2019.

Ezen a vasárnapon kezdjük el olvasni Jakab levelét, Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. Néhány pillanat erejéig álljunk meg most Jakab személyénél, és levelénél.

Jakab, a levelet amint az a címzésből is kiderül a „szórványban élő 12 törzsnek küldi”. Mit fed ez a különleges címzés? Izraelnek, amint azt tudjuk 12 törzse volt. A 12 törzs, mind Ábrahám, Izsák, Jákób leszármazottaként tartotta magát számon: vérségi kötelék fűzte tehát össze a törzsszövetséget egy néppé. De vajon nekik ír Jakab? Nem, hanem a lelki Izraelnek, akik nem vérségi kötelékük következtében kerültek kiválasztásra, hanem a Jézus Krisztusban való közös hit által. Az akkor élő Krisztus hívőknek, keresztyéneknek, és a ma élőknek is!

A levél írója Jakab, mégpedig az Úr Jézus testvére Jakab. Ő, csak Jézus feltámadása után csatlakozott a keresztyén gyülekezethez, addig nem tartozott Jézus tanítványai közé. Ahogy az I. Korinthusi levél 15. része is rámutat, Jézus személyesen megjelent neki, feltámadása után, és így Jézus feltámadása közvetlen szemtanújának számított. Személyét nagyra értékelték azért is, mert Jézus testvére volt, és kezdetektől fogva a keresztyénség mértékadó képviselőjeként tartották számon. Ő a jeruzsálemi ősgyülekezet vezetője, ahogy arra rámutat az Apostolok cselekedetiről írott könyv 12. része, amikor Péter a fogságból kiszabadul, és Jakabnak üzen. Ott van az Apostoli zsinaton, és a pogánykeresztyének ügyében ő mondta ki a döntő szót, elsimítva az ellentéteket. A kutatók jelentős része szerint levele az Újszövetség legrégebbi irata, a Kr.u. 40-es évekből származik, alig pár évvel Jézus feltámadása után íródott, és nagyon sok olyan rész van benne, amely szinte szó szerint idézi az evangéliumokból is ismert jézusi tanítást. A levélben Jakab a korai keresztyénséget leginkább égető kérdéseire keres választ.

Örültem, hogy éppen a reformáció hónapjában olvassuk e levelet, mert egy nagyon sarkalatos reformátori hittételnek, az „egyedül hit által” van üdvösségünk tételnek nagyon speciális megvilágítása kerül elő a levélben, akkor amikor Jakab a hit és a cselekedetek viszonyáról beszél. A reformációban újra felismert hitigazság értelmében az üdvösség egyedül kegyelemből, a Jézus Krisztusba vetett hit által érhető el. Semmiféle emberi mesterkedés, jó szándék, cselekedet nem kell hozzá, azért kegyelem, mert nem tudunk hozzá tenni semmit. Mégis a hosszabb felolvasott igeszakasz arról szól, hogy Isten az utolsó ítéletben a jó cselekedeteket fogja keresni az emberek életén. Jakab pedig arra mutat rá, hogy mutasd meg hitedet cselekedeteidből. Kellenek akkor a cselekedetek, vagy nem? Van-e üdvszerző jó cselekedet, vagy éppen fordítva, ezek hiánya a kárhozatba taszítja az embert? Jakab ugyanis azt mondja: „A hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” Hogy lehet feloldani ezt az ellentétet? Hit vagy cselekedetek? Hit és cselekedetek?

Kálvin nagyon tisztán jegyzi meg a levélről szóló kommentárjában, hogy nem azt olvassuk az egységet bevezető versben, hogy valakinek van hite, és nincsenek cselekedetei, hanem azt, hogy ha valaki AZT MONDJA MAGÁRÓL, hogy van hite, de nincsenek cselekedetei. Azaz, ha valaki képmutató módon csak beszél a hitről, de közben nincs hite. Ha valaki, ahogy ma divatosan a fiatalok mondják, csak „szájkaratés”. Beszél, de nincs mögötte tartalom. Nincs mögötte cselekvés.

Jakab ezután egy nagyon egyértelmű példát hoz fel, amikor egy rászoruló ember hozzánk fordul, nem arra vár, hogy szép szavakkal lakassuk jól, hanem élelmiszerrel. Ilyennek látja és láttatja azt az embert, aki csak beszél a hitről, de mivel nincs hite, képtelen a szeretet gyakorlati, mindennapi megélésére. Láthatjuk tehát mindebből, hogy a hit és a cselekedetek valamiképpen összetartoznak. De vajon hogyan?

Eszembe jutott egy kedves vicc, amit szeretnék megosztani veletek, mert közelebb visz bennünket a kérdés megértéséhez! Bevezetik a kreditrendszert a mennyben, Csak az juthat be, akinek van 300 kreditpontja. Az első lelket megállítják a kapuban, és megkérdik tőle, hogy megvan-e a megfelelő pontszáma. Majd, elkezdik kérdezni:

- Jártál templomba?

- Oh, igen hetente többször is!

- Jó, ez egy kredit. Milyen volt a kapcsolatod a családoddal?

- Nagyon jó, jó férj és családapa voltam. Jó, ez még egy kredit! Adtál a szegényeknek a vagyonodból?

- Igen, rendszeresen, minden hozzám forduló rászorulónak. Jó, ez még egy kredit. Munkádban hogy forgolódtál?

- Példakép voltam mindenki számára, sokat és becsületesen dolgoztam. Jó, az még egy kredit. Ez összesen 4. Hiányzik még 296.

- 296? Jézus segíts, az hogy lesz meg? na ez pont ennyit ér! Bemehetsz!”

Minden viccnek fele tréfa, fele igazság, és mint minden hasonlat ez is sántít, de nagyon tisztán rámutat ez a vicc arra, hogy emberileg, ha a legtöbbet is tesszük meg, az is kevés. Kevesek a vallásos teljesítmények, a „jó ember vagyok” életstílus, azaz ha minden rendben van velem a családban, a munkahelyen, és a szegények felé is nyitott vagyok. Kevés. Mert csak kegyelemből, hit által igazulunk meg. Isten ingyen kegyelméből, a Jézusba vetett hit által. A kegyelem pedig éppen azért kegyelem, mert azt mindig egy szuverén úr gyakorolja, aki megteheti, aki ingyen, jó szívből, megszánva a vétkest, a bűnöst, hihetetlen nagyvonalúan kegyelmet ad!

Most akkor kellenek a jó cselekedetek, vagy nem, tehetitek fel újra a kérdést, hiszen a felolvasott hosszabb igeszakasz is rámutat a jó cselekvésének fontosságára.

A válasz egyértelműen igen: kellenek a jó cselekedetek. De nem ezek a döntőek. Nem ez visz vagy tart távol az üdvösségtől. Gondoljunk például azokra az emberekre, akik halálos ágyukon térnek meg. Nem igazán tudnak már jót tenni.

Vagy vegyünk bibliai példát! Az a bizonyos jobb lator, aki Krisztus keresztjétől jobbra függ egy másik kereszten, ég és föld közt. Jézus azt mondja neki, miután Jézusba vetett hitét megvallja: „Még ma velem leszel a paradicsomban!”. Azaz, mindegy milyen volt az életed, mindegy mit tettél, de meghoztad a legfontosabb döntést, mellettem döntöttél, megbánva eddigi életed, ezért kegyelmet nyertél, és a mennybe jutsz. Vajon ez az ember a nyomorult életéből még hátra lévő percekben, órákban milyen jót tudott még cselekedni? Tudjuk a választ: semmit. A döntő tehát az isteni kegyelem, ám az nagyon fontos, hogy ha az ember megkapta a kegyelmet, amíg tart számára a kegyelmi idő, addig hogyan él vele.

Hogy egy hétköznapi példát mondjak, ha egy elítélt a börtönből mondjuk köztársasági elnöki kegyelemmel szabadul, nem mellékes, hogy miként él a kapott szabadsággal. Él, vagy visszaél vele. Ott folytatja, ahol a börtönbe kerülése előtt volt, vagy új életet kezd.

A Jézusban elnyert kegyelem kötelez bennünket arra, hogy másként éljünk! Életünknek a háládatosság jó gyümölcseit kell teremnie! Hálás vagyok Istennek a velem közölt kegyelméért, ezért vele és benne élek! Ahogy egy gyümölcsfa is, amely egészséges gyümölcsöt hoz, úgy az egészséges, Krisztusban meggyógyult léleknek is teremnie kell! Láthatóvá kell válnia a Krisztusba vetett hitünknek a tetteinkből! Erre mondja azt Jakab: „Mutasd meg hitedet, cselekedeteidből!” És ezek a tettek maguktól jönnek, nem fogcsikorgatva akarom a jót, hanem termi az életem, mint a fa a gyümölcsöt. Így, bár kegyelemből, hit által igazulunk meg, az, hogy kegyelmet nyertünk, a tetteinkben nyer igazolást a külső szemlélők előtt!

Kedves Testvérek! Nem jó szó a szerencse, mégis azt mondom, szerencsés helyzetben vagytok, vagyunk, akik most ezeket a szavakat hallgatjuk. Jobb, ha inkább azt mondom, kivételes helyzetben. Mert, ha már döntöttünk Krisztus mellett, akkor  tudjuk, hogy kegyelmes szeretetére válaszként várja életünkön a jó cselekedetek megjelenését. Adjunk hálát érte, ha életünk már gyümölcstermő élet.

Ha pedig most szembesülünk először, vagy többedszer már azzal, hogy Isten kegyelmes szeretetéből üdvösséget akar számunkra adni, - mert a felől ne legyen kétségünk, hogy senki nincs itt véletlenül, hanem az ő szent akaratából gyűltünk ma itt össze – akkor mondjunk igent megmentő szeretetére! Éljünk a kegyelemmel! És, engedjük, hogy Jézus munkálkodjon bennünk, hogy a világ láthassa életünkön azt tetteinkből, hogy kiben is hiszünk! Ámen

Juhász András