2019.

Magyar Testvéreim!

Amikor azon gondolkodtam, hogy erre az ünnepre mit is adhatok nektek, mit tehetek lélekben a nemzet karácsonyfája alá, eszembe jutott egy 30 esztendővel ezelőtti karácsony. Számomra az utolsó gyermekként eltöltött karácsony, mert utána az egyetemi évek alatt már nem volt olyan karácsony, amikor a családommal lehettem volna az ünnepen, mivel Isten szeretetének jó hírét vittük gyülekezeteinkbe, szerte Magyarországon. Otthon, előtte minden karácsony hasonlóképpen telt. Ebéd után fát díszítettünk, majd délután templomba mentünk. Templom után felmentünk testvéreimmel a felső szintre, szüleink az ajándékokat a fa alá helyezték, majd édesapa csengetett egy kis csengővel. Mi pedig felszabadultan rohantunk le, olvastuk el együtt a Bibliából a karácsonyi történetet, imádkoztunk, énekeltünk, és akkor következett az ajándékozás. Jaj, az ünnepeink egyik legfőbb jellemzőjét majdnem kihagytam. Valami furcsa okból kifolyólag, vagy én, vagy valamelyik testvérem mindig belekötött valakibe, és már állt a bál – köztünk testvérek közt. Ahogy édesanyám találóan megjegyezte: „Már megint megérkezett a karácsonyi kisördög közétek!”

Azon a harminc évvel ezelőtti karácsonyon másként történt, szinte minden. Temesváron a történelem Ura, Isten aki csendesen, láthatatlanul cselekszik, nagyon látható módon avatkozott bele a történelem menetébe. Akkorát szólt, hogy mindenki felkapta a fejét rá! Egy református lelkész kimondott olyan szavakat, amelyeket diktatúrában kimondani nem szabad, és a védelmére siető magyar véreink mellé állt a románság, és kitört a forradalom. Felszabadult érzés volt, az a nap, amikor ki mertük mondani: Ceaucescu megbukott. Emlékszem, Pesten voltam, és vadidegen emberek a Nyugati aluljárójában pezsgőket bontottak, ölelték egymást, és hangosan nevettünk. Így, ebben a helyzetben jött el a karácsony. Vácott, a többi magyar városhoz hasonlóan megindult a gyűjtés erdélyi testvéreinknek. Édesapám lett a gyűjtőhely vezetője, nem láttuk egész nap. Mi pedig, testvéreimmel csendesen készültünk, mindenféle veszekedés és hangos szó nélkül. Vártuk, hogy hazaérjen, ez este kilenc után meg is történt. Békességben, csendességben ünnepeltünk, majd hajnalban az addigra ideérkező holland kamionokra tették fel az adományokat édesapámék, a holland adományok mellé, és indult Temesvárra, ahonnan csak napokkal később tért haza, Istennek hála épségben. Mi pedig rá is várakozva, csendes szívvel ünnepeltünk, soha még olyan békében. Istennek minden értelmet felülhaladó békessége töltött el minket.

Nem a magunk erejéből voltunk ilyenek. Ezt a békességet kívánom most mindenkinek, ezt a békességet kérjük Istentől, és adjuk tovább mindenhol, ahol az ünnepen és az ünnep után megfordulunk. 

Juhász András