2018
Karácsonyt Ünneplő, Szeretett Gyülekezet!
Amikor belekiált a karácsony ünnepébe az örömhír: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában…” (Lk 2, 11), óhatatlanul is három részre szakad az emberiség.
Az egyik csoport azt mondja, hogy ez a vallásos történet szép, de nem igaz. Képtelenség, hogy Isten emberré legyen, főleg egy csecsemő képében. Képtelenség, hogy volt egy csillag, amely elvezette a napkeleti bölcseket, az értelmiségi csoportot ehhez a gyermekhez. És képtelenség az, hogy a társadalmi ranglétra legalján lévő pásztoroknak angyalok jelentek meg a jó hírrel.
Mivel aztán az ide tartozók képtelenségnek állapítják meg a Bibliában leírtakat, inkább több napos pihenőnek, ún. hosszú hétvégének tartják, amikor végre belefér az elutazás, kirándulás, és egy kis wellness. A test pihenése következik, az Üdvözítő nélkül…
A másik csoport egy szép mesének tartja. Olyannyira meghatározó a karácsonyi történet, hogy fontosnak tartják az ide sorolható szülők, hogy gyermekeik megismerjék azt. Így elmaradhatatlan az istentisztelet vagy éjféli mise, az ajándékozás, a gyönyörű hagyományok, hogy aztán a felnőtt gyermekek is tovább adhassák saját gyermekeiknek.
Ezek a családok bedobozolják a karácsonyt, s amikor eljön az ideje, előveszik, használják belőle a szükséges kiegészítőket, megtartják a tradíciókat, s amikor vége az ünnepnek, a dobozba visszapakolnak, s felteszik azt egy polcra.
Az első csoport tehát kidobja a karácsonyt, a másik pedig bedobozolja azt.
Van egy harmadik csoport is, akik átélik az ünnepet. Akik lehet, ugyanúgy ajándékoznak, és karácsonyfát állítanak. Ugyanúgy pihennek és istentiszteletre mennek, de egészen másképp, mint az első csoport! A pihenés nem csupán testi, hanem lelki is. És az istentisztelet nem egy megszokás, hanem Isten tisztelete, az Igére való figyelés alkalma.
Az ide sorolható emberek megértik a karácsony lényegét, nem ésszel, hanem szívvel. Úgy figyelnek egymásra, hogy közben helyet kap a családban az Ünnepelt is: az Úr Jézus Krisztus! Az ilyen karácsony mély, meghitt, és bensőséges. Elsősorban azért, mert az emberi szeretet mellett meglátszik az a végtelen isteni szeretet is!
Az isteni szeretet ünnepén, amikor azt ünnepeljük, hogy az Ige testté lett egy jól ismert Igét hoztam most a gyülekezet elé. Már konfirmandusaink is fújják kívülről: János 3, 16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Nem túl pontos a magyar fordítás, hiszen múlt időben szerepel a ’szeretni’ szócska. A görög szöveget megvizsgálva itt egyáltalán nem befejezett múltról van szó. Nem arról van tehát szó, hogy Isten szerette ezt a világot, de már nem szereti! Itt egy elkezdődött múltról van szó, ami a régmúltban kezdődött, de még ma is tart. Egy gyönyörű folyamat, aminek nincs vége! Hiszen, ha nem így volna, nem adta volna értünk legnagyobb Kincsét, egyszülött Fiát…
Jól ismert tehát ez az Ige, és olyan természetes ezt hallani. De drága Testvérek, ez egyáltalán nem olyan természetes! Bele gondoltunk már abba, hogy Isten szereti ezt a világot? Szereti azt a világot, amelyben mi is élünk? Szereti a gyűlölködést, az irigységet, az önzőséget, a szeretetlenséget, a közömbösséget? Szereti mindazt, ami minket körülvesz?!
Mindig provokatív a kérdés a gyermekek között, amikor arról van szó, hogy a teremtés minden egyes napjának végén Isten azt mondta, hogy JÓ. Minden, amit Isten alkotott jó. De mindig hangzik az aktuális csoportnak a kérdés: mi jó világban élünk? A válaszokat nem szükséges részleteznem. Mindenki csóválja a fejét… nem.
Még az első mondatnál járunk, és máris oly sok kérdésünk adódik… Az emberiség kiszorította Istent az életéből, a maga kis világából, mit sem törődve az isteni útjelzőkkel, parancsokkal, melyek egyedül azért adattak az emberiségnek, hogy megóvja őket az értéktelen, megterhelt élettől… Az emberek döntöttek úgy, hogy eltaszítják maguktól Isten szeretetét, kegyelmét, és ember az emberrel szemben is oly sokszor embertelen…
És mégis! Isten, aki életre hívott mindeneket, mégis szereti ezt a világot! Érezzük azt, hogy ez mekkora csoda?! Isten tényleg oltalmazza, körülveszi, gondozza, táplálja, megáldja övéit! Isten mégis benne van ebben a világban, és nem hagyja magára, mert szereti!
Szereti azt a világot, melyben azt érzed, hogy nem vagy a helyeden. Szereti azt a világot, melybe te már belefáradtál, megszomorodtál, amely gyötrelmes súlyával keresztként nehezedik rád, és közben felemészti minden erődet! Arról a világról van szó, amelyben teljes a sötétség, mert nincs világossága sem az emberi elmének, sokszor az emberi szívnek sem…
És ebben a világban te is benne vagy. Te is része vagy az egésznek, és azt mondja rád Isten, hogy szeret téged! Érthetetlen, de szeret! „Úgy szerette Isten a világot…”, ahogy senki más…
Azért hangsúlyozom ezt a határtalan isteni szeretetet, mert ez az egyedüli gyógyír az ember legnagyobb problémájára. Hogy mi az emberiség legnagyobb problémája? A félelem, a szorongás, a rettegés. Hogy mitől? A magánytól, a betegségektől, a fájdalomtól, a haláltól, a boldogtalanságtól, a megélhetéstől. Ha a konkrét félelem picit el is halványul bennünk, mindig ott az aggodalom a szívünkben. Hisz mindig aggodalmaskodunk…
Olyan érdekes, hogy egy kisgyermek, ha fél, odabújik édesanyjához, az ő szerető karjaiba. Átöleli, és megnyugszik. Érzi a vele együtt dobbanó szívet, és máris békesség, nyugalom költözik a szívébe.
Pontosan ilyen Isten szeretete is! Amikor félünk, rettegünk, szorongunk, sírunk és kesergünk, átölel a mi mennyei Édesapánk! Oda mehetünk szent Színe elé, leborulhatunk Előtte, és Ő békességet ajándékoz nekünk! Az Ő szeretete az a biztonság, hogy ’VAN, AKI SZERET’! ’VAN, AKI ISMER!’ ’VAN, AKI KÉPES MEGNYUGTATNI!’
Úgy szeret, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Nem úgy szeret, mint egy édesapa az elkényeztetett gyermekét! Akinek megad mindent, amire szája kinyílik. Sajnos sokan így képzelik el Istent! Kérnek valamit, és elvárják, hogy meg is adja, lehetőleg most azonnal… Isten beleadta ebbe a félelmetes világba egyszülött Fiát!
„Az Ő Egyszülött Fia” azt jelenti, hogy Jézus az ablak, Akin keresztül az ember megláthat valamit abból Istenből, Aki ebben a világban munkálkodik. Aki betölti jelenlétével ezt a világot. Akin át belesugárzik ebbe a világba az a tény, hogy Isten szereti ezt a világot!
Olyan ez, mint egy figyelmeztetés: Istent ne fent keresd, a magasban, hanem lent, a mélységben! Az emberi élet minden problémájának a legmélyén: ott van Isten! Mert a mélység a szolidaritást fejezi ki, a magasság pedig a közömbös felülemelkedést.
Az a baj, hogy mi, emberek messzire kitoltuk képzeletben magunktól és a világunkból Istent… Pedig Ő nem valahol az élet határán, hanem az élet centrumában van! Még akkor is, ha egyesek nem akarják elhinni, és nem akarnak Róla tudomást venni!
Itt van Isten a mi világunkban, itt közöttünk. És Jézuson keresztül megláthatjuk, sőt megtapasztalhatjuk az Ő irántunk való szeretetét.
Ez a szeretet odahajol egészen a porszemnyi emberhez, hozzánk. Ez a szeretet egy biztos pont egy olyan világban, melyben minden oly bizonytalan! Ez a szeretet táplál minket, erősít és bátorít, hogy fogadjuk el, és higgyünk benne, hogy erősebb mindennél, és soha el nem múlik.
Ez a szeretet Krisztusban jött közel hozzánk. Jézus azért született, hogy aztán az életét adja értünk, hogy aki hisz Őbenne, örök élete legyen!
Drága Testvérek! Egyedül a mi döntésünk, hogy az igehirdetés elején felsorolt három csoport közül, hova tartozunk. Kidobjuk Istent, a karácsonnyal együtt az életünkből, bedobozoljuk Őt, hogy évente egyszer elővegyük, vagy Vele, Benne éljük egész életünket, törekedve arra, hogy az Istentől kapott szeretetet továbbadhassuk másoknak is?!
Isten adjon bölcsességet mindnyájunknak! Ámen.
Lovász Adrienn