2019.

Karácsonyt Ünneplő Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!

Sokféle helyről érkeztünk ma ide. Van, aki más városból; van, aki a határon túlról; van, aki a kórházból; van, aki otthonról érkezett a templomba. Sokféle utat jártunk be: van, aki a boldogság és öröm magaslatain járt, hiszen együtt volt a család karácsonykor. Van, aki a gyász mélységes útjain botladozik, mert olyan fontos szerettére emlékezik, aki már elment a „mindenélők útján”. Van, aki a csalódottság és reménytelenség útvesztőiben eltévedt, és van, aki a békesség és reménység útjára talált rá.

A karácsony rengeteg érzelmet képes előhozni belőlünk: a végtelen öröm és a mélységes szomorúság közötti skála széles spektrumú. Érzelmeink bizony meghatároznak minket.

A tegnapi, reggeli istentiszteleten arról beszéltem, hogy mennyire nem a körülményeink, lehetőségeink, adottságaink határozzák meg az ünneplésünket. Tettem mindezt azért, mert az Úr Jézus születése körül minden volt, csak pompa és nagy felhajtás nem. Luther Márton fogalmazta meg több száz évvel ezelőtt: „Az igazi istálló sötét, piszkos, büdös; nem tiszta benne más, csak a jászol,” és benne az isteni Gyermek.

Mindezek ellenére, mégis minden olyan tökéletes és áldott volt! Mária és József az angyal szavát követték, és felkészültek az isteni Gyermek fogadására. Angyali jelenések ragyogták be a pásztorok szívét, és tudták, mit kell tenniük. Elindultak Betlehembe. A napkeleti bölcsek látták az „ő csillagát”, amely feltűnt előttük, és követték azt. Hódolnak a kis Jézus előtt a társadalom legszegényebbjei és leggazdagabbjai.

Azt látjuk a történésekben, hogy hiába nincs hely a szent család számára az első karácsony éjjelén; hiába „csak” egy istállóba születik az Úr Jézus; és hiába „csak” egy jászol a bölcsője, mégis minden olyan egyszerűen tökéletes!

Bőséggel lehetne sorolni a Királyok Királyának ideálisnak egyáltalán nem mondható körülményeit, nem teszem. És pontosan azért nem, mert minden úgy történik, ahogyan történnie kell! Az Úr angyala megjelenik, mondja, ami rá bízatott, és a címzettek megértik, és elindulnak.

Az előbb az érzelmekről beszéltem, és arról, hogy mennyire más utakat jártunk be mi mind, akik itt vagyunk. De egy bennünk közös: ünnepelni jöttünk, még pedig nem mást, mint az Üdvözítőt, az Úr Jézus Krisztust! A karácsonyt tehát Ő maga teszi széppé, és áldottá, függetlenül saját körülményeinktől…

Szenteste a gyerekekkel énekeltünk egy éneket: „Ha pásztor lennél vagy bölcs, kétezer évvel ezelőtt élnél, vajon mit tennél, mondd csak mit tennél, a jászolhoz ugye eljönnél? Ha pásztor lennél vagy bölcs: követnéd-e azt a csillagot? Vagy mondjuk hinnél-e annak az angyalnak, aki meglátogatott?” (Pintér Béla).

Elgondolkodtató kérdések. Minden esetre, ahogy a pásztorok, úgy a bölcsek is elindultak. Elindultak, mert tudták, hogy ez az az éjszaka; és ez az a csillag. Elindultak, mert nem csak az értelmük, hanem a szívük is ezt diktálta.

Előbb Heródeshez mennek. Hova máshova, hiszen a bölcsek Királyt ünnepelni jöttek. Heródes szíve egészen mást diktált, mint a bölcseké… Egy olyan zsarnok uralkodó volt ő, aki féltette trónusát, hatalmát, gazdagságát, tekintélyét a „zsidók királyától”. Szíve, érzelmei; konkrétan félelme és aggodalma vezérelte, amikor a későbbiekben észlelte, hogy a napkeleti bölcsek túljártak az eszén, és más úton mentek haza.

Ekkor történt az, hogy „megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.” (Mt 2, 16).

Milyen különböző ez a két út: a bölcseké és a királyé. A bölcsek szívében ott az alázat, az engedelmesség és a bölcsesség, mert „leborulva imádták őt” (Mt 2, 11), az isteni Gyermeket. Nem tartotta őket vissza sem a hosszú út, sem az ismeretlen, hiszen szívükbe belevéste az Úr a bizonyságot a prófécia aznapi beteljesedéséről. A király szívében féltékenység, irigység és önzőség lakozik, amely nem engedte meglátni a Kis Jézusban a Megváltót!

Felolvastam egy másik Igét is, a Példabeszédek könyvéből: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (4, 23). A szívünkből indul ki az élet! Ami a szívünkben van, azt sugározzuk ki szavainkkal, tetteinkkel, még arckifejezésünkkel is. Ha irigy vagyok, úgy is fogok viselkedni. Mindenki számára láthatóvá válik. Ha elégedett vagyok, azt is mindenki azonnal észreveszi, sőt, lehet, hogy csodálkoznak is rajta.

Ezen az ünnepi istentiszteleten, amelyen bár még ünnepelünk, de fél lábbal már kifelé megyünk a hétköznapokba, szeretném hangsúlyozni: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (4, 23).

Az első karácsonyi történet is azért teljes, és tökéletes, -külső szemmel nézve, a maga tökéletlenségében,- mert Mária, József, a pásztorok és a napkeleti bölcsek szíve a helyén van. Így tudta beragyogni a szívüket az angyal azzal a drága üzenettel, amikor érezték és tudták: mindez valóság! Érzi ezt az ember.

Szeretett Testvéreim, azért fontos, hogy helyén legyen a szívünk, mert „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” (Saint-Exupéry). A karácsonyi történetnek mi is részesei vagyunk, ill. lehetünk! Hogy hogyan?

A tegnapi istentiszteleten figyeltem fel először egy jól ismert dicséretünk egy sorára. A „Dicsőség, mennyben az Istennek” (MRÉ 326.) kezdetű énekünk 2. versszakában ezt énekeljük: „Békesség földön az embernek, KIT AZ IGAZ SZERETET, A JÉZUSHOZ ELVEZET…” (326/2).

Hirtelen az fogalmazódott meg bennem, hogy akinek a szívében nincs ott az igaz szeretet, alázat, engedelmesség, az nem találhat rá az Úr Jézusra! Van egy út, amely Hozzá vezet, de addig, amíg szívünk göröngyös utakon dobban, -értem ez alatt a túlzott önbecsülést, öntudatot, gőgöt, rosszindulatot, okoskodást,- addig nagy akadályok hárulnak elénk, és nem tudunk megérkezni a Királyok Királyához!

Amíg nincs megtisztítva a szívünk; amíg jobban ragaszkodunk tárgyakhoz, mulandó dolgokhoz, önmagunkhoz; amíg jobban érdekelnek minket körülményeink, addig nem tudjuk meglátni sem a kis Jézust a jászolban, sem a Megváltót a keresztfán!

Már pedig, csak úgy tudunk részesévé válni a karácsonynak, és így Isten üdvtervének, ha megtaláljuk az utat Hozzá! Ha megnyitjuk Előtte a szívünket. Ha minden féltve őrzött dolognál jobban megóvjuk szívünket, mert onnan indul ki az élet (4, 23)!

Csak úgy lehet igazi karácsonyunk, ha mi is követjük a szívünket, és hódolunk a jászolban fekvő isteni Gyermek előtt! Nélküle nem ünnep az ünnep; Nélküle csak illatok, ízek, és fények kálváriája marad a karácsony, melyek szépen lassan elmúlnak, elkerülnek előlünk 1 teljes évre, és nem marad semmi az ünnepből…

Szeretett Testvéreim! Az Úr Jézus azonban nem csak 3 napig akar velünk lenni, hanem életünk minden napján, a világ végezetéig! Ő nem csak emlékezni hív, és a szép hagyományok fenntartására, hanem lelki zarándoklatra hív, amely a szívünkben történik!

Az az előbb idézett karácsonyi ének, amelyet a gyerekekkel énekeltünk, így folytatódik refrénként: „Gyere el a jászolhoz még ma éjjel! Találkoznod kell Isten Szeme Fényével. Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja világot.” (Pintér Béla).

Erről van szó! Gyere el! Szívedet nyisd meg és hódolj Előtte! Lásd meg Benne Istent magát, Aki emberré lett, hogy egészen közel hajoljon Hozzád. Lásd meg az Úr Jézusban a Szabadítót, Aki áldozatával felszabadított téged a megkötözöttségeidből. Lásd meg Benne az igazi Szeretetet, Aki testet öltött, és azt üzeni neked is: „SZERESS; ADD TOVÁBB!” Lásd meg Benne a Megváltót, Akinek élete sem volt drága, hogy bűneidet eltörölje, és örök életet ajándékozzon neked!

Látod már? A jászolban fekvő kis Jézus nem csak egy kisbaba. Annál sokkal több! Csak engedd, hogy az igaz szeretet elvezessen Hozzá, a Királyok Királyához!

A bölcsek megtalálták, Akit kerestek. Ők a szívükkel láttak. Heródes célt tévesztett, mert ő csak a szemével látott. Te mivel látsz? Hova indulsz? S vajon, hova érkezel?

Lovász Adrienn