2018

Kedves Testvérek!

A napokban egy nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes az internet böngészése közben. Mégpedig arra, hogy az emberek egy része elkezdte utálni a karácsonyt, és mindent, ami a karácsonyhoz köthető. Az ételeket, az ajándékokat, a csomagolópapírokat, a betlehemeket, a karácsonyfát, a meghitt családi pillanatokat. Kritizálni, ítélkezni kezdtek, mert besokalltak az ünnepi hangulattól. S valóban, ha az ünnep csupán evés, ivás, drága ajándékátadás, lánykérés és karácsonyfával pózolgatás, abba bele lehet fáradni.

De milyen jó, hogy nekünk, akik itt vagyunk most, ennél több lehet a karácsony!

Amikor még egyetemistaként legációba jártam, és évről évre mentem mindenfele a kerületben, láttam kisebb és nagyobb karácsonyi gyülekezetet. Szórványokban járva, volt, hogy 3-4-szer is elmondtam ugyan azt a prédikációt, és őszintén megvallom, jól el is fáradtam. Azután éjszaka, álmomban is az első bekezdést kezdtem el mondani, mert annyira bennem volt. S mégis, az izgalom és koncentráció miatt kellett az a 3- 4 alkalom ahhoz, hogy én is elkezdjek figyelni arra, amit mondok. Az örömhírre, mely egy idő után lehet, hogy monotonnak tűnik, de Isten meg tudja eleveníteni a jól ismert történeteket is. Akkor még azon gondolkodtam, hogyan tud egy lelkész egész életében mindig újat prédikálni karácsonykor, miközben olyan kevés része van a karácsonyi történetnek. Mostmár tudom. Ez nem karácsonyi csoda, ez Isten kegyelme, a Szentlélek munkája.

Így hozta ezen a karácsonyon elém az Úr, a pásztorok alakját, akikről elsőre bájos óvodások kis báránykái juthatnak az eszünkbe, pedig ennél sokkal több mondanivalója van az ő megjelenésüknek.

A pásztorok nagyon fontos feladattal voltak megbízva abban az időben, és mégis sokak által lenézett szegény, egyszerű emberek voltak. A mezőn aludtak, és az állataikkal éltek. Nem elsősorban ők voltak azok, akik a Messiást várták, mégis ezeknek az egyszerű embereknek adta hírül az ÉG, hogy a világ Megváltója megszületett. Nem a zsinagógához mennek, még csak nem is Simeont látogatják meg a templomnál, és nem is a királyi udvarnál örvendeznek. A pásztorokat keresi meg az angyali üzenet, hogy nyilvánvalóvá tegye, Isten számára mindenki nagyon fontos. Már itt megmutatkozott, hogy ez a gyermek, illetve az, aki ebből a gyermekből lesz, nem pénzügyi helyzet, társadalmi rang alapján fog ítélni.

Az angyali jelenés után a pásztorok úgy döntenek, hogy elindulnak és megkeresik a gyermeket, akiről hírt hallottak. Az engedelmesség útjára lépnek, és talán kissé a kíváncsiságéra is, de hamar megtalálják a kisdedet bepólyálva, a jászolbölcsőben. A hallgatag, kevés beszédű emberek nyelve megoldódik és beszélnek a velük történt eseményről, az angyaloktól hallott üzenetről. Az angyali jelenés megváltoztatta őket. A szülők, Mária és József kíváncsian figyeltek és azt olvassuk, hogy mindenki kerek szemmel „elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.”

A pásztorok hite az angyalok jelenése után minden lépéssel erősödik és válik teljessé, amikor beigazolódik minden szó és az egész ígéret. Mária szívében is megmozdul valami, és lassan a pásztorok szavai nyomán valami világossá kezd válni. Az angyal nála tett első látogatása, Isten kijelentése, majd a pásztorok lelkes bizonyságtétele fokozatosan lesz világossá Mária szívében. Talán ő sem így gondolta, hogy ez meg fog történni. Azt hiszem, itt érti meg Mária, hogy a szegényes, alkalmatlan körülmények között született elsőszülötte a világ Megváltója, a világ Üdvözítője. Az Úr Krisztus, akiről a próféták szóltak, akit nagyon várt a nép, akiről a zsinagógákban, vagy a jeruzsálemi templomban is hallhatott.

A karácsonyi örömhír meghallóinak viselkedése azért fontos számunkra, mert kimondhatatlanul nagy felelőssége van ma annak, aki hallja az örömüzenetet.

A felolvasott Jánosi ige csodálatos és tömör összefoglalása az evangéliumnak, ugyanakkor a megszokott filozófiai magasságokba emeli a közlés módját. Egyébként viszont kis jóindulattal ezt a tömör összefoglalást a pásztorok szájába is adhattuk volna.

Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.

Mit is jelent Jézus Krisztus az emberiség számára? A betlehemi jászolban fekvő, most még csöpp kisgyermek, akit próféciák jövendöltek meg?

Elsősorban ÉLETET!

El tudjuk-e képzelni mit jelent egy száraz, kietlen sivatag számára, az éltető eső? Vagy a fagyos föld számára a melengető napsugár? A beteljesülést, a virágzást, a csodát, az életet! Ahol megjelenik az élet, ott vége szakad egy halott korszaknak.

Ez történt, amikor az "Ige testté lett!"

Az Úr Jézus, Isten Egyszülött Fia 2000 évvel ezelőtt megjelent a világban, amikor Betlehemben megszületett. Erről tesz bizonyságot János is. Bizonyságtételét átjárja az öröm. Nem csak olyan manapság látható ímmel- ámmal karácsonyi boldogság, hanem valóságos, egész lelket átjáró örvendezés. Mint amikor a hőn áhított ajándékot találjuk meg a fa alatt.

Mi volt a betlehemi pusztában elhangzott igehirdetésnek az üzenete? Az angyal azt mondta a pásztoroknak: Hirdetek nektek nagy örömet, aminek mindenki más is örülni fog. Megszületett a Megváltó, az Üdvözítő, Isten beváltotta a szavát. Vége van a várakozás, a csodavárás időszakának, átélitek Isten szabadítását.

Vagyis biztatja őket. Olyan nagy szükségük volt ott, akkor a megszállás alatt élő embereknek, hogy isteni biztatást kapjanak.

Mi már nem élünk külső megszállás alatt, de annyifajta nyomorúság terhelheti az emberek életét. Annyifajta bűn, keserűség, befelé fordulás, magárahagyottság, elfeledettség, sokféle bántás terhelhet minket is, a mi szívünket is a nagy öröm mellett.

Biztatás volt az első üzenet. Nagy örömről beszél az angyal a megrettent pásztoroknak, s erre nagyon nagy szükségük volt.

Nagy öröm volt maga a karácsonyi örömhír is, az evangélium, s azóta is ez hangzik minden karácsonykor, ha azt hitelesen adják tovább. Lehet félelem nélkül élni, lehet örömmel a szívünkben élni, hálásnak lenni Istennek, hogy megértük ezt a mai napot, hogy megtartott minket, hogy most is, ma is szól az evangélium szerte az országban, hogy ma is, most is dönthetnek Jézus mellett, és megroppant életeket újjá teremthet Isten. Mi magunk is újra odafordulhatunk erőért, bátorságért és örömért Jézushoz.

A pásztorok viselkedése rámutat, hogyan is kellene viszonyulni János örvendezéséhez.

Először is el kell vonatkoztatni a hit bizonyságtevőjének a külső körülményektől. A pásztorok is ott hagyták a nyájat, a sátrat, az előítéleteket pásztori mivoltukra nézve, és hallgattak az angyali szózatra. „Menjünk el egészen Betlehemig.”

A másik, hogy a karácsonyi hit nem önmagunktól van, hanem Krisztustól: „nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” /15./ Egymagától senki sem indul el sem Betlehembe, sem a Golgota felé. Ki gondolta, hogy megszületett a világ Megváltója? Isten mindenről gondoskodik. „A hit hallásból van” /Róma 10, 17./ Ezért szól ma is Igéje, az örömüzenet, hogy mindenki hitre jusson.

Ugyanakkor, amit hallottunk, amit megtapasztaltunk, azt tovább kell adni. El kell mondani. A pásztorok sem tudták magukban tartani, hiszen annyira telve voltak örvendezéssel. A karácsonyi csoda átélése után a bizonyságtétel időszaka jön el. Hogy amit láttunk és megtapasztaltunk, azt tovább adjuk.

Végül azt olvassuk, hogy a pásztorok Istent „dicsőítve, és magasztalva” mennek vissza a nyájukhoz. /20./ A nyájat elhagyják Jézusért és visszatérnek oda, Jézussal. Értik Isten akaratát, hogy Krisztus hitük miatt nem kell, és nem is akarják elhagyni szolgálati helyüket. Az igaz hit nem a külsőségek megváltozásában mutatkozik meg, hanem a belsőnk újjászületésében. Legfontosabb, hogy a szív új világosságban tündököljön. Hadd tudja meg mindenki, hogy Isten nem feledkezik meg övéiről. A küldetésünk, szolgálatunk nem más, mint Isten ajándéka. Ő ott akar látni, ahova állított bennünket.

Ez pedig már a mi örömhírünk. Nem kell karácsony után sem kiszakadnunk onnan, ahol vagyunk. Térjünk vissza a munkánkhoz, az ismerőseinkhez, de vigyük magunkkal Krisztust.

Nagyon elgondolkodtatott, egy rádiós áhítaton hallottam, azóta is motoszkál bennem: Vajon jól értelmezzük mi karácsony ünnepét, az Isten Fiának testet öltését? Nem egy napra korlátozódott, hanem egy meghatározott napon vette kezdetét az isteni alázat által, az ember felemeltetése. Az ördög rabságából az Isten szabadságába való megtérés lehetősége. Ezt jelenti:1Jn. 1,2 Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla. Megjelent, vagyis jelen Volt az Övéi között.

Drága Testvérek!

Jelen van-e a mi közösségi és egyéni életünkben? Mert jelenléte teszi megszentelté az ünneplésünket, reménységgel telivé holnapjainkat, örömök forrásává szíveinket

János apostol és a tanítványok életében jelen volt, ezért tudtak Róla hitelesen bizonyságot tenni. Ezért jutott mihozzánk is el, érintette meg a mi szíveinket is Isten örömüzenete.

Ma, amikor megálltunk az Úr asztalánál, mit látott Jézus a mi karácsonyi hitünkből? Megtisztultál? Feltöltődtél? Van erőd mindenre?

Legyen kincs a mi számunkra Isten szeretete, amellyel lehajolt hozzánk az Úr. Legyen a legnagyobb és a legszebb karácsonyi ajándék a Krisztussal való találkozásunk a nekünk készített kegyelem asztalánál. Megtapasztalt szeretetét vigyük magunkkal a nekünk kijelölt helyünkre, ahol újra és újra bizonyságot tehetünk mi is a Krisztusba vetett hitünkről. Mi, ezt vigyük neki karácsonyi ajándéknak. Ámen

Mándi Kitti