2018

A mai vasárnapot úgy tartja számon egyházunk, mint a „Társadalmi misszió” vasárnapját. Mire vonatkozik ez a különös elnevezés? Kik a misszió „célpontjai” a társadalmi misszióban? Egyáltalán mit jelent ez az elnevezés?

A társadalmi misszió a minket körülvevő társadalomban élő problémákra igyekszik választ adni. Csak, nem úgy, mint a minket körülvevő társadalom, hanem Jézust is bevonva a válaszadásba. Sőt, Jézusra építve a válaszokat. Ahogy a misszió vezetője tavaly nagyon szépen fogalmazott: „Nem akarjuk elhallgatni, hogy Krisztusban van a szabadulás és a gyógyulás esélye, lehetősége.” Ezért más ez a szolgálat, mint világi párjai, amelyek hasznosak, fontosak, sokszor életet mentőek, de bizony az esetek többségében csak tüneti kezelést adnak a meglévő problémákra, míg Jézusban és Jézus által a problémák, bajok gyökerét igyekszünk megkeresni, és úgy gyógyítani az emberi életeket.

De, melyek ezek a területek, ahol egyházunk szervezett módon, lelkészekkel és egyéb főállású szakemberekkel, valamint sok száz önkéntessel jelen van?

A Telefonos lelkisegély szolgálat, a börtönmisszió, a hajléktalan misszió, a kábítószeresek szabadulásában szolgáló misszió, alkoholfüggők közti misszió, és a kórházlelkészi szolgálat. Mindegyik szolgálatban, még a kórházlelkészi szolgálatban is, valamilyen okból nagyon nehéz helyzetben lévő emberekkel foglalkozunk, sok esetben a társadalom perifériájára került emberekkel.

A börtönmisszió különösen is közel áll hozzánk, hiszen gyülekezetünk előttem szolgáló lelkipásztora volt az a lelkész, aki újra megalapította, még 1988-ban ezt a missziói ágat, és vonta be a gyülekezetet is egyházi beszélőkön, családi istentiszteleteken keresztül - ahol elítéltek és családtagjaik is részt vettek - is a misszióba. Nekem is részem lehetett Isten kegyelméből e csodában, mivel rám bízta, hogy a Nagyfai Büntetésvégrehajtási Intézetben elítéltekből gyülekezetet alapítsak, majd azt pásztoroljam. És, a történetnek nincs vége: szerdán, a reformációi istentiszteleten is itt voltak köztünk, a mostani kórházlelkész vezetésével fogvatartottak, akik imádsággal szolgáltak az istentiszteleten.

De, szolgált testvér a gyülekezetből önkéntesként telefonos lelkigondozóként, a Petőfi telepi testvérek a Kék Kereszt Misszióban szorgoskodnak, amely alkoholistákat vezet Krisztushoz, a hajléktalan kérdésbe is hétről-hétre állást foglalunk azzal, hogy rászorulókat mosollyal, étellel és Isten igéjével látunk el.

A kábítószer kérdés? Ez pedig különösen is érint bennünket, mert Szeged Magyarország leginkább szennyezett városa e téren!

Mindenek előtt, ma, Istennek adjunk hálát azért, hogy Isten méltatta református népét, hogy részt adjon e nagyon fontos szolgálatokból nekünk, minden kicsinységünk és alkalmatlanságunk ellenére is, és könyörögjünk, hogy küldjön munkásokat ezen szolgálatokba, mert az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés!

A társadalmi misszió által érintett emberek többsége valaminek a megszállottja. Az alkoholista a pohár rabja, a kábítószeres a tű és fű közt vergődik, a hajléktalanok többsége több megszállottság által is érintett. A telefonos lelki segélyt igénybe vevők többsége, lelki eredetű gondok, vagy éppen események megszállottja, míg a börtönmisszióban érintettek egyértelműen és mindenki előtt nyilvánvalóan a legnagyobb megszállottság a bűn rabja.

Ezért gondoltam, hogy egy olyan történet alapján kívánok bizonyságot tenni ma, amely történet tisztán megmutatja a megszállottakat megszabadító Jézust, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, így ma is szabadít, megszabadít!

Két alkalommal szóltam már e történetről, először csak a megszállottság kérdését hoztam közétek. Tavaly pedig a történet elejét:  azt, hogy Jézus átmegy a túlsó partra, az idegenek közé, valakiért, mint mikor Istenként emberré lett, értünk, és a végét, hogy nem mindenkinek kell sajnos a Jézusban megkapható szabadulás, mert az értékrend alapvetően más a számára, amit jól mutat az, hogy a disznók a történetben többet érnek, mint a megszállott, majd megszabadult beteg ember élete!

Ma, a szabadulást szeretném elétek hozni, és rámutatni arra, hogy miért több és más, a Jézusban elnyerhető szabadulás!

Szabadulás! Mennyi módon igyekszik az ember szabadulni, attól, ami megszállja!

Ha népünk történelmére gondolunk, épen ma 62 éve verték le egyik forradalmunkat, amelynek célja az volt, hogy a szovjet megszállás alól megszabaduljunk.

De, október 6.-a is közel van, amikor ugyancsak az idegen fennhatóság alóli felszabadító szabadságharcunk brutális megtorlására emlékezhetünk. 1848-ban, 170 éve ugyancsak a szabadságért ragadtunk fegyvert, csak nem keletről, hanem nyugatról jövő agresszióval, megszállással szemben. Mindkét szabadságharcunk bukásának egyik fő oka az volt, hogy önerőből nem megy a szabadulás, és nem állt ki mellettünk, értünk senki, a szavak szintjén túl, egy nálunk lényegesen hatalmasabb ellenséggel szemben.

Hány olyan kábítószer fogyasztóval, hány alkohol függővel beszéltem, aki tudta, hogy megszállott, tudta, hogy szabadulni szeretne ebből, de mivel önerőből próbálta, kudarcra volt ítélve szabadulási kísérlete.

Hány játékszenvedélyben megnyomorodó élet beszél arról, hogy egyedül nincs lehetőség a szabadulásra!

Kedves regényhősöm volt gyermekként az ágyúgolyón lovagló Münchausen báró, aki nagyotmondásáról volt híres. Egy alkalommal a báró azt hazudta, hogy mocsárba süllyedt, és onnan bizony önmagát ki tudta húzni, mégpedig saját haját megragadva! Már gyermekként tudtam, hogy ez így nem működik…

4 napja ünnepeltük a reformáció 501. évfordulóját, amely lelki és szellemi mozgalmat Luther Márton Római levél olvasása indított el, amikor Luther megélte azt, amit Pál így fogalmaz meg (Róma 7:24.) „Oh, én nyomorult ember, ki szabadíthat meg engem e halálra ítélt testből?”. Luther is eljutott tehát ide: egyedül nem megy, képtelen vagyok szabadulni a legnagyobb rabságból, a legerősebb megszállottságból, a bűn nyomorúságának hálójából!

Próbáltuk már egyedül? Hány elvetélt, - „holnaptól nem teszem”, holnaptól abbahagyom, másképp lesz, eldöntöttem, hogy nem folytatom” – kísérlet van már mögöttünk! Nagy dolgokban és kis dolgokban egyaránt! De, ahogy a Gadarai megszállott nem volt ura cselekvésének, gondolatainak, érzéseinek, úgy a bűn által megszállt ember, te és én sem vagyunk urai magunknak! Képtelenek vagyunk ebből önerőből kitörni, képtelenek vagyunk Isten törvénye szerint élni! Oly tisztán adja ezt elénk Pál, a Római levél 7. részében: „Hiszen amit teszek, nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök…Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen, nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat”

Ismerős, drága testvérek Pál gondolatmenete a saját életünkből? Mert nekem igen! Eszembe jutott Reményik halhatatlan verse, amiből tudom, hogy ezt ő is megélte: „Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal–S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!”

Ezt érezzük mi is, amikor életünk a bűn rabságában vergődik, amikor minden oly kilátástalannak tűnik!

És, csak egyetlen módon szabadulhatunk megkötözöttségünkből, úgy, ahogy a gadarai megszállott szabadult: ha Jézus szabadít meg minket! Ha szeretetéből megkönyörül rajtunk, éppen úgy, mint egykor rajta!

Olyan csodálatos, hogy a Jézus név jelentése is ez: Szabadító. A Máriának megjelenő angyal, Isten utasítására mondja Máriának, hogy e nevet kapja majd a gyermek!

A Gadarai megszállott mellett egyszer, teljesen váratlanul megállt Jézus, úgy ahogy oly sok ember mellett!

Amit Ady Endre így élt meg: „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten!” Jelenléte maga a szabadulás! Kegyelemből áll mellénk, amint a reformációban újra felismert hitigazság, az „egyedül kegyelemből” hitelve kimondja. A kegyelmet nem siettethetjük, nem érdemeljük meg, de ha érezzük, hogy életünk Jézus nélkül megkötözött élet, akkor bátran szólítsuk, hívjuk Őt, könyörögve hozzá. Nem véletlenül ír így erről a zsoltáros (Zsoltárok 50:15): „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak és te dicsőítesz engem!”

Szeretett Testvéreim! Amint gyülekeztünk szép rendje adja, november első vasárnapján is megterítettük az Úrasztalát. Ez egyben az új borért való hálaadásunk alkalma is.

Az Úrnak terített asztala hívogat bennünket! A Jézusban nekünk adott szabadítás, a bűnökből való szabadulás kézzel megfogható pecsétjei, szemmel látható bizonyítékai a szent jegyek! Járuljunk most annak tudatában az Úrasztalához, hogy „az igazán a szabad, akit a Fiú megszabadít!” Ámen

Juhász András