2018

Kedves Testvérek!

A karácsonyt elég nehéz elképzelni pompás fények nélkül. Ilyen az adventi gyertya lángja, ami köré otthon a család letelepszik, és tervezgeti az ünnepet. A gyülekezeti közösségben ennél a lángnál várakoznak kicsik és nagyok, hogy megérkezzen a Messiás.

A karácsonyhoz tartoznak a gyertyákon túl az adventi vásárok csodálatos fényei, ahol órákon keresztül el tudunk bámészkodni a fényességben.

Régebbi időkben a sötétedés után gyertyák fényénél kellett otthon dolgozni, vagy petróleumlámpát égettek az emberek, hogy lássanak.

A fény reménységgel tölt el, melegséget és biztonságot ad. A fény eltaszítja a sötétséget. A sötétség rideg, idegen, hideg és magányos. Ezekben a napokban volt az év legsötétebb éjszakája, innentől kezdve nő a fény.

A Szentírás nagyon fontos eleme a fény. A teremtés első napjától kezdve elindul a fény útja a Szentirásban, amikor Isten elválasztja a világosságot sötétségtől, majd folytatódik a tíz csapásnál, amelynek egyike pont a fény hiánya lesz, aztán Józsué megállítja a napot, és az nem megy le a győzelemig. A fény a legfontosabb elem Jézus születésének történetében, a mai Igénk is erről szól a János evangéliumából.

János így fogalmaz: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.”

János szerint a fény az élet feltétele. Ez így természetes – jegyezhetné meg egy természettudományokban jártas kedves testvér, hiszen napfény nélkül nem lenne élet a földön. Elengedhetetlen az élet számára.

Ez nagyon fontos üzenet. János mondatában azonban ennél sokkal több van.

Életről beszél az Ige. Életről, mely megszületik, és fénylik. Világít és ragyog, mert nem földi, nem emberi, hanem isteni élet.

Ami elsőre olyan picike és törékeny, hogy rá van utalva emberi szülők gondoskodására. Ez a törékeny és pici élet rejti magába a fényt, amely az emberek világosága. A világ előtt rejtve marad még sokáig ez.

A karácsony szereplői előtt azonban nem marad rejtve Számukra olyan fénye van, hogy sokszáz kilométerről követni tudják. Az emberek mellett hirdeti a mennyei angyalkar dicső énekkel, és fényességgel.

Mert az Élet, az Élet Fejedelme eljött, beleszuszakolódott a mi eléggé korlátozódott életünkbe. Hogy miért? Hogy ezzel elhozza azt a fajta világosságot, mely át tud sütni a bűnökön, átjárja a legsötétebb lelket, és felülír mindent. Karácsony hatására az is megtörténhet, hogy katonák leteszik a fegyvert.

Így volt ez 1914 december 25- én amikor a lövészárkok lakói karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek. Erre a napra elhallgattak a fegyverek az első világháború nyugati frontján, és a katonák előmásztak állásaikból, hogy a semleges zónában ajándékokat cseréljenek ellenségeikkel. Így esett az 1914. évi „karácsonyi fegyverszünet”, mely a háborúk történetében a lovagiasság és a humanitás egyik utolsó szép példája volt a fronton.

Bűnözők térnek jó útra, idegenek segítenek egymásnak. Gyakran gondoljuk, hogy giccsesek és oly nagyon valótlanok ezek a történetek. De mégis rávilágítanak arra, hogy a megszületett Megváltó fénye olyan hatalmas, hogy a legelvetemültebb szívbe is el tudja hozni a fényt, ami változást hoz.

Azért jött el a világoság a földre, hogy elűzze a sötétséget. A bűneink, gonosz gondolataink, önös cselekedeteink, tékozló életmódunk, szomorúságunk és magányunk sötétségét. Eljött, hogy végre fény gyúljon a sötét éjszakában, Istennel megbékélhessünk. A karácsonyi történetben szereplő gyermek ölelésre kitárt karja végeredményben az új esélyt adó Istené.

A mi világunkba érkező fény viszont elutasítással találkozik. Arról ad számot a textus második fele, hogy: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be”.

Nem fogadta be, mert ez a jánosi világosság, a karácsonyi világosság fénye nem olyan, mint a csillagszóró, vagy a felvillanó reflektorfény, Isten nem egy különleges, egyszeri csodával akarja elkápráztatni a világot, amelyiket legalább egy évben egyszer ámulattal lehet csodálni, vagy amelyiknek rejtélyén el lehet gondolkozni. Nem egy alkalomra szól, mert Jézus Krisztus valóban "örök társunk" lett, akinek szüntelen világosságát nem tudja elnyelni a sötétség. Őbenne Isten végérvényes akarata öltött testet, "Istennek minden ígérete Őbenne lett igenné és ámenné" - ahogyan Pál apostol fogalmazza.

Ha Jézus Krisztus világossága a miénk, akkor ennek a világnak, s benne nekünk nem csupán "árnyékéletünk" van, hanem teljes és valódi életünk. Karácsony világossága az a fény, amely ott ragyog Jézus egész életében. Benne van a lényében. Ezért látja Ő mindig az Atya akaratát, látja az ember szívének szándékát, látja testi gyötrelmeinket, látja egyedüllétünket. Az Ő fénye világosítja meg a keresztet és a feltámadást. Benne nem keveredik össze a jó és a rossz, a sötétség és a világosság, az igazság és a hazugság.

Jézus fényére van nekünk igazán szükségünk. Az Ő világossága az egyetlen hiteles tájékoztatás az emberről és a világról, mindannyiunk sorsáról. Olyan mindez, mint amikor felkapcsoljuk a reflektort, és végre mindenre fény derül. Látjuk, merre kellene haladnunk. A felkapcsoláskor bántja a szemet, olyan erős, de mégis, így lesz tökéletes és hiteles a kép.

Jézus ilyen világosság volt annak idején és most is. Fényével az igazság és tökéletesség felé vezet bennünket. Ez a fény olyan erős, hogy bántotta és ma is bántja sokak szemét. Olyan világosság, mely határozott, erőteljes, nincs benne homály. Bántotta is a sokak szemét az a tiszta és igazi fény, melyet ember nem birtokolhat, csakis az Úrtól jövő ragyogás lehet. Bántja ma is sokak szemét, amikor a csillogás helyett, a külsőségek hajszolása és a látszatnak való megfelelés helyett a csendes, tiszta, őszinte jó fénye világít. Mert a világ el akarja nyomni ezt a fényt. El akarja takarni, vagy túl akarja csillogni, de semmiképp sem szeretné befogadni.

A karácsonyi evangélium az, hogy az emberiség számára az eddigi sötétség helyett, melyet bűneink, gonosz gondolataink, önös cselekedeteink, tékozló életmódunk, szomorúságunk és magányunk okozott, most befogadhatjuk a világosságot. Viszont, mivel a kettő együtt nem tud létezni, cserébe el kell hagyni sötét dolgainkat. Kapunk új életet, reményteljes jövendőt, szeretetteljes kapcsolatokat, kapunk erőt és Istennel való kapcsolatot. Isten világosságát a mindennapjainkba. Ilyen ajándékot nem találunk a fa alatt. Ha hisszük, hogy Ő a világ világossága, a mindenség fénye akkor nem kell félnünk a sötétség hatalmától sem életünkben, sem halálunkban.

Elmondhatjuk: az életünk a világosságból jön és a világosság felé tart. Igaz ez egész életünk folyamán: amikor úgy érezzük, hogy összekuszálódik az életünk, amikor elveszítjük a fonalat, amikor nem érzünk erőt a folytatáshoz, amikor nem tudjuk magunktól, hogy ki a barát és ki az ellenfél, akkor ez a világosság adja meg a támpontot, ez melegíti át szívünket, ez emel fel a csüggedésből. Krisztus fényessége adja a reményt. Nekünk is és az egész világnak. A világ világosságának mondja magát a mi Urunk. S ebben benne van az a bizonyosság, hogy Őnála nem találunk nagyobbat, fényesebbet, olyat, aki nála jobban utat mutat nekünk.

Kedves Testvérek!

Karácsony ünnepén azzal bíztat minket az Úr, hogy hogy merjünk járni ebben, a csodálatos Krisztusi fényben, ami nekünk adatott földi életünkre. Amit minden nap felkínál nekünk a mi kegyelmes Atyánk. Amikor azt mondja a mi Krisztusunk, hogy „Én vagyok a világ világossága” majd tanítványaihoz mutatva folytatja: Ti vagytok a világ világossága.

Ránk, az Ő mai tanítványaira is ezt mondja. Azt, hogy világítva az életünkkel legyünk felkiáltó jellé közösségeinkben. Aki megtapasztalja a karácsony örömét és lényegét, az nem élhet tovább kesergő panaszkodó életet.

Fogadjuk a karácsonyi fényt az életünkbe. Engedjük, hogy az Élet fénye utat törjön magának bennünk, és ne álljunk ellen, görcsösen ragaszkodva minden régi kesergő, panaszkodó szürke életformánkhoz. Mert Isten sokkal jobbat szánt nekünk. Ő elkészítette, és el is küldte számunkra az örök világosság életét abban a formában, amire senki nem számított: egy gyermek született nekünk. Szülessen meg bennünk is az az elhatározás: karácsonykor és karácsony után is az Ő fényében szeretnék járni! Ámen

Mándi Kitti