2019.

Kedves Testvérek!

A tíz leprás meggyógyításának története egyike azoknak a bibliai történeteknek, melyek a leginkább szemléltetik, milyen volt Jézus kora, az a világ, melyben Ő élt és munkálkodott.

Ha behunyom a szemem, szinte látom a száraz, poros izraeli időjárást, a kis falvakat, az egyszerű embereket, a mai szemmel nézve hiányos higiéniát.

Ebbe a furcsa közegbe pedig pontosan beleillenek a csoportokba verődött, foltokkal és hiányzó ujjakkal, talán mankóval látványosan is beteg, hangosan kiabáló, szenvedő leprások. A mózesi törvény határozottan kimondja, hangosan kell kiabálniuk, hogy mindenki hallja, ők tisztátalanok, fertőzőek, ők kirekesztettek, és Isten által elhagyottak. Hiszen egy ilyen betegség semmi más miatt nem lehetett, csak azért, mert Isten bünteti őket. Egy őket látó zsidó ember talán még azon is elgondolkodik, vajon az illető apja vagy maga a beteg tette azt a rosszat, ami miatt most így kell éljen?

Mert számukra a betegség csak is bűn következmény lehet.

Drága Testvérek! Bizonyos mértékig egyet kell értsek ezzel az általam elképzelt zsidó férfival. Mert a betegséget, és a leprához hasonló, lassan és észrevétlenül dolgozó betegségeket Isten nem teremtette bele ebbe a világba. Ez mind a bűneset következménye. Megfertőzte ezt a világot, és sajnos az óta is azt láthatjuk magunk körül, hogy felbukkannak gyógyíthatatlan betegségek, elveszik szeretteinket, és nem értünk semmit. Ilyen téren a világ nem változott semmit. Talán már nem kényszerítjük a betegeket ki a város határán kívül, mégis próbálunk nem tudomást venni betegségükről, eltereljük a témát. Parókát adunk a kemoterápia miatt kihullott hajú emberekre, mert önkéntelenül is ítélkező a tekintetünk, ha haj nélkül látunk egy gyermeket vagy nőt. Időseinket otthonokba küldjük, a temetőket pedig eldugjuk a vasút mellé. Mert ha nem látjuk, talán nem is létezik.

Pedig ez tévedés. És mégis, hány száz évnek kellett eltelnie, hogy Jézus után bárki foglalkozni merjen a leprával, a kirekesztett, megbélyegzett emberekkel.

Pedig mint mondtam, a betegségek eredete összefügg a bűn eredetével. Mindkettő fertőző, és halálos, és irtóztató. Csak épp a leprát látja az ember, és mivel valódi formájában látja, így irtózik tőle, míg a bűn nem változtatja meg a kinézetünket.

Amit ezek a beteg emberek megéltek betegségük miatt testileg, azt élte meg az egész emberiség a bűn miatt lelkileg. Az első bűn fertőzötté tett mindnyájunkat. Örököltük őseinktől a kitaszítottságot, hontalanságot. A legkülönbözőbb emberek verődtek össze a történelem országútján. A Megváltót várók sokasága. Sokszor kitaszítottként éltek, de várták a Messiást. És ekkor jön Jézus. Ahogyan Isten ezt az első bűn után már megígérte. Érkezésének nagyságát, súlyát mutatja a karácsony meghitt, egész világot átszövő ünnepe. Gyógyulást hozott mindenkinek. Pogánynak és hívőnek egyaránt. Van már otthonunk, testvérünk, Atyánk. Van hazánk itt és odaát. Nem kell menekülnünk egymás elől.

Sajnos drága testvérek, ha bűneinket is valódi formájukban látnánk, akkor azoktól is irtóznánk. Mindnyájan telve lennénk sötét foltokkal, elburjánzott fekélyekkel. Azonban a bűneink sokkal csábítóbbnak vannak beállítva. Ártalmatlan szórakozás, csak egy kis móka, ugyan, ki tudja meg? Ismerős gondolatok, mindenkiben megjelennek, amikor valami bűnre szeretne rávenni a Kísértő. Szépnek és kívánatosnak csomagolja be a bűnt, és mi könnyen belesétálunk a csapdába.

Kedves Testvérek!

A felolvasott mózesi törvény szigorúan előírta, hogy a leprásnak ápolatlannak és ziláltnak kell kinéznie, és még kiabálnia is szükséges, hogy mindenki tudja ránézésre, hogy ki is ő, és milyen nyomorúság kínozza.

Ránk nincsenek ránk írva terheink, sem bűneink, sem titkolt vágyaink. Mi nem kiabáljuk: bűnös vagyok, mert hazudtam, irigykedtem, becsaptam, megcsaltam, haragudtam. Mi nem szaggatjuk meg ruháink, mutatva a bennünk dúló indulatokat. Sőt, inkább még feszesebbre simítjuk ingünket, megigazítjuk a gallért, elsimítjuk a hajunk, és megigazítjuk arcunk. Bennünk nincs semmi hiba. Pedig belül gyötör a félelem, a harag, a bánat, a gyász. Nem mutatjuk, talán még magunk fele sem ismerjük be.

Jézus messziről felismerte a leprásokat. Hallotta, látta, szerintem még a szagukat is megérezte. Tudta, gyógyulásra váró lelkek, bűnükből szabadulni vágyó szívek közelednek. Ha ránk néz, mit lát? Látja a bűnbánatot? Látja a felé nyúló kezet? Hallja a segítségkérő szót? Vagy csupán a hideg, és magabiztos tartást fogja meglátni?

Drága Testvérem!

Jézus úgy fordul hozzád is, mint a leprásokhoz. Minden téged nyomasztó probléma alól fel tud szabadítani. A kiúttalanságban megmutatja az irányt, és a szomorúságban átölel szeretetével. Ha mered kérni. Ha hajlandó vagy hozzá szólni. Ha a leprásokat ismételve te is tudod azt mondani: Jézus, Mester, könyörülj rajtam!

Van valami nagyon fontos, amit a tíz leprás történetéből megláthatunk: mégpedig az időzítés fontossága. Mert tudom, sokan eljutottunk már odáig, hogy megfogalmaztuk kéréseinket az Úrnak. Viszont ahogy a leprások sem tudták, miért kell elmenni a papokig, mert csak akkor tisztultak meg, mikor odaértek, úgy tőlünk is azt kéri az Úr, hogy legyünk türelemmel. Tegyük meg, ha feladat elé állít, hallgassunk az Ő szavára, és majd a maga idejében minden a helyére kerül.

Jézus először valami egyszerűt, de gyakorlatit mond, ami kétségtelenül sérti a mi büszkeségünket és gőgünket, mint ahogy a leprások sem értették, miért kell elindulniuk, hiszen ennek semmi értelme nincs. Mégis elindultak, és így megszabadultak.

Amikor pedig bekövetkezett a változás, a szemmel látható volt a leprásokon. Hazatérhettek családjukhoz, régi életükhöz, vissza az emberek közé. Már nem kellett tépett ruhában, hosszú hajjal kóborolniuk a városon kívül, hanem büszkén járhattak az emberek között. Egyikük pedig beszélt is a szabadítóról, bizonyságot tett Jézusról.

Ebben rejlik a mi küldetésünk is. Mert az Isten dicsőítése, a róla való bizonyságtétel az a feladat, amit előszeretettel elfelejtünk, vagy csak ímmel- ámmal végzünk.

Ebből az egyszerű történetből nyilvánvaló az, amire olyan sokan rákérdeznek: mit jelent Istent dicsőíteni? Hogy kell az Istent dicsőíteni?

Úgy, hogy neki tulajdonítom azt, amit Ő cselekedett, és ezt elmondom másoknak is. Tehát: egy balesetveszélyes helyzetben voltam, amikor mentem az autóval, és csak úgy tudom magyarázni, hogy Isten kegyelmesen megőrzött engem is, meg azt a másikat is. Most ezt miért nem lehet így elmondani? Miért kell egy hívő embernek is azt mondani: ezt most megúsztam! Miért kell azt mondani: megint mázlim volt. Ha hiszi, miért nem meri vállalni a hitetlenek előtt is, hogy az az Isten, akiben hiszek, kegyelmesen megőrizte az életünket.

Ez dicsőíti Istent.

A hit tudja, mit cselekedett Isten az életemben, és mik az én kis manővereim. És amit Isten cselekedett, azt nem szégyellem, és nem rejtem véka alá, hanem másoknak is elmondom: ilyen az az Isten, akit már valamennyire megismerhettem. Ebben mintegy benne van az is: gyere, érdemes neked is megismerned Őt. Ez misszió. Egyetlen mondat is lehet bizonyságtétel. Nem tart előadást arról, hogy mit értünk a mindenhatóság fogalmán. Itt nem fogalmakról van szó, itt az élő Isten cselekedett. Most éppen az én életemben. Tudjátok, hogy beteg voltam, látjátok, hogy elmúlt. Dicsőítsük az Istent.

A hálaadó hit azt mondja: Isten kegyelme még az is, amit most nem értesz. Az is lehet ám kegyelem, hogy valami nem történik meg, amit nagyon szerettél volna. Van ilyen is, hogy Isten megelőz valamit. A megelőző kegyelem, amikor valamit nem ad meg, vagy nem úgy történik, vagy valamit elvesz, mert Ő pontosan tudja, hogy mit akar a mi életünkkel cselekedni. Van ilyen is. Az is kegyelem, ha valami nem úgy történik, ahogyan mi azt nagyon szeretnénk. Ha megőriz valamitől, ami ártanak, ami kárunkra lenne, vagy csak egyszerűen nem arra mutat az Isten akarata és iránya az életünkre.

Egy biztos, hogy a hívő emberek életében semmi nem történik cél nélkül. Az egy másik kérdés, hogy valaha engedi-e Isten, hogy meglássuk a dolgok értelmét. Engedi-e, hogy mögé lássunk a történéseknek, hogy mi miért történt úgy, vagy nem úgy történt, ahogy szerettük volna. Ez egy másik kérdés. Időnként Isten még ezt is megengedi. Hálát tudunk adni azért, hogyha valami nem sikerül? Azért, ha sikerül, azért, ha nem. Itt hálát ad ez a leprás férfi, mert Jézus meggyógyítja, de a másik kilenc nem ad hálát, ugyanazért. Sokszor ugyanígy elválik a gyülekezetbe járók élete is. Van, aki tud és akar mindenért hálát adni, más valaki meg olyan természetesnek veszi azt, hogy Isten segít.

Kedves Testvérek!

Én nem vagyok Mózes, még csak komoly tudósa sem a teológiának. Mégis, hadd buzdítsalak benneteket arra, hogy ti ne a bűneitekkel harsogjátok tele a világot amerre mentek, hanem Isten dicsőítésével, és iránta való hálátokkal. Legyetek pont ellentétei a mózesi törvénynek. Az látszódjon rajtatok, viselt dolgaitokon, elvállalt feladataitokon, munkáitokon, a másokkal való viszonyotokon, hogy ti szabadok vagytok a bűntől, mert Krisztus megszabadított benneteket. Ez az áldásos állapot süssön minden egyes mozdulatból, minden gesztusból. Messziről látszódjék rajtatok Isten szeretete és a másik ember szeretete. Szavaitokka is Rá mutassatok, hogy ezáltal a többi, szabad szemmel nem látható, lelki értelemben vett leprás is meggyógyulhasson a Krisztus kegyelme által.

Ámen

Mándi Kitti