2018

Ennél közelebb az advent vége karácsonyhoz csak akkor van, ha advent negyedik vasárnapja december 24-re esik. Ezért, még az adventben maradva, de már fél szemmel előre tekintve szeretnék  ma a karácsony egyik olyan központi üzenetéről szólni, amely üzenet azonban nem csak egy napon, karácsonykor, hanem az év minden napján fontos üzenet.

A médiát nézve, hallgatva napok-hetek óta mással sem szembesül az ember, mint, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Sokan kihangsúlyozzák, hogy a karácsony kifejezetten a családi szeretet ünnepe, mások ellenben arra buzdítanak, hogy ilyenkor mindenkit válogatás nélkül szeressünk. Az emberek többségének lelke emelkedett, a karitatív szervezetek könnyebb helyzetben vannak, mint az év más időszakaiban, mert sokan úgy vélik letudni a szeretetet, hogy adományoznak. „Karácsony éjjelén, a szeretet ünnepén”-  ahogy egy slágerben újra és újra felcsendül, még tudunk mosolyogni, próbáljuk megélni a szeretet közösségét családjainkban.  Bár, sajnos már ez sem ennyire egyértelmű – egy helyi szórakozóhely alkalmazottjával néhány éve összefutva az utcán, beszédbe elegyedtem vele, és ő mondta el, hogy karácsony szentestéjének éjjelén zsúfolásig tele van a helyiség magányosan, az asztalaiknál egyedül ülő emberekkel, akik a családi ünneplésből, vagy éppen azelől? menekülnek).

Ilyenkor szívesebben vetünk néhány forintot a koldusnak, a hajléktalannak, hogy neki is legyen egy jó napja, aztán ismét következik 364 nap, amely már nem karácsony a számunkra, a szeretetről pedig ismét elfeledkezünk.

Egy idős asszonytestvér, aki régóta egyedül él mesélte el, hogy egy család minden karácsonykor magához hívja őt, és szinte tömik a karácsonyi étkekből, azt nem véka alá rejtve, hogy egy évben egyszer legalább lakjon jól. Az asszonynak roppant megalázó ez a helyzet.  Sajnos, Testvéreim sokszor csak kampányszerű szeretetre képes ez a világ, és vagyunk képesek mi is!

De, ez a szeretet?

Valóban a szeretet ünnepe mindezek fényében a karácsony?

Igaza van egyáltalán azoknak, akik a karácsonyról, mint a szeretet ünnepéről beszélnek?

 Igazuk van, de nem egészen úgy, mint gondolják. A karácsony ugyanis nem az emberi szeretet ünnepe, hanem az isteni szeretet ünnepe, annak a szeretetnek az ünnepe, amely az első karácsonykor oly tisztán vált láthatóvá, amikor az Isten egyszülött Fia emberré lett, hogy az embert megváltsa. Szikszai György, a méltán híres, és generációk hosszú sorának imádságát megfogalmazó makói lelkipásztor a Keresztyéni tanítások és imádságok írója megrendítően ír erről az isteni fel nem fogható, és meg nem érdemelt kegyelemről, amikor így fogalmaz: „Felséges Isten, aki mikor megemésztő tűz lehettél volna a bűnös emberek számára, inkább akartad irgalmadat megdicsőíteni az ő megtartásukban, mint igazságodat elvesztésükben. És mivel irgalmasságot nem cselekedhettél igazságod megsértésével, igazságodnak pedig semmi teremtmény eleget nem tehetett: olyan módot vettél elő, amelyen örökké csodálkoznak nemcsak a bűnös földi emberek, hanem a mennyei boldog lelkek seregei is. Tulajdon szent Fiadra bíztad, hogy az isteni igazságnak, amelyet a bűn megsértett, eleget tegyen helyettünk, bűnös emberek helyett!”

 Közel 2000 évvel ezelőtt, Betlehemben történt meg ez a csoda, amit János így foglal össze: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Azóta, akiket ez a szeretet megérint ennek a szeretetnek a hordozói. Továbbadói. Nem önerőből akarnak szeretni, hanem e szeretet által áthatva adják tovább ebben a világban az Isten szeretetét.

Olyanok, mint a csillagok többsége, amelyeknek nincs önálló fényük, de mégis csodásan ragyognak az éjszakai égbolton, mert a Nap fényét adják tovább, verik vissza.

Erről a szeretetről szól az a csodás Ige, amelynek alapján szeretnék ebben az ünnepi órában bizonyságot tenni: „ Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Isten.”

Szeressük egymást!

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire könnyű ezt mondani, megélni pedig milyen nehéz! Egyáltalán milyen formában valósuljon meg a szeretet?

Azt tudjuk mindannyian, hogy mennyire kevés az, amikor csak szép elméleteket gyártunk a szeretetről, amikor csak beszélünk róla, amikor csak kimondjuk a másiknak, hogy mennyire szeretjük!

Mennyire kevés az, amikor a szavak szintjén valósul meg pusztán a szeretet! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne adjuk szavakban a másik ember, hitvesünk, gyermekünk, unokánk, édesapánk, édesanyánk, drága nagyszüleink, barátaink tudtára, hogy szeretjük őket, sőt! Ki kell mondanunk, hogy a másik ember, aki Isten ajándéka életünkben, fontos nekünk, hogy szeretjük Őt! De, ha mindez csak a szavak szintjén valósul meg, az nagyon kevés! Milyen kevés lenne a számunkra, ha Isten is csak azt mondaná nekünk, hogy szeret bennünket, de nem tett volna és nem tenne semmit értünk!

Az igazság az, hogy a szeretet nem pusztán szó, nem csak érzés, hanem cselekvés, ami egy tudatos döntés következménye.

A szeretet önzetlen, áldozatkész és átformáló erővel bír. Mindig azt teszi, ami másoknak a legjobb és képes erőt adni ahhoz, hogy a legnagyobb problémákkal, gondokkal, bajokkal  is szembenézzünk.

Az életben kevés nagyobb dolog van annál, mint megtanulni igazán szeretni. Nem véletlenül állítja párhuzamba Pál csodás keresztyéni erényekkel, a kegyelmi ajándékokkal a szeretetet! Erről szól az első Korinthusi levél 13. részének eleje, ahol Pál így ír: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom. És, ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból”

Jézus arra tanít bennünket, hogy mindenkit, válogatás nélkül szeressünk. Vannak egyszerű esetek, és vannak nagyon nehéz élethelyzetek, mert vannak a környezetünkben olyan emberek, akiket egyszerű szeretni, és van olyan is, akit emberi mértékünkkel nézve szinte lehetetlen.

1. Olyan könnyű azokat szeretnünk, akiket nem ismerünk! Milyen könnyű meghirdetni egy jótékonysági kampányt Afrikába –mert milyen hangzatos, a távolban élő négerek számára, és milyen nehéz olyanok számára, akiket ismerünk, akik itt élnek a környezetünkben, hasonlóan nyomorúságos körülmények közt! Elszomorító élmény volt, hogy pár  éve még az évben több olyan adományt felajánló emberrel (nem gyülekezeti tagok) akadtam össze, aki azt mondták, fehér embernek adják az adományt, ha a kisebbségnek juttatjuk, akkor adjuk nekik vissza. Idén már nem így volt, senkinek sem volt ilyen kitétele!

A távolban élőket azért is könnyebb szeretnünk, mert nem látjuk életük bűneit, nyomorúságait, és igazán nincs is szükségünk igazi áldozathozatalra: a velük való közösség vállalására. Olyan gyakran elégedettek vagyunk önmagunkkal, ha a távol lévőket szeretni véljük, nyugtatgatjuk magunkat, amikor egy-egy adományvonalat felhívunk, amikor élelmiszert gyűjtünk távol élőknek, de ha ez nem párosul a mellettünk élő embertárs szeretetével, akkor ilyenkor mindig becsapjuk magunkat, becsapjuk lelkiismeretünket! Azt a felebarátod szeresd először, aki melletted él, aki a terhedre van, utcán, munkahelyen, iskolában, vagy éppen egy fedél alatt élve veled, otthonod falai közt!  És úgy szeresd, ahogy arra neki szüksége van, ne űgy, ahogy te látod jónak szeretni őt.

2.  Azokat is könnyű szeretni, akik bennünket szeretnek! Ki ne szeretné az őt szerető gyermekét, unokát, az érte élő drága szülőt, nagyszülőt, szerelmesét, hitvesét, amíg az viszont is szeret?

És milyen nehéz a szemtelen-engedetlen kamaszt, a mindenbe beleszóló anyóst, a fizetést a kocsmában felejtő férjet, a kötekedő, mindig mindent jobban tudó munkatársat, beosztottat vagy éppen főnököt szeretni! Jézus azonban egy másféle, de inkább mások felé is megnyilvánuló szeretetre bíztat bennünket!

Rámutat arra, hogy a szeretet nem üzlet! Nem adok és kapok függvénye! Lukács evangéliumában ezt olvashatjuk, a 6. részben: „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, áldjátok azokat, akik átkoznak és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket…Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. és ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik!„

Szeretetünknek, a jézusi értelmezés szerint függetlennek kell lennie attól, hogy várhatok-e érte viszonzást, vagy nem, hogy megéri-e vagy nem. Hogy a befektetett energiák megtérülnek-e vagy sem. Van-e értelme emberi mértékkel, vagy nincs annak, hogy szeretünk!

Hogyan lehetséges a velünk szemben ellenséges, vagy éppen szemtelenül közömbös ember szeretése? Hogy adhatunk olyan embernek szeretet, aki erre érdemtelen?

Úgy vélem, hogy csak azért lehetünk képesek a másik által ki nem érdemelt szeretetet adni, mert Isten is ilyen szeretettel szeretett bennünket. Így fordult felénk, amikor megformálta testünket, és megadta az élet lehetőségét számunkra, így fordul napról-napra hozzánk, amikor gondviselő szeretete körülvesz bennünket!

Így fordult felénk, az első karácsonyon azáltal, hogy emberré lett Jézus, és minden vétkünk, bűnünk, mulasztásunk ellenére így szeret bennünket továbbra is, szünet nélkül, kitartóan.

3. És e ponton kell szólnunk a másik által meg nem érdemelt szeretet egyik nagyon gyakorlati megnyilvánulásáról, a bocsánat gyakorlásáról, amely az advent nagyon komoly feladata. Az adventben az ítéletre érkező Jézust, mindenek Urát várjuk, aki így tanított minket imádkozni: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” Beszélnünk kell tehát a megbocsátásról, az elengedésről, ami szintén abból fakadhat életünkben, hogy az Isten nekünk is megbocsátott, és elengedte adósságunkat, vétkeinket nem tulajdonítja nekünk!

A karácsony ugyanis nem csak az Isten szeretetének ünnepe, hanem az isteni megbocsátás ünnepe is! Jézusban az Isten megbékült, velünk emberekkel! Nekünk is kötelességünk, hogy megbéküljünk a másikkal, hogy szívből elengedjük velünk szemben fennálló lelki tartozását, nagyvonalúan hátunk mögé vetve, és nem elővéve azokat a bűnöket, amelyekkel ellenünk vétett a másik! Ez is csak szeretet által lehetséges!

Egy kortárs magyar gondolkodó, művész azt írta egy könyvében, amely a szeretetről szól: „Mert soha nem az kér bocsánatot a másiktól, aki bűnt követett el, hanem az, akiben több a szeretet!”

Szeretett testvéreim! Legyen hát bennünk több a szeretetet, és szeressük egymást úgy, ahogy arra az első karácsonyban Isten példát adott elénk, ahogy arra lehetőséget megteremtette, megadta, legyen ez útravalónk, az ünnepre készülve, az utolsó nagy rohanásban, és az ünnep utáni napokra, amikor elszáradnak a fenyőágak, lehullanak a tűlevelek, az ünnepi étkek is elfogynak! Hassa át ez a szeretet az ünnepen túl a dolgos hétköznapjainkat is! Ámen

Juhász András