2018

Megnéztem a Bibliaolvasó Kalauzt, hogy milyen igék által kaphatunk vezetést életünkre az új évben. Meglepődve láttam, hogy a Kalauz beosztása január 1-től Máté evangéliumával és az I. Mózes 1-el indul.

Kezdet, a világ az ember kezdete, és az új szövetség, a Jézusban való új élet lehetőségének kezdete.

Csodálatos így kezdenünk egy évet szeretett Testvéreim!

De vajon miért volt szükség az új kezdetre?

Miért kellett a Jézusban megjelenő Új-szövetség?

Minden teremtési nap végén azt olvashatjuk, hogy Isten látta, hogy amit teremtett, az igen jó. Ebbe az „igen Jóba” beletartozik a hatodik nap teremtménye az EMBER is. Mégis, ha körülnézünk a világban, azt láthatjuk, hogy a jó rend helyén rendetlenség, a béke helyén békétlenség, gyűlölet, a szépen működő természet helyén egy gyilkos módon visszavágó természet van. Az ember és ember közti kapcsolatokra sem lehet rámondani, hogy „igen jó”, hát még a népek egymás közti kapcsolatát értelmezve. És vajon, milyen a kapcsolatunk teremtő Istenünkkel? Igen jó, azaz nagyon jó? Mérsékelten jó? Vagy még kicsit sem jó? Hogy jött létre ez az állapot? Hogy került a világ a nagyon jó állapotából a pusztulás szélére? Történetünk erre ad választ.

Egy mondatban úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az isteni jó rendet a bűn fordította fel.

De mi is a bűn? Mi lelkészek sokat beszélünk róla (klasszikus vicc: miről beszélt a pap? A bűnről. És mit mondott? Ellenezte…). Mennyire kár, hogy nagyon gyakran csak idáig terjed beszédünk. Ellenezzük, moralizálunk, de a gyökerekre nem mutatunk rá, ellenezzük, de megoldást csak minimális mértékben vázolunk.

Mi a bűn? A dogmatika klasszikus megfogalmazás szerint: engedetlenség Isten iránt, lázadás Isten ellen. Ebben a mondatban minden benne van. Akkor is az Istennel szemben vagyunk lázadók, engedetlenek, ha embertársunk ellen törünk, ha a teremtett világ ellen fordulunk. Hogy miért? Adott volt egy jó rend, amit Isten állított a világban: az ember e rendszernek a középpontjában volt. Először is az Isten és az ember közt alárendelési viszony van. Ember és ember közt mellérendelési, ember és a teremtett világ közt alárendelési, de nem kizsákmányolva, hanem megőrizve, sáfárkodva. Ez volt az eredeti teremtési rend, amelyre Isten azt mondta: JÓ.

És, ezt a rendet rúgjuk fel napról napra. Idézzük csak fel elmúlt napjainkat! Hogy viszonyultunk e hármasságban ember voltunk alapjához?

Istenhez hogy fordultunk az elmúlt héten? Volt az életünkben az ajándékainak megfelelő hálaadás? Volt őszinte, értelmes kérésünk felé? Volt dicsőítés, magasztalás? Karácsonyi ünnepünk, évzárásunk róla szólt? Neki adtunk időnkből akárcsak egy kicsit is?

De nézzük meg az embertárs felé irányuló kapcsolatainkat: Ha őszintén magunkba nézünk mit látunk? Kinek az arca kerül elénk ha kimondjuk a következő szavakat: harag, irigység, mulasztás, gonosz szavak, rosszindulatú pletyka – hogy csak a jéghegy csúcsánál maradjunk.

És a teremtett világ? Vajon sáfár voltunk megmutatkozott-e egyfajta tudatosságban, akár önuralomban az adventi, ünnepet megelőző vásárlásaink terén, amikor a fogyasztói társadalom épp az ellenkezőjét sugallja mindennek?

Láthatjuk tehát, mindhárom létező rendet rendszeresen felrúgjuk, és ez a bűn következménye! Képtelenek vagyunk megállni, képtelenek vagyunk Isten szerint értelmezve „jó életet” élni.

De térjünk vissza a bűnesethez, amely történet elemzésénél ne essünk abba a hibába, hogy a bűnről, mint személytelen erőről beszélünk. Mert nem az! Nem csak úgy ott van a világban, hanem valaki munkájának eredménye. Ez a valaki a Sátán, a kísértő, aki a történetben kígyó alakban jelenik meg. Róla tanít úgy a Szentírás, hogy kezdettől fogva embergyilkos volt. A munkamódszereinek egy része tökéletesen nyomon követhető a bűneset leírásában. Leleplezi előttünk őt, az Élő Isten!

Nézzük meg a történetet, elemezzük, hogy ezáltal saját életünkben felismerjük a kísértő támadását, és így védekezni tudjunk ellene.

1. Az első módszert talán úgy fogalmazhatnánk meg: a részigazságok, kicsavart igazság. A kígyó ezt kérdezte az asszonytól: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egy fájáról sem ehettek?” Ezzel szemben mit mondott Isten? A kert egy fájáról ne egyenek. Van tehát a mondatban evés is, fa is, kert is, csak éppen a mondat értelme teljesen más. Igazságtartalommal vegyes hazugság, hisz ki hinne el olyan hazugságot, amelynek semmi igazságtartalma nincs? Mindez arra szolgál, hogy a kételkedés elkezdődjön. Tényleg ezt mondta az Isten? Hátha csak én értettem rosszul, lehet, hogy Ő mást ért alatta. Tényleg ennyire egyértelmű, ennyire egyszerű lenne amit kíván? Az ember forgatja a szívében e dolgokat, és hitében már meg is hasonlik. Éva, bár jól válaszol a kérdésre, de a párbeszéddel a további kérdések lehetőségét adja meg a kígyónak, a nagyon határozott elhatárolódás helyett.

2. Ezután a kígyó az emberben lévő vágyat akarja kihasználni: olyanok lesztek, mint Isten. Egy szinttel feljebb kerülhetnek, ezzel szétverve a teremtési rendet. Magunkra ismerünk? Mindig többek, mások akarunk lenni, mindig mást akarunk, mint akik vagyunk, amik vagyunk, amink van. Van az emberben egy vágy a feltörekvésre, és a kísértő ezt az elégedetlenséget használja ki! Többek lehettek, mások lehettek.

És, ezen a kísértésen már nem tud uralkodni az asszony, de tegyük gyorsan hozzá: a férfi sem. Ettek a gyümölcsből, és jönnek a következmények: észreveszik mezítelenségük-ez az ártatlanság elvesztése, rejtőzködés az Isten elől – ez a felelősség nem vállalása, majd jön a klasszikus hárítás. A férfi az asszonyt hibáztatja, az asszony a kígyóra mutogat. Még jó, hogy a kígyónak nincs ujja…És végezetül, az ember mondata elkeserítő cinizmusról tesz tanúbizonyságot: az asszony miatt van, akit mellém adtál… azaz, Isten végülis a hibás mindenért. Eszembe jut a népszerű énekes száma, amely így hangzik: „Tükörbe nézünk, önmagunkba soha, mindig más a hibás, mindig más ostoba…” Ez jellemzi a bűneset óta az egész embervilágot!

Ez által az eset által a bűn utat talált a világba, és megállíthatatlanul terjedt és terjed szét. A következő lapokon testvérgyilkosság, hazugság, bosszú, gyűlölet követi egymást. Itt tartunk ma is, ennek vagyunk a részesei mi is! Lehangoló, szomorú, kétségbeejtő kép ez, szeretett Testvéreim!

Ha csak idáig tartana mai alkalmunk, megszomorodva mehetnénk haza, a kétségbeesésbe taszítódva. Nem is szabad ezen a ponton abbahagyni, hisz akkor nem lenne több ez az alkalom, egy olyan alkalomnál, mint amikor az ember orvoshoz megy, ott felállítja az orvos a diagnózist, majd kedvesen útjára bocsátja az embert. A gyógyulás útját is meg kell mutatnunk!

Van-e kiút a bűnből? Már a 15. vers, amelyet proto-evangéliumnak neveznek (elő) megmutatja a kiutat: „Az asszony magva, a kígyó fejére tapos, az pedig sarkát mardossa!” Ki az asszony magva? A második Ádám, hogy maradjunk a bibliai szimbolikánál - az asszony leszármazottja: Jézus Krisztus. Az első Ádám által a halál bejött a világba, a második által legyőzettetik. Az első Ádám bűne folytán kárhozat az osztályrészünk, a második által üdvösség. Az első Ádám által elvesztettük az Isten szerinti életet, a második által visszanyerhetjük azt. Őáltala visszatérhetünk a bűnesetben elvesztett olyan életminőséghez, amelyre azt mondja a Biblia: „igen jó”.

Az egyetlen kiút az Isten által ajánltatik fel: fogadd el Jézust, az Ő áldozatát. Ez által van lehetőséged, nincs más mód, nincs más út.

Ha elfogadod életed megváltójának Jézust, akkor helyreáll a teremtési rend Isten és közted. A teremtési rendből következő helyünkre kerülünk. Ha pedig ez megtörténik, akkor helyreáll a kapcsolatunk embertársainkkal, és az egész teremtett mindenséggel. Járuljunk ez évben először így az Úrnak asztalához, tudva, hogy a bűnbocsánat, az Isten és egyen-egyenként köztünk Jézusban helyreállított kapcsolat szimbóluma is ez a sákramentum! Így legyen. Ámen

Juhász András