2022.

Áldás, békesség!

Viccelődtem vele a héten, hogy mivel ma keresztelő és karácsonyi műsor is lesz, lényegében feljövök a szószékre, annyit mondok áldás, békesség, és már jöhetek is le, úgy el fog telni az idő.

Ránézve az órámra, talán mégis van egy kis időn ennél többet mondani.

Az adventi időszak mindenki számára nehéz. Hamar észre lehet venni, hogy az éves tennivalóink valahogy ilyenkor sűrűsödnek be a leginkább.

Az időjárás kedvez a betegségek terjedésének, így a rossz közérzet is hátráltathat bennünket abban, hogy igazán jó tempóban tudjunk haladni. Arról nem is szólva, hogy a karácsonyi előkészületek még a legjózanabb gondolkodású embert is magukkal ragadják.

Pedig ebben az ünnepi időszakban valójában mindannyian egy dologra vágyunk. Arra, ami gyermekkorunk adventjeit jellemezte. Arra a boldog érzésre, hogy biztonságban vagyunk, szeretve vagyunk, jó dolgok történnek velünk, és ha csak egy rövid időre is, de tényleg békében vagyunk.

Mert valójában mind békességre vágyunk.

Az elmúlt esztendőben sokmindent megélhettünk, de az biztos, hogy ezek között nem sok békesség akadt. A világ feldúlt, az emberek zaklatottak, a közhangulat forrong, miközben mi mind a békességre vágyunk.

Honnan lehet nekünk békességünk?

Itt lobog a láng előttünk. Épp egy hete nézem otthon, a konyhában. A békeláng. Az, amit továbbadunk. Tegnap majdnem 40 ember vitte tovább magával a saját otthonába a dómban tartott központi átadón. De a láng önmagában nem ad békességet. Milyen jó is lenne.

Akkor mégis fel kell tennem a kérdést újra, honnan lehet nekünk békességünk?

Sokan próbálkoznak azzal, hogy megteremtik maguknak. Saját erőből, fogcsikorgatva, vasakarattal. Erőltetve. Ez csak látszatra lehetséges. Az egyik nap olvastam egy cikket, melynek szerzője kifakadt a sok szép, boldog, békés családi fotótól, mely ebben az időszakban felkerül az internetre. Ő fogalmazta meg, az ilyen képek nagyrésze hazugság, hiszen nincs olyan, hogy mindenki egyszerre teljesen boldog legyen. Emberi módon nem tudunk tartós békességet erőltetni magunkra. Ideig-óráig talán, de ez idő alatt is forr az indulat a felszín alatt.

Akkor mégis fel kell tennem a kérdést újra, honnan lehet nekünk békességünk?

A válasz ezek után azt hiszem, egyértelmű. Onnan, ahonnan minden egyebet is várhatunk. Felülről, a világosság Atyjától, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.

Az Istentől jövő békesség az egyetlen, amely tartós, amely elég nagy ahhoz hogy teljesen átjárjon, és amely ragadóssá válhat. Mert ami Istentől jön, amit Tőle kapunk, azzal felelősségteljesen kell bánni.

Az Istennel élő ember ugyanis Isten békekövete lehet soksok helyzetben, ezért mindig az az elsődleges szempont, hogy hogyan lehetünk békességszerzők abban a helyzetben. Hogyan lehet megőrizni a békességet, arra törekedni?

A 85. Zsoltár 11. versében ezt olvassuk: "Igazság és békesség csókolgatják egymást." Vagyis együtt járnak. Bensőséges közösségben vannak az Isten igazsága és békessége. Összefonódnak, összefognak. Csókolgatják egymást, szeretik egymást. Az Isten békessége és a bölcsesség.

Az Istentől való bölcsesség tudja azt, hogy a legnagyobb ajándék az, amikor nincsen háború nemzet és nemzet között, ember és ember között, férj és felség között, szülő és gyerek között, főnök és beosztott, tanár és diák, és folytathatjuk. Amikor béke van és békesség van, és nem dúl háború a családban meg a hivatalban, meg az iskolában. Jézus nem véletlenül mondja azt, hogy boldogok a békességszerzők, mert ők maguk is boldogok lesznek.

Nem mindenkivel lehet békességben élni. Ezért mondja azt a Szentírás, hogy amennyire lehetséges, éljünk mindenkivel békességben.

Tudjuk, hogy vannak emberek, akikkel nem lehet békességben élni, mert mindig találnak valamit, amin összevesznek a másik emberrel. Lételemük a zűrzavar.

Van, akinek lételeme az, hogy békétlenséget szít. Hány családban van ilyen ember? Mindig talál valamit, vagy néha mi magunk vagyunk azok, akik találunk valamit. Amikor nincsen semmi, akkor is kell valami.

Az Isten bölcsességéből és bölcsességével élő ember békességszerző ember. Nem szabad tehát sosem feladni ezt a törekvést, s majd Isten adja a bölcsességet, hogy hogyan lehet békességszerző valaki.

A Szentírás azt is tanítja, hogy a békességnek mindig meg kell fizetni az árát. Jézusról azt mondja a Biblia, hogy Ő kifizette a békesség árát. Azt az árat, hogy az Isten megbékélt az emberrel, hogy többé nincs háború az Isten és az ember között. Isten Jézus Krisztust áldozta fel azért, hogy mi békességre, belső békességre leljünk az Isten segítségével. Nála nélkül nincs békesség. De a békességünknek a büntetése, és a bűneink büntetése Jézuson volt. Ő kifizette azt az árat, amit mi nem tudtunk volna, és nem tudnánk most sem, sohasem kifizetni. Jézus kifizette az árat.

Szeretett Testvérek!

Tegnap este, a Dómban, amikor ezt az itt, nálunk is jelen lévő lángot továbbadtam, a magam részéről megértettem, miért is olyan fontos a békesség. Zaklatott hetem volt, sok szaladgálással, véget nem érő munkákkal. De ott és akkor, körbevéve csupán csak arcról ismerős cserkészekkel, akik mind mosolyogva köszöntöttek, Istent magasztaltam énekszóval, és imádkoztam a magam csendességében. És eltűnt a rohanás iránti késztetés, eltűnt az előttem álló feladatok miatti aggódás, egy rövid időre, nagyjából fél órára Isten Szentlelke megajándékozott a teljes békességgel.

Úgy fejeződik be az Ige: Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.

Kívánom mindenkinek, hogy tudjuk félretenni a próbálkozásokat, az akarásokat, a tennivalókat, és ha csak egy röpke fél órára, de hagyjuk, hogy az Úr megteremtse bennünk a békét. Menjünk ma haza, olvassunk Igét, gyújtsuk meg a gyertyákat, imádkozzunk, énekeljünk, mert Isten ajándékot készített nekünk a Fiúban, mely ajándéknak része a Tőle jövő békesség.

Ne utasítsuk el, és ne is rohanjunk keresztül rajta! Ámen

Mándi Kitti