2019.
Textus: Zakariás 8:23.
Az elmúlt hét péntekén és szombatján Debrecenben voltam, ahol részt vehettem a Református Egység ünnepén. Immár tíz éve, hogy létezik a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház, amely Trianon gyalázatát megtörte, és bár határt nem módosított, hanem amint éppen Zakariás prófétánál olvashatjuk, csak más helyen, nem erővel és hatalommal, hanem Isten Lelkével, annak erejével egyesítette református magyar népünket.
A 10 évvel ezelőtti események Egyházunk válasza volt az azt megelőző 2004. december 5-i gyalázatos népszavazásra, amikor népünk, e határokon belül, félrevezetve, manipulálva nemet mondott határokon túli magyar véreinkre, akik nem önszántukból lépték át a határt és lettek más országok másodrendű polgárai, hanem a határ lépte át Őket!
Most, 10 évvel a lelki egységesülés után a Kárpát-medencei reformátusság sok mindenben egységes már, de van még teendő, nem szabad hátradőlni. E találkozó mottója volt az az ige, amit felolvastam, idézem megint: „Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”
Ez az ige, Zakariás próféta könyvéből való. Két próféta szólította meg egyszerre Isten népét egy időben, Haggeus és Zakariás.
Működésük kb Kre. 520-körülre tehető, amikor Izráel népe hazatért a fogságból. A nép, első lelkesedésében elkezdi építeni a templomot, ám egy idő után a templom építését abbahagyják, hivatkozva nehéz évekre, rossz időjárásra, és ebből következően rossz termésre. Jeruzsálem ekkor éli történetének egyik mélypontját: lakóinak száma kb. 30.000, míg a fogságba vitelkor több mint 100.000 volt lakóinak száma. Falait lerombolták a hódító babiloni seregek, kapui tűzzel megégették, és bizony az idő tovább pusztította a fogságravitel óta eltelt évtizedekben a védműveket.
Haggeus beszédeiben, míg Zakariás látomásainak magyarázatában biztatja a népet a Templom újjáépítésének folytatására. Mindketten jól látták azt, hogy Izráel pusztulásához, a környező népekbe való beolvadáshoz vezetne az, ha a felnövekvő új nemzedékek – a templom állapota miatt – nem emlékezhetnének meg a templomi liturgiában a múltról. Arról, hogy Isten miként cselekedett velük a múltban Ebben az esetben az új generációk elfelejtenék Isten szabadítását. Elfelejtenék az egyiptomi szabadulást- a honfoglalást, de ugyanígy elfelejtenék a babiloni fogságból való szabadulást, az új államalapítást is.
Haggeus és Zakariás munkálkodása nélkül a Templom valószínűleg még később készült volna el, ami a zsidóság még mélyebb vallási elzülléséhez vezetett volna.
Azt hiszem, tudjuk ezt: milyen az ha nemzedékek nőnek fel templom nélkül, mert ezt a "templom" nélküli állapotot a mi történelmünkből is ismerhetjük: 40 év is milyen rombolást volt képes végezni egy nép lelki életében.
Zakariás Iddó pap fia volt, így maga is pap lehetett, a felolvasott igevers egy papi üdvjövendölés részlete, amelyben a próféta arról beszél, hogy azok a népek, akik most még közömbösek, vagy egyenesen ellenségesek Isten népével, azok, amikor eljön az ideje, mind követni akarják Isten népét, és vele akarnak tartani!
Tudjuk jól, hogy az emberek szeretnek azokhoz csatlakozni, akit nagynak, sikeresnek, erősnek látnak. Szeretik azokat követni, akikre bármiért felnézhetnek, vagy azt gondolják, hogy bármiért is követésre méltóak. Perces sztárocskák, internetes celebek, követőket gyűjtenek, és habzsolják az elillanó népszerűség perceit, mert bár tudják, de nem hiszik, hogy velük is megtörténhet újra és újra jönnek mások, akik sokkal népszerűbbek lesznek, akik átlépnek rajtuk, mégis, amíg tart népszerűségük, fiatalok ezrei, milliói „lájkokban” biztosítják őket arról, hogy követik őket, életformájukat. Láthatjuk, hogy ma is létezik ez a követés, csatlakozás, valakihez, csak sóhajtva teszi fel az ember a kérdést, vajon milyen értékek azok, amelyek a ma embere számára vonzóak, követendőek.
E napokban választások vannak Európában mindenütt, így ide kívánkozik egy, a választásokon tapasztalható meglepő szociológiai tény. A választásokat közvetlenül megelőző közvélemény-kutatási adatokat, és a választások utánit összevetve az tűnik fel, hogy a választásokon győztes politikai erőt sokkal többen választották utólag, mint azt megelőzően. Azaz, sokkal többen „emlékeznek” utólag arra, hogy a győztesre szavaztak, mint ahányan valóban arra a pártra szavaztak. Ezt nevezik a győzteshez húzásnak. Lehet, hogy a választást megelőzően nem szavazott valaki arra a politikai pártra, csoportra, aki nyert, de utólag, szeretné magát ő is győztesnek érezni. Láthatjuk tehát, hogy az internetes percemberek tündöklésén és bukásán túl is létezik, és nem csak a fiatalok közt vágy arra, hogy az ember a győztesekkel, a sikeresekkel tartson.
A felolvasott igeversben is egy ilyen követésről, csatlakozásról van szó. Csak éppen nem emberi okok azok, amelyek motiválják a népeket a csatlakozásban, hanem egyetlen, egy embertől független ok: veletek van az Isten! Hallottuk, hogy veletek van Isten, mondják a népek fiai és leányai, és ezért, Isten látható módon való jelenlétéért szeretnének csatlakozni.
De vajon mi az, ami Isten jelenlétét megmutatja a kívülállók számára? Ajövendölés pontosan rávilágít erre! Nagyon szép és beszédes képeket látunk! Az idős emberek a tereken üldögélnek – azaz, hosszú élettel ajándékozza meg őket Isten. Gyermekek játszanak a tereken, tehát van jövője a városnak, mert van gyermekáldás. Bőséges termésben lesz részük, vagyis Isten gondoskodik az övéiről, napról-napra. És, az isteni drága jelenlétnek következménye lesz az, hogy jog és igazság, békesség és összetartozás uralkodik köztük, az eddigi igazságtalanság, széthúzás, pártoskodás helyett.
Mindez pedig vonzóvá teszi az idegenek számára azt, hogy Isten követőivé legyenek.
Drága Testvérek!
Egy ilyen vonzó keresztyénség felmutatása lenne a mi feladatunk is! Hogy lássák rajtunk a körülöttünk élők, a közömbösek és az ellenséges indulatúak is, hogy velünk van az Isten!
Márpedig tényleg velünk van! Annyira, amennyire nem volt soha az Ószövetség népével!
Miért? Gondoljuk végig, hogy a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak egyik csodás neve az IMMÁNUÉL. Ez a különleges hangzású név azt jelenti, „Velünk az Isten!”. Személyében Isten valóban nem csak közel jött hozzánk, hanem velünk is van! Nem kell nélküle élnünk, szívünkben, életünkben lakozást vesz a Szentlélek által!
Velünk az Isten! De vajon, látható ez? Látják rajtunk?
Református eleink 1884. május 25-én, azaz 135 éve szentelték fel csodás templomunkat. És, ez a templom nem maradt üresen soha az elmúlt 135 esztendőben, békében, háborúban, üldözésben sem! Hogy miért nem? Mert hitvalló eleink életén át látták a kívülállók, városunk lakói, hogy velük az Isten! Ezért időről-időre elhangzott a kérés: hadd tartsunk veletek! Az, hogy van itt és most gyülekezet, ebből fakad, az, hogy lesz-e 10, 20, 50, 100 év múlva gyülekezet, attól függ, hogy ma, itt élő reformátusokon látják-e a körülöttünk élők, hogy velünk az Isten, és akarnak-e csatlakozni, jó értelemben vett követőkké válni!
De miben láthatják rajtunk, hogy velünk az Isten? Abban, ha a tőle kapott áldásokkal, ajándékokkal jól élünk! Időseinket megbecsüljük, gyermekeinket, unokáinkat szépen és neki tetsző módon neveljük, egymásra odafigyelünk a hétköznapok rohanásiban is, a kapott anyagi javakkal jól és nem tékozló módon sáfárkodunk, ha jog, igazság és békesség uralkodik köztünk, szeretetben telnek el napjaink az egyéni életünk és a közösség szintjén egyaránt!
Azt hiszem csodálatos feladat ez, és egyben óriási felelősség is! E világ ugyanis sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését, hogy lássák rajtunk a Krisztust! Vajon látható? Észrevehető, hogy hozzá tartozunk, hogy velünk van? Vagy láthatatlan, ízetlen, sótlan, örömtelen a mi keresztyénségünk? Vagy egyenesen taszító mások számára? Ahogy énekelni fogjuk záróénekünkben: „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad, nem látta meg Őt!”
Ez az igazi misszió: nem beszélni Jézusról, hanem életünkkel láttatni, hogy benne velünk az Isten! Ámen
Juhász András