2018

Szeretett Testvéreim!

Bizonyára megmosolyogtató volt a Biblia naplója, melyet nagytiszteletű úr pár perccel ezelőtt felolvasott. Bizony, érdekes belegondolni, hogy saját Bibliánk vajon mit is mondhatna használatáról?!

Bibliavasárnap van, amikor Magyar Református Egyházunk összes református gyülekezete azért adakozik, hogy minél több Biblia kerülhessen az emberek kezébe, és minden református azért imádkozik –többek között-, hogy sokak életében válhasson életet átformáló üzenetté Isten élő és ható szava.

A Biblia rendszeres olvasása segíthet hitre minket, ill. képes megerősíteni hitünket. Amikor úgy vesszük magunk elé, hogy Isten hozzánk szóló szavát olvassuk, és megnyitjuk előtte szívünket, a Szentlélek Isten megszólít általa mindnyájunkat, kinek-kinek szüksége szerint.

Mai példázatunk, a szőlőmunkások példázata, jócskán magyarázatra szorul. Első hallásra talán igazságtalannak tűnik a benne szereplő szőlősgazda, mégis, a történet sokkal mélyebb ennél. Ha a hit szemüvegén keresztül hallgatjuk ezt a történetet, megérthetjük, hogy milyen is valójában a mi Istenünk!

Az Ő gondolatai, bizony nem a mi gondolataink. Mi, emberek azért dolgozunk, azért vállalunk többet, és azért hozunk legtöbbször áldozatokat, hogy aztán valami látható, lehetőleg pozitív eredménye legyen. Most nem az önkéntességre gondolok, és nem a szolgálatokra. A munkára, a feladatokra!

A ’látható eredmény’ kifejezés itt hangsúlyos. Legyünk őszinték, szeretjük látni, hogy kezeink munkája maradandó, és érte megkapjuk a megérdemelt jussunkat, és az elismeréseket is! Így kapunk visszajelzéseket munkánk, fáradozásunk minőségét illetően. De vajon Isten hogyan értékel vagy osztályoz minket – ha egyáltalán ezt teszi…?

Ha Isten hasonlatos a gazdához, aki munkásokat fogad a szőlőjébe, akkor ez azt jelenti, hogy az Ő elhívó szava mindig munkára szólít minket! Ránk akar bízni valamit, amit nekünk az életben el kell végeznünk. Elsősorban az Ő követésére hív minket! Tudja, hogy milyen tévelygő, és könnyen megkísérthető emberek vagyunk, így először azt szeretné életünkben kimunkálni, hogy az Ő lábnyomaiban járjunk, hiszen így mutatja előttünk az utunkat.

Egyedül az Ő kegyelme, hogy milyen sokféleképpen szólít el szolgálatába! Ez abból is látszik, hogy a gazda a nap legkülönbözőbb óráiban keresi a munkásokat. Van, aki egész nap dolgozik, van, aki csupán egy órát. Kit korábban, kit később tud munkába állítani. A lényeg azonban mindig ugyanaz: emberi életünk abban találja meg igazi értelmét, hogy odaszenteljük az Ő céljaira.

Úgy tudom magam Neki odaszentelni, hogy felajánlom magam Neki. Nem az én akaratomat érvényesítem minden áron, hanem Tőle kérem el a döntéseket, kapcsolatokat, sikereket, eredményeket. Olyan ez, mint amikor belesimulok önként a mennyei Atya kezeibe, Aki így oltalmaz, gondomat viseli és hordoz engem!

A példázatnak egyértelműen az a furcsasága –ha szabad így fogalmaznom-, hogy a gazda még az utolsó órában is fogad munkásokat, ugyanannyi fizetségért, mint amit az egész nap fáradozóknak adott. Ez, szeretett Testvérek, annak a bizonysága, hogy az Ő elhívó szava mindig kegyelem a számunkra!

Egy hitben járó testvérem osztotta meg velem, hogy ő gyermekként keresztelkedett, ifjúként konfirmált, és egészen addig, amíg családot nem alapított, templomos hívőnek tartotta magát. Amikor születtek a gyerekek, és a mindennapok küzdelmei megkezdődtek –akár anyagi téren, akár a gyermeknevelés nehézségei, kihívásai, áldásai jutottak érvényre -, hirtelen nem jutott idő Istenre.

Túl sok feladat, túl sok probléma, vagy túl nagy boldogság lett úrrá életükön, így a templomba járás mindig elmaradt. Évtizedekkel később, amikor már a gyerekek kirepültek, a családi kapcsolatok átalakultak, visszatért újra Teremtő Urához. 40 éves pusztai vándorlásnak nevezte testvérem ezt a kopár, Isten nélküli időszakot. De újra visszatért, újra élő és mély kapcsolata van Istennel. Most már hálás, hogy még idejében visszatérhetett!

Van, aki egész életében Isten szolgálatában áll. Van, aki Istennel kezdi élni életét, majd következik egy kopár időszak, mielőtt újra megtérne Istenhez. És vannak olyanok is, akik éppen csak az utolsó órán adják szívüket az Ő Teremtő Istenüknek.

Mi tanít nekünk Jézus ezzel a történettel? Azt, hogy mindnyájunknak adott az örök élet ajándéka, ha Krisztusba vetjük minden bizodalmunkat, és Őt követjük! Lehetősége van annak is elfogadni Krisztus áldozatát, és így az örök életet, aki esetleg élete nagy részét Nélküle élte. Mert mi a fontos? Az, hogy Isten szólít, elhív az Ő szolgálatába, és a mi döntésünk, hogy engedünk-e ennek a hívásnak!

Ez a példázat azt tanítja nekünk, hogy Isten jutalmazása nem emberi számítás szerint történik, hanem azt meghaladó bőséggel. Az utolsó órában munkába állottak is teljes napi bért kaptak a szőlő gazdájától. Nem az igazság mértéke vezeti tehát Isten kezét, hanem a kegyelem gazdagsága! Isten nem érdemekhez igazodik, hanem jókedvében árasztja áldásait. Ezt nem érti meg az, aki emberi mértékekkel méri tetteit…

Nyilván nem is szabad emberi számítások mértéke alá helyezni Isten eljárását. A gazdát bírálgató munkások egész napi munkájuk után is csak keserű szívvel távozhattak. Élete végén, ha a látszat szerint mindig Isten szolgálatában állt is, kiábrándult ember lesz az, aki nem tud Isten kegyelmében úgy örvendezni, amint Ő azt a maga jó tetszése szerint gyakorolja. Ezért fontos, hogy megtanuljuk: ne méregessük érdemeinket a másokéhoz, soha!

A megjutalmazás a szuverén Isten hatalmában áll, akit a példázat gazdája jelképez. Mindenki odaáll majd Isten elé az elszámolásra. Sokan, akik többre tartják magukat, azt veszik majd észre, hogy lefokozták őket. Sokan pedig, akik gyakran a sor végén kaptak helyet, rájönnek, hogy ők állnak majd legelöl. Az utolsókból így lesznek elsők, és az elsőkből utolsók. A végső számadáskor az Úr a legnagyobb és az egyedül fontos értéket fogja mérlegre tenni.

Szeretett Testvérek! Mit tehetünk, tehát? A legtöbb, mit tehetünk az, hogy oda figyelünk Isten megszólító szavára! Akár a Biblián keresztül, akár egy igehirdetésen keresztül, akár lelki testvérek hívogatásán keresztül, hogy meghalljuk Isten hívogatását! A legnagyobb jutalom számunkra, ha Őt szolgálhatjuk, és belesimulunk az Ő megtartó, kegyelmes karjaiba.

S hogy mi lesz a fizetségünk? Az Ő követése és szolgálata nyomán az az egyre erősödő hit és reménység, hogy Krisztus megváltott gyermekei lehetünk, akikre az „igazság koronája” vár! Így legyen. Ámen.

Lovász Adrienn