nem megy ez másként. Buzgó, kitartó imádság nélkül képtelenek vagyunk elhagyni bálványainkat.

Az életben maradottak megfeledkeztek minderről. Jogosan tehetjük fel a kérdést: mi történik Isten népével, mialatt a népekre az ítélet csapásai zúdulnak? Ne feledkezzünk meg arról, hogy az alvilág elszabadult hatalmai nem árthatnak azoknak, akik homlokukon viselik Isten bélyegét! (9, 4)

Az apokaliptikus ítéletek kereszttüzében sem szabad elfelejtenünk, hogy az egész emberi történelmen át, mindenütt Isten kegyelmi szövetsége és megtérésre hívó szava kíséri az emberiséget. A Jelenések könyve megtanít bennünket arra, hogy ezt a szövetséget fontosabbnak tartsuk minden történelmi ítéletnél. Ennek a kegyelmi szövetségnek a meghirdetésében van az egyház és így a mi felelősségünk, és szolgálatunk is!

Azt kívánom, hogy Isten adjon elég hitet és erőt e nemes feladat betöltéséhez! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn