2018

Ma van böjt első vasárnapja, szép, régies református nevén böjtfő vasárnapja. ma kezdődik tulajdonképpen a számunkra, reformátusok számára a böjti időszak. A húsvétot megelőző  napokban, a böjti időszakban arra van lehetőségünk, arra készülünk, hogy Krisztus váltsághalálát és csodálatos feltámadását még jobban megértsük, és, hogy annak áldásaiban részesedhessünk. A böjtben tehát húsvétra készülünk, önmagunk megpróbálásával.

Néhány hete olvastuk a Hegyi beszédet, Isten országának alkotmányát, amelyben Jézus a böjtöt a keresztyéni élet egyik alapvető oldalaként tartja számon. Három ilyen alappillérről  beszél a Hegyi beszédben, a legfontosabbról, az imádságról, az alamizsnálkodásról, azaz az adakozásról, és a böjtről.

De vajon mikor és miben kell böjtölnie a keresztyén embernek?

A böjt tárgya lehet az eleség, étel és ital, de éppen úgy lehet a beszéd – egy barátom sokat imádkozott azért hogy tudja befogni a száját, mert képtelen volt másokat meghallgatni -  vagy a televíziózás, alkohol fogyasztásától való tartózkodás,  vagy a fiatalabb generációk számára a tabletezés, az okos telefon folyamatos bámulása és nyomkodása,  esetleg a buliktól való távolmaradás is, ha valakinek éppen ezekben a dolgokban van inkább szüksége önfegyelemre, vagy bármi más dolog, vagy éppen cselekvés, bármilyen tevékenység.

Ezt egyen-egyenként mindenki maga tudja. Az evés azonban annyira mindennapi és hozzánk közel álló dolog, hogy kézenfekvő volt a legkorábbi koroktól kezdődően az önfegyelmet éppen azzal kapcsolatban gyakorolni magán az embernek, évente mindig újra nagypéntekre és húsvétra készülődve.

A „mikor böjtöljünk” kérdése azonban nem intézhető el ilyen könnyen. Milyen egyszerű lenne azt mondani: böjtöljetek, böjtöljünk ezeken vagy azokon a napokon, mint az iszlámban a Ramadánban, vagy a katolikus testvérek számára a nagyböjtben.

Azonban igénk valami másra mutat rá ma. Amikor a kívülállók azt kérdezték Jézustól, hogy a János tanítványai miért böjtölnek, miközben az övé nem, a válasz ez volt: „Amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhet a násznép, de eljön az idő, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”

Mindez pedig azt jelenti, hogy akkor van ideje a böjtölésnek, amikor Jézus nélkülivé válik az ember élete. Akkor fel kell ébrednie.

- Amikor már csak a saját érzései és gondolatai uralkodnak az emberen, és nincs egyetlen Jézustól való ige vagy ígéret sem a szívében.

- Amikor számon tartja, hogy kitől hány sebet kapott, de arról elfelejtkezik, hogy az Egyszülött Fiút őérte sebesítették.

- Amikor tervezi a jövőt, vágyait és lehetőségeit, de egészen kihagyja a számításból azt, aki vele akar vándorolni végig az útján.

 Amikor tehát nincs velünk a vőlegény, akkor eljött a böjt ideje, még akkor is, ha éppen nem következik megint húsvét.

A Jézus nélküli élet igazából arról ismerszik meg, hogy nincs benne ünnepi öröm. Itt is lakodalomhoz hasonlítja az evangélium azt az állapotot, amikor Jézus ott van az emberekkel!

Az ő jelenléte öröm és boldogság. Aki valóban az ő jelenlétében végzi napi tennivalóit, munkáját, családjában való szolgálatát, az tudja, hogy ez tényleg így is van. Jézussal együtt ünnepi öröm embernek lenni.

Nélküle pedig meg kell vizsgálni magunkat: nem lettek-e úrrá rajtunk olyan erők, amiket valóban csak böjttel lehet eltávolítani.

Hiszen hallunk olyasmiről egy másik evangéliumi történetben, amelyet hosszabb igeszakaszként olvastam fel, és helyeztem szívetekre, hogy bizonyos szellemi erők, „lelkek”, ahogy a Biblia mondja, csak imádság és böjtölés által távoztathatók el. Ezt találjuk a történetben, ezt válaszolja Jézus, amikor a tanítványok kétségbe esve kérdezik Jézust, szemmel látható csődjükben, hogy miért nem voltak képesek a beteg gyermeket meggyógyítani: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak könyörgés és böjtölés által.”

 A tanítványok elbuktak ebben az élethelyzetben. És, hogy miért? Mert nem volt elég imádság és nem volt elég önfegyelem az életükben, csak a maguk nevében próbálkoztak és természetesen nem is sikerült a gyógyítást végigvinniük.

Mikor kell tehát böjtölni? Amikor nincs velünk a vőlegény:amikor nem várjuk menyasszonyként az ő érkezését,amikor nem fontos ő már nekünk annyira,

Összefoglalva: amikor Jézus nélküli életet élünk.

Amikor ilyen élethelyzetbe jutunk, akkor eljött az önmagunk megpróbálásának ideje. Akkor vizsgáljuk meg, nem kényelmesedtünk-e el lelkileg annyira, hogy már nincs naponként szinte semmi időnk az ige olvasására, az egyéni elcsendesedésre, amikor már nincs komoly és elmélyült imádság a szívünkben, és csak megy az élet, forgunk magunk körül és nem növekszünk semmit lelkiekben, csak járunk körben és maradunk egy helyben.

2. Mert a böjt, ha igazán megpróbáljuk magunkat vele, valóban annak a jele, hogy nem csak foltozgatni akarjuk az életünket.

Az ember számára az egyik legnagyobb kísértés, hogy nem hiszi el, hogy valóban megújulhat az élete. Sokakat foglalkoztat az áruló apostol, Júdás életének tragédiája. Júdás tragédiája igazából nem az volt, hogy elárulta Jézust, hanem az, hogy amikor rájött tettének súlyára, nem hitt a kegyelem mindent megújítani tudó erejében.

A gonosz egyik legnagyobb hazugsága éppen az, hogy úgyis mindegy, mit tesz az ember, nincs segítség számára, nincs tovább, onnan, abból a mélységből, ahol az ember van, már nem lehet kijönni.

Két hét múlva, vasárnap, böjt alkalmából  megterítjük majd az Úrnak asztalát. A megterített úrasztala ennek ellenkezőjét hirdeti. Nem csak olyan van, hogy régi ruhára új posztóból foltokat rakosgatnak, hanem van olyan is, hogy valaki szép, tiszta fehér ruhát kap Jézustól, a régit meg egészen eldobhatja, nincs rá szükség többé, az annyira elrongyolódott és elpiszkolódott már.

Ez az evangélium lényege, szíve, egész mondanivalója. Így újult meg maga Máté, a vámszedő is, és így újult meg oly sok ember élete már. Ezt a drága hitet nem szabad elfeledni, agyonhallgatni, nem kell tudományosan túlmagyarázni, mert itt Isten irgalmas szeretetéről, bűnbocsátó kegyelméről van szó, ami a világon a legnagyobb dolog.

Isten kegyelméből ez szólal meg közöttünk ma

És kinek ne lenne rá szüksége közülünk? A Római levélben zsoltáridézetként ezt olvashatjuk, amely mindennél jobban elénk adja az ember elesett, és Isten nélküli állapotát: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen aki értse, nincsen aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben vétkeztek, nincsen csak egy igaz is, nincs aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem, a békesség útját nem ismerik, Isten félelmével nem törődnek” - ami azt jelenti, hogy egyik ember ebben, másik ember abban vét.

Vannak látványos, nagy és cégéres bűnök, amelyek mindenki által tudottak, de vannak láthatatlan, elrejtett, csak Isten előtt nyilvánvaló vétkek is. Nem a bűnök mértéke a kérdés, hanem a ténye, ami alól nincs kivétel. Egyikünk sem kivétel!

Szeretett testvéreim!

Kezdjünk hát böjtölni,  ha nincs velünk Jézus! Függetlenül attól, hogy húsvétra készülünk és böjti időszakban élünk, vagy éppen máskor.

Éppen elégszer megtapasztalható, hogy eltávolodtunk tőle,

Már nincs ott az asztalunknál,

Már nincs ott a beszélgetéseinkben,

Már nincs ott az emberi kapcsolatainkban, a terveinkben

Aki böjtöl, az nem foltozgatni akarja az életét, hanem rendbe akarja tenni azt egészen: milyen jó, hogy ehhez is segítséget kapunk tőle.

Aki nem az egészségesekhez jött, hanem a betegekhez, és aki nem az igazakat akarja hívni, hanem a bűnösöket megtérésre.

Ő szólított meg bennünket ma, ebben a neki szentelt órában, és Ő hív majd két hét múlva bennünket az Ő terített asztalához is, mikor azt mondja önmagáról Jézus: Az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki eszi e kenyeret és issza ezt a poharat, él örökké!

A II. Helvét Hitvallás, a húsvét előtti 40 napos böjtről, amelybe most mi beléptünk így ír: „A negyven napi böjtre nézve vannak ugyan bizonyságok a régi korban, de éppenséggel nincsenek ám az apostolok irataiban: tehát nem kell és nem is lehet ezt a hívőkre ráerőszakolni.” Ugyanakkor más helyen hozzáteszi, hogy eleink válságos időkben „visszatartóztatták magokat teljesen az eledeltől egészen estig. Ezt az egész időt buzgó könyörgésekre, istentiszteletre és bűnbánatra fordították.”

Reformátor atyáink, hitvalló eleink gyakorlata tehát ugyanerre mutat rá, mert mi lehet annál válságosabb idő, mint amikor eltávolodunk Jézustól, amikor életünk nem róla beszél, amikor hátat fordítunk neki. Forduljunk hát vissza ahhoz a valakihez, aki soha nem fordul el tőlünk, és ha e visszafordulásban a böjt segít, gyakoroljuk, mint Istentől kapott lehetőséget. Ámen

Juhász András