2018

Holnap, június 4-én kétszeres ünnepe van minden magyarnak. Egyrészt, egy  gyászünnepünk, a Trianonban történt nemzetcsonkításra emlékezve.  E napon, 1920-ban országunk területének több mint kétharmadát elvesztettük, az egykor hatalmas ország, amely Horvátország nélkül 272 ezer négyzetkilométer volt, ma összesen 93 ezer négyzetkilométer, magyar véreink millióit lépte át a határ, úgy, hogy nem ők lépték át a határt, és lettek idegen országokban másodrendű honpolgárokká, őslakosokként. És, bármilyen furcsán hangzik is, e nap egyben egy hálaadó, előre mutató ünnepünk, amely a nemzeti egység napja nevet viseli nyolc éve.

Hetek óta gondolkodtam a két ünnep összekapcsolásán, már előre, mivel néhány hete olyan felkérést kaptam, hogy én írjam az ünnepre a Reformátusok Lapjának vezércikkét. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy mi lehet e kettős ünnep – mert egy gyászünnep is ünnep – üzenete a mi számunkra, magyar református keresztyének számára. És, vajon mi az, ami összekapcsolja ezt a két ünnepet! A Királyok könyve, amelyet e napokban olvasunk Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve választ adott Isten lelke által számomra.

Júda trónján Ezékiás, egy istenes uralkodó ül. Ő az, akinek életét így foglalja össze a Szentírás: „Bízott az úrban, Izrael Istenében, és nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr parancsolt Mózesnek”.

Mielőtt tovább mennénk, álljunk meg egy pillanatra, Ezékiás életének összefoglalásánál! Úgy gondolom, hogy ennél szebbet, többet mondani egy emberi életről nem lehet! Bízott az Úrban, ragaszkodott az Úrhoz, megtartotta parancsolatait!

Temetések alkalmával hány és hány emberi élet kerül összefoglalásra! De keresztyén értékrendünk szerint mégsem az a fontos, hogy gazdag volt-e az az élet akitől búcsúzunk, vagy szegény, hogy földi értelemben sikeres volt-e vagy nem, hogy mit ért el szakmailag, hogy nagy vagy kis családja volt-e. Hanem ez a hármasság: bízott-e az Úrban, azaz rá merte e bízni a gondviselő Istenre magát. Ragaszkodott-e az Úrhoz, azaz kitartott-e a Jézusban nekünk adott kegyelem mellett, és, hogy megtartotta-e az Úr rendeléseit, parancsait, azaz volt-e következménye, a mindennapokban megmutatkozó hatása annak, hogy hite van!

Ezek az igazán lényeges és fontos dolgok Testvérek, ezekre kell törekednünk. Fohászkodjunk azért, hogy amikor majd ránk emlékeznek, amikor mi is elmegyünk a mindenélők útján – mert előbb vagy utóbb, de mindannyian elmegyünk, akkor így tudják a mi életünket is összefoglalni! Emberek, de legfőképp Isten, az igaz bíró!

De, menjünk tovább a történet  értelmezésben, és keressük tovább nyitott szívvel, Istenünk személyesen nekünk szóló üzenetét!

A történet Jeruzsálem történetének egyik vészterhes korszakába enged bepillantást. Az asszírok, a félelmetes katonanemzet már elfoglalta a fél Közel-Keletet, benne a két részre szakadt Izrael Északi országrészét is. Ez után Júda ellen indul hódító hadjárat, és a pusztító hadak teljesen körülveszik Jeruzsálemet, a fővárost. Ha elindul az ostrom, annak nem lehet kétséges a kimenetele, vagy erővel, technikával, vagy kiéheztetéssel a város előbb vagy utóbb elesik. Ha ostromra kerül sor, sok lesz a polgári áldozat, nagy lesz az éhínség, és a hódító seregeknek kevés zsákmány jut. Ezért, a háborúk ősi íratlan szabályához igazodva Szanhérib Asszíria királya követeket küld Jeruzsálembe, amelyben Ezékiás királyt a feltétel nélküli meghódolásra szólítják fel. Ám, Szanhérib, aki ekkor már saját erejétől, hatalmától megrészegülve szinte megistenülve egyetlen valakivel nem számol: az élő Istennel. Azzal az Istennel, aki a világ ura, aki felemel és dönt királyokat, aki ha sokszor nem is látványosan, de cselekszik. Azzal az Istennel, akiről éppen tegnap a Római levél napi igéjét olvasva ezt tudhatjuk: „Nincsen hatalom mástól csak Istentől!”

Szanhérib minden haditettét felsorolja, és elmondja levelében azt, hogy a többi nép istenei sem tudtak segíteni ellene, miért éppen a zsidók Istene tudna.

Ezékiás, pedig az egyetlen lehetséges utat választja, amit életében oly sokszor tett, az Úr elé viszi a gondot, az emberi ésszel legyőzhetetlennek tűnő bajt. Felmegy az Úr házába, ott kiterítette a pergament.

Ahogy felviszi a pergamenre írt levelet, és megmutatja az Úrnak, olyan mintha gyermekké lenne. Emlékezzünk csak vissza! Amikor bántottak bennünket verbálisan, vagy akár ököllel gyermekként, mit tettünk, ha tudtuk, hogy nincs esélyünk megvédeni magunkat? Hazamentünk vagy inkább szaladtunk édesapánkhoz, és sírva, vagy szipogva elmondtuk ki és miben bántott, és tőle vártuk az ügy megoldását!

És mintha ezt is mondaná tettével: nézd Uram, ezt írták, nincs erőm, lehetőségem arra, hogy megvédjem az országot, kezedbe adom magam, és népem. Majd, leborul és imádkozni kezd.

Sok dologra megtanít bennünket Ezékiás tette és imádsága. A pergamen kiterítése számomra azt jelentette, hogy konkrét formában viszi Isten elé a bajt. Nem csak úgy általános formában, hanem teljes nyíltsággal, őszinteséggel rámutatva a problémára, és arra kérve konkrét megoldást. Tette bíztat bennünket, hogy mi is ezzel a nyíltsággal, ezzel a közvetlenséggel, a konkrét élethelyzeteket őszintén vázolva, ezzel a szinte megható gyermeki bizalommal forduljunk Istenünkhöz!

Nagyon érdekes volt számomra a király érvelése is, amivel kéri az Isten beavatkozását imájában. Nézzük meg, mert ebből is sokat tanulhatunk: „Urunk Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy Uram, az egyedüli Isten!” .

Mit jelent ez a kérés? Egyrészt, mindenek előtt egy hitvallás is a kérés, amiben a király megvallja hitét. Másrészt, nem magáért, nem a maga érdemeiért, nem is a népért kéri a megtartatást!  Nem azért könyörög, hogy a nép emberi okokból meneküljön meg, hanem azért, hogy Izrael népén keresztül, amely Isten népe, és Isten dicsőségének visszatükröződése, Isten dicsősége láthatóvá legyen! Lássa meg minden szem, a szabadítás által, hogy a teremtő Isten egyben szabadító Isten is! És, ha sokszor rejtetten is, de ott van az események mögött. Ő a történelem Ura, aki szuverén úrként vezérli ezt a világot a nagy cél, az Ő országának eljövetele felé.

Az Ő akarata nélkül nem maradhat meg nemzet és ország. Mi, a megcsonkított, porba lökött kis ország sem létezhetnénk megtartó kegyelme és szeretete nélkül!

Az, pedig, hogy milliónyi csapás után is, amelyek töredékébe más népek elpusztultak, elvesztek, arra mutat, hogy célja van magyar népünkkel, nemzetünkkel.

Istenbe vessük hát bizodalmunkat! Hozzá fohászkodjunk, egyéni nyomorúságainkban, családi bajban, és imádságban vigyük elé népünket is! Könyörögjünk azért, hogy e kis nép életén is legyenek láthatóvá Isten dolgai! Könyörögjünk, hogy e nép fiai és leányai Jézust megváltójuknak elfogadva visszatükrözzék Isten szeretetét! Így legyen, Ámen

Juhász András