2022.

Az I. Korinthusi levél 15. része egy csodálatos bizonyságtétel arra nézve, hogy mit is hiszünk mi keresztyének Krisztus feltámadásáról, és a mi feltámadásunkról. A részben Pál, a rá jellemző logikával írja le Jézus Krisztus feltámadásának következményét a mi életünkre. Mert, bizony drága testvérek több következménye is van Jézus feltámadásának a mi életünkre nézve! Az ebből fakadó öröm, hála és biztonságérzet hatotta át a korai keresztyénséget, ezért volt annyira meggyőző a bizonyságtételük.

Vizsgáljuk meg együtt ma Jézus feltámadásának következményeit életünkre nézve, hogy életünket e vészterhes időkben is áthassa az öröm, és azt hitelesen tudjuk közvetíteni a minket körülvevő világ felé, vonzóvá téve ezzel mások felé keresztyén hitünket.

Pál, egy már akkoriban is létező tévtanítást idéz, amely tévtanítás a keresztyénség elmúlt két évezredében újra és újra felbukkan. A tévtanítás lényege az, hogy bár Jézus feltámadt a halálból, ennek semmi következménye nincs ránk nézve, azaz a halottak nem fognak feltámadni.

És, hogy még mennyire gyakori ma is e gondolat a magát keresztyénnek valló, annak gondoló emberek közt, arra csak egyetlen példát szeretnék mondani. Az egyik első temetésen, ahol szolgálhattam, egy 30 év körüli nőt, egy 3 éves kisgyermek édesanyját temettük. Lelkésztársam, a rá jellemző empátiával, szeretettel és hittel tett bizonyságot a feltámadásról, majd kimentünk a sírhoz. A sírnál, az elhunyt édesanyja odavitte a gyermeket a sírhoz, majd ezt mondta neki: „Búcsúzz el édesanyádtól, mert soha többet nem fogtok találkozni!” Hirdettük a feltámadást, keresztyén hitünk legszentebb titkát és reménységét, majd a nagymama az általánosam elterjedt gondolattal megfogalmazta az örök kétséget: nincs tovább.

Az emberek többsége valóban eddig jut el. Nincs tovább. Ahogy József Attila egy versében megfogalmazza: „Talán eltűnök hirtelen, mint erdőben a vadnyom”. A halál végérvényesen lezárja az életet, porból vagyunk, porrá leszünk, azt az időt éljük meg jól, amit kaptunk.

Érdekes, hogy az emberiséget minden korban, mégis foglalkoztatja az, hogy valami módon keresse azt, hogy van tovább. Egy ezzel kapcsolatos épp a napokban publikált kutatásról hírt adó cikk címét idézném: „Döbbenetes felfedezés: Mégis van élet a halál után?”

A Korinthusban terjedő tévtanítást vallók a halállal való örök és visszavonhatatlan elmúlás gondolatánál tovább jutottak, és bizony ma is sokan vannak, akik az ő gondolkozásukat követik.

Elfogadták, és elhitték azt, hogy Jézus miután meghalt, harmadnapra fel is támadt. Óriási lépés az előbb vázoltakkal szemben! Hiszen olyan sokan nem hiszik el Jézus feltámadását. Azt elhiszik, hogy Jézus valamikor az időszámítás fordulóján valóban élő történelmi személy volt, akit ellenségei keresztre feszítve megöltek, azt azonban már nem, hogy fel is támadt a halálból! Rengeteg ezzel kapcsolatos tévtanítás terjedt és terjedt ma is, az elhunyt testének elrablásán kezdve – amely már az első húsvéton is terjedt, a tetszhalott elméleten keresztül a látomás-vízió elméletekkel bezáróan.

Korinthusban elhitték, hogy Krisztus feltámadt, ám ezt csak egy egyszeri, behatárolt csodának gondolták. Ma is sokan vannak így, a vallásos – nem hívő emberek közt, akik eljutnak odáig, hogy Jézus feltámadt, de ennek semmi következménye, semmi hatása nincs senki másra. Azaz, Jézus feltámadása egy kvázi öncélú feltámadás volt, amelyben Isten megmutatta hatalmát!

Pál apostol pedig a levél idézett részeiben ezzel a tévtanítással veszi fel a harcot, logikusan felépített beszédben, amelynek egyik csúcspontja az alapigeként felolvasott két vers: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk! Ámde Krisztus feltámadt a halálból, mint az elhunytak zsengéje.”

Mit jelent ez?

Mindenek előtt azt, hogy ha hitünk szeme csak addig lát, hogy Jézusnak csak a földi életünkre van hatása, akkor végtelenül szegény a mi hitünk. Ha csak a földi élet ura lenne Jézus, akkor nem is érdemes hinni benne. Akkor a halál ténylegesen mindent lezárna, és tényleg nem lenne tovább.

Másodsorban rámutat ez az igevers arra, hogy olyan Urunk van, aki a földi életen túl, a halálban és azon is túl velünk van. Akinek hatalma van arra, hogy új életre keltsen. Erre utal, a Krisztus, mint első zsenge kifejezés. Mi is volt az első zsenge? Egy ételáldozati forma volt. Az árpát, mielőtt learatták volna, egy különlegesen elkülönített területről összegyűjtötték, és feláldozták. Ha learatták az első zsengét, és feláldozták, utána lehetett learatni az árpamező többi részét. Ha Jézus az első zsenge, akkor az azt jelenti, hogy lesz második, harmadik, századik, milliomodik. Ha van első zsenge, akkor van aratás! Ha Ő feltámadt a halából, mi is fel fogunk támadni!

Erre a csodára mutat rá egyik legfőbb hitvallási iratunk, a Heidelbergi Káté, amely három pontban fogalmazza meg Krisztus feltámadásának lényegét. Azt kérdezik a szerzők: Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?

„Először: Feltámadásával legyőzte a halált, másodszor: az Ő ereje most minket is új életre támaszt fel, harmadszor: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunknak bizonyos záloga számunkra.

Érdemes végignéznünk e három mondatot, mert közelebb visz bennünket Jézus feltámadása értelmének jobb megértéséhez!

Az első gondolat így szól: Feltámadásával legyőzte a halált!

Az, hogy visszatért a halálból, onnan, ahonnan senki nem tért még vissza véglegesen, azt mutatja, hogy a halál ereje meg van törve. Nem végleges a halál hatalma. Az az erő, amely egy-egy szerettünk elvesztésekor legyőzhetetlennek tűnik, legyőzettetett! Jézus legyőzte! Lábai alá vettetett!

És, mivel feltámadása nem  azért történt, hogy hatalmát megmutassa, erejét fitogtassa, hanem értünk történt, ezért a halál,  amely, bár megragad bennünket – mindenkit aki egyszer megszületett – de mi is vissza fogunk térni onnan. A mi életünkben sem a halálé az utolsó szó. Van tovább! Mert, Jézus, az ő húsvéti győzelméből részt ad nekünk. Erre mutat rá a harmadik mondat, az ő feltámadása a mi feltámadásunk biztos záloga!

Harmadrészt, azt olvassuk a Heidelbergi Kátéban, hogy: Az ő ereje most minket is új életre támaszt. E következménye Jézus feltámadásának nem a jövőben, hanem a jelenben hat. Azért találjuk itt a „most” szót. Most támaszt új életre, lelkileg. Halálában kiengesztelte Istent az ellene lázadó emberrel – velünk is –halálát pedig mintegy megpecsételte a feltámadással, mindez azt jelenti számunkra, hogy meg vagyunk váltva! Az örök élet bizonyossága már itt a földön a miénk!

E hármasság az, amely megalapozta a tanítványok és az ősgyülekezet, az ókeresztények húsvéti örömét!

Amikor a korai keresztyének nyughelyeit, az ókeresztyén katakombákat összehasonlították a régészek más római katakombákkal, meglepő felfedezést tettek.

A nem keresztyén temetkezési helyeken szomorú feliratokat találtak, hogy csak néhányat idézzek: „Nem voltam-lettem. Voltam –már nem vagyok. Ez minden. ha valaki mást mond, hazudik. Én többé már élni nem fogok.” vagy egy másik: „fiatal voltál, de elvitt a halál, a szívünk kesereg, sajog és fáj, vigaszt nem talál”.

 Addig a keresztyén sírok tele voltak a korai keresztyénség szimbólumaival, mint például a főnix-madárral, amely a feltámadás egyik szimbóluma, vagy a pálmaággal, amely a dicsőséget, a győzelmet, az életet szimbolizálta. Vajon miért így temetkeztek a korai keresztyének?

Azért, mert számukra a katakombák nem az elmúlás szomorú mementói; az ide temetett elhunytak nem végső állomásként tekintettek a katakombákra, hanem egy átmeneti nyughelyként, ahol békében és nyugalomban várhatják az utolsó ítéletet és a feltámadást.

Ma is ezt találjuk a temetőket vizsgálva. Általánosan elmondható, hogy a temetők a csüggedés, a reményvesztettség helyei. A keresztyének sírjai azonban hitvallások. Református hitünk öt betűt diktált hitvalló eleinknek, akik ezt a sírokra, fejfákra vésték, az elhunyt neve, és a földi életét megjelenítő évszámok előtt: ABFRA.  Itt nyugszik, A BOLDOG FELTÁMADÁS REMÉNYSÉGE ALATT. 5 betű, de legszentebb reménységünk, hitünk alapja benne van! Rámutat arra, hogy Jézus feltámadásának következménye van a mi életünkre nézve is! Mi is fel fogunk támadni, és azok a dárga szeretteink is, akik már előttünk elmentek a Mindenélők útján. Fel fogunk támadni, mert nem a halálé az utolsó szó, hanem Jézus életre hívó szava a végső! Fel fogunk támadni, és megtörténik a halál által szétszakított családok újra egyesülése.

A kérdés az, hogy Jézus váltságát el tudjuk e fogadni, erre építjük-e életünket, mert ha igen, akkor a feltámadás csodája lelki értelemben is a miénk, az örök halál, a kárhozat ereje sem vehet erőt rajtunk!

Azt kívánom mindannyiótoknak, hogy a húsvét örömüzenete hassa át egész lényünket! Legyünk örvendező bizonyságtévőkké, akik tudják azt, hogy helyük van a mennyben!

Legyen mindennapos imádságunkká szép húsvéti énekünk: Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk! Ámen

Juhász András