2018

Óévet búcsúztató, szeretett Testvéreim!

Minden évben a karácsony és a szilveszter közti időszak a listázások időszaka. A médiában is listázzák a legnézettebb filmeket, a legnagyobb celeb botrányokat, az évben elhunyt hírességeket, listázzák az év belpolitikai és külpolitikai eseményeit, és hosszasan sorolhatnánk, mennyi mindenről készül összefoglaló!

Nem csupán a sajtóban és médiában történik ez a fajta számbavétel, hanem egyéni életünkben is. Felidézzük azokat az újonnan felfedezett helyeket, ahol komfortosan éreztük magunkat. Eszünkbe jutnak nagy baráti beszélgetések, melyek meghatározóak voltak. Aztán listázzuk kapcsolatainkat: a felbomló, az újonnan megerősödött és új kapcsolatokat.

Nosztalgiázunk kicsit. Voltak örömök, melyek az egész családot érintették: házasságkötés, keresztelés, konfirmáció, lakásvásárlás, házfelújítás, fizetésemelés, új munkahely. Az örömök mellett azonban ott sorakoznak a szomorú időszakok is: temetések, betegségek, fájdalmas kezelések, szakítások, válások, anyagi nehézségek, tragikus események, melyeknek emléke a szívünkbe mar.

Szeretett Testvérek! Elmúlóban lévő évünk összegzése a mi egyéni feladatunk. Kicsit hátra tekintünk, és legyen jó vagy rossz az események között, Isten oltalmazó kezeit vehetjük észre minden történésben. Van hát okunk a hálaadásra, hiszen minden mosolyunkban és könnyeinkben is jelen volt az az Isten, Aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Nem sokára boldog új évet kíván egymásnak a kicsi és a nagy. Családtagok, barátok, kollégák, szomszédok. A nagy kérdés azonban mindig az, hogy vajon mitől boldog egy év?! Vagy úgy is kérdezhetném: lehet-e régi szívvel igazi új esztendőt kezdeni? … Azt a boldogságot, amit ilyenkor kívánunk, nem a körülményeink kedvezőbb alakulása okozza, hanem a szívünkben kell előbb történnie valaminek!

A 32. Zsoltárban benne van, hogy kicsoda a boldog ember: „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” (1-2). Egyszóval a kulcsszó: BŰNBOCSÁNAT! Isten Igéje szerint az a boldog ember, aki átélhette Isten kegyelmét, irgalmát. Az lehet boldog, aki átélte, hogy Isten megbocsátotta bűneit!

S ha már az igehirdetés elején listázásról, és különféle összegzésekről szóltam, akkor hozzátartozik, hogy ha valaki komoly lelki számadást igyekszik tartani, akkor különösen is nagy hangsúlyt kapnak a következő kifejezések: hűtlenség, vétek, bűn, álnokság.

Visszatekintve a mögöttünk lévő időre, megállapíthatjuk, hogy oly sok volt mindegyikből az életünkben… Olyan jó volna, hogy az újév küszöbén, de még az óévben, komolyan foglalkoznánk bűneinkkel, annak rémisztő valóságával! Mert ha csak elsétálunk mellettük, és nem vesszük azokat figyelembe, akkor a régi szívünk is marad, és ugye tudjuk… Régi szívvel nem lehet egy igazán új esztendőt kezdeni…

Drága Testvérek, a bűn azt jelzi, hogy elszakadtunk Istentől. A bűn az Istennel való közösség hiánya. Gondolkodásunknak, akaratunknak, cselekedeteinknek, tehát egész önmagunknak Isten valóságától való függetlenítése! Hiába mond valaki ’hébe-hóba’ egy imádságot. Hiába jelenik meg olykor a templomban. Hiába kérünk Istentől valamit, mondjuk életünk egy területére vonatkozóan, ha a többi életterületről kiszorítjuk Őt!

Ez egy kicsit olyan, mint aki külföldön él. Ő is haza-haza gondol, néha ír is pár sort magáról, olykor választ is kap hazulról. Van valami kis kapcsolata az otthonnal, de nincs otthon.

A bűn azt jelzi, hogy távol vagyunk hazulról, idegenben élünk. Olykor számolunk Istennel, de legtöbbször mi szeretjük elintézni a dolgainkat. Ebből az elszakadásból erednek a bűnös cselekedetek, életünk melléfogásai, félrelépései. Elengedtük Isten kezét, és megyünk a magunk eszére támaszkodva, ösztöneinktől hajtva vagy kötelességeink kényszere alatt.

Készülhet hát a számadás, a listázás az elmúló esztendőre vonatkozóan! Hányszor fogtunk mellé? Hányszor okoztunk fájdalmat? Hány embertől távolodtunk el, akikhez közeledni kellett volna? Miért nem arra mentünk, amerre Isten vezetett minket?!

Igen, nyomasztóak ezek a kérdések, de nem az a cél, hogy szégyenünkben süllyedjünk. Igénk nem azokat mondja boldognak, akik az év végi számadáson azt mondják: ’fantasztikus évet zárok, hiszen nem terhel semmi sem! Bár, nem vagyok tökéletes, de a többi emberhez képest mégsem volt olyan rossz az életem!’ Nem az a lényeg, hogy hamis számadást készíts, és utána jól érezd magad! Az a lényeg, drága Testvérem, hogy átéld igazán azt, hogy boldog vagy, mert „hűtlenséged megbocsáttatott, vétked eltöröltetett”.

Az az igazán boldog ember, akit Isten tesz a bűnbocsánat által boldoggá! Igénk azonban hozzá tesz még valamit: boldog az, akinek „nincs lelkében álnokság” (Zsolt 32, 2b). Ezt a Károli-fordítás így mondja: Boldog, akinek „lelkében csalárdság nincsen”.

Ez azt jelenti, hogy a mindenkori ember hajlamos ösztönösen tiltakozni a leleplezés ellen. Hajlamos mentegetni magát: ’nem vagyok én olyan rossz; nem akartam bűnt elkövetni, csak egyszerűen balul sült el’, ’nem csak én vagyok a hibás, mások még nagyobb bűnöket követtek el’…. És már is beindult a mókuskerék, és csak forog-forog, és mindig lesz valami magyarázat.

Boldog tehát az az ember, akiben nincs ilyen hamis önvigasztalás, aki nem próbálja szépíteni magát, aki nem próbál titkolózni Isten előtt! Ha abban van a boldogság, hogy Isten a bűnbocsánat által újra helyreállítja a kapcsolatot köztünk és Közte, akkor a legszerencsétlenebb dolog, amit az ember tehet, hogy rejtőzködik Előle! Hogy nem őszinte Vele. Hogy kikerüli a bűneit megbocsátani akaró Istent!

Nem érdemes Isten elől elhallgatni vétkeinket. Pontosan erről ír az zsoltáríró: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.” (Zsolt 32, 3-4). A megfáradás, ellankadás, kiégés, kimerültség sokszor abból adódik, hogy elhallgat valamit az ember Isten elől… A zsoltáros is oly szépen kifejezi, hogy az Isten előtt való titkolózás, komoly fizikai tüneteket produkál.

Nem elég az álarc, nem elég Isten és emberek előtt tisztának látszani, annak is kell lenni! A látszat fenntartása nagyon sok erőt, energiát ki tud venni az emberből. És mindig ott van a rizikó: bármikor, bárki az álarcot letépheti, mögé láthat, és az addig oly szépen felépített karakter egyszerre leomlik, és megsemmisül…

Olyan jó volna, hogy miközben listázzuk 2018 személyes eseményeit, közben őszintén ki tudnánk mondani, amit a zsoltáríró is: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (Zsolt 32, 5). Megvallottam; nem takargattam; elhatároztam, hogy bevallom, és Isten megbocsátotta! Ez a kulcsa a boldogságunknak! Ez az útja annak, hogy a régi helyett új szívünk legyen!

Az év utolsó istentiszteletén szinte belekiált szívünkbe a jánosi Ige: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1, 9). Hagyjuk hát, hogy Isten levegye rólunk az elmúlt év bűneinek is minden terhét!

Ezért a kegyelemért, Isten gondviseléséért és az Ő végtelen szeretetéért adjunk hálát most, és életünk minden napján! Ámen.                                                                  

Lovász Adrienn