2018

Január 22. a Himnusz születésnapja. E nap egyben a Magyar Kultúra napja. E napon, 1823-ban, Szatmárcsekén írta Kölcsey Ferenc nemzeti imádságunkat, amely azért is óriási jelentőségű, mert előtte nem volt nemzeti himnuszunk, hanem volt külön református – a 90. zsoltárunk, és katolikus himnusz is – a ma újra reneszánszát élő ének, a Boldogasszony anyánk. A magyar Himnusz az egyetlen Himnusz a világon, amely tulajdonképpen nem más, mint egy zsoltár parafrázis, ezért is szoktuk azt mondani rá, hogy nemzeti imádság. A Himnusz tulajdonképpen a nemzeti egységnek is alapdokumentuma.

Ma, ezen a vasárnapon ezért gondoltam úgy, hogy a Himnusz gondolatiságát, református és ezen keresztül a magyar történelemszemléletet leginkább ihlető egyik bibliai történeti könyvből a Bírák könyvéből veszem bizonyságtételem alapigéit. Ha megnézzük a református,  egykoron Debreceni Kollégiumi diák – akinek domborműve mellett 9 esztendőn keresztül előbb gimnazistaként, majd teológus hallgatóként naponta elmentem -  Kölcsey versét, akkor ugyanis azt láthatjuk, hogy megdöbbentő hasonlóságot mutat a reformáció történelemszemléletével.

A reformáció történelemszemléletének alapja az, hogy Isten a Mindenség ura, ő emel fel királyokat, és dönt meg hatalmasságokat, az Ő kezében van a világ minden népe és nemzete, Ő az aki a történelem eseményei mögött cselekszik. Pontosan úgy, ahogy arra a Római levél 13. része rámutat: „Nincsen hatalom mástól, csak Istentől!” A Bírák könyvének szinte valamennyi része nagyon tisztán rámutat erre a tényre, amit jó, ha mi is szem előtt tartunk, mert ez megóv a világ eseményeitől való félelemtől, mivel tudjuk azt, hogy Isten nem hagyta azt magára, hanem egy nagy cél, az Ő dicsőséges országának megvalósulása felé kormányozza és vezeti.

Gedeon, akiről a felolvasott igeszakasz szól, bíró volt. A bírók, régies elnevezéssel bírák, kormányozzák Izraelt. Politikai vezetők voltak, övék békében a bíráskodás joga, és háborúban a hadvezetés feladata. A honfoglalás korának híres vezetői voltak ők. A honfoglalás nem egy rövid ideig tartó momentum volt, hanem évszázadokon áthúzódó folyamat. Józsué kezdte meg, és Dávid fejezte azt be Jeruzsálem elfoglalásával.

Izrael ebben a korszakban, törzsszövetségben éli életét, a 12 törzs laza szövetségén belül. Bírák korának harcai helyi háborúk, nem az egész ország területére kiterjedőek, a törzsek egy része harcol, ám a korszak végén jelentkezik egy olyan ellenség, aki ellen már a meggyengült törzsrendszer nem képes felvenni a harcot, ők a filiszteusok (palesztinok). Elszomorító erre gondolni, amikor a Híradóban a zsidó-palesztin konfliktusról hallunk, hiszen ez már egy több mint 3000 éve tartó ellenségeskedés a két nép fiai közt.

Az utolsó bíró Sámuel volt, aki egyben próféta is volt, és ezt követi a királyság kora, amelyben a központi, törzsek feletti hatalom már tudja kezelni a külső fenyegetéseket is.

A Bírák korának van egy ismétlődő, körforgás szerű képlete: A nép elkövet Isten ellen egy bűnt, általában idegen istenekhez fordul, mást imád, erre következik Isten büntetése, egy idegen nép által – sokszor épp az által a nép által, akinek istenét követik. Majd, a nép bűnbánatot tart, Istenhez fordul, fohászkodik, könyörög szabadításért. Ekkor Isten szabadítót küld, egy bírót, aki megmenti népét. Olyan jó lenne, ha itt véget is érne a Bírák könyve! Ám, ez nem így van! A nép ekkor újra vétkezik, és kezdődik elölről minden! Ezt a gondolatiság a Himnuszban is előjön! Idézzük hát fel, hogy is szól?

„Őseinket felhozád Kárpát szent bércére” – ez a honfoglalás.

„Értünk Kunság mezejin ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszejin nektárt csepegtettél” – ez az isteni gondviselés, gondoskodás csodájának jelenléte a nemzet életében.

„Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben, elsújtád villámidat dörgő fellegedben, most rabló Mongol nyilát zúgattad felettünk, majd töröktől rabigát vállainkra vettünk” – Ez a strófa arra mutat, hogy Isten ellen vétkezett a nép, majd erre jött a büntetés, a tatár majd a török.

És, hogy végződik? „Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának…” Imádság, fohász Isten irgalmáért, szabadításért!

Teljesen olyan az drága testvérek, mint a bírák korának képlete! Különösen, ha mellé vesszük, hogy a tatárdúlás után volt új kezdetre lehetőség, erős kezű, a trónra megérő IV. Béla királyunk személyében, aki egyébként a tartárjárást a következőképpen látja és láttatja: „Mert erősen hisszük, hogy az, akinek akarata irányít mindeneket, az emberiség bűnei miattengedte a magukat tatároknak nevező barbár népeket, miként a pusztából előjövő sáskákat messze keletről[…]Magyarország el-pusztítására”.

 A török támadások hullámait évszázadon át visszavertük, gondoljunk csak Hunyadi János harcaira, Mátyás királyunkra, és közben is folyamatosan vétkeztünk Isten ellen, mert nem belé, hanem emberi szövetségekbe vetettük bizodalmunkat, nem volt egyetértés, széthúzás uralta e nép fiait évszázadokon át – és ma is, akkor láthatjuk, hogy a körforgás mindig, így a jelenben is jellemez bennünket!

Időszerű tehát a fohász ma is: „Szánd meg Isten a magyart!”

De, közelítsünk magunk felé testvérek, és e képlet fényében nézzük meg egyen-egyenként életünket! Mert bizony minket is jellemez ez a körforgás! Nem vagyunk még messze szilveszter éjjelétől, ahol annyi fohász, annyi fogadalom szólt Isten felé! Ugye ismerjük az ilyen és ehhez hasonló fohászokat? „Csak most, még egyszer szabadíts meg, és akkor majd minden másképp lesz!” És mi történt ezután? Isten megszabadított, és kezdtük elölről az egészet! Vétkeztünk, aminek megint volt következménye, fohászkodtunk, Ő nagyvonalúan megszabadított, mi pedig ismét végeztünk! Ideje lenne megállítani e láncolatot, amíg tart számunkra a kegyelmi idő!

Térjünk rá a történet magyarázatára!

Gedeon a présházban csépelt – tudjuk jól, nem ott szokták  ezt a munkát végezni, mert más a helye a cséplésnek. Ám, az ok érthető: eldugni az ellenség elől a termést, menteni, ami menthető. Magába zárkózó, félelemben élő fiatalember képe kerül elénk, aki első ránézésre semmiképp nem alkalmas nagy tettek véghezvitelére!

Isten ezen a ponton avatkozik be a történetbe, elküldi angyalát, hogy szolgálatába állítsa Gedeont. A találkozás több pontja is elgondolkodtató. Már az angyali megszólítás is, amikor az angyal megszólítja: és erős vitéznek nevezi Gedeont. (el tudom képzelni Gedeon arcát, mi az ilyen helyzetekre mondjuk: „összetetszik téveszteni valakivel”) Az angyal megszólítása egyben egy csodálatos ígéret is Gedeon számára: „Az Úr Veled van!”

A válasz is ismerős lehet, amikor Gedeon azt mondja, „ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez?”. Ma ezt úgy szoktuk hallani sokak szájából, és mondani is: „Miért engedte ezt Isten? Miért engedte, hogy ez megtörténjen?” Ugye milyen gyakori kérdés ez hívő és hitetlen részéről, kétségbeesetten vagy kísértő szándékkal?

Pedig az esetek nagyon nagy többségében nem is merülhetne fel kérdésként, hogy Isten miért engedte, mert ami történik az a bűneink következménye!

Példákat mondok, hogy jobban értsük!

Afrika reményvesztett éhezőire tekintve sokan teszik fel a kérdést, hogyan engedheti ezt Isten? Én azt mondom, hogy mindez a szabad akaratunk miatt van így! A Föld a jelenlegi lakosságának többszörösét tudná eltartani, ám mi pocsékolunk, harácsolunk, egyesek dőzsölnek, mások éheznek! Megvizsgálták a háztartások szemetét Európában, és egy megdöbbentő eredményt publikáltak ezzel kapcsolatban: Magyarországon, átlagosan száz háztartás szemetében még ötven háztartás eltartására elegendő élelmiszert találtak kidobva! És, hol vagyunk mi Hollandia, Belgium jólététől? Meg tudnánk oldani az éhezés problémáját a világon, egy igazságos, normális elosztással, ám egyszerűbb azt mondani, Isten miért engedi ezt?

Eszembe jut Billy Graham a nagyhírű evangelizátor leányával készült interjú, amit Amerikában egy iskolai mészárlás után, amelyben egy diák lőfegyverrel végzett társai tucatjaival, készítettek vele. Idéznék belőle:

"Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, mint aki tiszteli szabad elhatározásunkat, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha kizárjuk az életünkből?

A legutóbbi történések fényében....terrortámadások, iskolai lövöldözések stb., lássuk csak: Azt hiszem, ez akkor kezdődött, mikor egy szülő panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában...- a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a felebarátodat, mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben.

 Aztán valaki azt mondta, hogy jobb, ha a tanárok és az osztályfőnökök nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek.  És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki - beleértve akár az Elnököt is - a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik.

És jött a szórakoztató ipar, azt mondta, csináljunk TV- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák és a tiltott szexet. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása gyermekeinkre, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek, ha mindenki megy...

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat. Talán, ha elég önkritikusan gondolkodunk, ki tudjuk találni. Azt hiszem, AZT ARATJUK, AMIT VETETTÜNK.

"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályában? Tisztelettel, Egy Érintett Tanuló" És a válasz: "Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel, Isten."

Értjük drága Testvérek? Mi teszünk, vagy nem teszünk valamit, és Istent hibáztatjuk! Szakítanunk kellene ezzel a viselkedéssel, őszintén magunkba nézve!

Gedeon a találkozásban küldetést kap, ám nagyon emberi és logikus a válasza: kis nemzetség, legkisebb fia ő – ezért nem tudja vállalni. Ezt látja magáról, ennyit ér önmagában az élete, hiszen elrejtőzve csépel egy présházban.

Úgy gondolom, hogy mi is sokszor érezzük ezt:  mit ér a mi kis erőnk, tehetségünk, a mi kis tetteink?  Mindez reménytelenséget takar.

A találkozásból, az is kiderül, hogy Gedeonnak van egy tanult látása Istenről, de ez még nem személyes tapasztalás. Tud Isten tetteiről a múltban, az Egyiptomi szabadulásról, a honfoglalásról.

Ismerjük ezt is: hallottuk, hogy Isten ezt cselekedte ezzel, vagy azzal az emberrel, a múltban, vagy ezt és ezt olvastuk a Bibliában. De mindez a tudás Istenről akkor válik személyessé, ha velünk, általunk cselekszik. Akkor válik életünkké. Gedeonnak nem volt még személyes tapasztalása Istenről! Ez is megváltozik ebben a találkozásban

És, térjünk vissza egy gondolat erejéig az angyali köszöntéshez kapcsolódó ígérethez: Veled lesz az Úr. Gedeon azt látja, amiről az élete Isten nélkül szól, az angyal azt is látja, amivé lesz ennek az embernek az élete Istennel Gondoljunk most Jézus elhívási történeteire, amelyek ugyanerről szólnak: Péter, a halász, Pál, a gyilkolástól lihegő üldöző, Tamás a kételkedő. Mivé lesznek? Péter a kőszikla, Tamás India misszionáriusa, Pál legtöbbet munkálkodó apostola lesz Krisztusnak.

Gondoljuk hát végig. A mi életünk mennyit ér Isten nélkül? És mennyit ér Vele!

Gedeon a találkozás után cselekszik. Mert, az Istennel való találkozás nincs következmények nélkül az emberi életben! 

Nézzük csak mit tesz? Először is lerombolja Baál oltárát. Mit jelent ez? Szakít a bálványokkal, gyökeresen, és egyben hitvallást tesz az Úr mellett! Majd, miután megtörténik a szakítás, akkor oltárt épít az Úrnak. Ez, az Istennel való kapcsolat helyreállítását jelenti!

Szakítás mindennel, ami tőle elválaszt, és a kapcsolat helyreállítása! Ma is, nekünk is csak így lehet, másként nem megy! Ma is csak gyökeresen, radikálisan lehet szakítani a bűnnel, másként nem érdemes!

Ma is fel kell vállalnunk az ellene való küzdelmet! Fel kell vállalnunk, hogy hova tartozunk. ha ezt meg tudjuk tenni, Isten mellénk áll harcainkban, erősít, és mint Gedeonnal volt, velünk is lesz! Ámen

Juhász András