2021.

Egy apostoli prédikáció zárómondatait, és az arra adott emberi reakciókat szeretném ma szívetekre helyezni, és a húsvét központi üzenetének fényébe helyezni. Nem a szokott húsvéti igéket hallhattátok ma, mégis határozottan húsvéti az üzenet.

Azért különleges, és különösen is húsvétra való mondanivalóval bír ez a történet, mert Pál apostol Jézus feltámadására élezi ki bizonyságtételét, a húsvét nagy csodájáról szól, oda viszi a hallgatóságot a nyitott sírhoz, és ez az az üzenet, amely akkor és ott döntésre hívó üzenetnek bizonyult. Ez alapján kívánom számotokra az örök húsvéti üzenetet hirdetni: Krisztus feltámadt a halálból!

Pál Athénban, ugyanúgy, mint minden városban kereste a lehetőséget arra, hogy bizonyságot tegyen Jézus Krisztusról. Kapcsolódási pontokat keresett, amely pontokon keresztül meg tudta szólítani azokat, akikkel találkozott, és a kapcsolódási pontokon keresztül eljutott minden megszólalásában Jézushoz!

Athéni látogatása alkalmával az utcákon sétálva látott sokféle isten szobrot, és talált egy szobrot is közöttük, amelyet az Athéniek az ismeretlen istennek szenteltek. Ez a szobor volt a kiindulópont Pál bizonyságtétele számára: elkezdett beszélni Athén népének az előttük még Ismeretlen Istenről. Az Athéniek pedig türelemmel hallgatták, és szinte itták minden szavát. Egészen egy pontig: és ez a pont Krisztus feltámadása volt. Amikor elhangzik az, hogy valaki visszatért a halálból, legyőzve annak erejét, akkor Pált félbeszakítják. Beszélhetett bármiről addig, ez azonban túl sok volt az őt hallgatók számára.

Azt hiszem, hogy ez nemcsak akkor és ott volt igaz, az Athéni bölcsekre, de igaz volt és igaz minden korok emberére. Egy pontig elmegy a legtöbb ember a bizonyságtétel meghallgatásában: szeretik az emberek Karácsony Jézusát-hiszen olyan aranyos a jászolban fekvő kisded, a gyermek Jézusról szóló történetet, meghatódva olvassák a Hegyi beszéd részleteit, meghallgatják a gyógyításokat, megsiratják a szenvedő és kereszten önmagát feláldozó Jézust, de a feltámadásra a legtöbb ember nemet mond.

Hogy miért? Először talán azért, mert emberi eszünkkel felfoghatatlan, hogy azt az ellenséget, amely egy-egy szerettünk elvesztésekor legyőzhetetlennek tűnik, Jézus legyőzte. Visszatért onnan, ahonnan még senki nem tért vissza. Általában mi emberek nem látunk túl a nyitott sírnál, a ravatalnál, és el sem tudjuk hinni, hogy valaki onnan visszajöhetett. Nagyapámnak egyik falujában, első temetési szolgálata után, amikor Jézus feltámadásáról, és annak következményeiről beszélt, a gyülekezetének kevésbé hívő tagjai azt mondták neki: "Nekünk itt ne beszéljen a feltámadásról, a temetéseken, mert onnan még senki nem jött vissza!"

Másrészt, azért fogadják nehezen az emberek a feltámadásról szóló bizonyságtételt,  mert a feltámadott Úrral való találkozásnak következményei vannak az ember életére nézve. Nem lehet a feltámadott Úr mellett elmenni, csak úgy. Döntésre hív és döntésre indít a találkozás a Feltámadottal, úgy ahogy annak idején döntésre indította Pétert, Tamást, a tanítványi kört, az emmausi tanítványokat.

Pedig, a feltámadásról szóló bizonyságtétel a keresztyén hit alapját képezi. Pál nagyon tisztán és egyértelműen rámutat az első korinthusi levélben: (I. Korinthus 15:  Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hit, a bizonyságtétel, az igehirdetés. Ámde Krisztus feltámadt, írja Pál.)

Athénban is döntésre került sor. Három módon döntöttek Athén polgárai: voltak olyanok, akik gúnyolódtak, voltak olyanok akik halogató taktikát választottak, és voltak olyanok, akik csatlakoztak a gyülekezethez. Nézzük meg sorban e három csoportot, mert azt hiszem, hogy ma is e három fő válaszadási lehetőség lehetséges a Feltámadás kérdésére:

A.  Az első csoport tagjai gúnyolódtak. Igen, azt hiszem, hogy ez egy tipikus emberi magatartás, a zavar leplezésére, elhárítására valaminek, aminek igazságtartalmáról az ember nincs meggyőződve. Inkább nevetek, gúnyolódok, mert az látszik pillanatnyilag kifizetődőnek. Sok embert az ilyen gúnyolódásba a tömeg, a körülötte élők hajtják: ezt akarják látni, hallani az illetőtől.

Igen, a Krisztusról való beszéd a legtöbb ember számára botránykő vagy bolondság, és gyakran néznek minket jóindulatú futóbolondoknak. Sokszor nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, amit képviselünk, illetve azzal, akit képviselünk!

Több mint 10 esztendőn keresztül vettem részt a börtönmisszió szolgálatában, Nagyfán és a Csillag-börtönben. Gyakran előfordult, hogy egy-egy fegyőr megszólított, és megkérdezte, hiszem is amit mondok, és elhiszem, hogy ezek az elítéltek megváltoznának, és hogy lehet elhinni értelmes embernek a feltámadást. Ezen túl, minden csoportban ott volt egy-két ember, akik kissé gúnyosan mosolyogtak szavaimon, az elítéltek közt is…nem esett jól, de ahogy telt az idő már természetesnek vettem, hogy ilyen reakciók is vannak. Istennek legyen hála, hogy ez a viselkedés nem a többséget jellemezte…

Mert, testvéreim, sokak számára érthetetlen és éppen ezért bolondságnak tartott dolog a Krisztusról szóló beszéd, különösen a keresztről, és a feltámadásról szóló bizonyságtétel, ezért utasítanak el minket, nekünk azonban, akik megtartatunk ÖRÖK ÉLET BESZÉDE.

B. A második csoport tagjai a halogatás taktikáját választják, mondhatjuk úgy is, a halogatásba menekülnek: mint irodalmunkból jól ismert Pató Pál úr mondta, egyben a magyar lelkiséget is jellemezve: "Ej,  ráérünk arra még!" „Majd még meghallgatunk téged e dolog felől”- mondták Pálnak a bölcsek. Szinte ugyanezt mondja Félix, a helytartó, amikor Pált kihallgatja, és Pálon keresztül Isten megszólítja lelkét: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak!” E csoport tagjait már megérintette valami, érdeklődnének, de nem mernek döntést hozni, halogatnak, gondolva azt, hogy aki időt nyer, az képes lesz jobb döntést hozni.

Az ebbe a csoportba tartozó emberek tragédiája az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy lesz holnap.

Szeretett testvéreim! Nem biztos, hogy adatik még a mi számunkra lehetőség. Ahogy a szép, sokak által ismert Ige elénk adja: "Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a Ti szíveiteket." Ma hív döntésre Urunk, ma van lehetőség a Feltámadottal való találkozásra, és lehet, hogy holnap már nincs, holnap már késő!

Hogy miért lehet késő holnap? Egyrészt azért, mert lehet, hogy Krisztus még ma visszajön, és nincs holnap, hiszen az utolsó világkorszakban élünk, amelynek végső eseménye lesz az Ő dicsőséges eljövetele!

És, lehet, hogy azért lesz késő, mert nem adatik számunkra holnap. Ki tudja, hogy földi életünknek hol vannak határai? Meddig tart számunkra, személy szerint Isten éltető, megtartó, napjainkhoz-napokat toldó kegyelme? Életünk annyiszor van veszedelemben, hogy azt fel sem tudjuk fogni, és még jobb ezen elgondolkoznunk egy világjárvány árnyékában, egy olyan betegség terhe alatt szenvedve, amely betegség napok alatt képes végezni egy emberi élettel!

Nagyon aranyos, megmosolyogtató, de egyben elgondolkoztató élményem volt az egyik felsős hittancsoportban néhány éve egy alkalommal, amikor Jézus Krisztus kereszthaláláról beszélgettünk. Jézus hét megszólalásából a latrokkal való párbeszéd nagyon megérintette a gyermekeket, nehezen értették Jézus azon mondatát, amikor a jobb latorhoz szólva megígéri számára az üdvösséget. Az egyik cserfes, éles eszű kislány azonnal megszólalt, hamiskásan mosolyogva: „András bácsi ez azt jelenti, hogy a lator, bár egész életében gonosz volt, bűnöző volt, de mivel Jézushoz fordult, bocsánatát kérte, ezért a mennybe jutott? Akkor nekünk is elég a halálunk előtt bocsánatot kérni Istentől, addig pedig rosszak is lehetünk!”. Mondtam, hogy igen, ez így van, elég halálunk előtt Istenhez fordulnunk, Jézuson keresztül, de nem tudjuk, hogy mikor halunk meg. A kislány elkomolyodott, és azt mondta: „tényleg!”

Valóban testvéreim, nem tudhatjuk, hogy van-e a számunkra holnap, meddig tart a kegyelmi idő, ezért is kell a ma adta lehetőségekkel felelősségteljesen élnünk!

Pál, érdekes módon nem mond semmit ezeknek az embereknek, nem vitatkozik, nem vág vissza nekik, ne sértődik meg, egyszerűen csak kiment közülük.

C. És van egy harmadik csoport is. Azt olvashatjuk, hogy némely férfiak csatlakoztak hozzá, és hittek Jézusban. Ezek az emberek túl tudtak látni a láthatókon, el tudták fogadnia az emberi ésszel felfoghatatlant: Krisztus feltámadását. Közülük kettőt név szerint is megemlít a Szentírás: Dienest és Damarist. A puszta tényen túl, egy kicsit szimbolikus ez, hogy olvashatjuk neveiket! Fel van jegyezve nevük, nem felejtetik el! Nem csak itt, hanem az ÉLET KÖNYVÉBEN is feljegyeztetett nevük, és előttünk közel két évezred távolából is példaként állnak!

Szeretett Testvéreim! 

Így fogadták tehát Athénben közel 2000 évvel ezelőtt a feltámadásról szóló igehirdetést: voltak, akik gúnyolódtak rajta, voltak, akik elgondolkoztak és várakozó álláspontra helyezkedtek és voltak olyanok is, akik elhitték, elfogadták Jézus váltsághalálát, és feltámadását, és igent mondtak a benne testet öltött isteni kegyelemre.

Mi, akik ezen a húsvéton hallgathatjuk Isten kegyelméből az evangéliumot, mi hogyan viszonyulunk hozzá? Elhisszük krisztus feltámadását? Hitünk alapját képezi ez? Húsvéti, feltámadáshitünket alátámasztják cselekedetek? Elhisszük, hogy Jézus Krisztus feltámadása értünk is történt, és a mi életünkben sem a halálé az utolsó szó? Ha igen, akkor igazi húsvétunk van, függetlenül attól, hogy ez már a második húsvét amikor templomaink zárva vannak, függetlenül minden külső körülménytől! Ámen

Juhász András