2018

Az elmúlt héten két napig esperesi értekezleten voltam, az egyházkerületünk espereseivel.  Ott szólított meg ez az ige, amely a kezdő beszélgetéstől azonnal elénk került. Már akkor éreztem, hogy szólnom kell majd róla.

Pál apostol az Efezusban lakó Krisztus követőket inti, hogy elhívásukhoz, - amelyet Krisztusban nyertek el – méltó módon éljenek. Most pedig, közel 2000 évvel később, Szegeden lakó krisztus követőket szólít meg, éppen akkor, amikor az Úrasztalához készülünk. Mert, a legnehezebb az, hogy ne csak beszéljünk Krisztusról, hanem életünk tegyen bizonyságot arról, hogy elhívott bennünket, és hozzá tartozunk!

Beszélni ugyanis könnyű, de vajon cselekedeteink, életünk egésze Krisztusról szól? A teológián, egy alkalommal, amikor ünnepre bocsátottak ki bennünket, teológusokat, a kibocsátáson prédikáló lelkipásztor, egy olyan mondatot mondott, amin első hallásra megbotránkoztunk, majd megsértődtünk, azonban végiggondolva azt, hogy a „hogyan” mögött mi van, megszólítva éreztük magunkat! Így szólt ez a mondat: „Ne csak ugassátok a Krisztus-követést!”

Ne csak beszéljünk tehát mi sem Krisztusról, hanem életünk beszéljen helyettünk!

Egy bölcs ember azt mondta egykor egy magát dicsérő, Krisztusról beszélő embernek, hogy „olyan hangosan beszélsz, hogy nem hallom ki is vagy valójában!”. Oly sokszor ez igaz ránk!

Olyan jó lenne ha helyettünk tetteink beszélnének, életünk tenne tanúbizonyságot Krisztusról!

Vizsgáljuk meg magunkat most ezen 5 fogalom vagy mondjuk másként, korrekciós pont alapján! Nézzük meg életünket, hogy hol tart, a Krisztus követésben vajon a szavakon túl éppen most hol tartunk! És ha változtatnunk kell, akkor a sákramentumban való részesedésünk erősítsen ebben bennünket!

Ez az 5 pont olyan számomra, mint a repülőtereken a biztonsági ellenőrzések átvilágító kapuja. Isten Lelke ezen keresztül átvilágítja most életünket, és láthatóvá lesz mindannyiunk számára egyen-egyenként, hogy hol is tart életünk!

Az első pontot így fogalmazza meg az alapige: teljes alázatosság.

Láttam egy filmet, amiben a kalandornak meg kellett fejtenie egy rejtvényt, hogy a kincshez vezető úton életben maradjon. A rejtvény ez volt: csak az alázatos ember juthat tovább. A főhős gondolkodik, majd, ahogy tovább lép, felkiált: „Mit tesz az alázatos ember? Meghajtja a fejét Isten előtt!” Lehajol, és így kerüli el a halálos fegyverként nyakmagasságban lendülő penge élességű bárdot. Bármennyire is szép a kép, elgondolkodtató a jelenet, sajnos ez nem ilyen egyszerű. Mert, mi emberek Isten előtt még csak-csak fejet hajtunk, főleg ha érezzük erejét-hatalmát. Na de egy másik ember előtt legyek alázatos? Legfeljebb a főnököm előtt, vagy akitől függök anyagilag, vagy bármilyen más módon, ott se alázatos, hanem alázatoskodó!

Márpedig alapigénk teljes alázatosságról szól! Ráadásul a görög nyelvben itt található szóösszetétel egyrészt alacsony, kicsi, jelentéktelen szóból, másrészt az okos, értelmes, belátó szavakból áll. Hogy hozható össze egy egyszerre magabiztosságot, erőt sugárzó szó a jelentéktelen, kicsi, alacsony jelentésű szóval? Pedig Igénk így hozza! Hogy oldható fel e kettősség?

Teljes alázatosságról a másik iránt az ige! De, hát ez olyan nehéz! Hiszen saját értékeinkkel annyira tisztában vagyunk! Annyira többnek látjuk magunkat a másiknál, annyival kevesebb bűnt érzékelünk magunkban, mint a másikban! Ugye, így van ez szeretett Testvéreim? Hogy lehetek mégis alázatos a másikkal szemben? Úgy, ha a Filippibeliekhez írott csodálatos Krisztus-himnusz bevezetése rámutat: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál”. Ez lehet a kulcs! Ha a másikat úgy látom, mint testvéremet, a saját erőtlenségeimmel, bűneimmel pedig tisztában vagyok, belátom vétkeimet, kicsinységemet, akkor tudok teljes alázatossággal fordulni a másik felé!

A második korrekciós pont a szelídség. De mi is tulajdonképpen a szelídség? Milyen a szelíd ember? Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a szelíd ember gyáva ember. Pedig a szelídség nem gyávaság. Nem is fásult egykedvűség, nem is a „nem érdekel semmi” hanyagsága. A szelídség nem más, mint a másik embernek ártani nem akarás megélése a mindennapokban! Ez pedig igazán egy olyan jellemvonás, amely Krisztusi jellemvonás! Hogy fogjuk énekelni majd az úrvacsorai éneket bűnbánattal szívünkben? „Szelíd szemed Úr Jézus – jól látja minden vétkemet, szelíd szemed Úr Jézus, tudom, hogy vádat is emel”, de ez a szelíd szem nem vet meg, és nem vet el! A szelídség tehát, láthatjuk a jézusi példán keresztül is, nem a gyávaság lemondása, ez a határtalan szeretet bátorsága!

A harmadik korrekciós pont, a harmadik átvilágító kapu a türelmünket vizsgálja. A szelídség és a türelem rokon értelmű szavak, mégis más a jelentése a türelemnek. Fontos, hogy legyen türelmünk ebben a világban, hiszen annyi türelmünket próbáló élethelyzetben van részünk, annyi türelmünket próbáló emberrel találkozunk napról-napra! Biztos le se kell hunynunk most szemünket ahhoz, hogy valakinek az arca megjelenjen előttünk! (Nekem legalábbis nem kell). Az eredeti, a Bibliában található görög szót a Károly fordítás jobban adja vissza, mint az új fordítás. Ott ezt találjuk: hosszútűrő. A Szeretet Himnuszában találkozunk ugyanezzel a szóval, amikor Pál a szeretet jellemvonásait sorolja. A szeretet hosszútűrő!A hosszan tűrés az Úristen tulajdonsága. Nem büntet vétkeink miatt azonnal, hanem vár. Vár arra, hogy megtérjünk bűneinkből! Hogy mondja a Szentírás a 103. zsoltárban? „Könyörülő és irgalmas az Úr! Késedelmes a haragra, és nagy kegyelmű!” Türelmünk tehát akkor lehet tartós, ha azt a szeretet táplálja, és ez lehet az isteni türelemhez hasonlóan a megbocsátás forrása a másik ember irányába!

A negyedik korrekciós pont, tükör, amiben érdemes megnézni életünket nem egy szó, hanem egy mondat. Az új fordítás így adja elénk: hordozzátok el egymást szeretetben. A régebbi fordítások képletesebbek, talán az idősebb generáció fejében ez így cseng még vissza, legalábbis az enyémben igen: szenvedjétek el egymást szeretetben! Ha szó szerint akarjuk visszaadni az itt található görög szót, akkor az eltűrni, elviselni a másikat szeretetben kifejezést találjuk itt, amely szavakban érezhető a szenvedés, elszenvedés.

Ezt is ismerjük Testvérek! Milyen sokszor kell valakit elszenvednünk!

Nagyon sokszor fogcsikorgatva tesszük ezt, máskor lemondó szomorúságban, sokszor kétségbe esve! És, milyen ritkán reményteljes szeretetben!

Kit szenvedünk el szeretetben? Akit szeretünk, aki fontos nekünk! És azt is sokszor megéltük már, hogy aki szeret, az sokszor szenved is a másik miatt! Miért? Mert a másik vagy visszaél a szeretettel tudatosan vagy tudatlanul, vagy olyan úton jár, amiről mi tudjuk, hogy a romlásba visz, és ez nagyon fáj nekünk!

Szenvedni és szeretni! Milyen kettősség ez! És ismét elénk kerül a jézusi példa, a kereszten szenvedő Úr képében! Mert, ahogy egy teológus nagyon találóan megfogalmazta: „Jézust nem a szögek tartották a kereszten, hanem a szeretet!” A minket elszenvedő, miattunk szenvedő szeretet, az a szeretet, amelynek mélysége és magassága, hogy értünk áldozta magát Jézus!

Legyen előttünk ebben is példa, szenvedjük el egymást szeretetben, és jó ha tudjuk, hogy a szenvedés során érik be az igazi szeretet!

És végül, az utolsó korrekciós pont így hangzik: a békesség kötelével tartsátok meg a Lélek egységét. A kötél arra való, hogy valamit megkötözzünk vele. Emlékszem, nagymamám kertjében átkötöttük a szalmabálát, a paradicsom vagy szőlőkarókat ősszel, amikor már nem használtuk tovább őket. Az át és összekötésnek az volt az értelme, hogy szét ne essen a szalma, a karó, hogy megmaradjon együtt, amit együtt akartunk tartani.

De mit jelent mindez lelki téren? Mit jelent a Lélek egysége? Azt, hogy a közösség, az egyház, a gyülekezet akkor marad meg, ha egy Lélek, Isten Lelke vezérli! A Lélek egysége adja a gyülekezet egységét!

A Lélek egységét pedig békességgel tudjuk munkálni! Ha békesség van köztünk – és ez nem emberi békesség, hanem Istennek békessége hat át bennünket – akkor a gyülekezet megmarad, minden nehézség közepette és minden nehézség ellenére is! Munkáljuk hát Testvéreim a békességet, először magunkban, megbékélve Istennel, majd pedig egymás közt!

Szeretett Testvérek! Öt ellenőrző kapu, ellenőrző pont került ma délelőtt elénk.

A teljes alázatosság, a szelídség, a türelem, a másik elszenvedés szeretetben és a Lélek egységének munkálása a békesség kötelével.

Mivel a megterített Úrasztala egyben a másik emberrel, a felebaráttal, a testvérrel való közösség asztala is, a bűnbánat és bűnbocsánat asztalán túl, odajárulásunkkal fejezzük ki ma azt is, hogy elkötelezettek vagyunk közösségünk iránt, és kérjünk erőt ahhoz, hogy embertársainkkal való kapcsolatainkban keresztyéni elhívásunkhoz méltóképp éljünk! Ámen

Juhász András