2019.

Hálaadás! De, hogyan?

Hallható módon, vagyis hangosan! Örömmel, vigadozva! Folyamatosan, mindig, időtlenül!

De, nézzük csak meg kicsit közelebbről, hogy mi hogyan fejezzük ki mi a mi hálánkat? Mi a legmegfelelőbb módja a hálaadásnak? Hogyan mondjuk azt, hogy „Köszönöm”? Nos, ha jól bele gondolunk, akkor talán azt mondhatjuk, hogy az attól függ… Attól függ, hogy kinek és mit köszönünk meg. Sok helyzetben, olyan helyzetekben, amikor hálásak voltunk valakinek, és köszönetet mondtunk, hogyan tettük, vagy épp, hogyan tesszük az? Gondolhatunk itt a legegyszerűbb dolgokra is. Például, valaki át adja a helyét számunkra a tömegközlekedési eszközön, egy sokszor meglepett, de azért jó érzéssel megtelt, „Köszönöm” általában elhagyja a szánkat. De, bizonyára más az érzés, akkor, ha a másik által felénk irányuló tett az életünket menti meg. Ha például ne adj Isten egy balesettől ment meg bennünket egy kedves ismeretlen, az ő irányába érzett hálánk, sokkal hatalmasabb, mintha egy helyet kapnánk a buszon, s bizonyára, valahogy meg szeretnénk hálálni az ő tettét. Vannak olyan országok, ahol más- és más módokon fejezik ki az emberek a másik felé érzett hálájukat. Úgy is mondhatjuk, hogy mindenhol másképp mondják „Köszönöm!”, s most nem csak a nyelvi eltérésekre kell itt gondolni. Nem rég volt alkalmam megfigyelni egy teljesen más világ mindennapi szokásait. Nem kell itt egy másik bolygóra, gondolni, bár, amikor az ember megérkezik, úgy érezheti, hogy nem is ezen a földön van. A múlt és a jelen, a hagyományok és a fejlődés tökéletesen megfér egymás mellett, harmóniában. Ez a hely nem más, mint a Japán. Japánban, mindent másképp csinálnak az emberek. Ott, az egymás felé kimutatott tisztelet az élet velejárója, minden területen. De, egy egyszerű köszönöm, sem úgy néz ki, mint például itt Szegeden. Nem csak szóban, de nonverbális módon is kifejezik, egymás iránt érzett hálájukat, egy meghajlással. Érdekes módokat találunk még más- és más országok megköszönési formájáról. De, a mai igénknek más a feladata, mégpedig az, hogy egy olyan Valaki irányába kifejezett hálánkat, hogyan és mikor tudjuk kifejezni, aki olyan nagyon szeretett bennünket, teremtményeit, gyermekeit, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta nekünk ajándékba az első Karácsonyon. Hogyan, milyen módon mondunk hát hálát a mi Urunknak, Istenünknek? A 100. Zsoltár felfedi ezt előttünk. Hangosan, Örömmel, és Folyamatosan (Mindig, Bármikor).

Ha ezeket a meghatározásokat látjuk magunk előtt, talán eszünkbe juthat egy módja az ilyen dicséretnek. Ha végig gondoljuk, hogy minek a meghatározására használhatjuk ezt a három formát, eszünkbe juthat az énekszó. Hogyan is mondja ugyanezt egy másik kedves zsoltárunk. A 150. Zsoltár nem csak körül írja, hogy hogyan, de azt is megmondja, hogy mivel dicsérjük az Urat. „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (150. Zsoltár)

Eszünkbe juthat hát ez a formája az Isten dicsőítésének, hiszen, minden Istentisztelet alkalmával megtesszük ezt. Habár, régen nem csak az istentisztelet alatt tettük, hanem sokszor bizony, még előtte is. Az énekszó! Emlékszem, régen kisgyermekként, mikor édesanyámmal igyekeztünk a templomba, akkor már messziről hallottuk, hogy zeng a hálaének, messzire elhallatszott a hangszerek királynőjének a hangja, a gyülekezet éneke, a gyülekezet készül Isten igéjének hallgatására. Ma, már nem halljuk a messzi távolban ezt a hangot, vagy csak nagyon ritkán. Sokszor még a harangok is apró csengőnek tetszenek, pedig, mind- mind a maga hangjával az Urat dicséri. S, hogyan? Úgy, ahogyan azt a Zsoltáros mondja! Örömmel! Hangosan! Folyamatosan! Ezt a rövidke kis zsoltárt megírásakor a hálaáldozati körmenet énekelte, olyan formában, hogy a kapunk kívül állt a gyülekezet és az első három verset úgy énekelte. Testvérek! Hát, nem ismerős ez a szituáció egy kicsit? Olyan ez, mintha a régi emlékeinkből, visszaköszönnének őseink hangjai, akik megtöltötték a templomteret az Isten Igéjére váró, az Őt dicsérő és dicsőítő ének szavaival. Milyen gyönyörű, és felemelő érzés lehetett ennek a közösségnek a tagjának lenni, akár a zsoltár kezdeti éneklésében, akár az emlékeinkben, szereplő gyülekezetben. Hogy mégis mi a közös a két gyülekezetben? A hála érzete, a hála, hogy együtt lehetnek Isten közösségében, és közelségében. Testvérek! Ennek a hálának az érzete kell, hogy átjárjon bennünket minden vasárnapon, nemcsak a main, hanem minden egyes vasárnapon. Hiszen, minden Vasárnap különleges. Az Úr napja, ünnepnap. Igaz, a mai több szempontból is az, hiszen ez adventi várakozásunk, készülődésünk utolsó Vasárnapja, s elérkezünk a várva- várt ünnephez, a Karácsonyhoz. Kitárulnak a kapuk, úgy, ahogyan a zsoltár zengésére is, s mindannyian együtt, tiszta szívvel énekelhetünk, dicsérhetjük az Urat. Énekszóban mondani „Köszönöm”! Ez az időszak a béke, az alázatos és örvendező hála ideje. Hiszen, nem Akárki érkezésére készítjük fel a mi lelkünket és szívünket. Nem Akárki miatt „takarítjuk” ki a mi szív- lakásainkat, hanem az Egyszülött Fiú érkezését várva, énekszóval mondunk hálát a velünk közölt kegyelemért. Testvérek! Erre hív bennünket a zsoltáros.  Örvendezzünk, és Vigadjunk! Hangosan, hallhatóan dicsérjük Őt, mert megérdemli.

Engedjétek meg, kérlek, hogy ezt mondjam az Úr, el tudja viselni a hangos éneket! Az Ő fülét nem sérti, sőt simogatja, ha mi örömmel dicsőítjük Őt! Hiszen az Ő teremtményei vagyunk! Hálánk mindennap a felszínre törhet, és a felszínre is kell törnie. S, hogy miért? Ez igen egyszerű! Mindazért, amit tett értünk, az első Karácsonyon!

De, nem csak egy elhaló „Köszönömmel” tartozunk, ami mi Urunknak. ez az ajándék, mindaz, amit valaha várhattunk, elképzelhettünk a mi életünkben, sőt annál sokkal több. Ne viselkedjünk úgy, mint az a gyermek, aki nem azt kapta, amire vágyott. Hiszen, biztos, hogy soha nem láttunk még olyat, hogy például egy gyermek kitörő örömmel törült volna egy olyan ajándéknak, ami nem is tetszik neki. Lehet, hogy elejt egy halvány kis „köszit”, de ennyi. Azonban, a mi ajándékunk, ennél sokkal hatalmasabb. Az Úr felénk kimutatott hatalmas szeretetének kimutatása, hiszen felbecsülhetetlen a Tőle érkező Ajándék. Itt jön az, hogy nemcsak, hogy hangosan, de örömmel is kell, hangozzon, az a hálaadás. S, mi az utolsó? A folyamatos, az örökös. Soha meg nem szűnő hálaadás, mert az Úr sem szűnik meg sohasem ránk gondolni. Mi miért fáradnánk el benne? A zsoltár emlékeztet bennünket arra, kedves Testvérek, hogy Istennek hálát adjunk, és annak megadásában, s hitünkben, jámborságunkban szilárdan álljunk ki. Álljunk meg, történjék bármi, hiszen Ő kitart mellettünk. S, láthatjuk azt is, hogy az Úr Isten kegyelme és hűsége felénk bizony mindörökké tart, örökké való „Isten kegyelme örökkévaló, és hűsége is mindörökké tart”. Ezzel a mondattal pedig, a zsoltáros arra emlékeztet bennünket, hogy soha nem leszünk híján az Úr dicséretének állandó okával. Adjuk meg hát a mi Urunknak mind azt a hálaadást, mely megilleti Őt.

Át kell kicsit értékelnünk az életünket. Végig gondolni azt, hogy bizony, bármi volt vagy akár van, az a mi javunkra van, és ne azt kezdjük el számolgatni, hogy mi az, ami még hiányzik, hanem azt, hogy mi mindenért lehetünk hálásak a mi Istenünknek. Áldásainkat számolgassuk, s ne felejtsük el a legnagyobbat, akinek érkezésére várunk ebben az adventben is felkészítve a mi szívünket az Ő fogadására. Így várakozzunk Karácsony ünnepére. Tudva a mi szívünkben és lelkünkben, hogy az Úr kegyelme milyen hatalmas, és az Ő hűsége örök. Zengjünk hálaéneket. Örvendjünk és vigadjunk. Az Úr közel! Ámen.

Turucz Imola