2019.

Bibliaolvasó Kalauzunk alapján az elmúlt napokban Kornélius történetével ismerkedhettünk meg, és személye által, a vele kapcsolatos történetből kaphattunk tanításokat. A történet tulajdonképpen a pogányok közötti misszió alapjaira, annak teljes létjogosultságára mutat rá. Ezen történésig, még a Krisztust követő tanítványok számára sem volt igazán világos, és egyértelmű, hogy Istennek mi a terve a pogányokkal. Azonban ezzel a történettel egy új korszak kezdődik: Isten teljesen egyértelműen, félre nem érthető módon kijelenti Péternek azt, hogy a pogányok is annyira kedvesek számára mint a zsidók. Az a kategória, hogy kiválasztott minden népre és nemzetre kiterjed, egyetlen kitétel van: aki hisz az Egyszülött Fiúban. Számomra különösen is kedves ez a történet, mert ez a történet hihetetlenül tisztán mutat rá a Jézusban megjelent isteni kegyelem teljességére. Át tudjuk ezt érezni? Fel tudjuk ezt dolgozni? Istennek volt egy választott népe, a zsidó nép, amely nép folyamatos lázadásban, ellenkezésben élt Istennel szemben. Isten pedig, mindennek ellenére nem lemondott róluk, hanem a kiválasztást kiterjesztette.

Ha mi lennénk Isten helyében, és azt látnánk, hogy az ember folyamatosan lázad, bűnöket követ el, akkor a vele való kapcsolatot befejeznénk – ahogy oly sok emberi kapcsolatunkban is tesszük, az ellenünk vétkezőkkel. Isten azonban ahelyett, hogy bezárná az ajtót az ember előtt, még szélesebbre tárja azt! Mindenkire kiterjeszti! Mindenkire, aki igen tud mondani a Jézusban megjelent kegyelemre!

A mai alkalomra Péter és Kornélius között zajló találkozás előzményeit hoztam közétek ebben az ünnepi órában.

Mit tudunk Kornéliusról? Katona volt, századosa az itáliai seregnek, egy olyan seregtestnek, amely elit alakulat volt, mivel tagjai Itáliából származtak. Származása és foglalkozása ellenére vonzódott a zsidósághoz, főként annak vallásához. Érdekes az a tény, hogy mennyire nem hagyta hidegen ezeket a harcedzett kemény katonákat Isten Igéje. Gondoljunk például a Krisztus keresztje alatt álló kivégzőtisztre, aki elsőként vallja meg, hogy Jézus Isten fia volt. Vagy gondoljunk a kapernaumi századosra, aki szolgájának életéért kész volt Jézus lábaihoz borulni, de előttünk vannak az egyháztörténetből annak a légiónak a tagjai is, akik keresztyénné lettek, és büntetésként rettenetes kínhalált, - meztelenül egy tó jegére való fektetést szabtak ki rájuk, de egyikük sem tagadta meg keresztyén voltát.

Vajon miért érdekelte őket ennyire az az új dolog, amely Krisztusban elkezdődött?

Vajon miért követték már a keresztyénség kezdetén nagy számban légionáriusok az új hitet?

Talán mert beleuntak koruk rettenetes világába, belefásultak az öldöklésbe? Az amiben hihettek volna nem elégítette ki lelki éhségüket?

Nem tudjuk, de ami bizonyos, szívükben vágy támadt. Isten pedig ismeri az emberi szívet, annak gondolatait, és hallja a ki nem mondott imákat is. Kornélius is közéjük tartozott.

1. Azonban még ennél is többet tett: Azt olvashatjuk róla, hogy egész házanépével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki a szegények szükségeire kész volt áldozni, aki szüntelenül könyörgött Istenhez.

Azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatjuk az ő életére: teljesen istenfélő életet élt. Nemcsak imádkozott, és háza népét is így vezette, azaz kegyesen élt, és nemcsak a szegények ügyével törődött, azaz a „jó ember vagyok” metódust gyakorolta, hanem össze tudta hozni e kettősséget. Istenre figyelve, az embertárs érdekében fáradozott.

Gondoljuk meg, hogy mennyire nagy dolog ez!

Mennyi ember van, akinek vallásossága kimerül az imádkozásban, a lelki életének megélésében, és közben zárva marad ajtaja, pénztárcája a rászorulók előtt!

És, hány olyan ember van, aki a saját lelkiismerete megnyugtatására, jó emberként az embertárs felé fordul, de nem Isten iránti hálából. 

Valahogy össze kellene hoznunk, össze kellene kapcsolnunk mindezt, olyan tökéletes egységgé, ahogyan azt Kornélius is tette: szeretve Istent és az embertársat, a szeretet kettős nagy parancsa szerint, amint arra a Szentírás tanít: szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és teljes erődből, ez az első és nagy parancsolat, a második pedig hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat mint magadat.

 2. Isten számon tartotta Kornéliust, és elküldte hozzá angyalát, hogy előkészítse őt egy nagy találkozásra, a Péterrel való találkozásra. Isten ugyanis számon tartja azt, hogy hogy élünk ebben a világban. Számon tartja akkor is, ha úgy tűnik, hogy pillanatnyilag nem éri meg jót cselekednem, és Hozzá méltó módon élnem. Akkor is megéri tehát Hozzá hűnek maradnunk, ha pillanatnyilag semmi eredményét nem látjuk annak.

 Érdekes volt számomra mindig az a tény, hogy Péter sem ismerte Kornéliuszt, Kornéliusz sem Pétert, és mégis életük egy ponton találkozik. Mi, általában az ilyen találkozásokra azt mondjuk, hogy véletlen. Azonban a Szentírásból kiderül, hogy véletlen találkozás nincs. (gondoljunk a Szerecsen komornyik és Filep találkozására, a járatlan gázai úton, vagy akár gondoljunk a lectioként felolvasott igére, hogy viszi Isten Pétert Kornélius felé!). Csak előkészített találkozás, amely Isten akaratából történik. Lehet, hogy mi nem vagyunk felkészülve a találkozásra, nem tudjuk, hogy mi ma találkozni fogunk valakivel, és az fontos lesz,  de Ő előkészítette már azt.

Hogy ez miért fontos? Mert erre a tényre életünkben mindig támaszkodhatunk. Isten előttünk jár, és ha bizonyságot kell tennünk Krisztusról, mert érezzük, hogy meg kell tennünk, akkor az biztosan Isten munkálkodásának következménye. Lehet, hogy láthatólag nem lesz eredménye a munkánknak, de a magvetés megtörténik.

Ebből a történetből bátorságot meríthetünk tehát, hiszen Jézus készíti a számunkra angyalai által az utat

Biztos volt már olyan érzésetek egy beszélgetés után, hogy kimondva, vagy kimondatlanul megfogalmazódott bennetek, „hogy nekünk találkoznunk, beszélnünk kellett”. ezek az előkészített találkozások, ahol az Úr angyala előttünk már követségben járt.

Éppen ezért bíztatlak, bátorítalak benneteket, hogy ahol úgy érzitek, hogy szólnotok kell, nem hallgathattok Krisztusról, ott szóljatok, tegyetek bizonyságot, mert az az Úr által előkészített találkozás. Alkalom, lehetőség, amivel élni kell. Olyan lehetősége a bizonyságtételnek, amely lehet, hogy soha meg nem ismétlődik. Éljünk e lehetőségekkel, hogy ne érjen isten vádja minket egyetlen elveszett lélekért sem!

Szedjük ujjhegyre, mélyítsük el mai Igénk mondanivalóját:

1. Az Istennek kedves élet a szeretet kettős nagy parancsára épül: Isten és ember szeretete egymástól elválaszthatatlan!
2. Ha így élünk, azt az Isten számon tartja! Akkor is, ha ezt pillanatnyilag nem érezzük.
3. Isten találkozásokat készít elő számunkra, ahol ha engedelmes eszközei vagyunk, akkor eredményesek lesznek ezek a találkozások. Mindebből következően nincs véletlen találkozás!
4. Épp ezért merjünk bátran szólni, bizonyságot tenni a mi Urunkról, a Jézus Krisztusról.

Így legyen, ámen

Juhász András