2021.

Szeretett Testvéreim!

Az ötezer ember megvendégelésének története található a felolvasott Ige előtt. Arról a történetről, melyben megtapasztalhatjuk: Jézus mindig előttünk jár, hiszen addig, amíg a tanítványoknak ötletük sem volt, hogyan lehetne öt árpakenyérből és két halból jóllakatni a sokaságot, Jézus már tudta, mit fog cselekedni!

Arról is szól ez a csoda-történet, hogy egyedül Jézus képes a kevésből eleget, az elégből sokat, a sokból maradékot is adni. Így lehetett tehát, hogy a túl sok embernek, a látszólag kevés étel is elég volt. Olyannyira, hogy 12 tele kosár felesleg is maradt.

A kenyérszaporítás csodája után Jézus többször is arról beszél a sokaságnak, hogy: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6, 35).

És a ma felolvasott Igében nem a sokaság kerül a szemünk elé. Jézus immáron a 12-vel maradt, mert a többiek elhagyták Őt, és „nem jártak vele többé.” (Jn 6, 66).

Szeretett Testvérek, ennek az elhagyásnak elég komoly oka van, még pedig az, hogy kemény beszédnek ítélték meg Jézus szavait! Zúgolódtak, mert csak addig láttak, amíg a szemük engedte nekik: addig láttak, hogy Jézus Máriának és Józsefnek a fia. Éppen ezért volt számukra elfogadhatatlan és hihetetlen, hogy Jézus úgy beszél magáról, mint az „élet kenyeréről”!

Egy látványos csoda után, ahol mindenki jóllakott egy kisfiú uzsonnájából, valami hasonló természetfölötti csodára számítottak az emberek! Nem a tanítás kellett nekik, hanem a szenzáció, ami látványos, és megmagyarázhatatlan…

Azt gondolom, hogy semmiképpen nem törhetünk pálcát azok feje fölött, akik így gondolkodtak, és elvárásokat támasztottak Jézussal szemben! Hogy miért? Azért, mert –bár fájdalmas megvallani-, de mi is ilyenek vagyunk!

Elvárásaink nekünk is vannak Istennel szemben. Többnyire olyanok, amelyek a mi életünket segítik, támogatják, rendbe rakják, felemelik. Merthogy ez Isten dolga! Sok, vallásosnak mondó ember nem kíváncsi Isten tanítására!  Erre nincs igény. Mert nem fér bele az elképzeléseikbe, és nem fér bele az általuk meghatározott szabályrendszerekbe.

Ha most körbe nézünk a templomban, jól megnézzük a padokat, akkor felidézhetünk pár jól ismert arcot, akik talán pár évvel ezelőtt rendszeresen itt ültek, az istentiszteleten. De már nincsenek itt. Talán azért, mert elfoglaltak, és pontosan ezért vasárnap már nagyon fáradtak. Talán azért, mert valami olyan esemény történt az életükben, ami miatt megharagudtak Istenre. Talán azért, mert leleplezve érezték magukat egy Ige vagy igehirdetés által, és fájdalmas felismerés volt számukra, hogy igen, mi bűnös emberek vagyunk…

Isten Igéje gyakran kemény beszéd! Isten Igéje, -amellett, hogy élő és ható- határozott és egyértelmű! Mielőtt azonban messzemenő következtetéseket vonnánk le, hadd tegyem rögtön hozzá: Isten beszéde azért van, azért szól hozzánk, és azért olyan, amilyen, mert örök életre akar minket vezetni! Óvni akar általa. Bíztatni. Figyelmeztetni. Lehetőséget biztosítani a bűnbánatra, és az újra kezdésre!

De nagy kár, és milyen nagy szomorúság, ha valaki csak annyit hall meg Isten Igéjéből, hogy „bűnös emberek vagyunk”… Isten szava mindig rámutat a mi hiányosságainkra, de azonnal megoldást, egy új utat is mutat a számunkra!

Talán az a sok ember, akik a kenyérszaporítás és a mennyei kenyérről való tanítás után visszavonultak Jézustól, hallották, de nem hallották meg azt a csodálatos vallomást, hogy Aki 5 árpakenyérből és 2 halból jól tud lakatni több, mint 5000 embert, az nem egy ember közülük! Nem csupán Mára és József fia, hanem az, Akinek mondja magát!

Azt kérdezi Jézus: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.” (Jn 6, 61-64).

Jézus beszéde tehát lélek és élet. Ez a beszéd más, több mint az írástudók, papok, törvénytudók, vagy más vezetők beszéde! Amikor Jézus beszél az emberekhez, és amikor olvassuk Isten Igéjét, maga a Szentlélek járja át. Ő az, Aki rávilágít az Igazságra. Arra az egyre, ami nem nálunk, hanem a Szentháromság Istennél van!

Miután hátat fordítanak Neki sokan, Jézus a 12-őt is megkérdezi: „Vajon ti is el akartok menni?” (Jn 6, 67). Igen, a kérdés, amivel mi magunk is, újra meg újra megküzdünk… Olyan nagyon mást hirdet a világ, a média, az üzleti élet szokásai, a társadalmi elvárások, hogy sokszor mi magunk is elbizonytalanodunk.

Nem divat már a vallás… -bár ezt a vallásos kifejezést nem is szeretem használni. Pontosan azért, mert ez a szó nagyon árulkodó! ’Vallásos vagyok, tehát vannak tradíciók, melyeket megtartok, szokások, melyeket elvégzek, de nem kérek Istenből, meg a szent szövegből minden nap!’

A hit, drága Testvérek, már egészen más dolog! Ha valakinek Istenbe vetett hite van, az bizalmat feltételez Iránta! Ez a bizalom pedig azt jelenti, hogy Rá hagyatkozom! Elhiszem Neki, amit mond, ami leíratott a Szentírásban, hiszen ezek a holt betűk megelevenednek a Lélek által! Tudom, mert tapasztalom! Mondom, mert minél több embernek hallania kell!

S ha ez a hit elég erős, olyannyira, hogy testemet-lelkemet Istenre tudom bízni, az azt is feltételezi, hogy nap, mint nap oda járulok Elé: Aki ismer, szeret engem és újrakezdést biztosít nekem! Olykor fáj, amire rámutat az életemmel kapcsolatban. Olykor meg is sértődöm, mert bántja az önérzetemet. De TUDOM, hogy mindez szükséges ahhoz, hogy megtisztítsa életemet a „vadhajtásoktól”!

Amikor tehát Jézus meg akar bizonyosodni a 12-nél, hogy ők is el akarnak-e távozni Tőle, Péter válaszol: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” (Jn 6, 68-69).

Bár Péter először egy kérdést tesz fel, -hova mennénk?- mégis tartalmát tekintve, az én számomra egy kijelentés! Személyesen nekem azt mondja ezzel, hogy NINCS MÁS, AKIHEZ MEHETNÉNK! NEM KÉRDÉS, HOGY MEGYÜNK VAGY MARADUNK!

És ezután egy gyönyörű hitvallás hagyja el a száját –és a szívét. „Örök élet beszéde van nálad.” –Péter már nem csak hallja Jézus szavait, de meg is hallja! Nem a füleivel, hanem a szívével! Péter már érzi, hogy ezek a jézusi szavak lehet, hogy olykor kemények és határozottak, mégis az örök életre vezetnek!

„…mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” Hisszük és tudjuk! Itt a kulcs, drága Testvérek! Elhinni azt, hogy Jézus valóban Isten Egyszülött Fia, akié minden hatalom, mennyen és földön; és tudni, hogy az Ő szava bizony nem csak a mi földi életünkben biztos pont, egy iránytű, hanem az örök életre is vezérel minket!

Számomra az egyik legszebb felismerés a keresztyénségben, hogy mielőtt én bármit meghallgatnék, olvasnék, elköteleződnék Istennek, Ő már IGEN-t mondott rám. Ahogy a tanítványokat is emlékezteti: „Nem én választottalak-e ki titeket, a tizenkettőt?” (Jn 6, 70).

Ő már kiválasztott, és leghőbb vágya, hogy az Ő isteni üdvtervébe –ahol Ő már helyet szánt nekem- én magam akarjak beleilleszkedni. Én magam hozzam meg a döntést, hogy ELFOGADOM az Ő vezetését, oltalmát, szeretetét, és kegyelmét! Ezt Ő soha nem erőlteti, nem tör be az én kis életembe, de újra és újra lehetőséget biztosít arra, hogy meghalljam az Ő hívó szavát!

Ez a mai is egy ilyen alkalom. Szól hozzánk Isten, az Ő Igéje által, Szentlelkével munkálkodik a szívünkben, az értelmünkben, és csak rajtunk áll, hogy hogyan reagálunk, hogyan döntünk: JÉZUSSAL vagy NÉLKÜLE…

Isten adjon bölcsességet ehhez! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn