2019.

Az első nagypéntekre emlékező, szeretett Testvéreim!

„Íme az ember!” – mondja Pilátus, a római helytartó, miközben Krisztusra mutat, Aki töviskoronát és bíborruhát visel. A megalázottság, meggyalázás tökéletes képe. Így áll előttünk is Krisztus, Aki nem szól semmit, hanem csendben tűri a fellázított tömeg „Feszítsd meg!” kiáltását, s közben lelkében készülődik a halálra.

Szomorú ez a nagypéntek, mert az Ártatlant rágalmazzák, szavakkal és tettekkel is bántják, és minden gonosz erő azon munkálkodik, hogy végül a vádlottat elítéljék. Még pedig halálra ítéljék.

Jézus halála és feltámadása egyedülálló a világvallások tanaiban, szent irataiban.  Buddha 80 évesen halt meg, hátra hagyva hercegi feleségét és fiát. Zarathusztra 77 évesen halt meg egy vár ostrománál, karddal a kezében. Konfúciusz a neves kínai bölcs és etikus 73 éves korában, ágyban párnák között, miniszteri rangban, népes családja körében. Mohamed 63 évesen kedvenc felesége karjaiban. De egyikük sem adta életét az emberekért. Egészen elképesztő!

Igazából Jézus szenvedése és halála megosztja az embereket, de úgy nagyjából 3 csoportra lehet osztani a véleményeket. Az egyik csoport közömbös. Az, hogy Jézussal ez történt, tudomásul szolgál. Ha nem ez történt volna, az is mindegy lenne. A másik csoport erősen kételkedik ennek a valóságában, de ha mégis foglalkozik is az eseményekkel, azt fogalmazza meg magában: „Nem én feszítettem keresztre!” „Mi közöm hozzá?” „Nem én ítéltem el őt…”

És végül van egy harmadik csoport. Azok az emberek, akik kezdik érteni, megérteni. Nem ésszel, hanem szívvel. És ők csak ezt kérdezgetik egyre maguktól, egymástól, Krisztustól: MIÉRT, URAM?!

A szenvedés önmagában véve is egy nehéz téma. Mindnyájan tudjuk már, hogy az élet velejárója. Vajon nem lehetett volna más megoldás? MIÉRT VÁLLALTA ÉRTEM A SZENVEDÉST, A KERESZTHALÁLT?

Rengeteg szenvedés van a világban. De nem szükséges most világszerte körbe tekintenünk, bőven elég, ha a közvetlen környezetünkben nyitott szemmel járunk. Mit látunk ott? Mit tapasztalunk a saját életünkben? A szeretteink életében? Az ismerősök életében?

A szenvedést. Amit úgy hívnak, hogy daganatos betegség, kemoterápia, sugárkezelés. Halálos baleset. Halál, gyász. Nincstelenség. Bizonytalan anyagi helyzet. Válás, társtalanság. Szeretetlenség. Kudarcok. Csalódások. Csakhogy egy párat említsek.

Amikor csupán a látszatra tekintünk, tényleg csak a szenvedést vesszük észre. S ez az iszonyatos fájdalom reménytelenséggel tölt el minket. De van a szenvedésnek egy másik oldala is. Egy olyan oldal, melyet mi, emberek nem látunk! De látja a Mindenható, Gondviselő Isten!

Szeretett Testvérek! Nekünk fogalmunk sincs, hogy mennyi mindentől megóv a mi mennyei Atyánk! Milyen sok katasztrófát nem engedett megtörténni! És mégis: amit kapunk; amilyen helyzetekbe beleenged, mégis sokszor azt érezzük: ’nem bírom tovább!’.

Mennyei Atyánk nem hagy erőnkön felül próbálni! Mindig épp annyit mér ránk, amennyit el tudunk viselni. Testileg és lelkileg egyaránt. A kérdés tehát mindig az: ’mit kezdek ezzel a helyzettel?’ ’Feladom, vagy keresem a megoldást Istennél és kérem az erőt Istentől?’

Oly könnyű receptnek hangzik ez, holott ez nem is könnyű és nem is egy recept! A nagypéntek egy üzenet a számunkra, még pedig azt üzeni, hogy HA VALAKI, AKKOR AZ ÚR JÉZUS TUDJA, MIT JELENT SZENVEDNI! Bármikor kiszállhatott volna, de nem tette! Fájt Neki? Igen! Gyötrődött? Igen! Fogytán volt az ereje? Igen! Visszaszólhatott volna az Őt rágalmazóknak? Igen! Mégis végig csinálta… Miért?!

Azért, mert Ő ezzel az alázattal és az Atyától kapott békességgel, a szenvedéssel együtt készíti elő Trónját. Hisz Pilátus ezt mondja: „Íme, a ti királyotok!” (Jn 19, 14). Király Ő, Aki nem földi hatalmat kíván, nem rabszolgákat, nem földi gazdagságot, hanem az emberek Királyává akar válni. Hogyan?

Úgy, hogy emberré lesz mindenben, kivéve a bűnt, és Ő maga is átéli a földi élet minden mélységét és fájdalmát; átvállalja a mi méltó büntetésünket, hogy igazán Úrrá, Királlyá válhasson az emberi élet felett!

Ő nem vallást alapított, és nem egy tant hozott erre a világra, hanem egy életformát! És ehhez az életformához hozzá tartozik a kereszthordozás is! A tegnapi, nagycsütörtök esti istentiszteleten elhangzott egy szenzációs példa, amely szemléltet és megértet valamit: amikor fizikai fájdalmakkal felkeressük az orvost, és megvizsgál, amikor a fájó pontokhoz ér, az kellemetlen érzés. Szenved közben az ember, és komoly fájdalmai vannak. De ez az első lépcsőfok a gyógyulás felé: a vizsgálat, és a diagnózis.

Ahhoz, hogy Krisztus ma is gyógyítson, és enyhítsen a szenvedéseinken, az kellett, hogy Ő maga is átélje a szenvedést. Még pedig az egyik legfájdalmasabb formáját…

Ő ma is megvizsgál, megérinti a fájdalmasabb testrészeinket, különösképpen is a szívünket-lelkünket, és gyógyítani akar! Gyógyítani a betegségekből, fájdalmakból, BŰNEINKBŐL! Mert ez az egyik legveszélyesebb nyavalya, amely ha beférkőzik a gondolatainkba, a szívünkbe, onnantól kezdve átterjed a szánkba, a kezeinkre, lábainkba, és már-már feltartóztathatatlan…

Ebből a nyavalyából, a bűn karmaiból akar bennünket kiszabadítani, meggyógyítani, hogy nehogy belehaljunk! Úgy teszi mindezt, hogy nem hagy el akkor sem, amikor látszólag elhagyott már minket mindenki. Akkor is velünk van, amikor már emberek nem tudnak segíteni, mert megállt a tudomány…

Van egy mondat a mai Igében, így olvastam: „Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.” (Jn 19, 16b-17). Van egy másik fordítás, miszerint „ő maga vitte a keresztet, és KIMENT az úgynevezett Koponya-helyhez…”

Kiment. Kiment Jeruzsálemből, kiment a városból. De micsoda rettenetes, szívet – lelket szorító érzés lenne, ha kimenne az életünkből. Kimenne a templomokból, ha nem vállalná értünk a rettenetes halált.

Képzeljük csak el, ha nem lenne ott a mindennapjainkban, az örömeinkben, a ravatalok és sírgödrök mellett, a temető csendjében. Ha gyógyító közelségével, simogató szeretetével nem ölelne át nap mint nap. Mert kereszthordozásunkban, gyászunkban, fájdalmaink és veszteségeink sokaságában, a roskadozó ember előtt, a reményt vesztett, már – már a depresszió szélén álló ember előtt kirajzolódik a szenvedő, keresztet hordozó, értünk szenvedő Jézus arca.

Ma a szenvedő Krisztus, a kereszten feszülő Megváltó üzeni mindnyájunknak: ITT VAGYOK! MELLETTED VAGYOK! FOGOM A KEZED!

Az emberi boldogság útját állta a bűn, és az igazság bizony büntetést követelt. A kínok a büntetés nagy részét képezték, amelyeket Ő szenvedett el érettünk, miattunk és helyettünk… Azt mondja Péter első levele: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: AZ Ő SEBEI ÁLTAL GYÓGYULTATOK MEG!” (2, 24).

Pilátus feliratot készített, mely nem volt más, mint egy vádirat. Jézus halálra ítélésének az oka. 3 nyelven fogalmazza meg. Zsidó nyelven, amely a vallásosságot, a hit ápolását és megtartását szimbolizálja. Görögül, amelyik nyelv, a kultúra, a művészetek nyelve volt, s latinul, amelyik a politika és a jog nyelve. Jézus áldozata egyetemes jellegű, mindenki számára, érthető, felfogható.

A kérdés csak az, hogy ma felismerem–e Benne Azt, Aki értem szenved, aki értem könnyezik, aki azért jött, hogy nekem ne kelljen ilyen szenvedésekben részesülnöm.

Mi az én válaszom mindezekre? Csak egy lehet: KÖSZÖNÖM JÉZUS!

Lovász Adrienn