2018

Szeretett Testvéreim!

Olyan hatalmas vihar volt tegnapelőtt éjszaka, és mennydörgős, villámokkal teli, esős idő tegnap is, hogy megfogalmazódott bennem: ’Mindnyájan Isten hatalmas keze alatt vagyunk!’ Tudniilik, vannak olyan tényezők, melyeket nem tudunk befolyásolni, nem tudunk a dolgokon változtatni, csak önmagunkat, helyzetünket és körülményeinket Isten kezébe tenni.

Ilyen lehet nem csak egy ijesztő időjárás, hanem pl. egy betegség is. Amikor nem tudunk változtatni a helyzeten, ráadásul napokat, heteket kell várni egy-egy vizsgálat eredményére… Vagy ilyen lehet az elmúlás szele, amikor nem tudunk mást tenni, csak elfogadni, és Isten gyógyító, vigasztaló kegyelmére bízni magunkat.

Ezen gondolatok vezéreltek Isten keze felé, és így érkeztem meg készülésem során az imént felolvasott Igéhez. „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt…” – mit jelent ez? Az alázatot, mint magatartásformát jól ismerjük Jézus személye által. Oly sok Igében szólít fel minket az Ige, hogy alázzuk meg magunkat Isten előtt!

A nehézsége ennek „csupán” annyi, hogy még embertársainkkal szemben is alig megy ez az alázatos dolog… Az jut eszembe erről, amit egyik református lelkipásztornál olvastam, amikor az imádságról beszél: alázattal tudunk bemenni az imádság kapuján, ami azt jelenti, hogy lehajtom fejemet, kint hagyom büszkeségemet, és jövök Isten elé, úgy, ahogy vagyok. Álarcok, gőg, és önteltség nélkül.

Péter apostol felhívása nekem ezt üzente: alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, azaz hajtsátok le fejeteket, hagyjátok magatok mögött az álarcokat, melyek eltakarják valódi éneteket; a gőgöt, amely egyértelműen nem a szeretet útja és az önteltséget, mert az nem kedves Isten előtt.

Isten hatalmas keze alatt – ugyanis Isten keze még oda is elér, ahová az emberi gondolat már nem! Isten keze úgy van körülöttünk, mint a fazekasmester két keze a cserépedény körül. Folyamatosan formál minket, olykor lecsíp belőlünk, ha szükséges, de kezeit mindig rajtunk tartja!

Amikor így alázattal indulunk Isten színe elé egyéni vagy közösségi csendességünkben, azzal azt fejezzük ki, hogy Isten mindenhatósága alá teszünk le mindenünket – még azokat a dolgainkat is, melyeket mi nem tudunk befolyásolni. Úgy érkezünk meg Elé, hogy közben biztosak vagyunk benne, hogy Ő a kezében tartja életünket!

Oly drága ennek az Igének a folytatása, melyet gyakran áldásként is elmondunk konfirmációk alkalmával: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5, 7). Mi ez, ha nem egy bíztatás, hogy jöhetünk Isten elé még a gondjainkkal is?! Hát sokszor nem így szólítjuk meg Őt: Gondviselő Istenünk? El tudjuk ezt hinni, hogy Ő valóban gondunkat viseli?

Amikor az iskolai hittan órák kapcsán a szemem elé kerül egy-egy dokumentum, amin alul ott van: szülő –zárójelben gondviselő- aláírása, gyakran elgondolkozom, hogy mit is jelent ez a szó. Van egy kisdiákom, csupán 2. osztályos, aki nevelőszülőknél van. Azért, mert a szülei képtelenek róla gondoskodni. A nevelőszülei felelősséget vállaltak azért, hogy ez a kicsi lány ne csak abban részesüljön, amire neki fizikai értelemben szüksége van, de elsősorban szeretetet kapjon tőlük, mert elsősorban erre van a legnagyobb szüksége. Nevelik, vigyáznak rá, tanítják, taníttatják, gondozzák a kis lelkét, amikor szomorú vagy csalódott, ha kell, fenyítik, de közben mérhetetlenül szeretik, mert sajnos szülei eldobták maguktól…

A Gondviselő Isten valahogy így akar benne lenni a mi életünkben! Gondoskodik arról, hogy legyen ennivalónk, innivalónk, legyen mivel ruházkodnunk, tehát fizikai szükségeinkről, ugyanakkor arra hív minket, hogy vessük Rá gondjainkat! Mondjuk el Neki; forduljunk Hozzá bizalommal; mert Ő lelkünket is szeretné megelégíteni!

Lelkünk megelégítése nem feltétlenül azt jelenti, hogy dicsérnek minket, azt mondják nekünk, amit hallani akarunk, és sikeráradatban úszunk… Isten részéről azt jelenti lelkünk megelégítése, hogy segít kiüríteni belőlünk azt, ami nem odavaló, ami káros számunkra. Gyógyítani akarja sebeinket, vigasztalni megtört szívünket, erőt adni, amikor megfáradunk, és szeretne minket átformálni, ahol már nem mi vagyunk nagyok, hanem ahol mi egyre kisebbek leszünk, hogy Krisztus naggyá lehessen bennünk!

Micsoda gondviselés ez, szeretett Testvérek! Nem csak azt látja, ami bánt minket, legyen az gond, teher, nehézség, hanem könnyebbé akar tenni azáltal, hogy belülről megtisztít! Milyen nagy csoda az, hogy az Úr Jézus vére ELÉG még a mi tökéletlenségünkre, bűneinkre is!

„Legyetek józanok” – folytatja Péter. Másként mondva: legyetek éberek és figyelmesek, mert veszély vár rátok! Nem csak általunk befolyásolhatatlan körülményekről beszél itt az apostol, hanem arról, hogy bizony az ördög maga környékez meg minket. „Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el…” (1Pt 5, 8). Olyan helyzetekben tűnik fel, ami kísértés tárgya az életünkben, és elhiteti velünk, hogy a mi döntésünk, a mi akaratunk egy-egy kísértésbe belesétálni. Képes elhitetni, hogy mi abban a percben, abban a helyzetben mi ’AZT’ akarjuk, és nekünk ’AZ’ a legjobb…

Milyen olcsó módszer ez… Akkor támad a legintenzívebben, amikor Isten közelében vagyunk. Az az örökös célja, hogy kiszakítson minket Isten megtartó karjaiból, és gondviselő szeretetéből! És milyen könnyen belesétálunk ezekbe a csapdákba! Talán akkor a legkönnyebben, amikor épp levesszük tekintetünket gondjaink Megoldójáról, és túlságosan fókuszálunk gondjainkra, emberi dolgainkra…

Túl nagy a kockázat, szeretett Testvérek! Túl nagyot lehet bukni, és még többet veszíteni! Nem érdemes a magunk feje után menni, és eltolni magunktól Isten gondviselő, szerető, oltalmazó karjait, mert védtelenek leszünk!

Bele kell kapaszkodnunk abba a kézbe, amely életünk első pillanatától kezdve nyúl felénk, és egyetlen célja, hogy megtartson minket! Alázkodjunk meg Előtte, legyünk olyan gyermekei, akikben ott van a folyamatos vágy, hogy mennyei Atyja karjaiban akar lenni, mert ott érzi magát biztonságban!

Ez a kéz előbb nyúlt értünk, mint ahogy öntudatra ébredtünk volna. Ez a kéz tervezte és alkotta meg létünket. Ez a kéz olyan erős és mindenható, hogy semmi és senki nem szakíthat ki minket belőle, csak ha mi akarjuk… Ez a kéz minden nap áldásra emelkedik, hogy emberi kezeinkkel tapintható legyen az Ő kimondhatatlanul sok jótéteménye. Ez a kéz láthatóvá vált Krisztusban, aki a bűnöst, a farizeust és vámszedőt is szerette. Ezt a kezet fölszegezték bűneinkért… Mégis, ez a kéz mindig tárt karokkal fogadja a megtért, tékozló fiait!

Így menjünk most Isten elé. Alázattal, álarcok, gőg és önteltség nélkül… ahogy vagyunk. Vigyük elé gondjainkat, vessük Rá az összeset, mert Neki gondja van ránk! S végül Tőle kérjük az erőt, és bölcsességet, hogy józanok maradjunk az ördög kísértéseivel szemben. Akarjunk az Isten szerető kezei között, karjaiban maradni, hogy továbbra is gondot viselhessen ránk! Ámen.

Lovász Adrienn