2021.

Kedves Testvérek!

Amikor erre a mai alkalomra készülni kezdtem, előkerestem a 2020. március 15- i igehirdetésemet. Ugyanis egy évvel ezelőtt, a lezárások előtt még utoljára, én hirdethettem az igét. Most pedig, itt vagyunk ismét. Akkor is, ma is a nagyböjt 3. vasárnapján gyűltünk össze, Isten igéjét hallgatni, Szentlelkét segítségül hívni, és minden bizodalmunkat belé vetve, életünk kezébe tenni.

Hisszük, hogy az Ő kegyelme ebből a mélységből is kihoz bennünket, minden átélt helyzetet javunkra fordítva.

Most, mikor gyülekezetünket home office-ba küldjük, az első, látnunk kell, hogy ez igazából nem akkora változás, mint elsőre gondolhatjuk.

Keresztény emberként tudhatjuk, Istennel való kapcsolatunk nem falak közé szorított dolog, nem is templomba zárt kapcsolat, sőt reformátusként abban is biztosak lehetünk, a helyszín lényegében mindegy, amíg mi magunk ragaszkodunk az Úrhoz, és megéljük életünk Istentiszteletét.

Természetesen magam is tisztában vagyok vele, hogy gyülekezetünk igazi értéke a személyes találkozásokban, egymás felé fordulásokban keresendő. A mosolygó szempárok találkozásában, a jó hangulatú beszélgetésekben, az együtt imádkozásban. Ezt azonban nem kell felfüggesztenünk akkor sem, ha itt, egy darabig nem találkozhatunk.

Leslie Newbigin írja könyvében, hogy a bibliai híradások szerint az evangélium hirdetése az első keresztyének idejében nem úgy történt, hogy a hívők az emberek „korszerű életkérdéseire” válaszolva „becsempészték” az evangéliumot, hanem pont fordítva: látszott rajtuk az Isten országának új valósága, amelyre sokan rákérdeztek, és erre a kérdésre a válasz Krisztus evangéliuma. Így szólalt meg minden bibliai bizonyságtétel. A világ kérdései ugyanis sok esetben nem az életre vezető kérdések.

Előbb bizonyságot teszünk tetteinkkel, és majd csak ezután szavainkkal. Sokan ezt a kettőt felcserélik, vagy a cselekedetekről meg is feledkeznek.

A bibliaolvasó kalauz szerinti mai igében arról olvasunk, hogy hogyan lehet cselekedeteinkkel bizonyságot tenni az Úr Jézusról.

Azt tanítja az utolsó vacsorán Jézus: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

Ez pedig új parancsolat. Nem azért, mert azelőtt a zsidók ne kaptak volna parancsolatot a felebarát szeretésére. Sőt. Nem csak, hogy kaptak parancsolatot, de időről időre meg is érezhették. Amikor József megbocsátott, testvéreinek, habár az életére törtek. Vagy, amikor Hóseás hűtlenné lett feleségét a rongyok közül is visszafogadta szó nélkül, mert Isten Lelke volt benne.

Most, amikor tanítványai hallják Jézusnak ezeket a szavait, nem tehetik, hogy ne gondoljanak egy megdöbbentő közös élményükre. Mindössze percekkel ezelőtt történt ugyanis, hogy Jézus a meglepett tanítványok lábát kezdte mosni egymás után. Kendőt kötött magára, ahogyan a házi szolgák tették abban az időben, majd megmosta övéi lábát. Ezzel mutatta meg, hogy a tanítványok számára mi is a minta! Ha én, az Úr és Mester megmostam a ti lábatokat, ti is tartoztok azzal, hogy egymás lábát megmossátok. Igen, a lábmosással kapcsolatban is önmaga példáját adja, ahogy itt, a szeretet új parancsával kapcsolatban is teszi. Ahogyan én tettem veletek, ti is úgy tegyetek egymással!

Mert hogy, e parancsolat újdonsága abban áll, amit minősítő feltételnek megad: ahogyan én szerettelek titeket.

Erről a parancsolatról Bütösi János azt mondja: „Valami egészen újat bízott rájuk, ami összetartja őket és az egyház jellegét is meghatározza.”

Ezt bízza ma, és minden napon a mi Urunk. Akkor is, ha jövő héten nem is tudunk összegyűlni itt a templomban.

Hogyan szeretett Jézus?

Bár tanított a szeretetről, például az irgalmas samaritánus történetében, azonban ennél sokkal fontosabb volt, életével megmutatta a valódi szeretetet.

Akkor, amikor a golgotai kereszten a legvégső határt is átlépte, és életét adta értünk. Hogy egészen pontosan fogalmazzak: ellenségeiért. Hiszen mielőtt mi bármit is tudtunk volna Róla, Ő már értünk áldozta önmagát. Amíg mi sokszor hiábavaló cselekedeteinkkel bűneinket gyarapítottuk, Ő már elvégezte életünk megváltását, és elkészítette utunkat az Atyához.

Ember fel sem foghatja a kereszt mélységét és magasságát, szélességét és hosszúságát. Átölel mindenkit, nem ismer akadályt, és mindent ad, de semmit nem vár el érte.

Áldozatot hoz másokért, mások javáért, még akkor is, ha az számára szenvedéssel, kínnal, lemondással jár együtt.

Ezt a fajta szeretetet nehéz számunkra felfogni. Nehéz megérteni, mert általában, bármi is történik, azt csak a saját szemszögünkből, a saját érdekeink felől közelítjük meg.

Addig jut a mi látásunk, hogy jaj, mi lesz velem? Hogy fogom megoldani ezt, vagy azt? Miben változik az én életem most megint, és mit tudok tenni, hogy jó legyen nekem?

Én, én én én….

Jézus módjára szeretni nem könnyű dolog nekünk, akik abban a világban élünk, ahogy az egyén körül forog minden, és akarva akaratlanul belopózik az életünkbe ez a hozzáállás.

Mégis, amikor tanítványai közé hívott minket, számunkra is ezt a feladatot adta. Szeresd úgy, ahogy én szeretlek téged!

Ez pedig rendkívüli dolog. Olyannyira rendkívüli, hogy másoknak is fel fog tűnni. Látni fogják, anélkül, hogy elmondanánk nekik. Látják, érzékelik. Ez az, ami a hívőket megkülönbözteti másoktól.

Jézus azt mondja tanítványainak, hogy a szeretetük ismertetőjel.

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

A Jézushoz tartozásunk egyértelmű jele mindenki számára az egymás iránt megélt szeretetünk. Ez a tanítvány ismertetőjele.

A Biblia a Jézushoz tartozókat többféle elnevezéssel illeti. Ezek egyike az, hogy tanítvány. Nevezi a Biblia a Jézushoz tartozókat hívőknek, az Úr útjának híveinek; egy helyen említi, hogy Antiókhiában nevezik először a Jézushoz tartozókat keresztyéneknek – krisztusiaknak – de az egyik leghangsúlyosabb az, hogy tanítvány.

A tanítvány az, aki Jézustól tanul. Nemcsak a tizenkettő tanítvány a Bibliában, hanem mindenki, aki Jézustól tanul.

A legfontosabb, amit Jézustól tanulunk, az éppen a szeretet: tanítvány vagy – és akkor vagy felismerhetően az én tanítványom – mondja Jézus, ha szeretitek egymást.

Nem az áldások, hanem az áldozat Jézus szeretének a jele.

De kit szeret Jézus? Két igét szeretnék felolvasni és utána ebből leszűrni a következtetést:

Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.⁶

Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.⁷

Jézus az övéit szerette, amit a Szentírás egyháznak ill. gyülekezetnek nevez. Krisztus az egyházat szereti. Nem az egyház szervezetét, de nem is csak az egyes hívőket. Hanem az egyházat, mint megváltott testét szereti.

Azonban tőlünk nem ezt várja el. Nem azt akarja, hogy úgy szeressünk önmagunktól, mint Krisztus. Ő adja az Ő erejét és hatalmát a mi életünk számára is.

Azért tudunk szeretettel fordulni mások felé, mert Krisztus már előbb szeretett minket, és a Szentlélek Isten megajándékozott bennünket szeretetével.

Drága Testvérek!

Most, amikor ideiglenes búcsút kell vennünk gyülekezetünk ily módon együtt lévő közösségétől, ez a felszólítás különösen is érvényes ránk.

Ne keressünk kifogásokat a feladat elől. Ne mondjátok, hogy ez csupán elmélet. Egy szép, de teljesíthetetlen elmélet, hiszen Jézusnak könnyen megy az ilyen, ellenben én bűnös ember vagyok, tőlem ezt nem lehet elvárni.

Hosszú évezredei alatt a keresztény hívők között mindig volt, aki nem mert belevágni, és mindig volt, aki a legnagyobb bátorsággal vette az akadályt, megértve, hogy a szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

Ez az, ami számunkra is adatik, és a mi küldetésünk is tovább adni. Isten ereje munkálkodik minden egyes szeretetben megélt napon.

Egy nagy prédikátor megfogalmazta: szeretet, szeretet, szeretet, az evangélium egy szóban: szeretet.

Éljük meg ezt a szeretetet jó tanítványhoz méltó módon, cselekedeteinkben. Ne hagyjuk el a szeretett társakat, keressük egymást telefonon, hordozzuk imádságban a közösség tagjait egyénenként, és ha ara van módunk, adjuk tovább az igét.

Bár Pál a szeretethimnuszban nem fogalmazta meg, de sokunk tapasztalata: a szeretet kreatív. Találjuk meg a módját annak, hogyan szeressünk, kérjük, hogy Isten Szentlelke mutassa meg módját.

Adja meg a mi mennyei Atyánk, hogy ebben a szeretetben növekedjünk mi is naponta.

Ámen

Mándi Kitti