2018

Kedves Testvérek, az első nagypénteket ünneplő gyülekezet!

Az ókor világában a keresztre feszítés a legszörnyűbb halálnak számított. A római történetírók is csak elborzadva tudnak erről beszélni! Ciceró, a kor legnagyobb szónoka ezt írja:

„A gonosztevőket, ha római polgár, megláncolják. Ha súlyos a tette megverik. Ha hazaáruló megölik. De mit is mondhatnék a keresztre feszítésre? Ez a halál leírhatatlan. Olyan szörnyű, hogy nem találok rá szavakat”.

Amikor Nagypénteken eljövünk a templomba, és most már nyugodtan jöhetünk, hiszen már második éve munkaszüneti napként van számon tartva, akkor egy nagyon különleges alkalom részesei lehetünk.

Miért különleges egy Nagypénteki istentisztelet? Azért, mert mi már nem tudjuk teljes szomorúsággal átélni ezt a napot, hiszen tudjuk, ez nem mindennek a vége. Éppen ezért nem a halál tényén van a hangsúly, hanem azon, amilyen halált kellett halnia az Isten Fiának. Annak a názáreti Jézusnak, aki életének első harminc évét átlagemberként élte le, majd 3 évig csak jót és hasznosat tett Izrael egész országában nemre, törzsre, életkorra való tekintet nélkül.

A legrettenetesebb halál volt az, amit Jézusnak ott nagypénteken el kellett szenvednie. A keresztre feszítésnek ott abban a korban, megvolt a maga megszokott formulája. A halálra ítélt előtt a bíró felolvasta az ítéletet, majd így fejezte be: IBIS AD CRUCEM! – KERESZTRE MÉGY!

Hogy mekkora fájdalom lehetett szétfeszítve függeni, annak érzését, hozzávetőleges fájdalmát bárki megpróbálhatja. Ha kifeszített karral, lábujjhegyen a falhoz állunk, valami hasonló érzésben kehet részünk. Néhány percnél tovább aligha bírja valaki. Munkácsy Mihálynak van egy festménye, amely Jézus Krisztus keresztre feszítését ábrázolja. A festő mielőtt megfestette volna művét, kötéllel felkötette magát a műteremben felállított keresztre, hogy mégis valami fogalma legyen arról, mit is fest meg. Munkácsy életrajzírói megjegyzik, hogy a mester, néhány perc múlva elájult!

Ilyen halált kellett halnia. Rettenetes, fájdalmas, különösen kegyetlen halált.

Azt olvastam az evangéliumi elbeszélésben, hogy ezt a halált nem mindenki akarta számára. Maga Pilátus, a római helytartó sem volt meggyőződve arról, hogy ez így helyes volna, sőt Pilátus felesége is gyötrődött miatta. Mert Jézus nem volt az a fajta ember, akiket általában a keresztre küldtek. Ő viszont, ennek ellenére is, magától ment. Ment, és hagyta, hol bűnösnek kiálltsák ki, hogy gúnyolják, hogy megkorbácsolják, hogy epável kevert bort itassanak vele. Hagyta, némán tűrte.

Kedves testvérek! Valahányszor erre az első nagypéntekre gondolok, megjelenik lelki szemeim előtt Jézus arca, amint rettenetes dolgokat él át, de a szemében nem a fájdalom, vagy a harag lángja csillog, hanem a szeretet békessége uralkodik. Mert így élte át ezt az egész megalázó kínhalált. Áldozata engedelmességéből fakadt. Az engedelmessége pedig szeretetéből fakadt.

Fordítsuk figyelmünket a textusként elhangzó Krisztus himnuszra, mely a korai keresztények gyönyörű hitvallása. Jézus áldozata ugyanis több volt, mint amennyit az evangéliumok elbeszélnek nekünk. Ugyanis a Nagypéntek sikerének forrás sokkal korábbra tehető. Arra az időre, amikor Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel.

Nem akart vele visszaélni, és nem azért jött, hogy királyként uralkodjon, vagy hatalmakat döntsön meg, vagy országokat hódítson meg. Ezért lehetséges az, hogy amikor gúnyolták őt a kereszten, mégsem szállt le onnan, és nem zúdított kénköves esőt minden csúfolódóra, és a farizeusokra.

De Jézus nem így tett , hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt.

Jézus nem csak úgy csinált, mint aki ember, hanem valóban ember volt. Nagyon fontos meglátnunk, hogy a nagypénteki események hátterében ott van Jézus kettős természete, mely nélkül ez az egész megvalósíthatatlan lett volna. Hiszen gondoljunk csak bele. Ha Jézus nem lett volna ember, soha nem tudott volna meghalni a mi bűneinkért. Hogyan lett a halál a teremtettség része? Mint a bűn büntetése. Jézus viszont bűntelen volt, csak úgy halhatott meg, hogy mindenki más bűnét magán cipelte.

Miért fontos, hogy Jézus nem csak ember, hanem Isten is volt? Azért, mert mind azt a büntetést, szenvedést, fájdalmat és kínt ember nem lett volna képes elhordozni. Isten bűn iránti haragja olyan hatalmas, hogy azt mi emberek soha el nem tudnánk képzelni. Micsoda nagysága lehet! gondoljunk csak bele, Jézus a Gecsemáné kertben azért imádkozik, hogy ha lehet, akkor távozzék el ez a pohár. Márpedig tudjuk, hogy Jézus nem ilyedt meg olyan könnyen. De ha már ő is azt érzi, hogy ez nem lesz könnyű, akkor elgondolhatjuk, hogy mekkora súlya volt a mi bűnünk büntetésének.

Jézus viszont tudta, fontosabb ez az ügy mindennél, ezért; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Próbáltuk már? Félretenni a saját komfortunkat, és valaki más érdekét előtérbe helyezni? Vacak egy érzés. A jelenlévő szülők érzik talán ennek a mondatnak leginkább a valóságát. Milyen is, amikor lemondok, magamat a háttérbe gyűröm, és arra koncentrálok, aki a legfontosabb.

Jelen esetben az emberiség. Azok, akik vádolják, akik gúnyolják, akik azt kiáltják: keresztre vele! Akik annyi fájdalmat okoznak, akikre nem lehet számítani. Akik mindig csak a maguk hasznát nézik: ha ad kenyeret, akkor oda húznak, ha más ad pénzt, akkor oda.

Jézus mégsem rájuk tekintett.

Kedves Testvérek!

Miért volt Jézus engedelmes egészen a kereszthalálig?

Mert Ő azokra a lelkekre nézett, akik azóta hitre jutottak. Akik felismerték benne a szabadítót, akik elfogadták életük megváltójának, akik üdvösségre jutottak az Ő áldozata nyomán. Ő túllátott azokon, akik akkor még nem ismerték fel. Mert látta azokat, akik számára ez jelent majd mindent.

Drága testvérek!

Valahányszor az első Nagypéntekre emlékezünk, eszünkbe jut az a sok szenvedés, amin Jézus keresztülment. Az istennélküliség magánya, a meg nem értettség fájdalma, a legkegyetlenebb halálnem, a számkivetettség érzése.

Ugyanakkor, valahányszor erről szó esik, essen szó arról is, hogy mindez nem azokért volt, akik megjelentek a Golgotán, hanem azokért, akik ma töltik meg a templomokat szerte a világon. Azokért, akiknek hirdettetik az Ige, akikhez szól az evangélium.

Az első Nagypéntek lenyomata a világ végezetéig látszani fog, mert a kegyelem időszaka még tart, még el lehet fogadni életünk Megváltójának azt a Krisztust, aki értünk, miattunk és helyettünk szenvedett el mindent.

Szeretett testvérek! A történetnek nem itt van a vége. Ahogy a hitvallás is tanúbizonyságot tesz róla: . Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Testvérek! Az a világ, amiben most élünk, ugyanígy kórusban gyalázza a Megváltót. Nem tagadja, gyalázza. Van-e bátorságunk csendes szeretettel, de rendíthetetlen bizonyossággal megvallani, hogy Ő a kereszten is király? El tudtuk-e már mondani, és készek vagyunk-e bármikor elmondani bárkinek, hogy engem is Ő szabadított meg? Ott van-e az ajkunkon mindig készen ez a bizonyságtétel és hitelesíti-e ezt a megszentelt, örvendező életünk, amelyiket áthatja az Ő jelenléte?

Legyen ez a mai nap a Jézussal való új életbe való belépés napja, és erősítsen meg mindannyiunkat ebben a bizonyosságban, hogy Ő az a kereszten is, akinek mondta magát: az Isten dicsőséges Fia, és növekedjék bennünk az a felelősség, hogy minél többeknek el akarjuk ezt újságolni, hogy beléphessenek a paradicsomba!

Aki tehát Jézusban hisz, az ma is erre a hatalmas Krisztusra bízza rá magát. Aki ura minden természeti erőnek, minden politikai hatalomnak, minden vallási képződménynek és ura a mi személyes sorsunknak is, ami neki változatlanul fontos.

Aki tehát benne hisz, az valóban boldogan vallhatja a Heidelbergi Káté örök szép bizonyságtételével. „Az az én egyetlen egy vigasztalásom életemben és halálomban, hogy mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejemről, sőt mindennek az én javamat kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyossá is tesz engem az üdvösség felől és szív szerint késszé és képessé tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek."

Ámen

Mándi Kitti