2019.

Kedves Szegediek! Kedves vendégei szép városunknak!

Amikor azon gondolkodtam, hogy erre az ünnepre mit is adhatok nektek, mintegy lelki útravalóként, akkor eszembe jutott egy régi karácsonyi élményem.

Olyan családban nőhettem fel, ahol Isten testvéreket adott mellém, és drága szüleim gyógypedagógusi fizetése nem igazán volt elég ahhoz, hogy azokat a dolgokat, amelyeket jobb beosztásban dolgozó barátaim, osztálytársaim szülei megvehettek gyermekeiknek, azt én vagy testvéreim megkapjuk. Ám, szüleim folyamatosan olyan szeretetben igyekeztek gondoskodni rólunk, amelyhez Isten gondviselő kegyelme is társult, hogy hiányt soha nem kellett megéljek. Vágyaim természetesen azért voltak. Azon a karácsonyon például, amikor 8-9 éves lehettem egy Matchbox autópálya, műanyagból készült, csillogó-villogó szép gyermekjáték. El is mondtam e vágyam szüleimnek. És, eljött a karácsony, amikor a fa alatt nekem szánt csomagot kibontottam, egy fából készített, a Matchboxok méretéhez igazított, édesapám két keze által készített autópálya volt! Amikor megláttam, nem igazán tudtam neki örülni, hiszen másra vágytam. Tudtam, valahol felfogtam, hogy mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, de valahol rossz érzés volt ezt megélni. Bár, tudtam, hogy édesapám két kezének munkája többet ér mindennél, de ez a tudás csak később vált bennem tudatossá. Szomorúságom tovább nőtt, amikor az egyik barátom áthívott játszani még a karácsonyi szünetben, és dicsekedve mutatta a fa alatt azt az autópályát, amit én annyira szerettem volna. Majd, másnap átjött hozzánk, hogy visszaadja a látogatást. Kicsit félszegen mutattam meg neki az én ajándékom, az én fa autópályámat, majd elkezdtünk játszani. Fél óra után azt mondta: „Nekem ez annyira tetszik, nekem ez kell. Nem cseréled el az enyémre?” Büszkén mondtam nemet kérésére, és akkor abban a percben lett számomra óriási értékké ez a játék. Amely, azóta is megvan. Kiszolgálta utánam öcsémet, a fiaimat, öcsém fiait, és talán még majd az unokákat is?

E kis történetről jutott eszembe az, hogy mit is várunk karácsonykor? Milyen ajándékokra vágyakozik szívünk? Mit óhajtunk? Jó dolgokat várunk? Azt várjuk, amit kell? Amire nekünk igazán szükségünk van, vagy divatból, reklámokból tájékozódva torzult értékszemlélettel csak a fogyasztói társadalom kínálata vonz bennünket? És, kitől várunk ajándékot?

Az első karácsonyon ott a Betlehemi bölcsőben, Jézusban Isten a legnagyobb ajándékot adta nekünk. Jézus azért lett emberré, hogy megváltsa a bűn hatalma alól az embert.

Meggyőződésem, hogy akkor lesz igazi karácsonyunk, ha Jézust várjuk életünkbe! Természetesen vágyakozhatunk más ajándékok után is: a családi együttlétek melegsége után, vagy a szeretet tárgyiasult ajándékai után is, ezek is jó dolgok, de karácsonyunk akkor lesz igazi, ha Isten ajándékát is várjuk, kérjük.

Ebben a reménységben kívánok áldott adventet és boldog, békés karácsonyt!

Juhász András