2018

A mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz alapján kívánom Istenünk üzenetét hirdetni közöttetek. Egy olyan történet alapján, amit kora gyermekségünktől ismerünk, amely festményeken, képeken megjelenik, amely történet nagyon jól ábrázolható már a legkisebbek számára is.

Lukács evangéliuma 15. részében találjuk e történet parallel helyét. Ám, Lukácsnál három történetet találunk egymás után: az elveszett juh, az elveszett drachma és a tékozló fiú, vagy elveszett fiú történetét.

Mindhárom történet ugyanarról szól, csak az arányok mások.

Az elsőben 100 juhból egy csatangol el, a másodikban 10 drachmából 1 gurul el, míg a harmadik történetben a két fiúból egy veszett el. Vagy mindkettő? Nézőpont kérdése, hiszen az atyai háznál maradó, a testvérét szeretni képtelen fiú az atya szempontjából, ha nem is fizikálisan veszett el, de lelkileg mindenképp.

Ugyanarról szól a három példázat, az elveszésről, a keresésről és a megtalálás felett érzett örömről. De, mondom egy kicsit másképp: tulajdonképpen szebben meg sem lehetne fogalmazni, mint ahogy ezek a példázatok visszaadják, az Isten szeretetéről a bűnös, az elveszett ember iránt! Irántunk drága Testvérek! Máté csak egy példázatot ír le a háromból, ám ez a példázat is mindennél tisztábban rávilágít e fel nem fogható és ki nem érdemelt csodára, hogy Isten mennyire szeret bennünket!

A példázatot bevezető mondat csodálatosképpen összefoglalja Isten szeretetét, amely Jézusban öltött testet: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett!”

És a példázatban következik valami nem várt, nem logikus valami, ami az emberi logikával ellentétes, a kor gyakorlatától gyökeresen eltérő, mégis megkapó, felemelő!

De ki veszett el?

Jézus korának nagy teológusai, kegyesei a farizeusok szerint azok, akik mindenki számára nyilvánvaló bűnöket követnek el. A bűnösök, akik a jogot, a rendet, az erkölcsöt megsértik. Mindezt a Törvény tükrében vizsgálják. Az a bűnös, és így az elveszett is, aki a Törvényt nem ismeri, vagy nem veszi komolyan. Elveszettek például tehát a páráznák és a vámszedők valamint a pogányok. Ezzel nem a bűnösök körét akarják megvonni, hanem egyértelmű példákon akarják láttatni, hogy mit is jelent a bűn fogalma.

A példázat a rabbikra és Jézusra is oly jellemző bevezetéssel kezdődik: „Mit gondoltok?” A kérdés felvetése pedig már várja is azt, hogy a hallgatóság megfogalmazza véleményét, állást foglaljon.

A példázat a legegyszerűbb felépítésű jézusi példázatok közé tartozik, ahogy a kutatók nevezik, az „egyszerű három pontos példázatok közé”. Ezek közös jellemzője, hogy három karaktert találunk bennük. (Mint például a  gazdag és Lázár példázatában, ahol Ábrahám a harmadik karakter, a tíz szűz példázatában, ahol az okos és balga szüzek mellett a vőlegény a harmadik karakter. ) E példázatban a három karakter a pásztor, az elveszett juh, és a helyben maradó 99 bárány, a nyáj többi része.

A nyáj fogalma az ószövetségi kortól kezdődően Isten népét, Izraelt jelentette. Az Ószövetségben Izraelt Isten nyájának nevezik. Nyájnak, amely védtelen lenne, ha nem lenne mellette pásztora.  Tehát az Úr Izrael pásztora és őrizője. A 80. zsoltár csodálatosan ír erről: „Hallgasd meg Izrael pásztora, és Józsefnek vezérlő Ura!” 23. zsoltár, talán még szebben: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm!”De, a mennyei pásztor mellett kellenek a nép pásztorolására földi pásztorok is.

A farizeusok, a sadduceusok, a vallási vezetők úgy tekintettek magukra, mint Izrael pásztoraira. A népre, pedig mint nyájra, Isten nyájára, akit ők pásztorolnak. Folymatosan munkálkodnak is a népért, ám munkamódszerükhöz képest Jézus teljesen mást képvisel. Míg a farizeusok a zsinagógákban folyamatosan figyelmeztetnek a Törvény áthágásától való elfordulásra, durvább vétkeknél a kiközösítést helyezik kilátásba, sőt ki is zárják a bűnöst a gyülekezetből, amíg változás nem áll be, addig Jézus a példázaton keresztül, de más tanításokban és konkrét élethelyzetekben is, a bűnös ember után megy, keresi az elveszett emberrel való közösséget. Úgy, amint programbeszédében meghirdette a názáreti zsinagógában: „Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét”

A példázatból egy gondos, egy szerető szívű, egy JÓ pásztor képe kerül elénk. Olyané, mint amilyet a felolvasott hosszabb igeszakaszban találunk. Jézus azzal, hogy magát „A” jó pásztornak, és nem egy jó pásztornak vallja, egyben népnek vallási vezetőivel  is szembehelyezkedik: ha van ugyanis a JÓ PÁSZTOR, akkor rajta kívül már csak rossz pásztorok, rossz vezetők vannak. Mintha azt mondaná e mondatában: nem ti vagytok a jó pásztorok, hanem egyedül én vagyok jó pásztora e népnek.

De mitől is jó igazán egy pásztor?

Attól, hogy szereti a nyáját. Általában egy pásztor csak akkor szerette igazán a nyáját, ha az a tulajdonát képezte. Ha az övé volt, akkor számára lényegesen értékesebb volt. (gondoljuk meg, ha valami közös, már nem becsülik meg annyira az emberek, mintha valami csak az övéké). Jézus olyan pásztor, akinek a nyája tulajdonát képezi. Drága vérén megváltott juhocskája vagy te is, és én is. Benne ugyanis a kiválasztás Izrael fiairól mireánk, is kiáradt. Így vagyunk mi is Isten nyája, Jézus drága juhocskái. Fontosak vagyunk számára, mégpedig annyira, hogy életét adta értünk.

Fontosak vagyunk számára annyira, hogy utánunk jöjjön, mint a példázatbeli pásztor, akinek 100 juhából elcsatangolt az egyik. Tudom, hogy az itt lévők közül sokan megélhettük már ezt a csodát: a jó pásztor utánunk nyúlt, és visszavitt bennünket Istenhez! Akik pedig nem élték még meg ezt a visszahozó isteni kegyelmet, szívemből kívánom, hogy megélhessék, hiszen ennél fontosobb történése nem lehet a mi földi életünknek!

Annyira csodálatos ez a példázat!

Hiszen nagyon jól bele tudjuk magunkat helyezni! Van, hogy mi vagyunk az elcsatangolt báránykák, akik viselkedésünkkel, szavainkkal, gondolatainkkal, érzéseinkkel messzire szaladunk a pásztortól. Mi vagyunk azok, akik hátat fordítunk Istennek, Ő soha nem fordít nekünk hátat! Mi vagyunk azok, akik sokszor a többi báránykával nem tudunk összeférni, mert békétlenség van bennünk, ezzel is messze megyünk a Pásztortól, mert szomorítjuk Őt!

És természetesen van olyan élethelyzet, amikor mi vagyunk azok, akik a nyáj tagjaiként éppen helyünkön vagyunk, amikor rendezett a kapcsolatunk Istennel, amikor érezzük drága jelenlétét életünkben. Mi vagyunk azok, akik látjuk, hogy valaki éppen elcsatangolt. A jó Pásztor magatartása segítsen bennünket abban, hogy ilyenkor ne üljünk ítélőszékbe, ne méricskéljük becsmérlően a másik elesett állapotát, hanem imádságos szívvel várjuk vissza az elcsatangolt bárányt. De mondom másként: lelki testvérünket!

Általában e ponton abba szoktuk hagyni az igehirdetést az elveszett juh példázatáról. Én azonban ma tovább mennék!  Érdemes ugyanis magunkat belehelyezni a példázat harmadik karakterének, a pásztornak szerepébe is, ezen oldalról is megvizsgálni szerepünket, helyzetünket.

Nagyon érdekes, hogy minket, lelkészeket úgy is hívnak, hogy lelkipásztorok. Isten nyájának pásztorai vagyunk. Megvallom nektek, hogy mindig elgondolkodtat ez az elnevezés minket, lelkészeket, hiszen kik vagyunk mi, hogy Isten földi nyáját legeltessük? És, sokszor szorongatóan elénk kerül a kérdés is, vajon a jó pásztorra hasonlít-e szolgálatunk? Vagy a béresek mentalitása jellemez bennünket? Állandó imádságunk, hogy tudjuk pásztorolni Isten reánk bízott nyáját! És, kérjük is a testvéreket, hogy legyen számukra is állandó könyörgés ez, amint Szikszai György írja: a keresztyén embernek imádkoznia kell az ő lelkipásztoráért. Ám, most arra kérlek benneteket, hogy menjünk kicsit tovább, és ne csak a lelkészekre gondoljunk úgy, mint pásztorokra, hanem az egyetemes papság elve alapján, mindenki egyen-egyenként saját magára is! Presbiterek, és gyülekezeti tagok is! Fiatalok, és idősek is! Minden keresztyén embernek küldetése van ugyanis, a nyáj irányába is. Azok irányába akik épp megvannak, és azok irányába is, akik elcsatangoltak, elvesztek.

Isten kegyelmes szeretetének eszközei vagyunk ugyanis a világban. Küldetésünk, feladatunk van!

Elmenni a másik után!  Számon tartani a másikat! Figyelni a másikra! Jézusi példa!

Őszinte öröm számomra, amikor a gyülekezet bármely tagja utcán megállít, vagy bejön a hivatalba, vagy a templom ajtajában megszólít és elmondja, hogy egy testvért régen látott, aggódik, hogy mi lehet vele. Ilyenkor együtt igyekszünk megkeresni azt a báránykát, aki bármilyen okból hiányzik a közösségből. Mert ok, számtalan lehet: egy betegség, gyengeség, levertség, magány, a gyász fájdalma, de lehet oka az is, hogy valamilyen bűn következtében messze került Istentől. Minden, bármilyen okból távolmaradó testvérért felelősségünk van.

Drága Testvérek!

Jellemezzen bennünket a jézusi, számon tartó, soha meg nem ítélő, áldozatkész pásztori lelkület. Éljünk így, összetartva Isten köztünk lévő nyáját, és akkor Isten gyönyörködni fog bennünk! Ámen

Juhász András