2021.

Hármas ünnep e mai alkalmunk. Egyrészt, mint minden vasárnap, ez a vasárnap is emlékeztet bennünket arra, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált, a hét első napján feltámadt a halálból!

Másrészt, megterítettük az Úr asztalát, amely a bűnbocsánatra emlékeztet bennünket, és arra, hogy, ha őszinte bűnbánattal visszük elé bűneinket, vétkeinket, Isten kész arra, hogy megbocsásson nekünk, ingyen, kegyelemből, az Ő szent Fia érdeméért. 

Harmadrészt, e vasárnappal a reformáció hónapjába léptünk, amikor emlékezünk arra a csodálatos lelki-szellemi megújulásra, amely a keresztyénség szükségszerű megújulását hozta el.

Igyekeztem olyan Igét találni, amely kapcsolódik e hármas ünnepünkhöz, így jutottam el a Jelenések könyvének e részletéhez, amelynek második feléről két reggeli áhítaton is szóltam szeptemberben.

Ma, az első felére szeretném figyelmeteket irányítani. Nagyon kemény szavakat találunk itt, amelyek figyelmeztetnek, kijózanítanak, intenek bennünket! Egyértelmű döntést vár tőlünk a mi Urunk: Térj meg tehát, különben elmegyek, és harcolok ellenük, számnak kardjával. Mit jelent ez? Mik azok a bűnök, amelyre rá akar mutatni a mi Urunk, mi az, amitől szabadulnunk kell?

E versekben, a pergamoni keresztyénekhez szól Isten, de hiszem, hogy rajtuk keresztül hozzánk is: Adott ez a kis gyülekezet, amely roppant nehéz helyzetben van.

A város a pogányság központja: Itt található a Zeusz oltára-amelyet a korai keresztyének nemes egyszerűséggel a sátán trónusának neveztek, valamint a gyógyítás görög istenének Aesculapiusnak a temploma.

A város a nevét a pergamenről kapta, ami az ősi könyvtekercsek alapanyaga volt. Itt volt található az ókori világ egyik legnagyobb könyvtára, mintegy 200 000 tekercsnyi könyvanyaggal. A lakók műveltek, olvasottak és ebből fakadóan sokan közülük kötekedők, önteltek és okoskodók voltak.

A gyülekezet ezen dolgok miatt, a rendkívül kemény pogány környezetben állandó támadásoknak volt kitéve, mind a hatóságok, mind az egyszerű pogányok részéről. A gyülekezet azonban ellenáll a támadásnak. Krisztus nevéért állandó szenvedést, sokszor kínzást, ritkább esetekben halált is hordoznak. Vértanújuk nevét is megemlíti János: Antipás, a hű tanú.

A gyülekezet példaként állt és áll minden korok keresztyénsége előtt, mert minden időkben voltak, vannak és lesznek üldözött keresztyének! Mai világunkban különösen is  időszerű sajnos, mert soha ekkora üldözésnek világviszonylatban nem voltak kitéve még a Krisztus-követők.

Jézus megdicséri ezt a gyülekezetet. Csodálatos számomra az a pedagógia, ahogy viszonyul Pergamonhoz, és minden korok keresztyén emberéhez: először dicsér, és utána fedd meg. Észreveszi a jót is, nemcsak a rosszat. És, nemcsak e gyülekezet estében, hanem mind a hét üldözéseket kiállt kisázsiai közösség esetében egyaránt.

Mi emberek gyakran képtelenek vagyunk erre. Ha valakivel problémánk van, azonnal lesújtunk rá éles kritikánkkal, és szinte a földbe gyaluljuk. Az gyakran eszünkbe sem jut, hogy a másikban van jó is, van a másiknak egy pozitív oldala is. Nem akarjuk, vagy nem tudjuk meglátni ezt, mert szemünk általában az ilyen esetekben már egyenesen a rosszra van kiélezve, és ha azt megtaláltuk, akkor jön az ítélet.

Jézus azonban másra tanít bennünket. Úgy kellene cselekednünk embertársainkkal, ahogy ő cselekszik velünk. Ő pedig mindig úgy szól hozzánk, hogy először szól a dicséret, és csak aztán az elmarasztalás.  Minden esetben így van ez, hiszen a legnagyobb dicséret-elismerés az, hogy mi fontosak vagyunk a számára, amelyet bennünk Fia kereszthalála által tudatosított, de tudatosít újra és újra, mindig az Úrvacsora jegyeiben! Bűneink ellenére is, újra és újra szeretettel fordul felénk! Nem elmarasztal, hanem visszafogad először.

És ezzel szemben mi hogy állunk az embertárshoz?  Fontos egyáltalán a számunkra a másik? Képesek vagyunk-e benne legalább a jó legkisebb nyomát is felfedezni?

Krisztus a dicséret után megfeddi a gyülekezetet. És ez nagyon jól van így. Ha nem lenne feddés, akkor a krisztusi pedagógia hiteltelen lenne. És ez is egy nagyon fontos dologra figyelmeztet bennünket: a jó után ki lehet mondani a rosszat is, ha az megalapozott. Egy jól működő emberi kapcsolatnak ki kell bírnia a feddést, a dorgálást. Munkahelyen és családban egyaránt. Ám ennek a dorgálásnak mindig Krisztusra nézve kell történnie, a szeretetet szem előtt tartva.

Így szólt Krisztus az övéihez:  Az a panaszom ellened, hogy néhányan Bálám tanítását követeik. Hogy ez a tévtanítás tulajdonképpen mi volt, nem tudjuk, de a gyülekezeten belül elszaporodtak a tévtanok, olyanok amelyek Krisztus szavával összeegyeztethetetlenek voltak. (Bálám- a zsidó teológiában a tévtanító, aki Izraelt elcsábította, ő az akit először Izrael megátkozására kértek és béreltek fel, majd ezt nem tette meg, de vannak rá információk, hogy a moábiták vallására segített átcsábítani Izraelt). Bálám tanítása tehát a vallási szinkretizmus, a keveredés. Hitbeli és filozófiai gondolatok, érzések és érzületek összekeverése.

Ez a tévtanítás, amelyről János ír,  belülről pusztít. A külső pogányság ellen ment a védekezés, de ha a belső tévtanokat nem tudják kiküszöbölni, akkor semmit nem ért a harc a külső ellenséggel. Ha egy ostrom alatt álló várat bent elárulnak, akkor összeomlik a védekezés.

A keresztyénség szinte a kezdetektől kettős harcot folytat, a külső és a belső ellenségre egyaránt oda kell figyelni! Mi a megoldás? A gyülekezetnek el kell hagynia a tévtanítást. Vissza kell térnie Krisztus szavához. a tiszta Igéhez!

Ma is ugyanez a tendencia érvényesül: vannak külső támadások, amelyeket könnyebben kezelünk, és van egy belső támadás-szakadás-tévtanítás. És ez igazán a veszélyes!

Amikor valaki különbnek képzeli magát a másiknál, lenézi a másikat, amikor csak meghatározott emberekkel szeret a gyülekezet tagjai közül találkozni, amikor megosztja az egyházat, vagy kísérletet tesz erre, amikor már az igében is válogat - van, ami tetszik, mert alá tudom támasztani vele a mondandómat, és vágyaimat, és van, ami nem tetszik, mert engem ítél meg.

És van, hogy a belső támadás abban nyilvánul meg, hogy az egyház divatos világi szólamok mögé sorakozik fel, semmibe véve azt, hogy Isten igéje az adott témáról teljesen mást mond. A progresszív, magát haladónak valló keresztyén teológia teljesen megfertőzte a Nyugat-Európai egyháztesteket, amelyek képtelenek ellenállni a csábításnak, azt hiszik, ettől lesznek népszerűbbek. Egy kutatás szerint azonban ez nem így van! A divatos szólamokat átvevő német római katolikusok például 1 millió egyháztagot veszítettek pár év alatt!

Mindezeken kívül ma is óriási veszély a vallási szinkretizmus, a vallási keveredés is. Sőt! Egyre nagyobb teret hódit. Innen is egy kicsit, onnan is egy kicsit, a határokat elmosva, összeelegyítve mindent. Egy kis horoszkóp, egy kis lélekvándorlás, egy kis zen, egy kis keresztyénség. Hova vezet ez? Tudjátok testvérek, hogy mi lesz abból, ha különféle ételeket összeöntünk, összekeverünk, mondjuk egy jó húslevest és mákostésztát, kis krumplifőzeléket bele fasírttal? Mosléknak hívják az így kialakult elegyet! Ugye egyikőtök sem enne belőle szívesen! Akkor vajon az emberek nagy része miért vevő a lelki moslékra, a mindent összeelegyítő zűrzavarra?

Veszélyes a külső támadás is, de ha lehet ilyet mondani a belső tévtanítás még veszélyesebb. Egyben azonban közösek: Mindkettő ellen védekezni kell! Mindkettőtől óvni kell gyülekezeteinket és saját magunkat. Ez is egy feladat a számunkra: kitartani Krisztus, a krisztusi tanítás mellett, ahogy írva van, semmit el nem véve, és semmit hozzá nem téve ahhoz. Csak Krisztus! Senki és semmi más! Ahogy erre a reformáció fő alapelvei rámutatnak! Hiszen a teljes írás Istentől ihletett, hasznos a feddésre, megjobbításra és az igazságban való nevelésre. Ezt az írást kell hitünk és életünk alapjává tenni, erre építeni egyéni életünket és közösségeinket! Sem jobbra, sem balra el nem térni attól!

Egy olyan képet villant fel János mindezek után, amely megvallom, hogy gyermekkoromban nagyon megijesztett: a szájának kardjával harcoló Jézus képét. Magam elé is képzeltem, ahogy Jézus szájából egy kard lóg ki, amellyel harcol. De vajon erről van szó? Nem. A Zsidó levél segítségünkre siet, ahol ezt olvassuk: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Jézus szájának kardja a Szentírás, a Biblia! Ezzel harcol a mi Urunk, bár azt olvassuk a levélben, hogy az ellene fordulók ellen harcol szájának kardjával, én ezt mégis úgy értelmezném, hogy ÉRTÜNK harcol! Azért, hogy megtérjünk, az igazság ismeretére eljussunk, hogy örök életünk és üdvösségünk legyen! Ámen

Juhász András