2019.

Az idei Protestáns napok tematikája éppen a házigazda gyülekezet lelkipásztorának  - hiszem, hogy Istentől jövő – ötlete volt. Amikor meghívott közétek szolgálni, azonnal mondtam is, hogy Szenczi Molnár Albert életén keresztül szeretnék egy olyan bibliai igét elétek hozni, ami számára egykoron biztosan fontos volt. Mert a sorozat célja nem az, hogy egykoron élt reformátorokat méltassunk, hanem tetteiken, szavaikon keresztül az életükben munkálkodó Istenre mutassunk, kimondva életük summájaként a reformáció egyik alapelvét: Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség!

Szenczi Molnár Alberthez két gyermekkori emlékem is köt.

Anyai nagyapám lelkészként szolgált, és íróasztala felett egy fából készült síremlék képe volt, amely képet a Házsongárdi temetőben készített nászútjukon, a visszacsatolt Erdélyben, Szenczi Molnár Albert sírja. Ma, az én íróasztalommal szemközt van e kép, minden nap látom.

A másik emlékem apai nagymamám egy mondata. Nagyon korán özvegységre jutott, 26 évet élt özvegyen. Egy alkalommal azt mondta, amikor unokáiként kérdezgettük, hogy miért nem házasodik meg újra: „Azért, mert nekem két szerelmem volt egész életemben: az öregapátok, és Szenczi a lelki szerelmem!” Lelkész nagyapámat az a hihetetlen munkabírás, műveltség, tiszta igei látás, a kegyesség megélése, és nyelvünk magyarságának megmaradásáért küzdő Szenczi képe nyűgözött le, míg nagymamám a Szenczi életében oly sokszor megmutatkozó szenvedéseken átvilágító bibliai igaszságot tartotta nagyra: elég néked az én kegyelmem.

De ki is volt Szenczi Molnár Albert? Ma, nem életrajzi adatokkal szeretnélek fárasztani benneteket, hanem azzal, amit tett, és ami életébő Istenre és megváltó Jézusára mutató jel. 1574-ben született, a felvidéki Szencen, és Kolozsvárott halt meg egy pestisjárványban, 1634-ben. 59 esztendő adatott neki, de mi minden belefért ebbe az 59 esztendőbe!

Ha irodalmi lexikonban keresünk rá nevére, azt találjuk: irodalmár, költő, műfordító. Ha grammatikai munkák említik, nyelvészként hivatkoznak rá. De találkozunk nevével mint nagy humanistáéval is. Mi, reformátusok lelkipásztorként, bibliafordítóként, és a „zsoltáros Szencziként „tartjuk számon. És a legszebb, hogy mindezek mind igazak rá!

Ő volt az ugyanis, aki az első latin szótárt elkészítette, amelyből mintegy 200 esztendőn keresztül tanítottak, amely munkáért még Rudolf császár is fogadta és megjutalmazta Prágában, felajánlva neki a katolikus hitre való áttérés lehetőségét, egy tanári katedráért, ő azonban nem élt a lehetőséggel, hű maradt hitéhez, az evangélium szerint reformált felekezethez. Prágában Kepler vendége volt, aki nagyra tartotta Szenczit, de Opitzot is barátjaként tarthatta számon. Ő készítette el az első magyar nyelvtant – latin nyelven - amivel nyelvünk megmaradásáért hihetetlenül sokat tett. Gyönyörűen bírta nyelvünket, a dialektusokat is, költőként a dialektusrímeket is használta, amit sok zsoltárban láthatunk, csak egyetlen példa: „Beszéljétek a nép előtt nagy csudáit melyeket tött!”.

Ő fordította le először magyar nyelvre Kálvin Institutiojat, de lefordította a  Heidelbergi Kátét is, és 16 évesen már segédkezett a vizsolyi Biblia nyomtatásánál, Gönc és Vizsoly közt vitte az elkészült lapokat, majd ő revideálta először Károly Bibliafordítását. Sokak szerint, amit ma Károly Bibliaként tartunk számon, az az Ő nyelvezetén szólal meg. Tanult és tanított Európa egyetemein, a teljesség igénye nélkül: Heidelbergben, Oppenheimben, Strassburgban, Marburgban és Wittenbergben.

És Ő volt az, aki nem egészen 100 nap alatt versekbe foglalta a Zsoltárok könyvét, és azt korabeli francia dallamokhoz alkalmazva énekelhetővé tette a magyar reformátusok számára. Magyar Református Énekeskönyvünk a világ egyetlen énekeskönyve, amelyben mind a 150 zsoltár megtalálható! Csak érdekességként mondom el, hogy a 150 zsoltár 130 különféle verselési módban íródott. Ilyen nyelvészeti bravúrra utána a magyar költészetben Csokonai volt csak képes! Munkáját elvégezvén ezt írta: Dicsőség az élő Istennek! És, miközben így alkotott, rengeteg szenvedésben volt része! Négy leányából hármat eltemetett, éhezett, fázott, nélkülözött, a fizetésként kapott pénzeket nem magára költötte, hanem a magyarság és Isten ügyének előmozdítására. Üldözték, egy alkalommal pedig rettenetesen meg is kínozták. Honnan volt ereje?

Élete eseményeire imádsággal készült, a mögötte lévő dolgokat hálaadása követte. magáról írta, tanulmányaival kapcsolatban 1596-ban: „Mi Urunk Jézus Krisztusnak ezt az évét így kezdtem el: reggel fölkelvén térdet hajtva adtam hálát, amiért az elmúlt évben kegyelmesen meg-őrizett minden rossztól és jótéteményeivel elhalmozott. Teljes szívemből kértem, hogy az új évet tegye számomra szerencséssé, fáradozásaimban áldjon meg, tisztítsa meg szívemet...". A Szentírás rendszeres tanulmányozása volt számára a másik hihetetlen nagy erőforrás. Bibliaolvasása nem stúdiumszerű, hanem kegyességgyakorlásának természetes velejárója.

Lelkiségét, mindennél jobban mutatja számomra az, hogy amikor az Institutio-fordítás címlapjára a Kálvin arcképe mellé odarajzoltatta a magáét is, a háttérben  ábrázoltatta azt a jelenetet, amikor Tilly zsoldosai Heidelbergben csigára vonva kínozzák, az egészre pedig odaírta a Galata 6:14-et: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében...”.

Életének egyik vezérigéje volt ez az Ige, amely most a mi szívünket keresi. Mert, drága testvérek egy dicsekvő világban élünk!

Mert mivel szoktunk mi dicsekedni?  József Attila számára még csak libasültet, jó ruhát, 5 forintért szabadon vásárolható cukrot jelentett, amiről egy versében igen meghatóan ír.

Fiaim mondták el egykor, hogy ennek vagy annak a társuknak ezt vagy azt megvették a szülei, és ezzel dicsekedtek nekik az óvodában, iskolában. Gyermekként is találkozunk tehát már a dicsekvéssel: valakinek valamiből több adatott, és azzal henceg a társai előtt.

Felnőttként ugyanezt tapasztalja az ember: emlékszem, néhány hónappal ezelőtt a TV-ben egy műsor egyik női főszereplőjét megkérdezték, hogy mire igazán büszke: szépségére, vagy eszére.

Sokan a diplomájukra, házukra, vagyonukra, pozíciójukra büszkék, és hangot is adnak embertársaik előtt büszkeségüknek. Nem teljesítményekhez, hanem valami tárgy megszerzéséhez, ami mögött szintén a dicsekvést kell keresnünk. Mit teszünk ilyenkor? Mit teszünk akkor, amikor valamivel eldicsekszünk? Nem mást, mint a másik emberben meglévő irigységet ébresztgetjük. És mivel dicsekszünk, ha dicsekszünk? Tulajdonképpen nem mással, mint azon ajándékokkal, amelyeket Istentől kaptunk, legyenek azok kézzel megfogható, vagy megfoghatatlan ajándékok.

1. Pál is ezt teszi: dicsekszik, de valami egészen különleges dologgal dicsekszik: a Krisztus keresztjével, amikor ezt mondja: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében...”. Különleges mondat ez! Dicsekedni Krisztus keresztjével! Mit is jelent ez? Úgy vélem, hogy a reformáció által újra felfedezett ősi hitigazságot: egyedül, kegyelemből a Jézus Krisztusban való hit által van üdvösségünk! És, ez a kegyelem a Jézus keresztjében vált kézzel megfogható, szemmel látható valósággá mindenki előtt. Ez a mondat nagyon sok mindent összefoglal számunkra:

Először is azt, hogy e földi életben nincs okunk semmiféle teljesítményünkért, tettünkért, szavunkért, gondolatunkért a dicsekvésre. Nincs is értelme ezekkel dicsekedni! Egyrészt, mert mink van, mit ne úgy kaptunk volna? Másrészt, mert akármit is teszünk, akárhogy is élünk, azok a dolgok nem tartanak meg bennünket! Lehetek megrázóan jó ember, lehetnek csodálatos vallásos teljesítményeim, felnézhetnek rám, de ha nincs hitem Krisztusban – és ez által üdvbizonyosságom, akkor az az üdvösség szempontjából semmit nem jelent! Egyetlen dolog tart meg, a Krisztusba vetett hit! Hogy olvassuk a János 3, 16-ban? „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Ha nincs a benne való hit, vajon a felhalmozott javak, a teljesítmények, a szépségünk, vagy eszünk megtart? Nem, drága Testvérek, csak a Jézus Krisztusba vetett hit! Pál apostol, és Szenczi Molnár Albert, akik hihetetetlen műveltséggel rendelkeztek, nyelvzsenik voltak, rendkívüli munkabírású emberként szolgáltak, sokat tettek Krisztus ügyéért pontosan tudták ezt! Ezért is a kereszttel dicsekszenek! Nem magukkal!

Másodsorban, a kereszt a kegyelmet jelenti számunkra. A mi helyünk lenne ott ugyanis, egyen-egyenként! Amikor a kereszttel dicsekszünk, Isten csodálatos tettével dicsekszünk, azzal, hogy minden bűnünk ellenére mégis kegyelmet gyakorol irányunkba! Hogy Jézust miattunk, helyettünk és értünk áldozta! Így, Istent állítjuk, mint kegyelmet gyakorló szuverén Urat mások elé! Magunkat pedig kegyelmet nyert bűnös emberekként! Amikor Krisztus keresztjével dicsekszünk, a kegyelmet tesszük mások számára kívánatossá.

Harmadrészt, Krisztus keresztje az Isten szeretetének mélységét és magasságát jelenti. Amint idéztem már a János 3,16-ot, hogy annyira szeretett minket, hogy Egyszülött Fiát adta érettünk! Felfoghatatlan, és meg nem érdemelt szeretet ez! Mi, azokért sem nagyon adnánk életünket, akiket igazán szeretünk, hisz annyira szeretünk élni, azokat a szeretteinket pedig végképp nem áldoznánk fel másokért, akik fontosak számunkra! Isten az ellene lázadó emberért, a vele folyton perlekedő, bűnben élő emberiségért áldozta Fiát! Felfoghatatlan szeretet ez, a mi irányunkba!

Végezetül, a kereszt Isten igazságát is jelenti. Isten ugyanis bár az embert szereti, az ember bűnét gyűlöli, igazsága pedig büntetést kell, hogy hozzon. Isten pedig nem az embert bünteti, nem minket büntet, hanem miattunk, helyettünk és értünk a Fiú engeszteli ki egyszeri és tökéletes áldozatával az Atyát! Isten igazságára is rámutat tehát Krisztus keresztje!

A kereszt, tehát mint Szenczi és Pál dicsekvésének tárgya egyszerre szól a Krisztusban való hit fontosságáról, Isten igazságáról és szeretetéről és az Ő kegyelméről.

Ezzel a kereszttel dicsekedett egykoron Pál, Szenczi Molnár Albert. Adja meg isten, hogy legyen a mi naponkénti fohászunkká is az Ő fohászuk: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében...”. Ámen

Juhász András